adozona.hu
MBH 2008.07.230
MBH 2008.07.230
- A Gt. tételesen nem rendelkezik arról, hogy üzletrészre kiköthető-e vételi jog. - Az üzletrész tulajdonosa részére biztosított vételi jog gyakorlása az új tulajdonosra nem száll át, ha az nem része a társasági szerződésnek. [1997. évi CXLIV. tv. (Gt. (régi)) 134. § (1) bek.,138. § (2) bek.; 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 375. § (4) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A fellebbezés elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint a cégjegyzékbe 1992. április 7-én bejegyzett, 1.000.000,- Ft törzstőkéjű Á. Kft.-nek (a továbbiakban: társaság) 2000. május 8. napjától három magánszemély tagja volt. Ezek a magánszemélyek és hat gazdasági társaság - köztük a felperes és az I. és a II. rendű alperesek - mint a társaság leendő tagjai, 2000. április 20. napján szindikátusi szerződést kötöttek egymással, melyben megállapodtak abban, hogy a gazdasági társaságok a t...
MBH 2008.07.230 - A Gt. tételesen nem rendelkezik arról, hogy üzletrészre kiköthető-e vételi jog.
- Az üzletrész tulajdonosa részére biztosított vételi jog gyakorlása az új tulajdonosra nem száll át, ha az nem része a társasági szerződésnek.
[1997. évi CXLIV. tv. (Gt. (régi)) 134. § (1) bek.,138. § (2) bek.; 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 375. § (4) bek.]
A fellebbezés elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint a cégjegyzékbe 1992. április 7-én bejegyzett, 1.000.000,- Ft törzstőkéjű Á. Kft.-nek (a továbbiakban: társaság) 2000. május 8. napjától három magánszemély tagja volt. Ezek a magánszemélyek és hat gazdasági társaság - köztük a felperes és az I. és a II. rendű alperesek - mint a társaság leendő tagjai, 2000. április 20. napján szindikátusi szerződést kötöttek egymással, melyben megállapodtak abban, hogy a gazdasági társaságok a társaság törzstőkéjének felemelése útján meghatározott arányban a társaság tagjai lesznek. Rögzítették egyben a felperest az egymás közti üzletrész-átruházás esetére megillető elővásárlási jogot, valamint azt, hogy a felperes a tőkefelemeléssel egyidejűleg opciós szerződést köt a többi szerződő fél üzletrészére, a névértéknek megfelelő - az időközi inflációval korrigált - vételáron.A szindikátusi szerződésnek megfelelően 2000. május 11-én módosították a társasági szerződést. A törzstőke emelés folytán 20.000.000,- Ft jegyzett tőkéjű társaságnak a felperes 4.000.000,- Ft-os, az I. rendű alperes 3.400.000,- Ft-os, míg a II. rendű alperes 2.000.000,- Ft-os törzsbetéttel vált a tagjává. A társasági szerződés III. fejezetének 1. pontja rögzítette, hogy az üzletrész a társaság tagjaira szabadon átruházható, de a felperes tagnak a felek elővásárlási jogot biztosítanak.
Ugyanezen a napon a felperes és a társaság tagjai külön okiratokban, egyező szöveggel vételi jogot biztosító szerződéseket kötöttek, melyben a tagok a felperesnek öt évig terjedő időre vételi jogot biztosítottak a társaságban meglévő üzletrészükre azzal, hogy annak vételára a szindikátusi szerződésben is rögzített inflációval növelt névérték.
A 2000. május 11-i társasági szerződés módosítás alapján a változásokat a cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyezte.
Ezt követően a felperes mint kötelezett és a II. rendű alperes mint jogosult 2001. júliusi dátumozású, megállapodásnak nevezett szerződést (a továbbiakban: perbeli szerződés) kötött egymással, melyben rögzítették a fentiek szerinti előzményeket.
A perbeli szerződés II. fejezetében megállapodtak abban, hogy a megállapodás hatályba lépésének napjával a közöttük létrejött vételi jogot biztosító szerződést egyező akarattal megszüntetik, továbbá hogy együttesen támogatják és megszavazzák a társasági szerződés olyan értelmű módosítását, amely megszünteti a felperes többi taggal szemben fennálló elővásárlási jogát a tagok közötti üzletrész-átruházás esetén. A felperes arra is kötelezettséget vállalt, hogy mindeddig nem fogja az elővásárlási jogát érvényesíteni. Kötelezettséget vállalt arra is, hogy az I. rendű alperes és egy további társaság tulajdonában lévő üzletrészek vonatkozásában az ezen üzletrészeken fennálló vételi jogosultságot biztosító szerződések megszüntetését haladéktalanul kezdeményezi, és azok megszűntéig a vételi jogát az I. rendű alperes és a megjelölt további gazdasági társaság üzletrésze vonatkozásában csak a II. rendű alperes ilyen irányú felhívása alapján, a II. rendű alperes által megszabott határidőben és feltételekkel gyakorolja. A társaság többi tagjának tulajdonában lévő üzletrészein a vételi jogosultságát szintén csak a II. rendű alperes felszólításától számított 8 napon belül érvényesíti.
