adozona.hu
BH 2008.7.195
BH 2008.7.195
A munkaügyi perben nem vagyoni kártérítésként megítélt követelés nem minősül munkabér jellegű követelésnek, ezért nem sorolható be a felszámolási költségek közé [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. d) pontja; 1992. évi XXII. tv. 177. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós ellen 2003. május 23-án indult felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 2004. február 17-én jogerőre emelkedett végzésével állapította meg az adós fizetésképtelenségét és rendelte el a felszámolását. Ennek közzétételére 2004. július 15-én került sor a Cégközlönyben.
A hitelező a törvényes határidőn belül jogerős ítéletében részére megállapított 1 000 000 Ft nem vagyoni kárigényét a felszámolónak bejelentette, aki a bejelentett hitelezői igény tőkerészét a többször módosított 199...
BH 2008.7.195 A munkaügyi perben nem vagyoni kártérítésként megítélt követelés nem minősül munkabér jellegű követelésnek, ezért nem sorolható be a felszámolási költségek közé [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. d) pontja; 1992. évi XXII. tv. 177. § (2) bek.].
Az adós ellen 2003. május 23-án indult felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 2004. február 17-én jogerőre emelkedett végzésével állapította meg az adós fizetésképtelenségét és rendelte el a felszámolását. Ennek közzétételére 2004. július 15-én került sor a Cégközlönyben.A hitelező a törvényes határidőn belül jogerős ítéletében részére megállapított 1 000 000 Ft nem vagyoni kárigényét a felszámolónak bejelentette, aki a bejelentett hitelezői igény tőkerészét a többször módosított 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdésének d) pontjába sorolta be.
A hitelező a felszámoló intézkedését sérelmezve, kifogásában a hitelezői igényét felszámolási költségként kérte besorolni a Cstv. 57. § (2) bekezdésének a) pontjára figyelemmel a Cstv. 57. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak megfelelően. Kérte a felszámolót a besorolás megváltoztatására, valamint arra kötelezni, hogy keresse meg a Bérgarancia Alapot a követelése kiegyenlítése végett.
Az elsőfokú bíróság végzésével a kifogást elutasította. Végzésének indokolásában megállapította, hogy a hitelező tőkekövetelése nem minősül munkabér jellegű követelésnek, mert a megítélt összeg kártérítés és nem járadék. Az a tény, hogy a hátrány a hitelező munkavégzése során keletkezett, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a hitelezőt megillető összeget a felszámoló munkabér követelésként vegye nyilvántartásba.
A végzés ellen a hitelező részéről benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság a 2. sorszámú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és abból helytálló jogi következtetésre jutott. Kifejtette, hogy a hitelező követelésének besorolása attól függ, hogy az őt nem vagyoni kártérítés címén megillető összeg munkabér jellegű követelésnek, ennélfogva felszámolási költségnek tekinthető-e vagy sem. Hivatkozott a Ptk. 355. § (1) bekezdésére, melynek értelmében a kárért felelős személy köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A kár általában minden olyan hátrány, amelyet valamely esemény folytán valaki személyében, illetőleg vagyonában elszenved. A károsult nem vagyoni kárpótlásra akkor tarthat igényt, ha bizonyítja, hogy a jogellenes magatartással okozati összefüggésben olyan hátrány érte, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez indokolt és szükséges nem vagyoni kárpótlás megítélése. Az Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 2.) AB határozatában rámutatott arra, hogy a polgári jog - mint a polgárok autonómiájának elsődleges joga - egyre inkább a vagyoni jogokkal egy sorban védi a személyhez fűződő jogokat. A nem vagyoni kártérítés a személyiség növekvő jogi elismerésén nyugszik. E jogintézmény az általános személyiségvédelem eszköze. A jogellenesség alapja itt nem a vagyoni károkozás, hanem a személyhez fűződő jogsértés, hátrányokozás. A nem vagyoni kárra vonatkozó anyagi jogi rendelkezések nem önálló felelősségi alakzatként jelentkeznek, hanem csupán a kárfogalom kiterjesztését eredményezik.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) a munkáltató kártérítési felelőssége körében rendelkezik a munkavállalót ért nem vagyoni kár megtérítéséről. Az Mt. 177. § (2) bekezdése szerint meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár. A hitelező javára a bíróság a munkaügyi perben munkaképesség-csökkenés miatt 1 000 000 Ft nem vagyoni kár megtérítéséről rendelkezett. A kártérítés címén fennálló követelést a Cstv. 57. § (2) bekezdésében felsorolt felszámolási költségnek tekinteni nem lehet, az nem kezelhető a munkavégzéshez kapcsolódó bérjellegű követelésként.
