adozona.hu
BH+ 2008.6.268
BH+ 2008.6.268
I. Jogszabály eltérő értelmezése csak akkor alapozza meg az államigazgatási szerv dolgozójának felróható magatartását, ha nyilvánvaló, kirívó jogértelmezési hibát követ el [Ptk. 349. § (1) és (3) bek.]. II. A 2001. október 1. napját megelőzően esedékes családi pótlék megállapításával és kifizetésével kapcsolatos kárigények rendezése tárgyában az Államháztartási Hivatal (jelenleg Magyar Államkincstár) nem tekinthető a megyei egészségbiztosítási pénztárak jogutódának. A korábbi kártérítési igények a megyei eg
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint az I. r. felperes az 1978. szeptember 12-én született P. M. utónevű gyermeke után a gyermek cukorbetegségére tekintettel 1991-től kezdődően emelt összegű családi pótlékban részesült, amelyet a munkáltatója a II. r. alperes folyósított. Az üzemi kifizetőhely a családi pótlék folyósítását 1996. augusztus 30-ával beszüntette arra hivatkozással, hogy a II. r. felperes a 18. életévét betöltötte. Az I. r. felperes igazolta, hogy gye...
BH+ 2008.6.268 I. Jogszabály eltérő értelmezése csak akkor alapozza meg az államigazgatási szerv dolgozójának felróható magatartását, ha nyilvánvaló, kirívó jogértelmezési hibát követ el [Ptk. 349. § (1) és (3) bek.].
II. A 2001. október 1. napját megelőzően esedékes családi pótlék megállapításával és kifizetésével kapcsolatos kárigények rendezése tárgyában az Államháztartási Hivatal (jelenleg Magyar Államkincstár) nem tekinthető a megyei egészségbiztosítási pénztárak jogutódának. A korábbi kártérítési igények a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal szemben érvényesíthetők [2001. évi L. tv.-nyel módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 18. § (1) bek.].
A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint az I. r. felperes az 1978. szeptember 12-én született P. M. utónevű gyermeke után a gyermek cukorbetegségére tekintettel 1991-től kezdődően emelt összegű családi pótlékban részesült, amelyet a munkáltatója a II. r. alperes folyósított. Az üzemi kifizetőhely a családi pótlék folyósítását 1996. augusztus 30-ával beszüntette arra hivatkozással, hogy a II. r. felperes a 18. életévét betöltötte. Az I. r. felperes igazolta, hogy gyermeke középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a csatolt orvosi igazolás szerint cukorbeteg, így emelt összegű családi pótlékra jogosult, és kérte az emelt összegű családi pótlék további folyósítását. A II. r. alperes a 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése alapján az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézetétől szakértői véleményt kért arról, hogy a 18. életévét betöltött II. r. alperes a munkaképességét legalább 67%-ban elveszítette-e. Az Orvosszakértői Intézet Elsőfokú Orvosi Bizottsága az 1996. december 4-én kelt szakértői véleményében nevezett 40%-os munkaképesség csökkenését állapította meg. Erre figyelemmel a II. r. alperes mint kifizetőhely az 1997. február 19-én kelt 5108/1997. számú értesítésével az I. r. felperes igényét elutasította. A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: FPEP) a Be.45-22/1997. számú határozatával a kérelmet elutasította, valójában helybenhagyta az első fokon eljárt üzemi kifizetőhely döntését.Az elsőfokú bíróság az I. r. felperes keresete folytán 1998. március 2-án hozott ítéletében az FPEP fenti határozatát hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy az I. r. felperest a II. r. felperes után 1996. október 1-jétől kezdődőn megilleti az emelt összeg családi pótlék. A másodfokú bíróság a 2001. október 10-én kelt ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet 30. §-ának db) pontja szerint a gyerek középfokú tanintézetben nappali tagozaton való tanulmányaira figyelemmel a szakértői vizsgálatot annak 20. éves koráig nem kellett lefolytatni, a betegségét elegendő volt orvosi igazolással igazolni. A szakértői vélemény alapján azt is megállapította, hogy az időközben a 20. életévét betöltött gyermek 18 éves korától folyamatosan és jelenleg is 67%-ban csökkent munkaképességű. Az ítélet alapján a II. r. alperes 2001. június 30-án az addig felmerült 427 500 Ft lejárt családi pótlékot az I. r. felperesnek kifizette. A további folyósítást azonban beszüntette arra hivatkozással, hogy az időközben hatályba lépett 1998. évi LXXXIV. törvény 7. §-ának d) pontja szerint a 18 évesnél idősebb személynek a magasabb összegű családi pótlékot a saját jogán kell tovább folyósítani. A határozat ellen az I. r. felperes jogorvoslattal élt, fellebbezését a Magyar Államkincstár, a keresetét, illetőleg az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezését pedig a bíróságok elutasították. Végül 2003. áprilisában az I. r. alperes a családi pótlékot - 270 900 Ft-ot - a II. r. felperesnek egyösszegben kifizette.