A felperes vállalta továbbá, hogy a fentiek szerinti vételi jogának érvényesítését követően megszerzett, a társaság teljes törzstőkéjéből 42 %-nak megfelelő, tulajdonába került üzletrész vonatkozásában vételi jogot enged a II. rendű alperes számára. Visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt arra is, hogy amennyiben bármilyen okból a vételi jogát a II. rendű alperes felszólítása alapján nem érvényesíti, úgy a II. rendű alperes javára a saját üzletrésze tekintetében biztosít vételi jogot a perbeli megállapodásban rögzített feltételek szerint.
A szerződő felek a perbeli szerződés III. fejezetében a vételi jog feltételeit, a IV. fejezetben a felek mellékkötelezettségeit, míg az V. fejezetben egyéb rendelkezések címszó alatt további kötelezettségvállalásokat rögzítettek, egyebek mellett itt a felperes arra is kötelezettséget vállalt, hogy a társasági szerződésnek az elővásárlási jogát megszüntető módosítását elfogadja és megszavazza, a társaság taggyűlésein részt vesz, továbbá csak a II. rendű alperessel előzetesen írásban egyeztetett álláspontot képvisel és ennek megfelelően szavaz.
A felperes - a II. rendű alperes felhívása nélkül - 2001. október 3-án vételi jogával élt és megszerezte az egyik magánszemély üzletrészét, a változást a cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyezte.
2001. október 31-én szintén vételi jogával élve - a II. rendű alperes felszólítása nélkül - megszerezte egy további magánszemély tag üzletrészét is, ennek átvezetése is megtörtént a cégjegyzéken.
2002. szeptemberében vételi joga gyakorlásáról nyilatkozott az I. és a II. rendű alperes és további három gazdasági társaság üzletrésze vonatkozásában, amelyek közül két, perben nem álló gazdasági társaság üzletrészét megszerezte, míg az alperesek és egy további gazdasági társaság tárgyalást kezdeményeztek a felperessel, melyek eredményeképpen, írásba foglalás nélkül, megállapodtak abban, hogy az ő üzletrészeik vonatkozásában jogügyletek nem jöttek létre. Ezek bejelentése sem történt meg az ügyvezetés felé.
A másik két gazdasági társaság vonatkozásában a tagváltozás szintén átvezetésre került a cégjegyzéken.
Bár az üzletrész átruházások kapcsán is többször módosult időközben a társasági szerződés, az soha nem került olyan tartalommal módosításra, ahogyan azt a perbeli megállapodás tartalmazta, nem tartalmazta továbbá sem a felperest, sem a II. rendű alperest megillető opciós jogosultságokat sem. A módosítások nem érintették továbbá a tagok egymás közötti üzletrész-átruházása esetére a felperest megillető elővásárlási jog biztosítását sem.
2002. szeptember 13-án a felperes mint vevő és a II. rendű alperes mint eladó üzletrész-átruházási szerződést kötöttek egymással, melyben előzményként a 2000. május 11-i, a felperest megillető vételi jogot biztosító szerződést rögzítették, valamint azt, hogy jelen üzletrész-átruházási szerződéssel ezt a megállapodást megszűntnek tekintik és ehhez képest nem a vételi jogot biztosító szerződésben megállapított vételáron, hanem 30.000.000,- Ft vételár ellenében szerzi meg a felperes a II. rendű alperes üzletrészét.
Ezáltal a II. rendű alperes tagsági viszonya a társaságban megszűnt.
2002. október 9-én ismét sor került a társasági szerződés módosítására, egyben a törzstőke felemelésére is, de ez a társasági szerződés sem érintette a felperes javára rögzített elővásárlási jogosultságot. Ezt követően a társaság törzstőkéjében, tagjaiban, és az őket illető üzletrészek mértékben változás nem történt.
A II. rendű alperes 2004. június 25. napján kelt levelével felhívta a felperest arra, hogy a társaságban még megmaradt magánszemély tag tulajdonában álló 1.000.000,- Ft névértékű üzletrész tekintetében gyakorolja a vételi jogát a perbeli megállapodásban foglalt kötelezettségvállalása alapján, 8 napon belül, figyelemmel arra, hogy a II. rendű alperes a perbeli megállapodás értelmében érvényesíteni kívánja a vételi jogát.
A felperes a felszólításnak nem tett eleget.
Ezt követően 2005. január 17-én az alperesek írásban megállapodást kötöttek egymással "vételi jog gyakorlására jogosult személy kijelöléséről" megjelöléssel, melynek értelmében a II. rendű alperes az I. rendű alperest jelölte ki a vételi jog a gyakorlására.
Ezen megállapodásra hivatkozással az I. rendű alperes 2005. január 17-én levelet intézett a felpereshez, melyben gyakorolta a felperes tulajdonában lévő, a társaság törzstőkéjének 70,535 %-át megtestesítő, 15.800.000,- Ft névértékű üzletrészére a II. rendű alperes javára alapított vételi jogot oly módon, hogy a nyilatkozat kézbesítésével egyidejűleg megszerzi az üzletrész tulajdonjogát. A nyilatkozatot a felperes 2005. január 20-án vette kézhez. Az I. rendű alperes vételár címén átutalt a felperesnek 19.320.000,- Ft-ot, melyet a felperes visszautalt és ezt követően az I. rendű alperes azt bírói letétbe helyezte.
