adozona.hu
BH+ 2008.7.326
BH+ 2008.7.326
A munkáltató a versenytilalmi megállapodásban kikötött elállási jogát - annak rendeltetésére tekintettel - csak a munkaviszony megszűnése előtt gyakorolhatta, amíg a munkavállaló a megállapodásban vállalt kötelezettségét nem kezdte el teljesíteni [Mt. 3. § (5) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében prémium, illetve versenytilalmi megállapodás alapján járó ellenérték megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy prémium címén 493 500 forintot, míg versenytilalmi megállapodás ellenértéke címén 2 368 800 forintot és ezek kamatát, valamint perköltséget fizessen meg a felperesnek.
Az ítéleti tényállás szerint F. J.-né, a felperes jogelődje az alperessel 2001. február 1-jétől 2002. november 30-áig terjedő időszak...
BH+ 2008.7.326 A munkáltató a versenytilalmi megállapodásban kikötött elállási jogát - annak rendeltetésére tekintettel - csak a munkaviszony megszűnése előtt gyakorolhatta, amíg a munkavállaló a megállapodásban vállalt kötelezettségét nem kezdte el teljesíteni [Mt. 3. § (5) bekezdés].
A felperes keresetében prémium, illetve versenytilalmi megállapodás alapján járó ellenérték megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy prémium címén 493 500 forintot, míg versenytilalmi megállapodás ellenértéke címén 2 368 800 forintot és ezek kamatát, valamint perköltséget fizessen meg a felperesnek.
Az ítéleti tényállás szerint F. J.-né, a felperes jogelődje az alperessel 2001. február 1-jétől 2002. november 30-áig terjedő időszakra határozott idejű munkaszerződést kötött a cég ügyvezetői feladatainak ellátására. A munkáltatói jogokat az alperes alapítója gyakorolta. A munkaszerződés 3.1. és 3.2. pontjában a felek megállapodtak az ügyvezetőnek járó alapbér és prémiumfizetés feltételeiben. A versenytilalmi szabályozást a szerződés 9.2. pontjában határozták meg. Eszerint a szerződéses jogviszony befejeződése esetén az ügyvezető nem végezhet a jelen szerződés megszűnését követő két éven keresztül olyan tevékenységet, amely a társaság által végzett tevékenységgel közvetlen vagy közvetett módon versenyben áll. Ez alól a tilalom alól a társaság alapítója írásban mentesítheti az ügyvezetőt. Mentesítés esetén a 9.3. pontban szabályozott ellenszolgáltatás nem illeti meg az ügyvezetőt. A szerződés 9.3. pontja szerint a 9.2. pontban megfogalmazott tilalom ellenszolgáltatásaként és végkielégítésként az ügyvezető mindkét évben megkapja éves alapfizetésének 50-50%-át. Ezen összeget a szerződéses viszony megszűnését követő 30 napon belül ki kell fizetni. Amennyiben az ügyvezető szolgálati idejének lejártakor a társasággal új ügyvezetői munkaszerződést köt, a fenti rendelkezések érvényüket vesztik. A 10.2. pont szerint amennyiben F. J.-nét az alapító ismét megválasztja ügyvezetőnek, a felek kötelezik magukat arra, hogy új ügyvezetői szerződést kötnek ugyanezen feltételekkel.
A felperesi jogelőd munkaviszonya az alperesnél a határozott idő lejártával megszűnt, bár új ügyvezető igazgató kinevezésére csak 2003. február 1-jei hatállyal került sor. A munkaszerződése lejártát követően az új ügyvezető kinevezéséig a felperesi jogelőd egyes ügyvezetéssel kapcsolatos részfeladatokat ellátott, erre az időszakra munkabérét felvette. Az alperes jogi képviselője a 2003. február 14-én kelt levelében közölte, hogy "mentesíti a versenytilalmi szabályok betartása alól". Válaszlevelében tájékoztatta az alperes jogi képviselőjét, hogy mivel újabb munkaszerződést nem kötöttek, és munkaviszonya 2002. november 30-ai hatállyal megszűnt, ezért igényt tart a munkaszerződés 9.3. pontja szerint őt megillető végkielégítésre. Az alperes többszöri felszólításra csupán 2004. január 29-én tett eleget a munkaviszonyra vonatkozó igazolások kiadására vonatkozó kötelezettségének.
A perben a felperes arra hivatkozott, hogy a versenytilalmi megállapodás teljesítése a munkaviszony 2002. november 30-ai megszűnésére tekintettel megkezdődött, következésképpen az alperest 2003. február 14-én az elállás joga már nem illette meg.
A munkaügyi bíróság a módosított keresetnek helyt adva kötelezte az alperest prémium, továbbá versenytilalmi megállapodás ellenértéke és ezek kamata megfizetésére.
