adozona.hu
BH 2008.2.49
BH 2008.2.49
I. Az ellenőrzött gazdasági társaság uralkodó tagját a közvetlen irányítást biztosító befolyásszerzés bejelentésének késedelmes teljesítése esetén a befolyásszerzéstől számított 30 nap eltelte és a bejelentés teljesítése közötti időben keletkezett tartozásokért terheli - az ellenőrzött társaság felszámolása esetén - teljes és korlátlan felelősség, ha e tartozások kiegyenlítésére az ellenőrzött társaság vagyona nem nyújt fedezetet [1997. évi CXLIV. tv. (továbbiakban: Gt.) 292. § (1), (3) bek.]. II. Amennyibe
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A keresetben előadottak szerint a felperesek az R. bróker Kft.-től vásárolták meg az R. Közös vállalat által kibocsátott R-lízing 2000 jelű, valamint az R. Pénzügyi Kft. által kibocsátott R-lízing 96 jelű kötvényeket. Az R. bank Rt. és az R. bróker Kft. közötti megállapodásokra tekintettel a kötvényvásárlókkal az R. bank Rt. dolgozói kötötték meg a szerződéseket, a kötvények ellenértékének befizetésére pedig az R. bank Rt. pénztárában került sor. Az I. r. alperes jogelődje az Állami Pénz- és ...
BH 2008.2.49 I. Az ellenőrzött gazdasági társaság uralkodó tagját a közvetlen irányítást biztosító befolyásszerzés bejelentésének késedelmes teljesítése esetén a befolyásszerzéstől számított 30 nap eltelte és a bejelentés teljesítése közötti időben keletkezett tartozásokért terheli - az ellenőrzött társaság felszámolása esetén - teljes és korlátlan felelősség, ha e tartozások kiegyenlítésére az ellenőrzött társaság vagyona nem nyújt fedezetet [1997. évi CXLIV. tv. (továbbiakban: Gt.) 292. § (1), (3) bek.].
II. Amennyiben több felperes együtt indít pert, követeléseiket a pertárgy értékének meghatározása végett össze kell adni, ennek alapján kell az illeték alapját is megállapítani, és a pervesztes - egyszerű pertársaságot alkotó - felpereseket a pertárgy értékének megfelelően kiszámított perköltség, valamint illeték viselésére érdekeltségük arányában kell kötelezni, ha érdekeltségük között jelentékenyebb eltérés mutatkozik [Pp. 25. § (3) bek., 51. § b)-c) pont, 82. § (2) bek., 1990. évi XCIII. törvény 40. §].
A keresetben előadottak szerint a felperesek az R. bróker Kft.-től vásárolták meg az R. Közös vállalat által kibocsátott R-lízing 2000 jelű, valamint az R. Pénzügyi Kft. által kibocsátott R-lízing 96 jelű kötvényeket. Az R. bank Rt. és az R. bróker Kft. közötti megállapodásokra tekintettel a kötvényvásárlókkal az R. bank Rt. dolgozói kötötték meg a szerződéseket, a kötvények ellenértékének befizetésére pedig az R. bank Rt. pénztárában került sor. Az I. r. alperes jogelődje az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) 1998. július 10-én felügyeleti biztost rendelt ki az R. bank Rt-hez és utasítására a felügyeleti biztos 1998. július 14-én megtiltotta a kötvények kifizetését. Az R. bank Rt. felszámolását 1999. január 19-ei kezdő időponttal a bíróság elrendelte. A felszámoló a felperesek mint kötvénytulajdonosok hitelezői igénybejelentése alapján a perbeni kötvényeken alapuló, a visszavásárlási kötelezettség elmulasztásával kapcsolatos 1998. július 14-én keletkezett kártérítési igényeket nyilvántartásba vette.A felperesek álláspontja szerint a felügyeleti biztos intézkedése folytán 1998. július 14-én káruk keletkezett. Keresetükben az I. r. alperessel szemben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy mivel az I. r. alperes - mint a felügyeleti biztos munkáltatójának, az ÁPTF-nek a jogutódja - közösen okozott kárt az R. bank Rt.-vel, ezért egyetemleges kártérítési felelősségük áll fenn a felperesek felé. Az elsődleges kereseti kérelmet az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 166. §-ára, a Ptk. 339. §, 348. § és 344. § (1) bekezdésére alapították. Másodlagosan annak megállapítását kérték az I. r. alperessel szemben, hogy az I. r. alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 349. § (1) bekezdése alapján áll fenn a kötvényvisszavásárlások megtagadásából eredő károkért. Ezzel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy mind az R. bróker Kft., mind a forgalmazást ténylegesen végző R. bank Rt. forgalmazási tevékenysége jogellenes volt, a forgalmazást engedélyező ÁPTF pedig elmulasztotta a forgalmazás jogszerűségének vizsgálatát, a szükséges intézkedések megtételét, azt sem észlelte, hogy az általa engedélyezett kötvénykibocsátás megtévesztette a befektetőket.