Az I. rendű alperes bejelentése alapján a változásokat az ügyvezetés a cégbíróságnak nem jelentette be, ezért az I. rendű alperes törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a társasággal szemben, kérelmét a másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva - elutasította. Ugyanakkor határozata indokolásában rögzítette, hogy a vevő szabályszerű bejelentése alapján az ügyvezető köteles a tagváltozás cégbírósági bejelentésére.
A felperes 2005. július 13. napján nyújtotta be a keresetét a Fővárosi Bírósághoz, melyben kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a felperesnek a társaságban fennálló üzletrésze vonatkozásában nem jött létre jogviszony a felperes és az I. rendű alperes között. Kérte továbbá annak megállapítását is, hogy az alperesek közötti 2005. január 17-én kötött "megállapodás vételi jog gyakorlására jogosult személy kijelöléséről" elnevezésű szerződés érvénytelen. Kérte az alperesek perköltségben való marasztalását.
Keresete jogalapját az eljárás során részben pontosította, illetve módosította. Végleges kereseti kérelme indokaként egyrészt hivatkozott arra, hogy a perbeli szerződés azon rendelkezése, amely szerint a II. rendű alperes felszólítására a felperes köteles a vételi jogát gyakorolni semmis, a felperes szerződéses szabadságát vonja el, így a Ptk. 200. § (1) és 205. § (1) bekezdésébe ütközik.
Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a perbeli szerződés az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt. (régi)) 134. §-ába ütközés miatt is érvénytelen, ugyanis a kógens Gt. (régi) fenti jogszabályhelye a tagok között csak az elővásárlási jog kikötését engedi. Ennek folytán opciós jog kikötésére nincs is lehetőség. Amennyiben mégis ki lehet kötni érvényesen a tagok között opciós jogot a mögöttesen alkalmazandó Ptk. rendelkezései értelmében, úgy a vételi jogra is alkalmazni kell azt, hogy a tagok között azt csak a társasági szerződésben lehet érvényesen kikötni. Mivel a társasági szerződés sem a perbeli szerződés megkötésekor, sem azt követően soha nem került olyan tartalommal módosításra, hogy a II. rendű alperest vételi jog illetné meg a felperesi üzletrészre, ezért ennek hiányában a perbeli szerződésben alapított vételi jog jogszabályba ütközik.
Harmadrészt hivatkozott a keresetében arra is, ha a bíróság az érvénytelenségi hivatkozásait nem osztaná, akkor sem gyakorolhatta érvényesen a II. rendű alperes, illetve az I. rendű alperes a vételi jogot, mert az időközben megszűnt. Álláspontja szerint egyrészt a perbeli szerződésen a dátum hiányossága, másrészt a perbeli megállapodás szövege alapján az határozatlan idejű opciós jog kikötésének felel meg, amely hat hónap elteltével megszűnik, és az ezzel ellentétes megállapodás semmis.
Amennyiben a perbeli megállapodás érvénytelen, erre alapítottan érvénytelen az alperesek között létrejött vételi jog gyakorlására vonatkozó megállapodás is, mert az lehetetlen szolgáltatásra irányul.
Végül hivatkozott arra is, hogy a fentiektől függetlenül is érvénytelen az alperesek közötti megállapodás, mert az a Ptk. 375. § (4) bekezdésében, illetve 374. § (5) bekezdésében foglalt utaló szabály által felhívott 373. § (4) bekezdésébe ütközik, ugyanis a vételi jog, illetve az elővásárlási jog átruházása semmis.
Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. A felperes keresetének indokai közül a Gt. (régi) 134.§ (1) bekezdésére vonatkozó felperesi érvelésre úgy nyilatkozott, hogy az opció nem más, mint az adásvétel egy különös neme. Az adásvételt a tagok között a Gt. (régi) nem tiltja, sőt kifejezetten a tagok közötti szabad átruházást engedi meg. Amennyiben az üzletrész átruházhatóságát a társaság tagjai bármilyen formában korlátozni kívánják, pl. a vételi jog kizárása útján, azt kizárólag a társasági szerződésben tehetik meg, és ezzel összhangban emeli ki a Gt. (régi) 134. § (1) bekezdése a társaság tagjainak azon lehetőségét, hogy az elővásárlási jog kikötésével éljenek. Jelen esetben a tagok nem rögzítettek korlátozást a társasági szerződésben az üzletrész átruházhatósága tárgyában.
A felperes keresetben felhozott egyéb érveit is megalapozatlannak tartotta.
A II. rendű alperest a per kezdeti szakaszában ügygondnok képviselte, később a felszámolás alá kerülését követően a felszámoló, hasonlóan az ügygondnokhoz, csatlakozott az I. rendű alperes ellenkérelméhez és a felperes keresetének az elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte.
Az elsőfokú bíróság a 2007. február 27-én kelt 35.G.41.147/2005/27. számú ítéletében megállapította, hogy a felperesnek a társaságban fennálló üzletrésze vonatkozásában a felperes és az I. rendű alperes között nem jött létre jogviszony. Megállapította, hogy az I. és a II. rendű alperesek között létrejött 2005. január 17-én kötött "Megállapodás vételi jog gyakorlására jogosult személy kijelöléséről" elnevezésű szerződés érvénytelen. Kötelezte az I. és a II. rendű alpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 1.800.000,- Ft perköltséget.
