adozona.hu
AVI 2005.4.49
AVI 2005.4.49
A Vtv. 109. § (7) bekezdése alapján a vámmentes vámkezelés kizárólag magánszemélyek részére áll fenn [1995. évi C. tv. 109. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél a vámhatóság ellenőrzést tartott, melynek során egyebek mellett megállapította, hogy a felperes 1996. május 23-án 9 kg kiállító állvány vámkezelését kérte az R. Vámhivatalnál a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 109. § (5) bekezdése alapján vámmentesen. A vámhivatal a vámkezelést a kérelem szerint elvégezte.
Az ellenőrzés megállapította, hogy a vámmentesen vámkezelt árut a vámkezelés során előírt korlátozástól...
AVI 2005.4.49 A Vtv. 109. § (7) bekezdése alapján a vámmentes vámkezelés kizárólag magánszemélyek részére áll fenn [1995. évi C. tv. 109. § (7) bek.].
A felperesnél a vámhatóság ellenőrzést tartott, melynek során egyebek mellett megállapította, hogy a felperes 1996. május 23-án 9 kg kiállító állvány vámkezelését kérte az R. Vámhivatalnál a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 109. § (5) bekezdése alapján vámmentesen. A vámhivatal a vámkezelést a kérelem szerint elvégezte.Az ellenőrzés megállapította, hogy a vámmentesen vámkezelt árut a vámkezelés során előírt korlátozástól, feltételtől eltérően belföldi forgalom számára forgalomba hozta, ezért az 1997. szeptember 29-én kelt határozatával utólagosan 1120 Ft vámot, 535 Ft vámpótlékot, 3761 Ft általános forgalmi adót, és 50 000 Ft vámigazgatási bírságot szabott ki a felperes terhére.
A felperes az elsőfokú határozat ellen fellebbezett, az alperes mint másodfokú hatóság 1997. február 19-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta az indokolás módosításával.
A vámhatóság ugyanis a másodfokú eljárás során felhívta a tényállás tisztázása érdekében a felperest, tájékoztassa a behozott vámáru felhasználásáról és az eladás körülményeiről. A felperes e felhívásra bejelentette, hogy a behozott állványokat az általa a diplomáciai mentességet élvező személyi kör részére fenntartott diplomata boltokba helyezte el. Ezek az állványok az áruházban értékesített termékek dekorációjára szolgálnak, nem kerültek eladásra, jelenleg is a boltban találhatók.
Az alperes másodfokú határozatában megállapította, hogy a Vtv. 109. § (5) bekezdésében írt vámmentességi jogcím igénybevétele jogosulatlanul történt, ezt ugyanis csak a külföldi államok magyarországi diplomáciai és konzuli képviseletei igazgatási és műszaki személyzetének tagjai, és a háztartásukban élő családtagjait illetik meg az első magyarországi berendezkedésük céljára behozott tárgyak tekintetében. Ez az állvány ehhez nem tartozott, ezt a felperes hozta be az áruházba a termékek elhelyezésének érdekében. Az alperes arra is kitért határozatában hogy más vámmentességi jogcím sem volt alkalmazható a vámáru tekintetében.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a diplomáciai boltokban a diplomáciai mentességet élvező személyek részére behozott áru, és annak dekorációja nem választható el egymástól, ezt a dekorációt vagy odaadják a vevőknek vagy eldobják. A dekoráció olyan tartozéka az árunak, amely vámjogi szempontból az áruval egy tekintet alá esik.
A peres eljárás ideje alatt 2001. február 5-én az alperes a keresettel támadott másodfokú határozatát visszavonta, és az elsőfokú határozatot a vámigazgatási bírságra vonatkozóan 50 000 Ft-ról 2708 Ft-ra módosította. A vámigazgatási bírság kapcsán megállapította, hogy a bírság mértéke nem volt jogszerű, ugyanis ha több mulasztás tevékenység egyidejű felfedésére kerül sor, a kiszabható bírság az 50 000 Ft-ot meghaladja, akkor egyenként a vámhiány 50%-át kell kiszabni. Ez ebben az egy ügyben 2708 Ft volt.
A felperes fenntartotta a keresetét, továbbra is az volt az álláspontja, hogy vámmentesen kellett az általa behozott állványokat vámkezelni. Sem általános forgalmi adó, sem bírságfizetési kötelezettsége nem állt fenn.
Kifogásolta, hogy a módosító határozat félreérthető a fogalmazása szempontjából.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A peres feleknek egymással szemben perköltség igénye nem volt.
A Fővárosi Bíróság 16. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, tény hogy a felperes által vámáruként behozott állványok a termékek dekorációjául szolgáltak, a diplomata-boltokba kerültek elhelyezésre és nem kerültek a diplomáciai mentességet élvező személyeknek értékesítésre. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy ezeket az állványokat a felperes saját felhasználásra szerezte be, ezért a vámmentes vámkezelésre a felperes nem volt jogosult. A felperes a vámmentes vámkezelést ugyanis a Vtv. 109. § (5) bekezdése alapján kérte, amely reá nem vonatkozott. Kitért az elsőfokú ítélet arra is, hogy a vámmentes vámkezelés feltételei egyéb címen sem álltak fenn, ezek az állványzatok nem minősültek kereskedelmi árumintának, ellenszolgáltatás nélkül szétosztásra kerülő propaganda anyagnak. Tekintettel arra, hogy a vámmentes vámkezelésnek nem volt helye, ezért fennállt mind a vámfizetési, mind az általános forgalmi adófizetési kötelezettség az 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 10. § és 31. § (1) bekezdés alapján.