A felperesek a 2003. július 31-én előterjesztett keresetükben az I. r. alperest az I. r. felperes javára kártérítés címén a kifizetett 427 000 Ft után a banki kamatokkal azonos mértékű, összesen 80 274 Ft, annak késedelmi kamata és 1 000 000 Ft nem vagyoni kár; a II. r. felperes javára a kifizetett 270 900 Ft után 40 945 Ft banki kamattal azonos kártérítés, annak késedelmi kamatai, valamint 1 500 000 Ft nem vagyoni kár megfizetésére kérték kötelezni. A keresetet a II. r. alperesre, a 2006. január 4-én benyújtott előkészítő iratukban terjesztették ki, az alperesek egyetemleges marasztalását kérve.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a családi pótlék megvonása időpontjában a családi pótléknak sem a megállapítása, sem a megvonása nem tartozott az I. r. alperes jogelődjének az Államháztartási Hivatalnak a hatáskörébe. Az Államháztartási Hivatal 2001. január 1-jétől kezdődően vette át a Megyei Egészségbiztosítási Pénztáraktól a családi pótlék megállapításával és folyósításával kapcsolatos feladatokat. Az Államháztartási Hivatal a korábban megállapított családi pótlékokkal kapcsolatos viták tekintetében nem volt jogutódja a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak. Az FPEP jelenleg is működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezet, így az 1996-ban általa elkövetett esetleges jogsértések kártérítési következményeiért sem az Államháztartási Hivatal sem az Államkincstár mint annak jogutódja nem tartozik helytállni.
Az I. r. alperes elévülési kifogást is előterjesztett, állította, hogy a felperesek 1998. július 1-je előtti kártérítési követelése elévült.
Végül hivatkozott arra, hogy a családi pótlék megállapítása során eljáró ügyintéző nem követett el olyan kirívó jogszabály-értelmezési hibát, amelyek a felpereseknek az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igényét megalapozná.
A II. r. alperes maga is a kereset elutasítását kérte.
Az első fokon eljárt Bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Kötelezte az I. r. felperest 64 800 Ft kereseti illeték utólagos lerovására. Megállapította, hogy a 2003. július 31-ei perindításra figyelemmel a felperesek 1998. július 31-e előtti követelése elévült a fő- és mellékkötelezettségek tekintetében egyaránt. Az elévüléssel nem érintett követelésrész tekintetében kifejtette, hogy az alperesek részéről jogellenes magatartás nem állapítható meg, ezért kártérítés fizetésére nem kötelezhetők.
Az ítélőtábla a felperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az I. r. felperest 64 800 Ft fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte azzal, hogy a II. r. felperes költségmentessége folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az emelt összegű családi pótlék megvonásáról szóló döntést a perben nem álló FPEP hozta, e szervezet másodfokú határozatát helyezték hatályon kívül a közigazgatási perben eljáró bíróságok. Az FPEP jelenleg is létező és működő szervezet csupán a feladatainak egy részét vették át, az Államháztartási Hivatalok, majd megszűnésük után 2003-ban az I. r. alperes. Az Államháztartási Hivatal 2001. október 1-jétől látták el a családi pótlék megállapításával és folyósításával kapcsolatos feladatokat. Olyan jogszabály nincs hatályban, amely az átvett feladatok tekintetében a MEP-ak által korábban elkövetett valamely jogsértés miatti kárfelelősséget áthárította volna az I. r. alperes jogelődjére az Államháztartási Hivatalra, illetőleg jogutódlás folytán az I. r. alperesre. Az I. r. alperessel szemben tehát a kereset alaptalan.