A felperesek a II. r. alperessel szemben annak megállapítását kérték, hogy az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 292. § (1) és (3) bekezdésében, valamint a 296. § (1) és (3) bekezdésében írtakra tekintettel az II. r. alperes korlátlan és teljes felelősséggel tartozik a felpereseknek az R. bank Rt. "f. a." felszámolása során érvényesített, de ki nem elégíthető hitelezői követeléseiért. Ezt a keresetüket azzal indokolták, hogy a II. r. alperes 1998. szeptember 4-én a szavazati jogok 99,8626%-ának megszerzésével közvetlen irányítást biztosító befolyásra tett szert az R. bank Rt.-ben, a befolyásszerzés tényének bejelentését azonban a cégbíróság felé elmulasztotta. Emellett a II. r. alperes nem a prudens működés biztosítására használta fel közvetlen befolyását, 1998. szeptember 7-ei tájékoztatójában megtiltotta a kötvények kifizetését, hátrányos üzletpolitikát folytatott, mellyel előidézte az R. bank Rt. felszámolási eljárásának elrendelését.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felpereseket, hogy külön-külön fizessenek meg 50 000 forint perköltséget az I. és II. r. alpereseknek.
Az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresettel kapcsolatban - annak hangsúlyozása mellett, hogy a felügyeleti biztos eljárása jogellenesnek nem minősíthető, az államigazgatási jogkörben történt károkozással kapcsolatban előadottak elbírálására pedig csak közigazgatási perben kerülhetne sor, - az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy "kártérítési követelés esetén a megállapításra vonatkozó kereseti kérelem fogalmilag kizárt".
A II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet is alaptalannak találta, a Gt. 292. § (1) és (3) bekezdése alapján előterjesztett keresetet azért, mert az 1998. október 1-jén benyújtott változásbejegyzési kérelem alapján a cégjegyzékbe bejegyzést nyert és a Cégközlönyben közzétételre került a II. r. alperes irányító befolyásának a ténye. Nem találta bizonyítottnak a Ptk. 296. §-ában meghatározott felelősség törvényi feltételeinek meglétét.
A felperesek fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felpereseket, hogy egyenként fizessenek meg az I. és II. r. alpereseknek külön-külön 30 000 Ft másodfokú perköltséget. Leletezés terhe mellett, külön-külön kötelezte a felpereseket a le nem rótt kereseti és fellebbezési eljárási illetéknek a megjelölt összegekben való megfizetésére.
A másodfokú bíróság szerint mivel a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, tehát a kár bekövetkeztével a kártérítés mint lejárt, esedékes követelés marasztalásra irányuló kereseti kérelemmel nyomban érvényesíthető, a megállapítási kereset előterjesztésére szükséges feltételek nem állnak fenn. Erre tekintettel az I. r. alperes kártérítési felelősségének megállapítására irányuló elsődleges és másodlagos kereset vonatkozásában is elutasításnak volt helye.