Határozata indokolásában - a fellebbezéssel támadott körben - rögzítette, hogy a Gt. (régi) 133. § (1) bekezdése szerint a társaság bejegyzését követően a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető hányadot, az üzletrész testesíti meg. Azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek. A társasági szerződés azonban egyes üzletrészeket a többiekétől eltérő tagsági jogokkal ruházhat fel.
E rendelkezést összevetve a Gt. (régi) 134. § (1) bekezdésében foglalt azzal a szabállyal, hogy az üzletrész a társaság tagjaira szabadon átruházható és, hogy a társasági szerződésben a tagok egymásnak elővásárlási jogot biztosíthatnak; valamint a 137 § rendelkezéseivel, amely az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásának szabályait rögzíti, megállapította, hogy különbséget tenni az üzletrésznek a tagok közötti átruházása és a kívülállóra való átruházása közötti szabályok tekintetében. Kívülállóra történő átruházás esetén a tagokat a törvény előírásánál fogva illeti meg elővásárlási jog. A kívülállókra való átruházás esetén engedi meg a Gt. (régi) 137. §-a azt, hogy a társasági szerződésben azt kizárják, korlátozzák, illetve a társaság beleegyezéséhez kössék.
Az üzletrésznek tagok közötti átruházása esetén csak az egymásnak biztosított elővásárlási jog kikötésének lehetőségét tartalmazza a Gt. (régi).
Ha valamely tagnak akár elővásárlási, akár vételi joga van a társaság másik tagjának üzletrészén a többi taggal szemben, az egyértelműen és hangsúlyozottan olyan rendelkezési jog, egyoldalú hatalmasság, amely az ilyen jogosultsággal rendelkező tagnak a többiekétől eltérő többletjogosultságot magába a foglaló tagsági jogot biztosít. E vonatkozásban viszont kötelező erővel írja elő a Gt. (régi) 133. § (1) bekezdése, hogy ez csak a társasági szerződésben biztosítható és ezzel összhangban rendelkezik az elővásárlási jog tekintetében a már hivatkozott 134. § (1) bekezdése is. Hiszen az elővásárlási jog biztosításánál is arról van szó, hogy valamelyik tag a többi tagtól eltérő többletjogosultsággal fog rendelkezni.
Erre tekintettel megalapozottnak találta az elsőfokú bíróság azt a felperesi hivatkozást, hogy az opciós jogot a Gt. (régi) 133.§ (1) bekezdése értelmében csak a társasági szerződésben lehetett volna érvényesen kikötni, és a társasági szerződés ilyen rendelkezést nem tartalmazott. Ennek hiányában a perbeli szerződésben alapított vételi jog jogszabályba ütközik. Az opciós szerződés megkötésekor a szerződő felek mindketten a társaság tagjai voltak. A megállapodás, mint jogszabályba ütköző szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdésének első fordulata alapján semmis, ahhoz joghatások nem fűződhetnek. Ennek alapján jogosultságot nem lehet érvényesíteni, és kötelezettségeket nem kell teljesíteni. Erre alapítottan tehát a II. rendű alperest érvényes vételi jog nem illette meg a felperessel szemben.
Az ítélet ellen az I. rendű alperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatásával a felperesi kereset elutasítását és a felperes első és másodfokú költségben való marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság annak ellenére állapította meg, hogy nem jött létre a felperes és az I. rendű alperes között jogviszony, hogy a szerződés létrejöttét elismeri, azonban azt érvénytelennek tekinti. Ezzel összemosta a nem létező szerződés és az érvénytelen szerződés közötti különbségeket hiszen nyilvánvaló, hogy az érvénytelen szerződés esetén - jóllehet a célzott joghatás kiváltására az alkalmatlan - a jogviszony létrejön.
A fentieken túl arra is hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság téves jogszabály-értelmezés folytán jutott arra a következtetésre, hogy a Gt. (régi)-ben szabályozott elővásárlási jog alkalmazható lenne a Ptk.-ban szabályozott vételi jogra is, mert a Gt. (régi)-nek ugyan mögöttes jogszabálya a Ptk., azonban a szubszidiaritás fordítva nem érvényes, az általános szabályoknak, így a Ptk.-nak nem mögöttes szabályai a speciális szabályok, tehát a Gt. (régi) sem. Márpedig a bíróság fenti értelmezéséből ez következne. Egyébként is a Ptk. 375. § (1) bekezdése csak "egyebekben" rendeli alkalmazni mögöttes szabályként az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseket. Az opció alapítása azonban a Ptk.-ban önálló szabályozásra került, a Gt. (régi) pedig az opció alapításával kapcsolatban nem tartalmaz az elővásárlási jog alapításához hasonló megszorításokat. Erre figyelemmel az opció alapításának kérdésében a Gt. (régi)-nek az elővásárlásra vonatkozó szabályai alkalmazásának nincs helye.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette a kérelemhez kötöttség elvét is, túlterjeszkedett a felperes által előterjesztett kereseten, amikor azt állapította meg, hogy a vételi jog többlettagsági jog és ezért csak a társasági szerződésben köthető ki érvényesen. Álláspontja szerint a felperes erre a keresetében nem hivatkozott.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, annak helyes indokai alapján. Kérte az I. rendű alperes másodfokú perköltségben való marasztalását.
