adozona.hu
ÍH 2006.125
ÍH 2006.125
HATÁSKÖR, ILLETÉKESSÉG, JOGHATÓSÁG SZEMPONTJÁBÓL RELEVÁNS KÖRÜLMÉNYEK A TAG TARTÓS HÁTRÁNYOKOZÁSA MIATTI KONSZERNJOGI KERESETINDÍTÁSNÁL
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A T. Kft.-nek a peres felek voltak a tagjai, a felperes az üzletrészek 25%-ával, az alperes 75%-ával rendelkezett. Az 1998. június 26. napján megkötött kölcsönszerződés alapján a felperes 50 millió Ft kölcsönt adott a társaságnak. Ennek visszafizetésére nem került sor. A bíróság 1999. évben megállapította a társaság fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását; a felszámolás kezdő időpontja 1999. június 10. napja volt. A felperes a felszámolási eljárásban hitelezői igényt terjesztett el...
ÍH 2006.125 HATÁSKÖR, ILLETÉKESSÉG, JOGHATÓSÁG SZEMPONTJÁBÓL RELEVÁNS KÖRÜLMÉNYEK A TAG TARTÓS HÁTRÁNYOKOZÁSA MIATTI KONSZERNJOGI KERESETINDÍTÁSNÁL
A hatáskör és illetékesség szempontjából - ideértve a tág értelemben vett hatáskört, a joghatóságot is - a keresetlevél benyújtásának, azaz az eljárás megindításának az időpontja az irányadó.
A gazdasági társaság uralkodó tagjának tartós hátrányokozása társasági (tagsági) jogviszonyon alapuló "kvázi deliktuális" magatartás, amely okozati összefüggésben áll az ellenőrzött társaságnál keletkező, a felszámolási eljáráshoz vezető veszteséggel és a társaságot ért károsító eredmény bekövetkeztével. Az ilyen magatartás miatti (konszernjogi) felelősség jogellenes károkozás alá eső cselekménnyel egy tekintet alá esik, ezért az ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek megindíthatók annak a tagállamnak a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett [Gt. 296. § (1) bekezdés; 1979. évi 13. tvr. 56/A. § (1), (4) bekezdés].
A T. Kft.-nek a peres felek voltak a tagjai, a felperes az üzletrészek 25%-ával, az alperes 75%-ával rendelkezett. Az 1998. június 26. napján megkötött kölcsönszerződés alapján a felperes 50 millió Ft kölcsönt adott a társaságnak. Ennek visszafizetésére nem került sor. A bíróság 1999. évben megállapította a társaság fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását; a felszámolás kezdő időpontja 1999. június 10. napja volt. A felperes a felszámolási eljárásban hitelezői igényt terjesztett elő, amelyből 65 638 077 Ft-ot a felszámoló "f" kategóriába, 755 051 Ft-ot pedig "g" kategóriába sorolt be. A felszámolási eljárás során a felperesi hitelezői igény kismértékben került kielégítésre, a 2004. november 19-ei zárómérleg szerint a felperesnek 5 591 197 Ft-ot fizettek ki.
A felperes 2003. július 10. napján keresetet terjesztett elő, amelyben az alperest 60 901 932 Ft megfizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy a társaság fizetésképtelensége az alperesi magatartás következménye és mint a T. Kft. uralkodó tagja a Gt. 296. § (1) bekezdése alapján korlátlan és teljes felelősséggel tartozik az ellenőrzött társaság tartozásaiért.
Az ausztriai székhelyű alperes részére a keresetlevél szabályszerű kézbesítése 2004 júliusában történt meg. Az alperes a 2004. szeptember 20-án előterjesztett ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, majd 2004. október 14-én joghatósági kifogást terjesztett elő és a 44/2001/EK rendeletre hivatkozással kérte, hogy a bíróság állapítsa meg joghatóságának hiányát. Álláspontja szerint a perindítás joghatálya Magyarország uniós csatlakozását követően, tehát 2004. május 1. napját követően állt be, a keresetlevél szabályszerű kézbesítésével, ezért a 44/2001/EK rendelet szabályait kell alkalmazni. A rendelet II. fejezetének 1. szakasz 2. cikke értelmében valamely államban lakóhellyel rendelkező személy állampolgárságára tekintet nélkül az adott tagállam bíróságai előtt perelhető. Az általános joghatóságtól a rendelet a II. fejezet 2-7. szakaszai szerint enged eltérést, amely esetek azonban a jelen eljárásra nem alkalmazhatók.