A II. r. alperes a befolyása alatt álló társaság útján ténylegesen teljesítette a Gt. 292. § (1) bekezdése által előírt bejelentési kötelezettségét, ugyanis a befolyásszerzés tényét az R. bank Rt. határidőn belül benyújtott változás-bejegyzési kérelemben bejelentette a cégbíróságnak. Erre tekintettel a bejelentési kötelezettség elmulasztása nem állapítható meg, és a II. r. alperesnek a Gt. 292. § (3) bekezdésében írt felelőssége sem áll fenn. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy a Gt. 296. §-ának (1) és (3) bekezdésén alapuló kereset is megalapozatlan. Utalt arra a másodfokú bíróság, hogy a felperesek alaptalanul sérelmezték az alperesek javára megítélt elsőfokú perköltség összegét, mert a mérséklés jogszabályi feltételei - a kifejtett ügyvédi munkára figyelemmel - nem álltak fenn.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben nem érintették a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, mely a II. r. alperes ellen a Gt. 296. § (1) és (3) bekezdése alapján előterjesztett keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést hagyta helyben. Az egyéb rendelkezések vonatkozásában a másodfokú ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének helyt adó új határozat meghozatalát kérték. Másodlagos felülvizsgálati kérelmük arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, új határozat hozatalára. Hivatkozásuk szerint a jogerős ítélet a következő jogszabályokat sértette meg: Ptk. 223. § (1) bek., Pp. 3. § (2)-(3) bek., 24. § (1) bek., 25. § (3) bek., 67. § (1) bek., 79. § (1) bek., 82. § (2) bek., 122. §, 123. §, 215. §, 221. § (1) bek., Gt. 7. § (1) bek., 9. § (2) bek., 292. § (1) és (3) bek., 1997. évi CXLV. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 13. § (5) bek., 22. § (1) bek., 30. § (1) bek., 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 37. § (1) bek., 39. § (1) bek., 65. § (2) bek., 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet). Felülvizsgálati kérelmüket a következőkkel indokolták.
Ugyan a felperesek kára már bekövetkezett, de marasztalásra irányuló keresetet azért nem érvényesíthetnek, mert csak az R. bank Rt. felszámolásának befejezése után lesz ismert, hogy a felpereseket mekkora vagyoni hátrány érte. Ezért az adott esetben helye volt a felperesek jogai megóvása érdekében a megállapítási kereset előterjesztésének. A befolyás fennállásának bejelentése és annak a Cégközlönyben való közzétételéről való gondoskodás egyértelműen a befolyást szerző személy kötelezettsége, ettől teljesen függetlenül köteles maga az ellenőrzött gazdasági társaság a Ctv. 22. § (1) bekezdés és 30. § (1) bekezdés szerinti eljárásra. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az R. bank Rt. nem a II. r. alperes nevében és meghatalmazása alapján jelentette be a befolyásszerzést a cégbíróságnak.
Az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésnek minősül, hogy az elsőfokú bíróság nem teljesítette a Pp. 3. § (3) bekezdés szerinti kötelezettségét. A felperesek így nem szerezhettek tudomást arról, hogy milyen tények és körülmények bizonyítását várja el tőlük a bíróság, és ezzel sérültek a Pp. 2. § (1) bekezdésében írt jogaik. A felperesek a másodfokú bíróság felszólítására becsatolták az R. bank Rt. felszámolójának igazolását arról, hogy ez ideig milyen összeg erejéig térült meg a felperesek kára, de ettől függetlenül az az álláspontjuk, hogy a pertárgy értéke meghatározhatatlan, mivel a per tárgya nem értékpapír követelés, hanem szerződésen kívüli károkozás és társasági jogi konszernfelelősség megállapítása. Ügyvédi munkadíj megállapítására csak az IM rendelet szerinti számítás alapján kerülhet sor. Ugyan, a felszámítható összeghez képest arányosításnak helye lehet, de a munkadíj eltérő összegben való megállapítását a bíróság köteles megindokolni. A nem meghatározható pertárgyérték miatt az IM rendelet 3. § (3) bekezdésében írtak alkalmazásával három megkezdett tárgyalási órára jutó munkadíjat számíthatott volna fel a bíróság figyelemmel arra is, hogy az alperesi képviselők "emelt" munkadíjat nem kértek. Az elsőfokú ítélet nem adta annak magyarázatát, hogy miért kellene a felpereseknek személyenként 50 000 Ft-ot, - a megítélhető összeg több mint 800-szorosát - megfizetniük az I. és II. r. alpereseknek. A felperesek fellebbezésükben is sérelmezték az elsőfokú ítélet perköltségekre vonatkozó rendelkezését, de a másodfokú bíróság az erre vonatkozó fellebbezési előadást nem vizsgálta és a másodfokú ítéletből sem lehetett megállapítani, hogy milyen pertárgyérték alapulvételével, s milyen indokolással határozta meg az alperesi képviselőket megillető, a másodfokú eljárásban felmerült ügyvédi munkadíjat.