Kifejtette, hogy tévesen hivatkozik a felperes arra, hogy az elsőfokú bíróság összemosta volna a nem létezés és az érvénytelenség fogalmát. Az elsőfokú bíróság ítéletéből megállapítható, hogy a perbeli megállapodás, valamint az alperesek között létrejött szerződés vonatkozásában mondja ki azok érvénytelenségét, és az ezek alapján tett vételi nyilatkozatra tekintettel nem jött létre jogviszony a felperes és az I. rendű alperes között.
Egyetértve az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel azt hangsúlyozta, hogy az opciós jogosultság mindenképpen az üzletrészhez tapadó többletjogosultságnak tekinthető. Példaként említve, hogy egy háromtagú kft.-ben, ahol minden tagnak egyenlő üzletrésze van a társaság csak úgy hozhat döntést, ha bármelyik tag egy másik tagot maga mellé állít. Ha viszont az egyik tag a másik tagnak az üzletrésze tekintetében vételi jogot enged és e tag él a vételi jogával, akkor a harmadik tag helyzete rosszabbra fordul. Míg a vételi jog gyakorlását megelőzően egyenrangú partnerként vehetett részt a döntéshozatalban, addig a vételi jog gyakorlását követően kisebbségi tulajdonnal rendelkező taggá válik, akinek csupán a minősített többség eléréséhez lesz szükség a szavazatára, de nélküle is biztosítható pl. a taggyűlés határozatképessége. Hivatkozott a Gt. (régi) magyarázatára, amely az elővásárlási jog tekintetében úgy fogalmaz, hogy eltérő tagsági jogot biztosító üzletrész pl. a dolgozói üzletrész, de eltérő tagsági jogot biztosító üzletrész keletkezhet akkor is, ha a tagok - élve a Gt. (régi) 134. § (1) bekezdésében adott törvényi felhatalmazással - a társasági szerződésben egymásnak elővásárlási jogot biztosítanak.
Végül a fellebbezésnek azon hivatkozásával kapcsolatosan, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen hangsúlyozta, hogy a felperes a 2006. április 5. napján kelt előkészítő iratában a vételi jogot maga is többlet-tagsági jognak tekintette és ekként is hivatkozott rá. Másrészt viszont a bíróságnak a semmisséget hivatalból is figyelembe kell vennie. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának állásfoglalása szerint a kereseti kérelemhez való kötöttség nem érvényesül, ha a per tárgyát képező szerződés semmissége bizonyítottá válik.
Fellebbezési ellenkérelmében előadta továbbá, hogy az elsőfokú eljárás során a kereseti kérelme jogalapjaként előterjesztett további indokaikat is változatlan tartalommal fenntartják, így arra a nem várt esetre nézve, ha a másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott jogcím tekintetében a fellebbezést előterjesztő fél álláspontját osztaná kérte legyen figyelemmel a keresetlevélben és a per során előadott azon további indokokra is, amelyek a felperes megítélése szerint - ellentétben az elsőfokú ítéletben megjelent állásponttal - ugyancsak megalapozzák a keresetet.
Előadta továbbá, hogy álláspontja szerint az elsőfokú ítélet - fellebbezés hiányában - a II. rendű alperes vonatkozásában jogerőre emelkedett.
Az I. rendű alperes 4. sorszám alatt előkészítő iratot nyújtott be, melyben a fellebbezésében előadottakat változatlanul fenntartva, az alábbiakat adta elő.
Az üzletrész elvont fogalom, amely a tagsági jogok, kötelezettséget és a társasági vagyonból a tagra jutó rész megtestesítője. Lényege az, hogy az üzletrész mindenkori tulajdonosát illetik meg, vagyis az üzletrész átruházása esetén az átruházónak a tagsági jogviszonyból eredő jogai és kötelezettségei az üzletrész megszerzőjére szállnak át (Gt. (régi) 138. § (1) bek.). Ezért írja elő a Gt. (régi), hogy a többlettagsági jogokat biztosító üzletrész kialakítására csak a társasági szerződésben kerülhet sor, hiszen egy ilyen üzletrész mindenkori tulajdonosát a többi mindenkori taggal szemben valamilyen előny fogja megilletni. A jelen eljárás tárgyát képező opció azonban nem üzletrészhez kapcsolódó, nem annak mindenkori tulajdonosát megillető, tagsági jogviszonyból eredő tagsági jog, hanem konkrét személyek között létrejött, egyedi kötelmi jogi jogügyletből származó, kizárólag egy konkrét személyt megillető jogosultság, amely éppen ezért nem is száll át az üzletrész átruházása esetén. Jelen esetben tehát két személy közötti polgári jogi szerződés megkötésére került sor, amelynek a társasági szerződésben nem lehet helye, már csak azért sem, mert a társasági szerződés általános, a társaság működésére, illetve a mindenkori tagokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazhat, és nem konkrét kétoldalú jogügyleteket. Az elsőfokú bíróság félreérti a Gt. (régi) 134. § (1) bekezdésében foglaltakat. Itt a Gt. (régi) nem többlettagsági jogot, azaz egy mindenkori üzletrészhez kapcsolódó, azt a többi üzletrésszel szemben megillető elővásárlási jogot nevesít, hanem pusztán a tagok közötti, egyébként szabad üzletrész átruházás korlátozásának lehetőségét adja meg a tagok részére, és ennek garanciális módjaként írja elő, hogy erre csak és kizárólag a társasági szerződésben kerülhet sor.