A II. r. alperes kárfelelőssége vonatkozásában kifejtette, hogy az 1991. évi LXXXIV. törvény 19. §-ának (1) bekezdése hozott létre üzemi kifizetőhelyeket a társadalombiztosítási feladatok ellátására. A tv. 20. §-ának (1) bekezdése szerint az üzemi kifizetőhely felelőssége a biztosítási önkormányzatok felé állt fenn, a sérelmezett intézkedéseivel szemben adott volt a jogorvoslat lehetősége, amivel a perbeli esetben a felperesek éltek is. A közigazgatási perben a bíróság nem a II. r. alperes, hanem az FPEP határozatát minősítette jogsértőnek. Az orvosszakértői vélemény beszerzésének alapját képező 17/1990. (VII. 8.) 2. §-a nem differenciált aszerint, hogy középfokú tanintézet nappali tagozatán tanul-e a 18. évet betöltött jogosult avagy sem, valamennyi a 18. életévét betöltött személy tekintetében előírta a szakvélemény beszerzését. Nem követett el ezért nyilvánvaló és kirívó jogszabály-értelmezési hibát a II. r. alperes dolgozója azzal, hogy elrendelte az orvosszakértői vélemény beszerzését, ezért a II. r. alperes a Ptk. 349. §-a alapján kártérítés fizetésére nem kötelezhető.
A másodfokú bíróság az elévülés kérdésében nem foglalt állást.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az alperesek kereset szerinti marasztalását és a perköltségeik megítélését; másodsorban mindkét fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérték. Előadták, hogy az eljárt bíróságok jogsértéssel döntöttek az alperesek magatartásának felróhatósága kérdésében. E kérdésben a korábbi perben a közigazgatási bíróságok jogerős döntést hoztak, így azzal ellentétes döntést a jelen perben eljáró bíróságok olyan értelemben nem hozhattak, hogy nem állapíthatták meg, miszerint az I. r. alperes jogelődei, illetőleg a II. r. alperes a családi pótlék megvonásakor jogszabálysértést nem követtek el. A korábban eljárt közigazgatási bíróságok megállapították, hogy az alperesek jogellenesen szüntették meg a családi pótlék emelt összegének folyósítását, így az e kérdésben újabb döntés hozatala is jogszabályellenes.
Hivatkoztak arra, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a jogszabályi hierarchiát, és ezzel megsértette a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. §-ának (2) bekezdését. A 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet magasabb szintű jogszabály, mint a 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet. Ez utóbbi rendelet 2. §-a alapján döntött a II. r. alperes az Orvosszakértői Intézet szakvéleményének beszerzéséről. Ugyanakkor a magasabb szintű jogszabály a 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet 30. §-ának db) pontjának helyes értelmezése szerint a középfokú tanintézetben tanulmányokat folytató gyermek esetében a 20. életéves korig nem kell a szakértői véleményt beszerezni, orvosi igazolás alapján kell dönteni arról, hogy megilleti-e avagy sem az emelt összegű családi pótlék.
Anyagi jogi jogszabálysértésekre is hivatkoztak. Előadták, hogy a II. r. alperes az 1998. évi LXXXIV. törvény 35. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint mint üzemi kifizetőhely járt el a felperesek családi pótlékának megvonása ügyében. A helytelen jogértelmezést az I. r. alperes jogelődje a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár követtel el, amelynek megszűnése következtében jogutód az Államháztartási Hivatal, majd pedig az I. r. alperes volt a 2003. évi XXXVII. törvény 3. §-ának (4) bekezdése szerint. Ezáltal sem az üzemi kifizetőhely, sem pedig az I. r. alperes nem mentesülhet a kárfelelősség alól.
Hivatkoztak arra, hogy az elévülés kérdésében is jogsértést követtek el az eljárt bíróságok. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. A perbeli esetben a jogerős bírói ítélet kézhezvétele időpontjában kezdődött a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti követelés esedékessége. A Polgári Jogi Döntvénytár VII/158. sorszám alatt közzétett eseti döntés szerint a TB szervek igazgatási jellegű tevékenységével okozott kár államigazgatási jogkörben okozott kárnak minősül, ehhez képest mindkét alperes által okozott kárt közigazgatási jogkörben okozott kárnak kell tekinteni. Előadták, hogy a kártérítés iránti pernek minden tekintetben előfeltétele volt a korábbi bírósági eljárás lefolytatása, ezekben állapította meg a bíróság az alperesi magatatások jogellenességét. Az elévülés az ítélethozatalig nyugodott. 2001. június 30-án azonban az emelt összegű családi pótlékot "megfizették" az I. r. felperes részére, 2003 áprilisában pedig a II. r. alperes is kézhez kapta egy összegben az őt megillető összeget. A 2003 áprilisában történt teljesítés az elévülést megszakította. Ettől kezdődően a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés újból kezdődött, és mert 2003. július 31-én a felperesek a követelésüket keresettel érvényesítették, az elévülés nem következett be. E körben hivatkoztak még arra, hogy a jogellenesség megállapításának megtörténtéig részükről a menthető ok folyamatosan fennállt.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a kereset egy részét a bírósági út hiánya miatt utasította el, melyet a felperesek fellebbezéssel támadtak meg. A másodfokú bíróság az ítélet evonatkozásban is helyben hagyta anélkül, hogy ennek jogi indokát adta volna. A Pp. 221. §-ának megsértése azonban az ügy érdemét nem értette, mert az elsőfokú döntést helybenhagyó rendelkezés nem törvénysértő. A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes. A (2) bekezdés értelmében a kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. 299. §-a értemében a kötelezett - késedelme esetén - köteles megtéríteni a jogosultnak a késedelemből eredő kárát. A Legfelsőbb Bíróság PK 51. számú Állásfoglalása szerint a kártérítés követelés elévülése akkor is a követelés esedékességétől kezdődik, ha a károsult a károsodásról később szerzett tudomást. Ilyen esetben azonban indokolt lehet a Ptk. 326. §-ában írt, az elévülés nyugvására vonatkozó jogszabályhely alkalmazása.