Az IM rendelet 3. § (3) és (5) bekezdésének alkalmazása mellett első fokon alperesenként legfeljebb 15 000 Ft-ot, másodfokon pedig legfeljebb 7500 Ft-ot ítélhetett volna meg - nettó összegben - a bíróság. Ehhez képest az elsőfokú ítéletből még az sem egyértelmű, hogy az alpereseket együttesen, vagy külön-külön illeti-e meg 50 000 Ft, és hogy ez nettó összeg-e. A másodfokú ítéletből következően az alpereseket személyenként 18 640 000 Ft ügyvédi munkadíj illeti meg, ami nem csak azért jogellenes, mert sérti az IM rendelet számítási módját, hanem azért is, mert ilyen mértékű ügyvédi többlettevékenységet egyik jogi képviselő sem végzett.
A másodfokú ítéletből arra lehet következtetni, hogy a bíróság a pert meghatározható perértékűnek minősítette, azonban az ítélet nem rögzíti a megállapított pertárgyértéket. A másodfokú ítélet rendelkező részében írt kilenc felperest terhelő illetékből visszaszámítható, hogy a bíróság legfeljebb 27 777 000 Ft-os pertárgyértékből indult ki, ebben az esetben azonban egy-egy alperest az elsőfokú eljárásban 1 033 316 Ft, a másodfokú eljárásban pedig 516 654 Ft ügyvédi munkadíj illetett volna meg. A BH 1984. évi számában 22. sorszám alatt közzétett eseti döntés szerint a nem egységes pertársaság tagjait nem úgy kell ügyvédi munkadíj fizetésére kötelezni, mintha valamennyien egyedül perelnének, hanem a perköltséget - az illetéket és az ügyvédi munkadíjat is - vagy egyenlően, vagy megfelelő arányban fel kell osztani közöttük.
Míg az elsőfokú bíróság megfelelőnek találta a lerótt illeték összegét, a másodfokú bíróság a lerótt illetéket kevesellte, ennek okát azonban nem jelölte meg és mindenféle indokolás nélkül kötelezte a felpereseket - eltérő összegben - a még hiányzó kereseti és fellebbezési illetékhányadok megfizetésére. Ez a számítás akkor sem tekinthető jogszerűnek, ha a pertárgy értékét meghatározhatónak kellene minősíteni. A másodfokú bíróságnak figyelembe kellett volna vennie a Pp. 25. § (3) bekezdésében, az Itv. 37-39. §-ában és a Pp. 82. § (2) bekezdésében írtakat. Ennek megfelelően meghatározható perérték esetén abból kellett volna kiindulnia, hogy az illetékalap összege eljárásonként legfeljebb 900 000 Ft lehet, és mivel csak egy bírósági eljárás folyt, ezt a 900 000 Ft-ot kellett volna mindkét eljárásban a felperesek között a Pp. 82. §-ának (2) bekezdése szerint felosztani. Mivel az illetéktörvény 65. §-ának (2) bekezdésében írt együttes feltételek egyike sem áll fenn, az illetéktörvény 96. §-ának (1) bekezdése pedig 2003. január 1-jétől azaz már a perindításkor sem volt hatályban, az illeték leletezésének sem volt jogszabályi alapja.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében előadottak szerint a H. S.-né LXXVIII. r. és Sz. A. CLXXXVIII. r. felperesek már nem élnek. A jogerős ítélet meghozatala előtt elhunyt felperesek esetében, a félbeszakadásra tekintettel, az ítéletet meg kell semmisíteni, a jogerős ítélet meghozatala után elhunyt, továbbá az ismeretlen helyen tartózkodó felperesek vonatkozásában viszont az eljárás megszüntetésének van helye.
Hivatkozott az I. r. alperes arra, hogy a felperesek által csatolt merevlemez tévesen rögzíti a felperesek számát, 230 felperes a perben soha nem szerepelt. Helye van a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának is, mert nem tudható, hogy valamennyi felperes esetében jogosulttól származik-e a kérelem, számos felperes nem idézhető a megjelölt címről, illetve ismeretlen helyre költözött, továbbá a Pp. 271. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt okból is figyelemmel arra, hogy az érdemi rendelkezések elleni felülvizsgálati kérelem teljesen megalapozatlan. A felperesek valójában csak azért támadták felülvizsgálattal a jogerős ítélet érdemét, hogy kivonják magukat a Pp. 271. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alól.