A másodfokú bíróság nem fogadta el a hitelezőnek arra vonatkozó érvelését, hogy a nem vagyoni kártérítésre analógiaként a végkielégítés szabályait kellene alkalmazni. A jogalkotó ugyanis külön rendelkezett arról, hogy önállóan nevesített követelésként, a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába kell besorolni a kötvényen alapuló követelések kivételével a magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelését, így különösen (egyebek mellett) a kártérítésből eredő követelést is. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. § (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A jogerős végzés ellen a kifogással élő hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését az elsőfokú végzésre is kiterjedően, és helyette a felszámoló utasítását a hitelezői igényének kérelme szerinti besorolására.
A jogerős végzés jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy bár a másodfokú bíróság helyesen hivatkozott az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 2.) AB határozatára, amelyből következően - álláspontja szerint - a nem vagyoni kártérítés ténylegesen személyhez fűződő járandóság, az ebből levont végkövetkeztetése azonban nem helyes. A nem vagyoni kártérítés valójában nem kártérítés, hanem a személyhez fűződő jogsértés kompenzálása, ezért nem kártérítésként kell besorolni, hanem bérjellegű követelésként, hasonlóan a felszámolási költségnek tekintendő végkielégítéshez. Hivatkozott arra, hogy az Mt. 141. §-a a munkabér fogalmát nem határozza meg, azonban a kialakult bírói gyakorlat szerint a munkabér a rendszeres munkavégzés után meghatározott rendszerességgel járó juttatás, ami szerződésen alapul. A Cstv. 57. § (2) bekezdésének a) pontja bérjellegű juttatásként határozza meg a végkielégítést. Álláspontja szerint ezért analógia segítségével a végkielégítés jogszabályi feltételei a munkavégzéssel összefüggő kártérítésre is alkalmazhatóak.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős végzés nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
A másodfokú bíróság a felhívott jogszabályokból helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy az adós által a munkaügyi eljárásban megítélt kártérítési összeg nem minősül bérjellegű juttatásnak, ezért nem sorolható a felszámolási költségek közé.
A munkaügyi perben a kifogással élő hitelező részére a munkaügyi bíróság nem vagyoni kártérítést ítélt meg. A kártérítési összeg besorolására vonatkozóan a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontja kifejezett rendelkezést tartalmaz, tehát nincs olyan joghézag, amelyet más hasonló jogintézmények segítségével, analógia útján kellene kitölteni. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a kifejezett jogszabályi rendelkezésnek megfelelően a magánszemélynek nem gazdasági tevékenységéből eredő követelését, így különösen a kártérítésből eredő követeléseket, nem felszámolási költségként kell nyilvántartásba venni, hanem azt - az egyéb követelésekhez képest szintén előnyösebb besorolás szerint - a Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába kell besorolni és ekként kielégíteni.
Téves a kifogással élő hitelezőnek az az érvelése, hogy a részére megítélt nem vagyoni kártérítés valójában a munkabérrel azonos bérjellegű juttatásnak minősül. Az a körülmény, hogy a megítélt kártérítési összeg a személyhez fűződő jogsértés, hátrányokozás kiküszöbölésére szolgál, még nem teszi az adott kártérítést munkabérré, vagy egyéb bérjellegű juttatássá, mert annak jellege eltér a munkavállaló által végezhető munka utáni járandóságoktól.
Miután a jogerős végzés a jogszabályoknak megfelel, azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.350/2007.)