ÍH 2006.124

FELELŐSSÉG-ÁTVITEL KFT.-NÉL - ÜZLETRÉSZÉT ÁTRUHÁZÓ VOLT KFT.-TAG HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE A KFT. TARTOZÁSAIÉRT - FANTOMMÁ LETT KFT. TAGJAINAK, TISZTSÉGVISELŐINEK HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE - EGYETEMLEGES FELELŐSSÉG PERJOGI JELENTŐSÉGE

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

K. Gy. I. rendű, és Zs. Cs. II. rendű alperesek az 1997. augusztus 1-jén kelt létesítő okirattal alapították a perben nem álló K. Építőipari Kft.-t, amelyet a cégbíróság 1997. szeptember 30-án jegyzett be a cégjegyzékbe. A társaság képviseletét az I. rendű alperes látta el.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint G. A. felperes, valamint az I. rendű alperes által képviselt K. Kft. 1997. augusztus 1-jén kölcsönszerződést és adásvételi előszerződést kötöttek egymással, amely ...

ÍH 2006.124 FELELŐSSÉG-ÁTVITEL KFT.-NÉL - ÜZLETRÉSZÉT ÁTRUHÁZÓ VOLT KFT.-TAG HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE A KFT. TARTOZÁSAIÉRT - FANTOMMÁ LETT KFT. TAGJAINAK, TISZTSÉGVISELŐINEK HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE - EGYETEMLEGES FELELŐSSÉG PERJOGI JELENTŐSÉGE
I. A kft. és az rt. azon tagjai, akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített tartozásaiért. Ilyen helytállási kötelezettséget csak valamely többlettényállási elem alapozhat meg. A fantommá lett, hivatalból törölt, rendezetlen adósságokat hátrahagyó társaságok tisztségviselői és a rosszhiszemű eljárásban részes tagjai azonban elegendő alapot szolgáltatnak e felelősség-átviteli szabály alkalmazására [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 56. § (3) bek.].
II. A kötelezettek egyetemlegessége nem hoz létre szükségképpen egységes pertársaságot. A Gt. 56. § (3) bekezdése szerinti korlátlan és egyetemleges helytállási kötelezettség azzal jár, hogy minden kötelezettől külön, de együtt is követelhető az egész szolgáltatás [Ptk. 337. § (1) bek.].