A hatályosan előterjesztett kereseti kérelmek tekintetében az I. r. alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a pertárgy értéke meghatározható, éspedig azonos összegű a felperesek perindításkori követelésének összegével. Mivel a felperesek összesen 212 486 931 Ft összegű hitelezői igényt jelentettek be az R. bank Rt. felszámolási eljárása során és e követelésük feltételes leszállításáról nem nyilatkoztak, a jogerős ítélet perköltségről szóló rendelkezése összességében megfelelt a jogszabályoknak. Jogsértés legfeljebb amiatt merülhetett volna fel, hogy a másodfokú bíróság valamennyi felperest azonos összegű ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte. Ha ez a jogsértés az ügy érdemére kihatónak minősül, II. r. alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjeszt elő és kéri, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben "megállapított összes munkadíj megfizetésére érvényesített igényük szerint" kötelezze az egyes felpereseket.
A II. r. alperes - annak hangsúlyozása mellett, hogy a felperesek felszámolási eljárásban érvényesített késedelmi kamatkövetelése meghaladja az eredeti tőkekövetelés összegét és emiatt a pertárgy értéke több százmillió forint összegű - a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt azt rögzíti, hogy a BM Központi Hivatalának személynyilvántartása alapján igazolt tény a LXXVIII. r. felperes 2006. május 11-én, és a CLXXXVIII. r. felperes 2004. február 20-án bekövetkezett halála. Erre tekintettel határozott a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 111. §-ának (1) bekezdése és 112. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint. A többi felperest jogi képviselő képviseli, a részére adott meghatalmazások rendelkezésre állnak - a CI. r. felperes részéről adott meghatalmazás csatolására felhívás alapján került sor a felülvizsgálati eljárásban - a képviselő és a képviselt személy közötti kapcsolattartást pedig a bíróságnak hivatalból vizsgálnia nem kell. A felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának nem lehet helye a Pp. 271. §-a (1) bekezdés c) pontjában írt okból, ha a kérelem az érdemi döntést - akár megalapozatlant is -, de támadja.
A jogerős ítélet az ügy érdemét tekintve megfelelt a jogszabályoknak.
A Pp. 123. §-ából következően megállapítási kereset előterjesztésének két együttes feltétele van, egyrészt, a jogvédelem szükségessége, másrészt a teljesítés követelésének kizártsága. Alaptalanul állítja a felülvizsgálati kérelem, hogy az adott esetben a megállapítási per indításához szükséges utóbbi feltétel is fennállt. A felperesek az I. r. alperessel szemben kártérítési felelősség megállapítását kérték, arra hivatkozással, hogy az I. r. alperes nekik kárt okozott. A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ami azt jelenti, hogy a károsodás bekövetkeztétől köteles a károkozó a kártérítés megfizetésére, a károsult pedig ettől kezdődően jogosult a kártérítési igény érvényesítésére. Az valóban csak az R. bank Rt. felszámolási eljárásnak befejezésével lesz nyilvánvaló, hogy a felszámolási eljárás során a felperesek hitelezői igénye milyen mértékben térül meg, és ehhez képest mi az a pontos összeg, amit az I. r. alperessel szemben kártérítés címén érvényesíthetnek, ez a körülmény azonban nem akadályozza a marasztalásra irányuló kereset előterjesztését. A kártérítési felelősség fennállása - melynek megállapítását a felperesek kérték - feltételezi a károsodás bekövetkeztét, marasztalásra irányuló kereset előterjesztésének pedig helye van bármilyen összegű károsodás esetén. (EBH 2003.955., BDT 2005.1250.) A kár nagysága - annak időközbeni megtérülésére tekintettel - csak a kártérítés mértékét befolyásolja. Mindezekre tekintettel az I. r. alperes ellen előterjesztett megállapítási keresetet az eljárt bíróságok nem jogszabálysértően, hanem a Pp. 123. §-ának helyes alkalmazásával minősítették alaptalannak.
