adozona.hu
AVI 2005.3.32
AVI 2005.3.32
Az akár csak részben és az adóalanyiságon kívüli célt szolgáló beszerzés áfa tartalom még a munkáltató nevére szolgáló számla esetén sem vonhat le (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1997-1998. évben dolgozói egy részét munkavégzés céljából lakóhelyükről autóbusszal szállíttatta a telephelyére. A szállítást vállalkozók végezték el, akik erről a felperes felé számlát bocsátottak ki. A felperes a számlák szerinti összeget költségként számolta el, az azokban szereplő előzetesen felszámított általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa), 4 364 000 Ft-ot levonásba helyezte. Mindegyik évben a megfelelő hosszúságú útszakaszra jutó MÁV utazási bérlet árának 20%-át vonta ...
AVI 2005.3.32 Az akár csak részben és az adóalanyiságon kívüli célt szolgáló beszerzés áfa tartalom még a munkáltató nevére szolgáló számla esetén sem vonhat le (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
A felperes 1997-1998. évben dolgozói egy részét munkavégzés céljából lakóhelyükről autóbusszal szállíttatta a telephelyére. A szállítást vállalkozók végezték el, akik erről a felperes felé számlát bocsátottak ki. A felperes a számlák szerinti összeget költségként számolta el, az azokban szereplő előzetesen felszámított általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa), 4 364 000 Ft-ot levonásba helyezte. Mindegyik évben a megfelelő hosszúságú útszakaszra jutó MÁV utazási bérlet árának 20%-át vonta le dolgozói fizetéséből. Ezt az összeget költségcsökkentő tételként számolta el. A felperes a saját dolgozó felé a térítési díjakról és az ehhez kapcsolódó áfáról számlát nem bocsátott ki.Az adóhatóság a felperesnél 1997-1998. évekre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el. Ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban különböző adónemekben kötelezte a felperest összesen 5 508 000 Ft adókülönbözetnek, 1 335 000 Ft adóbírságnak, 1 274 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. A döntés indokolását a határozat 1-13. pontja tartalmazza, ezek közül a 2. pont rögzíti a dolgozóknak nyújtott munkábajárási szolgáltatással kapcsolatos adóhatósági álláspontot. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az elsőfokú határozat 2. pontját érintően döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 8. § (4) bekezdésében, 22. § (6) bekezdésének a) és b)a>, c) pontjában, 5. § (2) bekezdésében, 13. § 13. pontjában, 16. § (1) bekezdésében, az 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 47. § (3) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperesnek, mint az utazási szolgáltatás közvetítőjének számlát kellett volna kibocsátania a térített díjról és az ahhoz kapcsolódó 12%-os áfa összegéről a dolgozók felé. Ennek elmaradása miatt nem volt jogosult a szállítást végző társaságok számláiban szereplő előzetes áfát levonásba helyezni, azt egyéb ráfordításként kellett volna elszámolnia. Az adólevonási jog független az áthárított díj mértékétől. Amennyiben a dolgozó aránytalanul alacsony árat térít, így a munkáltató által fizetendő áfa alapja a szolgáltatás forgalmi értéke. A dolgozók által fizetett térítés és a személyszállítást végző vállalkozó által kiszámlázott díj összehasonlítása alapján a kettő közötti értékaránytalanság megállapítható. Utalt egyben arra is, hogy a szállítás nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló érdekét is szolgálta, ezért az adólevonási jog gyakorlását az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti szabályozás is kizárja.