A felperes a joghatósági kifogás elutasítását kérte. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a polgári peres eljárás a keresetlevél benyújtásával tekinthető megindítottnak, ezért az alperes által megjelölt EK rendelet a jelen perben nem alkalmazható. Az alperes érdemi ellenkérelmének előterjesztésével perbe bocsátkozott, így a joghatóság vizsgálatának nincs helye. Álláspontja szerint a magyar bíróság joghatósága az EK rendelet alapján is megállapítható, a rendelet 5. cikkének 3. bekezdésére, az 5. cikk 5. bekezdésére, a 27. cikkre, a 30. cikk 1. bekezdésére, valamint az 1. cikk 2. bekezdésére tekintettel is.
Az elsőfokú bíróság végzésével a pert megszüntette. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a keresetlevél beadása már önmagában bizonyos anyagi és eljárásjogi hatásokat keletkeztet, ám az eljárás megindításának joghatásai valójában a keresetlevélnek az alperessel való szabályszerű közlésével állnak be, mert az eljárás ezáltal válik kontradiktóriussá. Az alperes érdemi ellenkérelmének előterjesztését követően is vizsgálhatja a bíróság a joghatóság fennálltát, a joghatóság ugyanis - mint a legszélesebb értelemben vett hatáskör - nem függ a per tárgyának értékétől, így a joghatóság vizsgálatának nem akadálya az alperes érdemi ellenkérelmének előterjesztése. Jelen esetben a joghatóság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes perbe bocsátkozott vagy sem, a joghatóság hiányát az eljárás bármely szakában hivatalból meg kell állapítani.
A felperes által hivatkozott EK rendelet 5. cikk 3. bekezdésével és 5. bekezdésével kapcsolatosan kifejtette, hogy a 3. bekezdés értelmében valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban jogellenes károkozással, illetve jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyben perelhető annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet. Álláspontja szerint a rendelet e rendelkezése marasztalási keresetek esetén irányadó, a felperes azonban megállapítási keresetet terjesztett elő, így arra nem alkalmazható. A rendelkezés feltétele ezen túl a kár bekövetkezése, vagy annak lehetősége, ám a Gt. 296. § (1) bekezdésében meghatározott felelősség megállapításához nem szükséges sem jogellenes vagy annak minősülő magatartás, sem a kár, vagy bekövetkezésének reális esélye. A tartósan hátrányos üzletpolitika megvalósítható rossz gazdasági döntések sorozatával is, anélkül, hogy az jogellenes lenne. Mindezekre tekintettel a káresemény bekövetkezésének helye a joghatóságot a Gt. 296. §-ában szabályozott megállapítási kereset esetén nem alapozhatja meg.
Az EK rendelet 5. cikk 5. bekezdése értelmében valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető a fióktelep, képviselet vagy más telephely működéséből származó jogvita tekintetében a fióktelep, képviselet vagy más telephely helyének bírósága előtt. A felperesi igény azonban, amelyet hitelezői minőségében tartott fenn, nem tagsági jogviszonyból ered. A joghatóság ezért a rendelet 5. cikk 5. bekezdése alapján sem áll fenn. Alaptalanul hivatkozott a felperes a rendelet 1. cikk 2. bekezdés b) pontjára is, amely szerint a rendelet nem vonatkozik a csődeljárásra, kényszeregyezségre és hasonló eljárásokra. E jogszabályhely a "más hasonló eljárások" alatt a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK rendelet rendelkezéseit érti. Ez a rendelet pedig az 1. cikk 1. bekezdésében meghatározza azokat az eljárásokat, melyeket fizetésképtelenségi eljárásoknak tekint (az adós részleges vagy teljes vagyonlefoglalását és a felszámoló kijelölését magába foglaló eljárásokat). A jelen per azonban az uralkodó tag felelősségének megállapítására irányul, így fizetésképtelenségi eljárásnak nem tekinthető.
A perben alkalmazandó 44/2001/EK rendelet általános és különös szabályai szerint a magyar bíróságnak nincs joghatósága, ezért az elsőfokú bíróság az alperes joghatósági kifogásának helyt adott, megállapította joghatóságának hiányát és a pert a Pp. 157. § (1) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdés a) pontjában írtakra is, megszüntette.