Megállapította a munkaügyi bíróság, hogy mivel a felperesi jogelőd munkaviszonya a határozott idő lejártával 2002. november 30-án megszűnt, és ezt követően az alapító nem választotta meg újra ügyvezetőnek, újabb munkaszerződés megkötésére nem került sor, ezért a választás alapján keletkezett munkaviszony nem vált határozatlan idejűvé azáltal, hogy továbbra is ellátta a legszükségesebb ügyvezetői teendőket az új ügyvezető kinevezéséig. Ebből következően a munkaszerződés 9.3. pontjában kikötött versenytilalmi megállapodás érvényben lévőnek volt tekintendő. Az elsőfokú bíróság az Mt. 3. § (3) és (4) bekezdése, valamint a Ptk. 320. § (1) bekezdésének rendelkezéseiből következően megállapította, hogy az alperes a határozott idejű munkaszerződés lejártáig, azaz a munkaviszony megszűnéséig állhatott volna el a szerződésben kikötött versenytilalmi megállapodástól, ugyanis az elállási jog a szerződésszerű teljesítés után már nem gyakorolható, mivel a teljesítés a szerződést megszünteti, tehát nincs mitől elállni. A felperesi jogelőd a munkaszerződés 9.2. pontjának megfelelő magatartást tanúsított, azaz nem folytatott olyan tevékenységet, amely a társaság által végzett tevékenységgel versenyben állt volna.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. A versenytilalmi megállapodás ellenértékeként megállapított összeget 394 800 forintra leszállította, míg a prémiumra vonatkozó rendelkezéseket helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését részben megalapozottnak találta. A tényállást az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, és a prémiumkövetelés tárgyában helytálló volt az érdemi döntése. Részben értett egyet a versenytilalmi megállapodás ellenértéke körében kifejtett jogi érvekkel, és az arra alapított döntéssel.
Minthogy a felek határozott idejű ügyvezetői munkaviszonyra újabb megállapodást nem kötöttek, ezért a 9.3. pontban kikötött versenytilalmi megállapodás érvényes maradt. A munkaszerződés 9.2. pontjában kifejezetten kikötötték, hogy a tilalom alól a társaság alapítója írásban mentesítheti az ügyvezetőt, és ez esetben a 9.3. pontban szabályozott ellenszolgáltatás nem illeti meg. Ezen nyilatkozat megtételének határidejét a megállapodásban nem rögzítették.
Nem osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy ez a "mentesítés" elállásnak lenne tekinthető. A másodfokú bíróság a Ptk. 321. § (1) bekezdésében szabályozott felmondásnak minősítette a "mentesítés" lehetőségét, amely a jövőre nézve szünteti meg a szerződést a Ptk. 319. § (2) bekezdés szerinti jogkövetkezményekkel. Minthogy a perbeli esetben rögzítették az alperes egyoldalú jogát a mentesítés tekintetében, ezért a felperesi jogelőd által nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét az alperesnek meg kell fizetnie. Az eltelt idő arányában a kikötött ellenszolgáltatás 2/12-ed részének megfizetésére kötelezte a másodfokú bíróság az alperest.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperesi jogelőd annak a versenytilalmi megállapodás ellenértékére vonatkozó részét támadta, e körben kérte annak hatályon kívül helyezését és a keresetének való helyt adást, illetve másodlagosan az eljárt bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását. Arra hivatkozott, hogy a versenytilalmi megállapodás ellenszolgáltatásaként és végkielégítésként történt megjelölés is arra utal, hogy a felek akarata szerint erre az összegre a munkaszerződés megszűnését megelőző mentesítés hiányában egy összegben jogosulttá kellett válnia. Elemezte az alperes perbeli nyilatkozatait, amelyek szerint maga az alperes is elállási jogként és nem felmondási jogként értelmezte a szerződésnek a mentesítésre vonatkozó kikötését, mivel a teljes összeg megfizetése alól kívánt mentesülni. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett az alperes nem hivatkozhatott, eljárása nem felel meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének sem. Az elállás jogának gyakorlása kizárólag a munkaviszony fennállása alatt, a jogviszony megszűnését megelőzően illethette volna meg az alperest.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el. F. J.-né elhalálozására tekintettel megállapította a felperesi jogutód perbelépését, aki az eredeti felülvizsgálati kérelmet változatlanul fenntartotta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdésére tekintettel a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében, azaz a versenytilalmi megállapodás ellenértéke körében hozott ítéleti döntés tekintetében vizsgálta.
Helyesen következtetett a jogerős ítéletben a másodfokú bíróság arra, hogy a határozott idő lejártát követően a felperesi jogelőd ügyvezetői munkaviszonya az alperesnél megszűnt, és ilyen újabb jogviszony nem jött létre közöttük, mivel újabb megállapodást nem kötöttek. Ezért a jogelőd munkaszerződésének 9.2. pontjában, illetve 9.3. pontjában meghatározott versenytilalmi megállapodás érvényesnek minősült.
A munkaszerződés 9.3. pontja értelmében a fenti, 9.2. pontban meghatározott tilalom ellenszolgáltatásaként és végkielégítésként az ügyvezető mindkét évben megkapja éves alapfizetésének 50-50%-át. Ezen összeget a jelen szerződéses viszony megszűnését követően 30 napon belül ki kell fizetni.
Ezen szerződéses előírásokból az alperesnek a felperes jogviszonya fennállása alatti teljesítési kötelezettsége állapítható meg, azaz két évre járt a felperesnek alapfizetése 50-50%-a a jogviszonya megszűnésekor, legkésőbb a munkaviszony megszűnését követően 30 napon belül. Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helytállóan vont le következtetést a munkaügyi bíróság arra nézve, hogy csupán a munkaviszony fennállása alatt lett volna lehetősége alperesnek a felperest "mentesíteni" a megállapodásban foglalt kötelezettségek alól. Az alperes a versenytilalmi megállapodásban kikötött mentesítési, egyoldalú elállási jogát, annak rendeltetésére tekintettel csak a felperes teljesítését megelőzően, azaz a munkaviszony fennállása alatt gyakorolhatta [Ptk. 320. § (1) bekezdés, EBH 559., 1532.].
Az alapperben a felperes nem hivatkozott az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására, tehát arra, hogy az alperes rosszhiszeműen járt el a szerződés teljesítése során. Erre tekintettel - mivel evonatkozásban a jogerős ítélet döntést, illetve indokolást sem tartalmazott - felülvizsgálatnak nem volt helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletének érintett rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf.Bír. Mfv.II.10.123/2007.)