Nem vitás, hogy a felperesek 1996. október 1-jétől nem kapták meg az emelt összegű családi pótlékot. Ebben az időpontban nem csak az esedékes emelt összegű családi pótlék, hanem az azok után igényelt - a banki kamatokkal azonos összegű kártérítés is - esedékessé vált. A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés az esedékességkor kezdődött és a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében a követelések öt év alatt évültek el. A felperesek a kárigényüket keresettel 2003. július 31-én érvényesítették, ezért a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében az 1998. július 31-e előtti követelések elévülése bekövetkezett. Nem befolyásolta az elévülést az a körülmény, hogy a másodfokú közigazgatási határozat kézhezvételéig az elévülés nyugvása volt megállapítható. A felperesek a másodfokú határozatot nem vitásan 2001. november 26-án kézhez vették, ekkorra a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt az öt éves elévülési határidő lejárt. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint a követelést az akadály megszűnésétől számított egy év alatt akkor is érvényesíthették, ha az elévülési idő már eltelt, avagy abból egy évnél kevesebb volt hátra. A perindítás 2003. július 31-én történt, eddig az időpontig az 1998. július 31-éig felmerült követelések elévülése bekövetkezett.
A kötelezett 2003 áprilisában történt teljesítése az elévülés megszakítására nem volt alkalmas, tekintve, hogy a teljesítés nem a kártérítés, hanem a bíróság által megítélt lejárt családi pótlék megfizetését jelentette. Kárigényt a felperesek ebben az időpontban nem érvényesítettek, így a kártérítés vonatkozásában a teljesítés az elévülést nem szakította meg.
Az el nem évült kártérítési követelést elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés helybenhagyásával sem követett el jogszabálysértést a másodfokú bíróság. Az I. r. alperes védekezése következtében a bíróságoknak elsősorban abban a kérdésben kellett az elévülést követően állást foglalniuk, hogy az I. r. alperes kártérítési felelőssége fennáll-e a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 1996-ban elkövetett jogszabálysértése folytán felmerült károkért. Helytállóan állapította meg e körben a másodfokú bíróság, hogy az I. r. alperest a perbeli károkozásért kárfelelősség nem terheli. A családi pótlékról és a családtámogatásról szóló 1990. évi XXV. törvénynek (Cstv.) a családi pótlék 1996. október 1-jei megvonásakor hatályban volt 7. §-a (6) bekezdésének a) - d) pontja szerint, ha a munkaadónál TB kifizetési hely működik a családi pótlékra való igényt a munkaadónál kell bejelenteni, a (7) bekezdése szerint e szerv bírálja el az igényt és gondoskodik az ellátás folyósításáról. Az üzemi kifizetőhely e tárgyban hozott döntését másodfokon a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárak bírálták felül. Az I. r. felperes munkáltatójánál az 1991. évi LXXXIV. törvény 19. §-ának (1) bekezdése alapján létrehozott üzemi kifizetőhely működött. A Cstv. 35. §-ának (7) bekezdése szerint e szerv végezte a családi pótlék megállapításával és kifizetésével kapcsolatos feladatokat egészen 2001. október 1-jéig, amikor is a 2001. évi L. törvény 3. §-ának (1) bekezdése iktatta be az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18. §-ának (1) bekezdésébe azt a rendelkezést, miszerint a családi pótlék megállapításával és folyósításával kapcsolatos feladatok az Államháztartási Hivatalhoz kerülnek át. Arra azonban nincs jogszabályi rendelkezés, hogy az Államháztartási Hivatal hatáskörébe került volna a korábban eljárt kifizetőhelyek és Megyei Egészségbiztosítási Pénztárak által elkövetett esetleges jogszabálysértések következtében keletkezett kárigények rendezése is. Az államháztartási hivatalok evonatkozásban nem voltak jogutódai a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak. A korábbi esetleges kártérítési igények továbbra is a károkozóval szemben voltak érvényesíthetőek. A felperesek kártérítési igénye már bírósági eljárásban fellebbezési szakban volt, amikor az Államháztartási Hivatalhoz került a családi pótlék megállapítása, illetőleg folyósítása, ezért sem az Államháztartási Hivatal sem pedig az I. r. alperes mint jogutód a családi pótlék megállapítása és folyósítása körében korábban elkövetett jogszabálysértések miatt kártérítési felelősséggel nem tartozik. Az el nem évült követelés tekintetében a felperesek joghatályosan a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ellen indított perben érvényesíthették volna a kárigényüket.