A Gt. 292. §-ának (1) bekezdése szerint a befolyással rendelkező köteles bejelenteni az ellenőrzött társaság székhelye szerinti cégbíróságnak a befolyás fennállását, továbbá annak módját és mértékét is az adott gazdasági társaságban és a bejelentéssel egyidejűleg a befolyást szerzőnek kell gondoskodni a befolyásszerzés tényének és mértékének a Cégközlönyben való közzétételéről is. Nem vitatható - és erre a felülvizsgálati kérelem is helyesen hivatkozik -, hogy e jogszabályhely kifejezetten a befolyást szerzett személy kötelezettségeit fogalmazza meg és e kötelezettség késedelmes teljesítéséhez vagy elmulasztásához fűzi a Gt. 292. § (3) bekezdésében írt jogkövetkezményt. A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében rámutatott arra, hogy az ellenőrzött társaságban való befolyásszerzés esetén a befolyásszerző köteles a Gt. 292. § (1) bekezdésében írtak teljesítésére, és az ellenőrzött céget ettől függetlenül terheli a befolyásszerzés tényének, mint cégadatokban bekövetkezett változásnak a változásbejegyzési kérelem útján való benyújtása a cégbíróság felé. Mint ahogy a befolyásszerző bejelentése nem mentesíti az ellenőrzött társaságot a változásbejegyzési kérelem benyújtásának kötelezettsége alól, ugyanez fordítva is igaz, az uralkodó tagot sem mentesíti a befolyás megszerzésének bejelentése alól az ellenőrzött társaság változásbejegyzési kérelmének benyújtása. Tény, hogy jelen esetben a II. r. alperes 1998. szeptember 4-én szerzett közvetlen irányítást biztosító befolyást az R. bank Rt.-ben és bár a befolyásszerzés tényének cégjegyzékbe való bejegyzése már 1998. október 5-én - 1998. szeptember 4-ei hatállyal, az R. bank Rt. változásbejegyzési kérelme alapján - megtörtént, a II. r. alperes a befolyásszerzés bejelentését elmulasztotta. (Nem mulasztotta el viszont a hirdetmény közzétételét, a befolyásszerzésről mint a cégbíróság közleménye, mint a II. r. alperes közleménye megjelent - 1998. november 12-én, illetve 19-én - a Cégközlönyben.)
Ilyen tényállás mellett sem állapítható meg azonban a II. r. alperes objektív felelősségének fennállása a Gt. 292. §-ának (3) bekezdése alapján. A Gt. 292. § (3) bekezdésének rendelkezése szerint a bejelentés késedelmes teljesítése vagy elmulasztása esetén az uralkodó tagot teljes és korlátlan felelősség terheli az ellenőrzött társaság felszámolása során, annak a bejelentés teljesítéséig felmerült tartozásaiért, ha az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a BH 2005. évi számában 150. sorszám alatt közzétett jogesetben úgy értelmezte a Gt. 292. §-ának (3) bekezdésében írt objektív felelősség időbeli terjedelmét, hogy az a közvetlen irányítás megszerzésére vonatkozó bejelentés időpontjában - azaz a befolyásszerzéstől számított 30 nap elteltével - kezdődik, elmulasztásának végső időpontja a késedelmes bejelentés teljesítése és a befolyást szerzőt ez alatt az időszak alatt keletkezett tartozásokért terheli teljes és korlátlan felelősség. Miután a II. r. alperes 1998. szeptember 4-én szerzett irányító befolyást az R. bank Rt.-ben és ez időponttól számított 30 napon belül kellett volna teljesítenie bejelentési kötelezettségét, azokért a tartozásokért terheli teljes és korlátlan felelősség, amelyek 1998. október 5-e után keletkeztek. A felperesek kára azonban már 1998. október 5-e előtt bekövetkezett és azt értelemszerűen az 1998. október 5-e előtti események idézték elő. Mindezek alapján azt kell megállapítani, hogy a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértések nélkül döntött a másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében.
A perköltségek számításával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő.