Az opció nem az elővásárlási joghoz hasonló, illetve annál erősebb "hatalmasság" ahogyan azt az elsőfokú bíróság értelmezi, hanem egy kétoldalú adásvételi szerződésen alapuló, az egyik fél által a másik részére biztosított jogosultság. Egyébként az opciós adásvétel esetén is gyakorolható az elővásárlási jog.
Az opciós adásvételi szerződés nem korlátozza a tagok közötti átruházást, hanem annak éppen egyik megvalósult fajtáját jelenti. Semmi nem indokolja ezért, hogy egy konkrét adásvételi szerződést a tagok a társasági szerződésbe foglaljanak. Nincs olyan jogilag elfogadható körülmény, amely azt indokolná, hogy míg a tagok egy egyszerű adásvételi szerződéssel minden további nélkül átruházhassák az üzletrészüket, amely a társasági szerződés módosítását nem igényli, addig egy opciós adásvétel esetén a taggyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatára, azaz a társasági szerződés módosítására legyen szükség. Ez egyúttal a két szerződő fél szerződéses szabadságát is korlátozná. Ebből következik, hogy két tag között opció létesítésére vonatkozó megállapodás nem ütközik a Gt. (régi) 133. § (1) és 134. § (1) bekezdéseibe, így a megállapodás nem minősülhet semmisnek.
Végül a felperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltakra utalással rögzítette, hogy a felperes abban a keresetében előadott további indokai figyelembe vételét is kéri, azonban tekintettel arra, hogy a felperes sem fellebbezést, sem csatlakozó fellebbezést nem terjesztett elő, kérte, hogy a másodfokú bíróság ezen indokokat hagyja figyelmen kívül.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül.
Ennek keretében rámutat arra, hogy helytállóan hivatkozott az I. rendű alperes az előkészítő iratában arra, hogy a határozat indokolása elleni fellebbezés, illetve csatlakozó fellebbezés hiányában az elsőfokú bíróság által elutasított jogszabályi hivatkozással alátámasztott kereseti igények jelen másodfokú eljárásban már nem vizsgálhatók az alábbiak szerint.
Tény, hogy a keresetnek helyt adó ítélet ellen a felperes nem fellebbezett. Az alperes fellebbezése folytán - amennyiben a felperes a másodfokú eljárás tárgyává kívánta volna tenni a teljes kereseti kérelmét - az ítélet indokolása ellen, a Pp. 244. §-a szerint csatlakozó fellebbezést kellett volna előterjesztenie. Ennek hiányában, a fellebbezési korlátokra tekintettel a másodfokú bíróság csak a keresetnek helyt adó ítéleti rendelkezést, és annak indokait bírálhatta felül.
Nem osztotta a másodfokú bíróság a fellebbezési ellenkérelem azon hivatkozását sem, hogy az elsőfokú ítélet a II. rendű alperes vonatkozásában fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A per tárgya szerződés érvénytelenségének, illetve jogviszony létre nem jöttének megállapítása volt, ahol a szerződő felek a Pp. 51. § a) pontja alapján egységes pertársaságot alkotnak. Ezért a Pp. 52. § (1) bekezdése értelmében az I. rendű alperes fellebbezése a pertársára is kihat.
Ezen túlmenően, érdemben megállapította a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont jogi következtetése is helytálló.
A másodfokú bíróság osztotta a keresetnek helyt adó indokait is, kiemelve a fellebbezés kapcsán, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan, a társasági jog általános rendeltetésével, ezen belül a személy és vagyonegyesítő kft.-kre vonatkozó szabályozás céljával és a jóhiszemű joggyakorlás követelményével összhangban értelmezte a Gt. (régi) jelen perben alkalmazandó rendelkezéseit.
A fellebbezés nem tartalmazott olyan újabb tényelőadást vagy bizonyítékot, amely alapot adott volna az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megváltoztatására, vagy eltérő jogi következtetés levonására.
Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján - annak helytálló indokaira tekintettel - hagyta helyben.
A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az I. rendű alperest a felperes részére az ügyvédi munkadíjból álló másodfokú költség megfizetésére; ennek mértékét a pertárgy értékére és az elvégzett ügyvédi tevékenységre figyelemmel a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) és (5) bekezdései alapján határozta meg azzal, hogy az ügyvédi munkadíj az általános forgalmi adót tartalmazza; a II. rendű alperesnek a másodfokú eljárásban költsége nem merült fel, ezért ebben a kérdésben határozni nem kellett.
(Fővárosi Bíróság 35.G.41.147/2005/27.
Fővárosi Ítélőtábla Gf.40.238/2007/5.)