Helytállóan utasították el az eljárt bíróságok a II. r. alperessel szemben támasztott keresetet is. A II. r. alperes mint üzemi kifizetőhely hozott elsőfokú döntést a felpereseket megillető emelt összegű családi pótlék tárgyában, szerzett be orvosszakértői véleményt és állapította meg annak alapján, hogy a felpereseket 1996. október 1-jétől nem illeti meg az emelt összegű családi pótlék. A bíróságok a közigazgatási határozat megtámadása iránti perben hozott jogerős ítéletükben megállapították, hogy a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár - és ezzel együtt a II. r. alperes is - helytelenül értelmezték a családi pótlék megállapítására vonatkozó jogszabályokat. Ezt követően a polgári perben eljárt bíróság nem állapíthatja meg, hogy nevezettek részéről helyes volt a jogszabály-értelmezés. A kártérítési perben eljáró bíróságoknak abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a II. r. alperes alkalmazottjának vétkessége és ez alapján a II. r. alperesnek a Ptk. 349. §-a szerinti kárfelelőssége fennáll-e. A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szerint államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítása alkalmas rendes jogorvoslati lehetőséget igénybe vette. A (3) bekezdés szerint jogszabály eltérő rendelkezése hiányában ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészi jogkörben okozott kárért való felelősségre is. Az állandósult bírói gyakorlat szerint (BH 1996/6/311.számú eseti döntés) a jogszabály eltérő értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, a téves jogszabály értelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához nem elegendő; erre nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén van jogi lehetőség.
A II. r. alperes alkalmazottja az emelt összegű családi pótlék folyósítása vonatkozásában a jogszabályok értelmezése során a II. r. alperes kárfelelősségét megalapozó nyilvánvaló és kirívó jogértelmezési hibát nem követett el. Az 1990. évi XXV. törvény 14. §-ának (3) bekezdése külön adott felhatalmazást a kormánynak a családi pótlékra jogosító tartósan beteg személyek körének, az igényérvényesítés egyes szabályainak, a jogosultság megnyílásának és megszűnésének részletes szabályai megállapítására. Ugyanakkor a (3) bekezdés b) pontjában a Népjóléti Minisztert hatalmazta fel a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek körének, valamint a családipótlék-igény elbírálásához szükséges orvosi igazolás kiadásának eljárási szabályai meghatározására. A 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet 30. §-a, valamint az ugyanezen törvényi felhatalmazás alapján hozott 17/1999. (V. 8.) SzEM rendelet eltérő rendelkezéseket tartalmaztak. A kormányrendelet csak a 20. életévét betöltött középiskolai tanuló vonatkozásában írta elő az orvosszakértői vélemény beszerzését, a 17/1999. (V. 8.) SZEM rendelet 2. §-a viszont valamennyi 18. életévét betöltött személy tekintetében kötelezővé tette annak hivatalbóli beszerzését. Mindkét jogalkotó szervezet a törvény felhatalmazása alapján járt el, ezért a II. r. alperes alkalmazottja nem követett el kirívó jogszabály értelmezési hibát, amikor a 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet alapján szerezte be a szükséges orvosi okiratokat. A II. r. alperes mint kifizetőhely döntése ellen a felpereseknek volt jogorvoslati lehetősége és e jogorvoslati lehetőséggel éltek is. Nem volt ezért a I. r. alperes alkalmazottjának vétkességét megalapozó olyan jogértelmezési hiba, ami a felpereseknek a kártérítési igényét a II. r. alperessel szemben megalapozta volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság az ítélőtábla ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.IX.21.161/2007.)