A végzés ellen a felperes élt fellebbezéssel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak az eljárás folytatására és érdemi határozat hozatalára történő utasítását kérte. Tévesnek minősítette az elsőfokú bíróságnak a Gt. 296. § (1) bekezdése értelmezésével kapcsolatos álláspontját. Rámutatott, amennyiben az uralkodó tag hátrányos üzletpolitikája harmadik személyekre nézve negatív következményekkel jár - amely hátrányos következményt a Gt. pontosan meg is határozza - azzal ez a magatartás jogellenessé válik. A 44/2001/EK számú rendelettel kapcsolatosan kiemelte, hogy az 5. cikk 3. bekezdése a deliktuális és a kvázi deliktuális tényállásokra terjed ki, vagyis - a magyar fordítás szerint - a jogellenes károkozás és a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső tényállásokra. Tévesnek minősítette az elsőfokú bíróság jogszabályértelmezését, amely szerint a rendelet a megállapítási keresetekre nem terjed ki. Hivatkozott arra is, hogy az európai jog értelmében az EK rendelet csak a 2004. május 1-je után megindult eljárásokban alkalmazható, az eljárás megindítása egybeesik a bíróság megkeresésével, vagyis a keresetlevél benyújtásával. Jelen esetben a kereset benyújtásának napja 2003. július 10. volt, ez megelőzi a rendelet 2004. május 1-jei hatálybalépését.
Az alperes az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az EK rendelet hatálya a jelen peres eljárásra kiterjed, mert a perindítás hatályai 2004. május 1. napja után álltak be. Kiemelte, hogy a felperes által hivatkozott EK rendelet 9. szakasz 30. cikke nem tartalmaz arra vonatkozó meghatározást, hogy a rendelet hatályának szempontjából a peres eljárás mikor tekinthető megindítottnak. A rendelet 9. szakasza a perfüggőségre és az összefüggő eljárásokra vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket, a hivatkozott 30. cikk pedig kizárólag a 9. szakasz tekintetében irányadó. A perfüggőség és a peres eljárás megindítása azonban nem azonos eljárásjogi fogalmak.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A joghatóságot illetően a peres felek egyezően hivatkoztak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendelet (2000. XII. 22.) 66. cikk 1. bekezdésére, amely szerint e rendelet kizárólag a hatálybalépését követően indított eljárásokra alkalmazható. Vitájuk abból eredt, hogy az eljárás megindításának időpontját eltérően értelmezték. A felperes szerint az eljárás megindításának időpontja a keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának ideje, az alperes pedig azt az álláspontját fejtette ki, hogy az eljárás a keresetlevélnek az alperes részére történő szabályszerű kézbesítésével, vagyis a perindítás hatályainak beálltával indul. Ezt fogadta el az elsőfokú bíróság is, amikor rámutatott, hogy az eljárás joghatásai a keresetlevélnek az alperessel való szabályszerű közlésével állnak be, a joghatóság fennálltát az ezen időpontban hatályos és irányadó szabályok alapján kell vizsgálni.
Az EK rendelet 66. cikk 1. bekezdésének rendelkezése tehát nem vitás, a joghatóság megállapításakor nem ennek értelmezése szükséges. A jogvitát az eljárás megindítása időpontjának meghatározása dönti el, amelyre a Polgári Perrendtartás szabályai vonatkoznak. E kérdésben az Európai Bíróság előzetes döntéshozatal iránti megkeresése kizárt, lévén, hogy magyar (nemzeti) jogszabály értelmezéséről van szó.
A Pp. a keresetlevelet teszi a perindítás eszközévé, amikor a 121. § (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a pert keresetlevéllel kell megindítani. A keresetlevél benyújtásának joghatásai a felperes egyoldalú eljárási cselekményéhez, igényének a bíróságnál kereset útján történt szabályszerű előterjesztéséhez fűződnek. Ezek a joghatások nem azonosak a perindítás joghatásaival.
A keresetlevél benyújtásának általános eljárásjogi hatása az, hogy megindul a polgári peres eljárás. A bíróságnak foglalkoznia kell a keresetlevéllel, és meg kell tennie a törvényben előírt intézkedéseket. A keresetlevél benyújtásának eljárásjogi hatásai, hogy a bíróság hatáskörének megállapításánál a per tárgyának értékére a keresetlevél beadásának időpontja irányadó [Pp. 27. § (1) bekezdés], ugyanígy a bíróság illetékességének megállapításánál is a keresetlevél beadásának időpontja az irányadó (Pp. 42. §). A hatáskör és illetékesség szempontjából tehát - ideértve a legtágabb értelemben vett hatáskört, a joghatóságot is - a keresetlevél benyújtásának, azaz az eljárás megindításának az időpontja az irányadó. Mindezekkel szemben a perindítás hatálya beálltának (Pp. 128. §) legfontosabb eljárásjogi hatása a perfüggőség beállása, továbbá, hogy a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül nem lehet elutasítani; ezen időponttól kell számítani a tárgyalási időközt [Pp. 125. § (2) bekezdés]; előzetes bizonyítás lefolytatására pedig már csak a perbíróság lesz jogosult [Pp. 208. § (1) bekezdés] és a perindítás hatályának beállásával a vagylagos illetékesség is rögzül, azaz a felperest a Pp. 31. §-a alapján megillető szabad bíróságválasztási jog a kereset közlésével megszűnik.
