adozona.hu
AVI 2005.4.43
AVI 2005.4.43
Az ellenőrzés megkezdése után a vizsgálat alá vont adó vonatkozásában önellenőrzéssel nem lehet élni (1990. évi XCI. tv. 42. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 2000. február hónapra kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést végzett. Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes bevallásában 361 000 Ft importtermék után levonható általános forgalmi adót szerepeltetett, mely összeg vonatkozásában kötelezettség növekedésként 2000. április 19-én önellenőrzést nyújtott be. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat 2000. április 17-én kezdődött, az önellenőrzést az adóhatóság nem tudta figyelembe venni. A felperes az importter...
AVI 2005.4.43 Az ellenőrzés megkezdése után a vizsgálat alá vont adó vonatkozásában önellenőrzéssel nem lehet élni (1990. évi XCI. tv. 42. §).
A felperesnél az adóhatóság 2000. február hónapra kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést végzett. Az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes bevallásában 361 000 Ft importtermék után levonható általános forgalmi adót szerepeltetett, mely összeg vonatkozásában kötelezettség növekedésként 2000. április 19-én önellenőrzést nyújtott be. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat 2000. április 17-én kezdődött, az önellenőrzést az adóhatóság nem tudta figyelembe venni. A felperes az importtermék utáni általános forgalmi adó levonhatóságát a vámhivatal 2000. március 3-ai keltezésű határozatára illetve vámbiztosíték elszámolására alapította. Az adóhatóság az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés b) pontja 34. § és 36. § (1) bekezdés b) pontja alapján megállapította, hogy ezt az összeget a márciusi bevallásában szerepeltetheti, ezért februárra ez az összeg adókülönbözetként jelentkezett.A felperes az N. Bt. által 2000. február 2-án kiállított számla 214 508 Ft adótartalmát is figyelembe vette, a beszerzéseit terhelő levonható általános forgalmi adó tekintetében. Az ellenőrzés feltárta, hogy a számlakiállító Bt. 1999. július 30-án tevékenységét megszüntette, ezért a számla adó-visszaigénylésre nem volt alkalmas.
E megállapítások alapján az elsőfokú hatóság 2001. február 23-án kelt határozatával a felperes terhére 576 000 Ft adókülönbözetet, egyúttal jogosulatlan visszaigénylést állapított meg, és ennek következtében 107 000 Ft bírságot szabott ki. A bírság kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy lehetőséget kapott a felperes önrevízióra, ugyanakkor súlyosító körülményként több mulasztásra is hivatkozott.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 2001. március 30-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Az első téma tekintetében arra hivatkozott, hogy 2000. április 17-én lehetőséget kapott az önrevízióra, amelyet az április 19-ei közbeeső jegyzőkönyv előtt még el is végezte. Ugyanakkor nem vették figyelembe, hogy ez az összeg a márciusi bevallásában szerepelt, azt elfogadták és ki is fizették. Hivatkozott a felperes arra is, hogy még 2001. január 21-én átutalt általános forgalmi adó összegből 146 000 Ft-ot visszautalt, és ebbe is szerepel az az összeg, amelyet jogosulatlan általános forgalmi adó-visszaigénylésnek minősítettek.
A második témával kapcsolatban a felperes álláspontja az volt, hogy a számlakibocsátó N. Bt.-nek a számlában szereplő összeget megfizette, ebben az összegben benne foglaltatott az általános forgalmi adó. A számla alakilag kifogástalan volt, az a körülmény, hogy a számlát kibocsátó erre esetleg nem volt jogosult, az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése alapján a számlakibocsátó felelősségének körébe tartozik.
Az alperes ellenkérelmében a felperesi kereset elutasítását kérte.
A peres eljárás lefolytatását követően a megyei bíróság 3. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az eljáró bíróság ítéletében hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló perbeli időben hatályos 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdésére, 35. § (1) bekezdésére, valamint a 32. § (1) bekezdés a) pontjára, és 44. § (5) bekezdésére. Ennek alapján azt állapította meg, hogy a perbeli Bt. által kibocsátott számla már nem volt alkalmas az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására, tekintettel arra, hogy a számla kibocsátáskor a számlakibocsátó Bt. nem volt adóalany az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdés értelmében. Önmagában az a rendelkezés, hogy az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése szerint az okmányban feltüntetett adatok valóságáért a kibocsátó a felelős, nem zárja ki azt, hogy az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés és 35. § értelmében a kibocsátott számla alapján adóalany hiányában nincs adóalany által áthárítható adó.
