adozona.hu
AVI 2005.4.41
AVI 2005.4.41
A számláknak adóigazgatási beazonosításra alkalmasnak kell lenniük (1992. évi LXXIV. tv. 35. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1998. április hónapra kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést tartott. Ennek eredményeképpen az 1999. május 25-én kelt elsőfokú határozatával a felperes terhére 496 000 Ft adókülönbözetet, 21 000 Ft adóhiányt, és 475 000 Ft jogosulatlanul adó visszaigénylést állapított meg. Ezzel a felperes 475 000 Ft kiutalására vonatkozó kérelmét elutasította, megállapított továbbá felperes terhére 248 000 Ft bírságot, és 6000 Ft késedelmi pótlékot.
E megállapítások a ...
AVI 2005.4.41 A számláknak adóigazgatási beazonosításra alkalmasnak kell lenniük (1992. évi LXXIV. tv. 35. §).
Az adóhatóság a felperesnél 1998. április hónapra kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést tartott. Ennek eredményeképpen az 1999. május 25-én kelt elsőfokú határozatával a felperes terhére 496 000 Ft adókülönbözetet, 21 000 Ft adóhiányt, és 475 000 Ft jogosulatlanul adó visszaigénylést állapított meg. Ezzel a felperes 475 000 Ft kiutalására vonatkozó kérelmét elutasította, megállapított továbbá felperes terhére 248 000 Ft bírságot, és 6000 Ft késedelmi pótlékot.E megállapítások a következő okok miatt keletkeztek.
1. A felperes bevallásában 84 000 Ft adóalap után 10 000 Ft értékesítést terhelő általános forgalmi adót szerepeltetett, mely adóösszeg terméknek 12%-os áfa melletti értékesítéséhez kapcsolódott. Ezzel szemben az ellenőrzés megállapította, hogy a felperes által értékesített termék, mivel italok készítésére is alkalmas, ezért az Áfa. tv. 1. számú melléklet 61. sorszám alatt szereplő ITJ 89-8-as jelzés alá tartozóként 25%-os általános forgalmi adókulcs alá tartozik.
A felperes beszerzést terhelő áfa alapként 1 951 000 Ft-ot állapított meg, adónként 485 000 Ft-ot vallott. Az értékesítésre vonatkozó számlák szerint szórólapkészítés, illetőleg szórólapterjesztés volt a megrendelt szolgáltatás, amelyeket B. S. nevű vállalkozó végzett és ő bocsátotta ki az erről szóló számlát. Az adóhatóság B. S.-nál kapcsolódó vizsgálatot folytatott és ennek alapján megállapította, hogy számlakibocsátó bejelentett címein nem érhető el, adóbevallási kötelezettségének vállalkozása megkezdése óta 1994. október 14. napja óta nem tett eleget, adófolyószámlájára befizetés nem történt. Így az adóhatóság az általa kibocsátott készpénzfizetési számlákat nem tartotta az Áfa. tv. 13. § 16. pontjában feltüntetett alaki és tartalmi követelmények szerintieknek. A határozat megállapította azt is, hogy a B. S. által kibocsátott számlák a szigorú számadási bizonylatok nyilvántartásában nem voltak megtalálhatók, már ez okból sem számítottak hitelesnek. A könyvelése nem volt fellelhető, így annak ellenőrzésére nem volt lehetőség.