K. Gy. I. rendű, és Zs. Cs. II. rendű alperesek az 1997. augusztus 1-jén kelt létesítő okirattal alapították a perben nem álló K. Építőipari Kft.-t, amelyet a cégbíróság 1997. szeptember 30-án jegyzett be a cégjegyzékbe. A társaság képviseletét az I. rendű alperes látta el.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint G. A. felperes, valamint az I. rendű alperes által képviselt K. Kft. 1997. augusztus 1-jén kölcsönszerződést és adásvételi előszerződést kötöttek egymással, amely alapján a felperes a kft. részére 10 000 000 Ft kölcsönt biztosított társasházépítés céljából. Az összeget a felperesnek a szerződés mellékletét képező részletes ütemterv rendelkezései szerint folyamatosan több részletben kellett teljesítenie. A kft. a kölcsön visszafizetését oly módon vállalta, hogy 1997. november 22-étől havi 1 000 000 Ft-os részletekben kezdi meg a törlesztést, de ennek bármilyen okból történő elmaradása esetén legkésőbb 1998. március 20. napjáig köteles összesen 18 000 000 Ft-ot visszafizetni. Megállapodtak abban is, hogy amennyiben eddig az időpontig a K. Kft. ezt az összeget nem fizeti meg, úgy ettől számított 30 napon belül végleges adásvételi szerződést kötnek egymással, amellyel a felperes megszerzi a felépülő társasház ingatlanból az I. emeleten + a tetőtérben elhelyezkedő lakás és a hozzá tartozó garázs tulajdonjogát. Ebben az esetben a kft. elismeri a kölcsön visszafizetése helyett a vételár kifizetését.
Rendelkeztek még arról is, hogy ha eddig az időpontig a lakás 100%-os készültségi fokban mégsem készülne el, akkor a fennmaradó építkezést a felperes finanszírozza a továbbiakban és rögzítették az elszámolás módját.
A felperes a szerződésnek megfelelően 1997. augusztus 1-jén 2 000 000 Ft-ot, augusztus 27-én 3 000 000 Ft-ot, október 13-án 2 000 000 Ft-ot, október 31-én 2 000 000 Ft-ot, végül november 13-án és 28-án 500 000-500 000 Ft-ot átadott a kft. részére.
A K. Kft. a szerződésben rögzített időpontban nem kötött adásvételi szerződést a felperessel, a megállapodásban fedezetként megjelölt lakást 1998 júniusában értékesítette, ahogyan a felépülő társasház többi lakását is. A felperes részére 1998. július 30-án a kölcsönből összesen 2 000 000 Ft-ot fizetett meg.
A K. Kft. a mérlegében nem tüntette fel a felperes által nyújtott kölcsön összegét.
A felperes 1998.szeptember 11-én keresetet terjesztett elő a K. Kft.-vel szemben 18 000 000 Ft és járulékai megfizetése iránt. A Pest Megyei Bíróság ítéletében kötelezte a K. Kft.-t, hogy fizessen meg a felperesnek 12 609 000 Ft-ot és ennek járulékait. Határozata indokolása szerint a felperest a lakásegység forgalmi értéke illeti meg, amely 14 609 000 Ft. Ebbe beszámítva a már teljesített 2 000 000 Ft-ot, a K. Kft.-t a fennmaradó összeg és kamatai megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Az alperesek a fenti ítélet meghozatala után, de még annak jogerőre emelkedése előtt 1999. július 5. napján a K. Kft.-ben lévő üzletrészeiket eladták, az I. rendű alperes a törzstőke 80%-át kitevő, 800 000 Ft névértékű üzletrészét N. L. részére 1000 Ft-ért, míg a II. rendű alperes a 20%-ot kitevő, 200 000 Ft névértékű üzletrészét B. Cs. részére szintén 1000 Ft-ért. A kft. új ügyvezetője az egyik új tag, N. L. lett, és az ő lakcímére helyezték át a cég székhelyét. A változásokat az új székhely szerinti Cégbíróság a cégjegyzékbe bejegyezte.
Ezt követően a cég a székhelyén, illetve N. L. ügyvezető a lakcímén nem volt elérhető, erre tekintettel a cégbíróság 2002. szeptember 25-én a K. Kft.-t a cégjegyzékből hivatalból törölte.
A felperes az 1999. július 14-én előterjesztett kérelmében kérte végrehajtási lap kiállítását a kft.-vel szemben, a végrehajtási eljárás azonban nem vezetett eredményre.
1999. július 5-én a II. rendű alperes és az I. rendű alperes házastársa K. 2000 Építőipari Kft. névvel, a K. Kft. eredeti székhelyével azonos székhellyel, azonos főtevékenységgel és lényegében azonos tevékenységi körrel új céget alapítottak, amelynek ügyvezetői az I. és a II. rendű alperesek lettek.