Az Áfa. tv. 36. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az adólevonási jog keletkezésének időpontja a b) pont szerint a kézhez vett határozat alapján az áfa jogcímen teljesített befizetés időpontja. Vagy ha az adó befizetése készpénzbe nyújtott vámbiztosíték elszámolásából teljesül, akkor a határozat kelte. Tekintettel arra, hogy a vámhivatal határozatának kelte 2000. március 3. napja volt, a felperes ezt az összeget csak a március havi bevallásában számolhatta volna el, levonható áfaként.
Az elsőfokú ítélet az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 72. § (1) bekezdésének idézésével, valamint a 73. § (1) bekezdés ismertetésével megállapította, hogy a bírság kiszabása indokolt volt, annak mértékének megállapítása az adóhatóság mérlegelési jogkörébe tartozott, amely mértéket ezért a bíróság nem változtathatott meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy az N. Bt. által kibocsátott számlában szereplő összeget kifizette, a számlakibocsátó büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozott arról, hogy a számla tartalmilag is megfelelő. Ő így kellő körültekintést tanúsított, ezért az áfa levonási joggal jogszerűen élt.
A felperes hangsúlyozta hogy számviteli szempontból meggyőződtek a számla valóságáról. Kétségtelen tény hogy a cégnyilvántartásban nem ellenőrizték a számlakibocsátót, ez azonban önmagában nem okozhatta a kérelmük elutasítását.
A felperes a továbbiakban sérelmezte, hogy az alperes határozatában több mulasztására is hivatkozott, ugyanakkor állításuk szerint a felperes ilyen mulasztást más ügyekben nem követett el. A felperes hangsúlyozta hogy az önellenőrzést maga az APEH nevében eljáró vizsgáló javaslatára tette meg, így sérelmezte a felperes az alperesi határozat súlyosító és enyhítő körülményeinek kitételeit és a kiszabott bírságot.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 3. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes által hivatkozott jogszabálysértést a perbeli esetben nem tudta megállapítani.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg azt, hogy az adóhatóság a tényállást kellően felderítette, és a hivatkozott Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése, valamint Áfa. tv. 44. § (5) bekezdése és 4. § (1) bekezdése alapján helytálló volt a megállapított tényállásból levont jogi következtetése is. Az N. Bt. által kibocsátott számla az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására nem volt alkalmas. A számlát nem adóalany bocsátotta ki, így nem volt olyan áthárított adó, amelynek levonására a felperes jogosult lett volna, függetlenül attól hogy a számlában feltüntetett összeget a felperes megfizette.
Helyes volt az elsőfokú bíróság és az adóhatóság azon megállapítása is, hogy a 2000. március 3-án kelt vámhivatali határozat alapján a felperes nem a februári bevallásában, hanem a márciusi bevallásában érvényesíthette a levonási jogát. Az Art. 42. § (2) bekezdése rendelkezik úgy, hogy az ellenőrzés megkezdésétől a vizsgálat alá vont adó vonatkozásában önellenőrzéssel nem lehet élni. Bármilyen felvilágosítást kapott is a felperes, a törvényi rendelkezés zárja ki az adott esetben az önellenőrzési jog érvényesítését.
Az adóhatóság a bírság összegét az Art. 172. § (1) bekezdésében írt 50%-os mérték helyett a megállapított jogosulatlanul visszaigénylés összege 18. §-ában állapította meg. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság mérlegelési jogkörével élve alkalmazta az Art. 73. § (1) bekezdésében írt azt a lehetőséget, hogy kivételes méltányosság esetén a bírság összege mérsékelhető. Az adóhatóság ezen döntése a jogszabályoknak megfelelt, a bíróság további mérséklésre okot adó körülményt nem talált.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet jogszabálysértését nem állapította meg, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.049/2002.)