A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság 1999. augusztus 23-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozatában megállapította, helyesen hivatkozott az elsőfokú hatóság a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet 1. § (1) bekezdésére is. A nyomtatvány forgalmazója ugyanis köteles adatokat szolgáltatni. B. Sándor részéről a számlák beszerzése nem volt dokumentálva, így már önmagában ez is megalapozza, hogy általa kiállított számlákra levonás jogot nem lehetett alapítani. Megjegyezte az alperes, hogy az Áfa. tv. 44. § (4) bekezdése alapján az adatok valódiságáért valóban a számlakibocsátó a felelős; de erre további jogokat alapítani nem lehet. Indokolta a másodfokú határozat azt is, hogy az Art. 72. § (1) bekezdés alapján az adóhiány illetőleg a jogosulatlan visszaigényelt adó összegének 50%-át kell adóbírságként kell kiszabni, a perbeli esetben az Art. 73. § (1) bekezdésében írt kivételes méltányosság fennállását nem látta megállapíthatónak. Megállapította azt is, hogy a késedelmi pótlék a bevallási kötelezettség esedékességétől a módosított jegyzőkönyv átvételéig került felszámításra.
A felperes keresetében kérte az általa jogszabálysértőnek tartott határozatok hatályon kívül helyezését, az alperes kötelezését a jogszabályi előírásoknak megfelelő határozat meghozatalára, másodlagos kérelme az volt, hogy a bíróság egészítse ki az első- és másodfokú adóhatározatok rendelkező részét azzal, hogy az alperesi hatóság köteles minden rendelkezésre álló eszközzel a perbeli számlák kiállítójától behajtani a perbeli számlában feltüntetett általános forgalmi adó összegét. Ezen túl az adóhatóság köteles büntetőfeljelentést tenni a számlák kiállítója ellen, illetőleg köteles minden általa behajtott adót és egyéb bevételeket haladéktalanul átutalni a felperes részére.
Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 14. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította az alperesi határozatok nem jogszabálysértőek, az alperes helyesen alkalmazta a jogszabályi rendelkezéseket és az általa levont jogkövetkeztetés is helytálló. Helytálló volt az a megállapítás, hogy a B. Sándor által kibocsátott számlák nem minősültek hiteles dokumentumnak, ezért adóigazgatási azonosításra alkalmatlanok, az adólevonási jogot a felperes az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése szerint nem gyakorolhatta. Egyetértett a bíróság azzal is, hogy mind az Áfa. tv., mind a számla törvény, mind a kapcsolódó 24/1995. (XI. 22.) PM rendelkezést egyszerre is figyelembe lehet venni annak eldöntésére, hogy a számlák adóigazgatási azonosításra alkalmas dokumentumnak tekinthetők-e.
Megállapította a bíróság azt is, helyesen minősítette az alperes a másik téma tekintetében azt, hogy a forgalmazott termék italkészítésre alkalmas terméknek minősül, ezért a fizetendő áfa kulcs mértéke 25%-os volt. A másodlagos kereseti kérelmet azért nem találta teljesíthetőnek mivel az első- és másodfokú határozatok teljes körű rendelkezést tartalmaznak, bármiféle kiegészítés szükségtelen és indokolatlan a felperes ez irányú kérelme egyébként sem a közvetlen adóhatósági ellenőrzési eljáráshoz kapcsolódott.
A jogerős ítélet ellen a felperes jelentett be felülvizsgálati kérelmet.
Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes részben sérelmezte, hogy a bíróság nem bírált el valamennyi kereseti kérelmet. Nem volt tudható, hogy miből állapították meg, miszerint italkészítésre alkalmas minősítésű a termék. Kétségtelen hogy a termék vízben oldódó, ez azonban nem jelenti azt, hogy italnak minősülne, hangsúlyozta hogy a vámhatóság is 12%-os áfát számított fel.