A Pp. 24. §-ának (1) bekezdése szerint a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó. Ez a rendelkezés nem csupán marasztalásra irányuló keresetekre irányadó. Az Itv. 39. §-a szerint a polgári eljárásokban az illeték alapja főszabályként az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke (jogorvoslati eljárásban a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke) az Itv. 39. §-ának (3) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy milyen összeg minősül az illeték számításának alapjául akkor, ha az eljárás tárgyának értékét nem lehetne megállapítani, és a törvény sem tartalmazna az ott írtaktól eltérő rendelkezést. Arról azonban, hogy mikor kell az eljárás tárgyának értékét meghatározhatatlannak tekinteni, tételes jogszabályi rendelkezést sem a Pp., sem az Itv. nem tartalmaz. A bírói gyakorlat során alakult ki az az egységes álláspont, hogy a szerződés létrejöttének vagy érvénytelenségnek megállapítása iránti perben a pertárgy értékét a szerződésben kikötött ellenszolgáltatással egyező értéken kell megállapítani, továbbá, hogy ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítására irányul, akkor a per tárgyának értékét a tartozás összegében kell megállapítani. (BH 1997. évi 411. számú jogeset.) Meghatározhatatlan perértékűnek tekinti a bírói gyakorlat a személyiségi jogi és a birtokháborítási pereket. A közbenső ítélet elleni jogorvoslattal kapcsolatban is úgy foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a BH 1995. évi 641. sorszám alatt közzétett döntésében, hogy ilyen esetben a jogorvoslati eljárás tárgyának értéke nem határozható meg.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adott esetben egyértelmű, hogy a felperesek megállapítási igénye meghatározható értéket képviselt a keresetindításkor. Ezt támasztotta alá a felpereseknek a másodfokú bíróság felhívására tett nyilatkozata is, melyben kártérítési követelésüket a felszámoló által kártérítési igényként nyilvántartásba vett tőkeösszegekkel azonos összegben jelölték meg. Mindezekre figyelemmel a pertárgy értéket - éppúgy mint a jogviszony vagy a tartozás fennállásának megállapítására irányuló perek esetében - meghatározhatónak kellett tekinteni.
A Pp. 25. §-ának (4) bekezdése szerint a főkövetelés járulékai a pertárgy-érték megállapításánál figyelmen kívül maradnak, tehát tévesen hivatkozik a II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében arra, hogy a pertárgy értékének megállapításánál a már lejárt kamatokat figyelembe kellene venni.
A megállapítási kereset hátterében minden egyes felperes más-más összegű kártérítési igénye állt, melyet ugyanabban a keresetben érvényesítettek az alperesek ellen. Ilyen esetben alkalmazni kell a Pp. 25. §-ának (3) bekezdését, valamint az Itv. 40. §-ának (1) bekezdését, azaz valamennyi felperes követelését össze kell adni, együttesen kell értékelni a pertárgy-érték meghatározása során. Az így megállapított illetékalap után kell kiszámítani az illeték 6%-os összegét, figyelemmel arra a maximális összegre, amelyet az Itv. 42. § (1) bek. a) pontja, illetve - fellebbezés esetén az Itv. 46. § (1) bekezdése meghatároz. Az érték-egybefoglalás, (együttesérték-számítás) szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperesek kényszerű vagy egyszerű pertársaságban állnak-e egymással.
Jelen esetben a megállapítás iránti igény nem olyan közös jog, vagy közös kötelezettség volt, amely csak valamennyi érdeket együttes és egyidejű perben állása mellett lenne eldönthető, illetve azt sem lehet állítani, hogy a meghozott döntés az összes érdekeltre perben állásától függetlenül hatna ki. Ez azt jelenti, hogy a felperesek között létrejött pertársaság nem a Pp. 51. §-a a) pontja szerinti egységes, hanem egyszerű pertársaság, erre tekintettel a Pp. 82. §-ának (2) bekezdése szerinti osztott perköltségviselés, az illeték lerovása tekintetében - az Itv. 38. §-a (2) bekezdésének megfelelően - az érdekeltség arányában történő illetékfizetés szabálya érvényesül.
A Pp. 82. §-ának (2) bekezdése szerint a nem kényszerű pertársakat főszabályként egyenlő arányban kell a perköltség megfizetésére kötelezni. Ha azonban közöttük jelentékenyebb perbeli érdekeltség áll fenn, a perköltséget érdekeltség arányában kell felosztani. A Legfelsőbb Bíróság szerint jelen esetben a perköltségnek az érdekeltség arányában való felosztása volt indokolt, az érdekeltség arányát pedig az határozza meg, hogy az egyes felperesek kártérítési igénye milyen mértékű volt.