A Vtv. 141. § (2) bekezdésének 1997. november 14-től hatályos szövegezése értelmében helytálló volt az alperes módosított határozata, mely szerint a vámigazgatási bírságot 50 000 Ft-ról 2700 Ft-ra leszállította.
Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által hivatkozott eljárási jogszabálysértések nem álltak fenn.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte az ítélet megváltoztatását, a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes álláspontja az volt, hogy a
Vtv. 2. § (6) bekezdésének módosítását nem kellett volna alkalmazni, az ugyanis csak 2001. július 1-jétől volt hatályos. Ezen túl a határozat módosítása csak a peres eljárás ideje alatt egy év eltelte után történt meg, amelyre az Áe. 61. § (3) bekezdése alapján nem lett volna lehetőség.
Hivatkozott a felperes arra is, hogy az alaphatározat dátuma szerinti Vtv. 147. § (2) bekezdése alapján csak a felettes szerv módosíthatja elévülési időn belül a határozatát, a másodfokú szerv viszont nem minősül felettes szervnek. Ezért sérelmezte a felperes az utólagos ellenőrzés lefolytatását is. Álláspontja szerint a VPOP amúgy sem tarthatott volna utóvizsgálatot, ezt csak az alperes tehette volna meg.
A felperes álláspontja szerint az alperes nem bizonyított, kizárólag a VPOP vizsgálati jegyzőkönyvére hivatkozott. Érdemben továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy a Vhr. 184. § (5) bekezdése szerint vámmentesen kezelhetők azok a vámáruk is, amelyeket a Vtv. 109. § (3) bekezdésében érintett zártkörű diplomataboltokban hoznak forgalomba. Az ilyen boltba betárolt vámáruk más célra csak a vámterhek megfizetése után használhatók fel. Nem vitatott viszont, hogy az általuk behozott állványt nem adták el, és más célra nem használták, jelenleg is ott található a boltban.
Az alperes a tárgyaláson előterjesztett ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, az illeték viselésére vonatkozó rendelkezést akként változtatta meg, hogy kötelezte a felperest az - illetékhivatal külön felhívására - fizessen meg az államnak 5000 (ötezer) Ft kereseti illetéket.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy alaptalan volt a felperes valamennyi eljárási jogszabálysértésre vonatkozó hivatkozása, az e körben hozott elsőfokú ítéleti megállapítással mindenben egyetért. A perbeli esetben valóban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága folytatott átfogó hosszabb időszakra utólagos ellenőrzést. Ehhez a Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 232. § (1) bekezdése alapján joga volt. Az utólagos ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet a VPOP megküldte a hatáskörrel rendelkező vámhivatalnak az első- és másodfokú határozatokat a vámhivatalok hozták, így a VPOP nem valósított meg hatáskör elvonást, amúgy semmilyen konkrét utasítást nem adott a határozatok tartamára vonatkozóan. A 2001. július 1-jétől hatályos és folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó módosított Vtv. 2. § (6) bekezdése szerint lehetőség volt a Vtv. 147. § (2) és (4) bekezdése alapján az utólagos ellenőrzés során hozott határozat elévülési időn belül való módosítására is. Így az alapvámkezeléshez képest a perbeli módosító visszavonó határozat az ötéves elévülési időn belül történt, amely a Vtv. 139. §-a alapján ad lehetőséget a korábbi határozat megváltoztatására, majd az alperes 2001. február 5-én kelt módosító határozata pedig az előbb idézett Vtv. 147. § (4) bekezdés alapján jogszerű.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy ez utóbbi határozatban a kiszabott 50 000 Ft vámigazgatási bírságot a felperes javára 2708 Ft-ra csökkentették.
Az elsőfokú bíróság érdemben helytállóan állapította meg azt is, hogy a Vtv. 109. § (7) bekezdése alapján a felperes által behozott állvány tekintetében a vámmentes vámkezelés feltételei nem álltak fenn. E törvényi rendelkezés alapján ugyanis a vámmentes vámkezelés kizárólag magánszemélyek, mégpedig a diplomáciai mentességet élvező meghatározott személyek és háztartásukban élő családtagok részére áll fenn. Az állvány behozatalát azonban a felperesi társaság kezdeményezte és a vámkezelést is ő kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy ez a vámáru nem tartozéka a diplomáciai mentességet élvező személyek számára behozott tárgyaknak, amúgy az egyéb vámmentes vámkezelés feltételei sem álltak fenn az adott esetben.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében annak helyes indokai alapján a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. I. 36. 039/2001.)