A másik témával kapcsolatban a felperes sérelmezte hogy az adóigazgatási azonosítási kérdésben végül is nem került sor B. S. megkeresésére. Ugyanis nem lehetett kizárni azt a lehetőséget, hogy a nyomtatvány-forgalmazó nem tett eleget (vagy pontatlan volt) a nyilvántartási kötelezettségeinek, és végül is B. S. a szigorú számadású bizonylattal rendelkezik. Az ítélet általánosságokban utalt arra, hogy az adóhatóság helyesen tárta fel a tényállást, nem jelölte meg a bizonyítékokat. Vélelmezte hogy a bizonyítékok nem közvetlen bizonyítékok. A másodlagos kereseti kérelmével kapcsolatosan előadta, hogy annak is van jogalapja, mégpedig az Art. 79. § (2) és (5) bekezdése alapján az adózó javára mutatkozó különbözet kiutalásáról is rendelkezni kell.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 14. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet felülvizsgálatát a Pp. 270. § (1) bekezdés alapján jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A felperes abban látta a jogerős ítélet jogszabálysértését, hogy a bíróság nem tett eleget mindenben a bizonyítási kötelezettségének, ítéletét nem megfelelően indokolta és a meglévő jogszabályi rendelkezéseket helytelenül alkalmazta.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes által állított jogszabálysértések elkövetését nem állapította meg. A B. Sándor által kiállított szórólapterjesztés és készítésről szóló számlákkal kapcsolatban az adóhatóság bizonyítási eljárást folytatott. Részben megdőlt az a felperesi állítás, miszerint az egyéni cég képviselője helyett alkalmazottja P. Cs.-né tevékenykedett volna az üzleti feltételek megállapításában, üzlet lebonyolításában. A felperes által hivatkozott P. Cs.-né ugyanis írásban úgy nyilatkozott hogy az ügyletről nincs tudomása és kizárólag a telefonhívás lebonyolításában vett részt. Másrészt sor került B. Sándornál kapcsolódó vizsgálat lefolytatására is, amelynek alapján megállapításra került, a vállalkozás megkezdése óta nem volt nyoma annak, hogy a vállalkozó bármilyen tevékenységet folytatott volna, adóbevallási kötelezettséget nem teljesített, befizetést nem eszközölt. Így helytálló volt az adóhatóság megállapítása, hogy a kifogásolt készpénzfizetési számlák nem feleltek meg az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 13. § 17. pontjában feltüntetett alaki és tartalmi követelményeknek. Helytálló volt a PM rendelet megfelelő rendelkezésére való hivatkozás is, hiszen a számlák adóigazgatási beazonosításra sem voltak alkalmasak, így az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételek nem álltak fenn, a számlák alaki és tartalmi hiányosságai folytán a levonási jog gyakorlására nem volt lehetőség. Amennyiben a felperes álláspontja az volt, hogy az adóhatóság által lefolytatott bizonyításon túl továbbra is fennállhat annak lehetősége, hogy a számlakibocsátónak rendelkezésére áll a szigorú számadási nyilvántartásról szóló könyvvezetése, ez esetben a felperesnek kellett volna állítását bizonyítania. Helyesen hivatkozott az alperes arra, a jelen eljárás tárgya az volt, hogy a felperes adólevonási jogát érvényesíthette-e, az idézett jogszabályi rendelkezések alapján a felperes adólevonási joga jogszerűen nem nyílt meg. Amennyiben a felperesnek e megállapítás folytán kára keletkezett, úgy azt a B. S.-ral szemben polgári úton követelheti.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság abban is, hogy maga a felperes csatolta be a Pénzügyminisztérium és a KSH egyeztetett álláspontját, amely alapján az általa értékesített termék az italok készítésére alkalmas terméknek minősül, ezért az Áfa. tv. 1. számú melléklet 61. sorszám alatt szereplő ITJ. 89-8. termékcsoport alapján 25%-os általános forgalmi adó fizetési kötelezettség terheli.
Felperes azt az állítását nem bizonyította, hogy az általa forgalmazott termék nem tartozik ezen ITJ. besorolás alá.
Osztotta a Legfelsőbb Bíróság az alperes azon álláspontját is, hogy az elsőfokú jogerős ítélet valamennyi lényeges kereseti kérelemről döntött. Helytálló volt a felperes másodlagos kereseti kérelmével kapcsolatos megállapítása is, a felperesnek az e kérdésben felhívott Art. rendelkezései nem vonatkoztathatók a perbeli jogesetre.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.801/2001.)