A felmerült ügyvédi munkadíjak tekintetében - mivel az eljárás megindítására 2003. június 25-én került sor - a 8/2002. (III. 30.) IM rendelet alkalmazásának volt helye. Erre tekintettel a jogvita elbírálásánál nincs jelentősége a 2003. szeptember 1-jén hatályba lépett és a felülvizsgálati eljárásban hivatkozott 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet rendelkezéseinek. A fentebb írtak szerint kellett volna az eljárt bíróságoknak a perköltségek, valamint a hiányzó illeték lerovása tekintetében határozniuk.
A jogerős ítélet hatályában való fenntartásáról - a per főtárgya tekintetében - a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján döntött a Legfelsőbb Bíróság.
A jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezéséről és a másodfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára való utasításáról szóló döntés a Pp. 275. §-ának (4) bekezdésén alapul, és indoklása a következő. A felperesek keresetlevelükön 21 000 Ft illetéket, fellebbezésükön pedig 24 000 Ft jogorvoslati illetéket róttak le. Az elsőfokú bíróság tévesen tekintette a pert meghatározhatatlan perértékű pernek és ítéletéből nem állapítható meg, hogy, mely tényeken számításon és mely jogszabályi rendelkezésen alapult az egyes felperesek 50 000 Ft összegű perköltség megfizetésére kötelezése. A elsőfokú ítéletből az sem egyértelmű, hogy az így meghatározott perköltség az alpereseket együttesen vagy külön-külön illeti-e meg és hogy az az áfát tartalmazza-e. A másodfokú ítéletből az következik, hogy a másodfokú bíróság a pertárgy értékét meghatározhatónak találta. Nem jelölte azonban meg, hogy mely pertárgy-érték alapulvételével, milyen jogszabályhelyek és milyen elvek alapján döntött az egyes felperesek perköltségben marasztalásáról, így kellő indoklás hiányában nem alkalmas a felülvizsgálatra a jogerős ítéletnek sem az elsőfokú ítélet perköltség viselésére vonatkozó rendelkezésének helybenhagyása, sem a másodfokú perköltség összegéről és viseléséről szóló döntés. Tévesen hivatkozott a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet rendelkezéseire, mert ez a jogszabály annak 5. §-a szerint jelen eljárásban nem volt alkalmazható. A másodfokú bíróság az illeték lerovására kötelező rendelkezését sem indokolta megfelelően, nem állapítható meg, hogy milyen illetékalapot vett figyelembe és az illetéket milyen jogszabályhely alapján milyen módon terhelte az egyes felperesekre.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróságnak új eljárásban kell újabb döntést hoznia egyrészt a felperesek fellebbezése alapján az elsőfokú ítélet perköltségről szóló rendelkezései tekintetében a fentebb írtak alapulvételével és döntését megfelelően meg kell indokolnia. A másodfokú perköltségek tekintetében is a fentebb írtaknak megfelelően kell döntenie, megfelelő és egyértelmű indokolással ellátott, kellően alátámasztott határozattal. Figyelemmel kell lennie arra, hogy a perköltség számításánál a megállapítási keresettel érvényesített kártérítési igény értékének, illetve a fellebbezésben vitatott kártérítési igény értékének van jelentősége, a főkövetelés járulékai pedig számításon kívül maradnak a pertárgy-érték meghatározásánál. A le nem rótt illeték megfizetésére történő kötelezésnél az összevont perérték után megállapítható illetékmaximumból kell kiindulni és az Itv. 38. § (2) bekezdése szerint az érdekeltség arányában kell a felpereseket annak megfizetésére kötelezni, figyelemmel arra, hogy az Itv.-nek a leletezésre vonatkozó 84., 85., és 96. §-ának (1) bekezdését a 2002. évi XLII. törvény 2003. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Egyébként a felperesek alaptalanul sérelmezték a "leletezés terhével" való felhívást, mert 2006. június 20-ai beadványukban a 2005. január 1-jétől hatályos Itv. 74. §-ára hivatkozva maguk kérték a le nem rótt illeték "leletezését".
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.372/2006.)