Megjegyzés: A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Fővárosi Ítélőtábla fenti ítéletét hatályában fenntartotta a Gfv.X.30.005/2008/3. számú ítéletében. Határozata indokolásában rögzítette, hogy az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a felperesi kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Gt. (régi) 138.§ (2) bekezdésében, illetve a Ptk. 375.§ (4) bekezdésében foglaltakba ütközik. Hangsúlyozta, a tagsági jogokat az üzletrész testesíti meg, amely főszabályként a tagok törzsbetétének nagyságához igazodik, de mód van többlet jogot biztosító üzletrész kialakítására is. A tagsági jogok, a többlet tagsági jogok lényege, hogy azok a mindenkori üzletrész, mindenkori tulajdonosát illetik meg. Az ilyen többlet jogot biztosító üzletrész kialakítására csakis a társasági szerződésben van lehetőség, figyelemmel a Gt. (régi) 133.§ (1) bekezdésében írtakra. Az adott esetben nem ilyen üzletrész kialakítására, hanem két jogi személy között polgári jogi szerződés keretében kikötött vételi jog alapítására került sor a Ptk.-ban foglalt szabályok alapján. A vételi jog nem tagsági jog, hanem két jogi személy jogviszonyában fennálló jogosultság és kötelezettség, amely az Á. Kft többi 7 tagját nem érintette. A Gt. (régi) 134.§ (1) bekezdését a perben eljárt bíróságok tévesen értelmezték. A Gt. (régi) 134.§ (1) bekezdése nem egy elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi üzletrész fajta létrehozására utal, hanem azt rögzíti, hogy amennyiben a tagok az egymás közötti egyébként szabad üzletrész átruházást elővásárlási jog kikötésével korlátozni kívánják, azt csak a társasági szerződésben tehetik meg, hiszen erről a többi tagnak, leendő tagnak tudnia kell. A Gt. (régi) 123. § (2) bekezdés e) pontja szerint a társasági szerződésben kell rendelkezni az üzletrész átruházhatóságának kizárásáról, korlátozásáról, a társaság beleegyezéséhez kötéséről, s mivel a vételi jog alapításának kizárása az üzletrész átruházhatóságának korlátozása, ezért a vételi jog alapítását nem, hanem annak kizárását kell a társasági szerződésben rögzíteni. Ilyen rendelkezés pedig a társasági szerződésben nem volt, vételi jog alapításának nem volt akadálya. A Gt. (régi) 9. § (2) bekezdése folytán irányadóak, a Gt. (régi)-ben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyokra a Ptk.-nak a rendelkezései. Ugyanakkor a Ptk.-nak nem háttérjogszabálya a Gt. A Ptk. 375. § (1) bekezdése egyértelműen meghatározza a vételi jog alapításának módját, s a Ptk-ban nem szabályozott kérdésekben mögöttes szabályként rendeli alkalmazni a Ptk. elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseit. Mivel a Ptk. az opció alapításának módját önállóan szabályozza és a Gt. (régi) az opció alapításának módjára speciális rendelkezést nem tartalmaz, a Ptk. opcióra vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Az I. r. alperes rámutatott továbbá, a Gt. (régi) 138. § (2) bekezdése értelmében az üzletrész átruházása a társasági szerződés módosítását nem igényli. Nyilvánvaló, hogy ezen jogszabályi rendelkezésbe ütközne, ha a vételi jog alapítására érvényesen kizárólag a társasági szerződésben kerülhetne sor, hiszen akkor minden adásvétel esetén a társasági szerződés módosítása lenne szükséges, mely háromnegyedes szótöbbségű taggyűlési döntést igényel. A perbeli megállapodás megkötésekor a kft-nek 9 tagja volt, ha 2 tag közötti opció létrejöttéhez a perben eljárt bíróságok álláspontjával egyezően a társasági szerződésben kerülhetne csak sor, úgy a vételi jog kikötésében a nem érintett másik 7 tag egyetértésének a beszerzése lenne szükséges, mely a szerződéses szabadság jelentős korlátozását jelentené. A társasági szerződés egy speciális többoldalú polgári jogi szerződés, melyben konkrét, kizárólag egyes tagokat érintő jogügyleteket nem lehet szabályozni. Így sem a 2001. júniusi szerződés, sem a 2005. év január 17-i keltű megállapodás nem minősülhet semmisnek.
Felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és megállapította, hogy bár eltérő indokolással a jogerős ítélet érdemben nem jogszabálysértő.
