adozona.hu
AVI 2005.4.46
AVI 2005.4.46
Adójogi perekben kizárt a hivatalbóli bizonyítás [Pp. 164. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1992. évben személygépkocsi értékesítéssel foglalkozott, erre az évre 6 929 000 Ft árbevételt vallott. Az alperes az adóellenőrzés eredményeként hozott 842-3/1997. számú határozatában - az elsőfokú határozatot helybenhagyva - a felperes terhére 1 478 000 Ft adóhiánynak minősülő általános forgalmi adó és társasági adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest az adókülönbözetnek, 739 000 Ft adóbírságnak, 980 000 Ft késedelmi pótléknak, 49 000 Ft mulasztási bírságnak a megfiz...
AVI 2005.4.46 Adójogi perekben kizárt a hivatalbóli bizonyítás [Pp. 164. § (2) bek.].
A felperes 1992. évben személygépkocsi értékesítéssel foglalkozott, erre az évre 6 929 000 Ft árbevételt vallott. Az alperes az adóellenőrzés eredményeként hozott 842-3/1997. számú határozatában - az elsőfokú határozatot helybenhagyva - a felperes terhére 1 478 000 Ft adóhiánynak minősülő általános forgalmi adó és társasági adókülönbözetet állapított meg. Kötelezte a felperest az adókülönbözetnek, 739 000 Ft adóbírságnak, 980 000 Ft késedelmi pótléknak, 49 000 Ft mulasztási bírságnak a megfizetésére. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes tényleges árbevétele a rendelkezésre álló számlákból, rendőrségi tanúkihallgatási jegyzőkönyvekből megállapíthatóan 10 464 000 Ft volt. Az árbevétel helytelen elszámolása miatt a felperes adózás előtti eredményét 3 535 000 Ft-tal megnövelte, ebből következően írta elő terhére a különböző adónemekben az adókülönbözetet. A mulasztási bírság kiszabását azzal indokolta, hogy a felperes számlarendet nem készített, az általános forgalmi adó analitika, annak bizonylatai nem álltak rendelkezésre, és leltározási szabályzat sem készült a társaságnál.Az ellenőrzéssel érintett időszakban a felperes ügyvezetője W. I.-né volt, aki ellen büntetőeljárás indult a városi bíróság 2001. április 10. napján hozott ítéletében bűnösnek mondta ki 185 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, 1 rendbeli társtettesként elkövetett csempészet bűntettében, egy rendbeli sikkasztás bűntettében, egy rendbeli közokirattal visszaélés vétségében és egy rendbeli magánokirat hamisítás vétségében.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása és határozata nem felel meg az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdésében foglaltaknak, mivel a javára szóló körülményeket nem tárta fel és nem értékelte. Döntését a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt hozta meg. A 11 személygépkocsit ténylegesen nem a kft., hanem alkalmazottja hozta be az országba a kft. bizonylatait és bélyegzőjét felhasználva, az árbevétel is e személyhez került. Az adóhatóság figyelmen kívül hagyott bizonyos költségszámlákat, illetve azt, hogy az importot banki hitelből finanszírozta és a kamat az adózás előtti eredményét befolyásolja. Hivatkozott arra is, hogy leltározási szabályzat készítését jogszabály nem írta elő a vizsgált időszakra, tanúként kérte meghallgatni valamennyi személygépkocsit vásárló személyt. Keresetében előadottak alátámasztásaként becsatolta az M. K. Kft. "szakvéleményét". Hivatkozott arra, hogy a vizsgált időszakban mások voltak a gazdasági körülmények, mint most. Magánszemély részére a társaság "saját kvótája terhére" hozta be a gépjárműket, csupán nevét adta a vásárláshoz. Beszerzés és értékesítés közötti különbözet is feltehetően ebből keletkezett.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az alperes helyesen járt el akkor, amikor a felperes nevére kiállított számlák és adásvételi szerződések alapján vizsgálta meg a bevallás szerinti összegeket. Ezek adattartalma tanúvallomással nem módosítható. Utalt egyben arra, hogy a büntetőügyben hozott jogerős ítélet is egyértelműen megállapította a számlák fiktív voltát, részben tanúvallomásokon alapul, ezért az alperes sem sértett jogszabályt a tanúnyilatkozatok figyelembevételével. Eleget tett a határozathozatalhoz szükséges tényállás tisztázási kötelezettségének. A tényállásból helyes ténybeli és jogkövetkeztetést vont le, a mulasztási bírság előírásának jogszerűségét a leltározási szabályozásra vonatkozó megállapításon kívüli hiányosságok is alátámasztják.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát az abban is kifejtett indokaira figyelemmel. Sérelmezte tanúbizonyítási indítványának elutasítását, igazságügyi könyvszakértő kirendelésének elmaradását.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság jogszerűen utasította el a felperes tanúbizonyítási indítványát, ennek indokát is adta, ítélete megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A Pp. 177. §-a értelmében a perben szakérőnek kizárólag a bíróság által kirendelt szakértő minősül. A felperes által becsatolt "szakvélemény" csak, mint a fél álláspontja, nyilatkozata vehető figyelembe. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A 164. § (2) bekezdése pedig kizárja a hivatalbóli bizonyítás lehetőségét az adójogi perekben. A felperes a perben igazságügyi szakértő kirendelését nem kérte, ezért az ezzel kapcsolatos érvelése nem alkalmas a kereset, illetve fellebbezés alaposságának igazolására.
A felperes keresetében és fellebbezésében is a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelését vitatta, illetve a javára szóló körülmények figyelmen kívül hagyására hivatkozott a nélkül, hogy e körben az adójogi, számviteli szabályoknak megfelelő megalapozott ténybeli és jogkövetkeztetések levonására alkalmas bizonyítékokat csatolt volna. Az elsőfokú bíróság ítélete megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Tartalmazza mindazokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok értékelésénél irányadónak vett. Utal azokra az okokra is, amelyek miatt valamely tényt nem talált bizonyítottnak, illetve ami miatt a felperes által felajánlott bizonyítást mellőzte. Az iratszerű és a bizonyítékok okszerű és logika szabályainak megfelelő mérlegelése alapján megállapított tényállásból pedig helytállóan jutott arra a ténybeli és jogkövetkeztetésre, hogy a felperes bevallásában nem a ténylegesen realizált összegben szerepeltette árbevételét, ezért az alperes határozata jogszerű döntést tartalmaz a jogalap és a jogkövetkezmények tekintetében is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel hagyta helyben [Pp. 254. § (3) bekezdése]. A pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a másodfokú perköltség megfizetésére. (Lef Bír. Kf. I. 35.994/2001.)