Mindezekre figyelemmel - mivel a jelen peres eljárás megindításakor a 44/2001/EK számú rendelet Magyarországon nem volt hatályos - az ítélőtábla álláspontja szerint a joghatóság fennálltára a Nemzetközi magánjogról szóló, módosított 1979. évi 13. tvr. (Nmjtv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az Nmjt. 56/A. § (1) bekezdése szerint szerződésen kívüli károkozásból eredő jogviták esetében eljárhat magyar bíróság akkor is, ha a károkozó magatartás elkövetésének helye vagy a károsító eredmény bekövetkezésének helye belföldön van, a (4) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy károsodás veszélye miatt érvényesített igények tekintetében magyar bíróság eljárhat, ha az a hely, ahol a károsító esemény bekövetkezése fenyeget, belföldön van. E szabályok gyakorlatilag megfelelnek az elsőfokú bíróság által hivatkozott EK rendelet 5. cikk 3. pontjában írtaknak, amely szerint, valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető jogellenes károkozással, jogellenes károkozás alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet.
Nem helytálló az elsőfokú bíróság azon álláspontja, amely szerint a Gt. 296. § (1) bekezdésében meghatározott felelősség megállapításához nem szükséges sem jogellenes vagy annak minősülő magatartás, sem a kár vagy bekövetkezésének reális esélye. Pusztán az a körülmény, hogy a társaság vagyonát a "szerencsétlen" külső körülmények folytán elveszítette, felszámolják és a hitelezők nem, vagy csak részben jutnak hozzá követeléseikhez, valóban nem ad alapot a Gt. 296. § (1) bekezdésében írt mögöttes felelősség megállapításához, amikor az uralkodó tag nem a saját, hanem a társaság tartozásaiért köteles helytállni annak ellenére, hogy a hitelezővel nem ő, hanem a társaság volt szerződéses kapcsolatban. A perben a felperesnek azt az állítását kell bizonyítania, hogy az alperes tartós hátrányokozása egy szándékos vagy súlyosan gondatlan, társasági (tagsági) jogviszonyon alapuló, "kvázi deliktuális" magatartás, amely okozati összefüggésben áll az ellenőrzött társaságnál keletkező, a felszámolási eljáráshoz vezető veszteséggel és az őt károsító eredmény (a kölcsön vissza nem fizetése) bekövetkeztével (Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 2004/1/1038. számú elvi határozat).
Az elsőfokú bíróságnak helytelen volt a kiindulópontja, amikor a felperes keresetét megállapítási keresetnek minősítette, holott annak a Pp. 123. §-ában írt feltételei nem állnak fenn. A felperes módosított keresetében nem is megállapítást, hanem az alperes, mint uralkodó tag Gt. 296. § (1) bekezdése alapján fennálló felelősségére hivatkozva hitelezőként a felszámolási eljárásban meg nem térült 60 901 932 Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A Gt. 296. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, ha az ellenőrzött társaság az uralkodó tag legalább többségi irányítást biztosító befolyása következtében tartósan hátrányos üzletpolitikát folytat, és ennek következtében az ellenőrzött társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem nyújt fedezetet, a hitelező felszámolási eljárás során benyújtott keresete alapján a bíróság megállapíthatja az uralkodó tag korlátlan és teljes felelősségét az ellenőrzött társaság tartozásaiért. A Gt. 296. § (1) bekezdése szerinti jogérvényesítés eljárásjogi szempontból nem megállapítási kereset. A törvény szövegezése azt jelenti, ha megállapítja a bíróság a törvényi tényállásban felsorolt feltételeket, a közvetlen marasztalás jogalapját, akkor a "felelősségátvitel" következtében a lejárt tartozások tekintetében a mögöttes felelős áll helyt. A tag mögöttes felelőssége alapján történő marasztalás annak ítéleti megállapításával történik, hogy a helytállási kötelezettség akkor és annyiban következik be, amennyiben a társaság vagyonából a követelés nem elégíthető ki (Legfelsőbb Bíróság Gfv. II. 30.016/2001/6. számú határozat, Társasági Jogi Perek, HVG-ORAC 248. oldal, Bírósági Döntések Tára 2005/4/49. számú eseti döntés).
A keresettel érvényesített igény, vagyis a károsító eredmény bekövetkezésének helye nem vitásan belföldön van, az alperes felelősségét deliktuális magatartása alapozza meg, ezért az Nmjt. 56/A. §-a alapján a magyar bíróság joghatósága fennáll. Az ítélőtábla mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 258. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot az eljárás folytatására és érdemi határozat hozatalára utasította.
(Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.300/2005.)