A felperes és a II. r. alperes között 2001. júliusban létrejött megállapodás többek között a II. r. alperes számára vételi jogot biztosított egyrészt a felperes által a II. r. alperes felszólítására gyakorolt vételi jog folytán megszerzett üzletrészek meghatározott hányadára, illetve, ha a felperes a vételi jogát a II. r. alperes felhívására nem gyakorolja, a felperes üzletrésze tekintetében.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az üzletrészre vonatkozó vételi jog kikötése a 2001. júliusi szerződésbe, jogszabályi rendelkezésekbe az adott tényállás mellett, annak megkötésekor nem ütközött. Az üzletrész a Gt. (régi) 133. § (1) bekezdése értelmében a társaság bejegyzését követően a tagok jogait, és a társaság vagyonából őket megillető hányadot testesíti meg. Az üzletrész a Gt. (régi) 134-138. §-ainak szabályai szerint átruházható, adásvétel tárgyát képezheti. A Gt. (régi) 9. § (2) bekezdése folytán megfelelően irányadó Ptk. szabályai szerint a vételi jog (opció) az adásvétel különös neme, melynek alapján a jogosult a szerződésben foglalt felhatalmazása következtében a dolgot egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni. A vételi jog alapulhat jogszabályon, illetve szerződésen. A Ptk. szabályai értelmében bármilyen forgalomképes dologra ki lehet kötni vételi jogot, de csak olyanra köthető ki vételi jog, amelynek tulajdonjoga a vételi nyilatkozat egyoldalú megtételével megszerezhető. A Gt. (régi) tételesen nem rendezi, hogy az üzletrészre kiköthető-e vételi jog. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az akkor lehetséges, ha a vételi jog a Gt., jelen esetben a Gt. (régi) üzletrész átruházásra vonatkozó szabályainak érvényesülését nem gátolja. Az adott jogkérdés eldöntése szempontjából annak van jelentősége, hogy a kikötött vételi jog sérti-e a Gt. (régi) elővásárlásra vonatkozó szabályait. Ügydöntő jelentősége van, hogy a 2001. júliusában megkötött vételi jogra vonatkozó megállapodást a társaság két tagja kötötte, az ugyanazon társaságban levő üzletrészekre, továbbá, hogy bár a felperes üzletrészére vételi jogot alapítottak a felperes üzletrészének más tagra történő átruházása tekintetében az Á. Kft. társasági szerződésében elővásárlási jog kikötve nincs. A fenti szabályokból tehát az következik, hogy a felperes üzletrészére a Gt. 134. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kiköthető volt a vételi jog a II. r. alperes javára, aki ekkor az Á. Kft. tagja volt. A II. r. alperes tagsági jogviszonya az Á. Kft-ben azonban 2002. szeptember 13-án megszűnt. Ekkortól a vételi jog már sértette a Gt. (régi) 134. § (2) bekezdése által kógensen biztosított elővásárlási jogot. Ekkortól kezdődően a kikötött vételi jog gyakorlása a szerződésben rendezett módon jogszabályba ütközött volna.
A perbeli esetben ugyanakkor nem a II. r. alperes gyakorolta a szerződésben meghatározott vételi jogot az Á. Kft-ben levő tagsági viszonya megszűnését követően, hanem annak gyakorlására az I. r. alperest kijelölte, aki nem vitásan egyben Á. Kft. tagja volt. A Ptk. 375. § (4) bekezdése, illetve a Ptk. 374. § (5) bekezdésében szereplő utaló szabály folytán a vételi jogra a 375. §, 374. §-ában nem szabályozott kérdésekben az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok irányadóak. A Ptk. 373. § (4) bekezdése értelmében az elővásárlási jog átruházása - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - semmis, gazdálkodó szervezet azonban kijelölheti azt a személyt, aki e jog gyakorlására jogosult. A Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.394/2007/18. számú ítéletében kifejtette, hogy az üzletrészen fennálló elővásárlási jog jogosultja akkor is, ha gazdálkodó szervezet - szemben a Ptk. 373. § (4) bekezdésében foglaltakkal - nem jelölheti ki azt a személyt, aki az elővásárlási jog gyakorlására jogosult. Ez ugyanis ezen határozatban részletesen kifejtettek szerint ellentétes lenne a Gt., jelen esetben a Gt. (régi) szabályozási céljával, lehetővé tenné, hogy kívülálló a Gt-ben szabályozott elővásárlási jogosulti sorrend megkerülésével kerüljön be a társaságba. A II. r. alperes a korábban kifejtettek miatt az Á. Kft.-ben meglevő tagsági viszonya megszűnését követően a szerződésen alapuló vételi jogát nem gyakorolhatta, így a vételi jog gyakorlására jogosult személyt sem jelölhette ki, még abban az esetben sem, ha a kijelölt joggyakorlása a Gt. (régi), illetve az ÁMI Kft. társasági szerződésének elővásárlásra vonatkozó rendelkezéseit nem sértette volna.
A Legfelsőbb Bíróság a fent írtakból következően nem osztotta a perben eljárt bíróságok azon véleményét, hogy a II. r. alperes javára biztosított vételi jog kikötésére csakis a társasági szerződésben kerülhetett volna jogszerűen sor. A Gt. (régi) 133. § (1) bekezdése értelmében az azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek, a társasági szerződés azonban egyes üzletrészeket a többiekétől eltérő tagsági jogokkal ruházhat fel. A Gt. (régi) 123. § (2) bekezdés d) pontja szerint az "eltérő tagsági jogokat biztosító üzletrészt" azt, hogy az milyen eltérő tagsági jogot biztosít a társasági szerződésben kell szabályozni. Az adott ügyben azonban ahogy arra az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében hangsúlyozottan hivatkozott, a felperes és a II. r. alperes között 2001. júliusában létrejött megállapodás nem egy mindenkori üzletrész mindenkori tulajdonosának biztosítja azt a jogot, hogy a másik üzletrész mindenkori tulajdonosával szemben gyakorolja a vételi jogot - mely joggyakorlás maximális időtartamát a Ptk. 5 évben maximálja, ha a határozott időre kötik ki a vételi jogot - hanem csak konkrétan a II. r. alperesnek biztosít vételi jogot a felperes üzletrészére, addig amíg a felperes az üzletrész tulajdonosa. Így a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a perben eljárt bíróságoknak téves az az álláspontja, hogy az adott vételi jogra vonatkozó megállapodást a társasági szerződésbe kellett volna foglalni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a fenti eltérő indokolással hatályában fenntartotta.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelme eredményre nem vezetett, így a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán megfelelően irányadó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati perköltségének megfizetésére.