A felperes keresetében az alperes határozatának bírói felülvizsgálatát kérte a 4 364 000 Ft áfa adókülönbözet és jogkövetkezményei tekintetében. Azzal érvelt, hogy nem közvetített szolgáltatást, hanem gazdasági tevékenységének végzése érdekében vállalt olyan költséget magára, amit az előállított áruk eladási árában érvényesíthet és ez jogot adott a felszámított áfa visszaigénylésére. Továbbszámlázási kötelezettségét nem vitatta, azonban arra hivatkozott, hogy a dolgozók a szállítást a munkába járáson kívül más célra nem vehették igénybe. A bérfeszültségek elkerülése miatt a dolgozók által fizetett költségrész megegyezett minden vidékről bejáró dolgozó által viselt közforgalmi bérletért fizetett térítéssel.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította az Áfa. tv. 8. § (2) és (4) bekezdésében, az 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 103. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakra is figyelemmel. Rögzítette, hogy nem kizárólag a munkáltató érdeke az, hogy a munkavállalók a munkahelyen megjelenjenek. A felperes, mint munkáltató a saját érdekeit is szem előtt tartva közvetített szolgáltatást a munkavállalók részére. Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy a munkáltató egyes munkavállaló részére aránytalanul alacsony ellenérték ellenében nyújtott, közvetített szolgáltatást. A határozatában megjelölt jogszabályhelyekre figyelemmel törvényesen állapította meg a tényleges ellenérték helyett az áfa alapjaként a valóságos forgalmi értéket. Ezért döntése nem volt jogszabálysértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, és az alperes fizetésre kötelezését az 1997-98. évekre megfizetett adókülönbözet, jogkövetkezményei, az ezek után járó kamat, az 1999-2001. évi önellenőrzések után megfizetett adókülönbözet, önellenőrzési pótlék és ezek kamata erejéig. Az Áfa. tv. 32-33. §-ában foglalt jogszabályi rendelkezésekre hivatkozva fenntartotta, megismételte kereseti érvelését.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítéletben megállapított, felülvizsgálati eljárásban nem vitatott tényállásból megállapíthatóan a munkavállalók a közlekedési szolgáltatásért térítést fizettek. Ebből a tényből, valamint az Mt. 103. § (1) bekezdés a) pontja szerinti rendelkezésből is az következik, hogy a közlekedési szolgáltatás a munkavállalók személyes szükségletét is fedezte, hiszen az ő érdeküket is szolgálta a munkahelyen való megjelenés. Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében pedig nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel vagy hasznosítja. E törvényhely szerint tehát akár csak részben is az adóalanyiságon kívüli célt szolgáló beszerzés áfája még a munkáltató nevére szóló számla esetén sem vonható le. Ezért a felperesnek az Áfa. tv. 32-33. §-ára alapított jogi érvelése téves. Az áfát e törvényhelyekre figyelemmel nem helyezhette levonásba, azt az Sztv. 47. § (3) bekezdése alapján egyéb ráfordításként számolhatta volna el.
Az alperes azt is megvizsgálta, hogy ha közvetített szolgáltatásnak minősül a jogügylet, akkor az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel a felperes levonási jogát jogszerűen gyakorolta-e vagy sem. E körben helytállóan rögzítette, hogy az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdése szerinti szolgáltatás közvetítés esetén a levonásnak törvényi feltétele, hogy a szolgáltatásról, térítésről a munkavállaló felé a munkáltató áfát is tartalmazó számlát állítson ki, hiszen csak így minősülhet szolgáltatás közvetítőnek. A felperes azonban általa sem vitatottan továbbszámlázási kötelezettségének nem tett eleget. Ezért érvelésével ellentétben az áfát nem igényelhette vissza. A jogerős ítélet tehát jogszerűen állapította meg az alperesi határozat törvényességét a perrel érintett körben. Utal egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a 6. sorszámú ítéletében, amely e perbelivel azonos ténybeli és jogi megítélésű ügy, ugyanilyen döntést hozott.
Közigazgatási perekben a bíróság mindig csak a perben felülvizsgálni kért, keresettel támadott határozatok, jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönthet. (1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése, 1990. évi XCI. törvény 86. § (1) bekezdése, Pp. 339. § (1) és (2) bekezdése) Ezért még a felperes pernyertessége esetén sem kötelezhette volna az alperest a felperes által megfizetett adókülönbözetnek, adóbírságnak, késedelmi kamatnak, az ellenőrzésekkel kapcsolatos adónak és önellenőrzési pótlékoknak a visszafizetésére. Ezekre vonatkozóan ugyanis a keresettel támadott határozat döntést nem tartalmaz, nem is tartalmazhat, így ezek bírói felülvizsgálat tárgyai sem lehetnek, ilyen igényekről a közigazgatási bíróság nem dönthet.
A kifejtettekre figyelemmel azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.955/2001.)