A felperes 2003. október 27-én nyújtotta be a keresetét az illetékes Bírósághoz, amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket, fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 12 609 000 Ft-ot és ennek járulékait. Keresete jogalapjaként az 1997. évi CXLV. törvény (Gt.) 56. § (3) bekezdését jelölte meg, hivatkozva arra, hogy az alperesek, mint a K. Kft. tagjai visszaéltek a korlátolt felelősségükkel. Megvalósult egyidejűleg a Gt. 56. § (4) bekezdése is, amely szerint a tagok a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek. A 17. sorszám alatt kiterjesztett keresetében vagylagosan a Ptk. 221. § (2) bekezdése alapján kérte az I. rendű alperes kötelezését ugyanezen összeg és járulékai megfizetésére arra hivatkozással, hogy az I. rendű alperes rosszhiszemű álképviselőként járt el a kölcsönszerződés megkötésekor. 1997. augusztus 1-jén ugyanis a K. Kft. a szerződésben megjelölt cégjegyzékszámon nem létezett. Csatolta egyebek mellett a K. Kft. 1997. december 31-ei és 1998. december 31-ei mérlegét és eredmény-kimutatását.
Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Egyrészt hivatkoztak a felperesi igényérvényesítés elévülésére, másrészt a kereset érdemét tekintve állították, hogy a Gt. 56. § (3) és (4) bekezdésében foglaltak nem valósultak meg, a K. Kft. jogszerűen végzett gazdasági tevékenységet, a felperes által nyújtott kölcsönt a megvalósított építkezéshez használták fel. Az építkezés azonban veszteségesen zárult, amely álláspontjuk szerint visszavezethető arra is, hogy a felperes a kölcsönszerződés arra vonatkozó részét nem teljesítette, hogy átvállalja a fennmaradó építkezés finanszírozását. Az alperesek nem saját céljukra használták fel a kölcsönt. Állították, hogy a K. Kft. mérlegeiben szerepelnek rövid lejáratú kötelezettségek, de további bizonylatokat nem tudnak csatolni, mert az új tulajdonosok részére a kft. valamennyi iratanyagát átadták. A fedezetül szolgáló lakás értékesítéséről álláspontjuk szerint a felperest tájékoztatták, aki sohasem kérte az adásvételi szerződés létrehozását és jelzálogjoggal sem terhelte az ingatlanrészt. A K. Kft.-ben lévő üzletrészeiket valós személyek részére értékesítették. Az I. és a II. rendű alperesek személyes meghallgatásuk során előadták, hogy a vevőkkel ismerősök révén kerültek kapcsolatba, akik olyan többéves céget kerestek, amelyik építőipari referenciákkal rendelkezik, és a tudomásukra hozott tartozások ellenére meg kívánták vásárolni a céget, mert pályázatot kívántak benyújtani. Az átadás-átvételről jegyzőkönyv készült, melyet csatoltak az iratokhoz. A maguk részéről azért kívánták értékesíteni az üzletrészeket, mert a céget nagyon sok magánhitel terhelte az építkezéssel kapcsolatban, lényegében ellehetetlenült a vállalkozás, mert a kölcsönöket nem tudták fizetni.
A felperes szükség esetére igazságügyi könyvszakértő kirendelését indítványozta, illetve tanúként kérte kihallgatni a K. Kft. volt könyvelőjét. Szakértői bizonyításra nem került sor, a tanú szabályszerű idézés ellenére a tárgyalásokon nem jelent meg. Végül az elsőfokú bíróság a fenti bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül - azt mellőzve - hozta meg az ítéletét a becsatolt okiratok és a felek személyes meghallgatása alapján, amelyben kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 12 609 000 Ft-ot és ezen összeg járulékait.
Határozata indokolása szerint a felperesi követelés nem évült el, figyelemmel arra, hogy a felperes a megjelölt jogcímen csak a társaság megszűnésétől érvényesíthetett igényt az alperesekkel mint volt tagokkal szemben, és ettől az időponttól az elévülési idő még nem telt el.
Érdemben megalapozottnak találta a felperes keresetét, figyelemmel arra, hogy nem volt vitás a felperes által átadott 10 000 000 Ft kölcsön és a mérlegekből az is megállapítható volt, hogy a kölcsön a kft. könyvelésében nem került feltüntetésre. Azt a tagok csak részben használták fel az építkezéshez, másik részéből saját előadásuk szerint a társaság működési költségeit fedezték. Annak ellenére értékesítették a fedezetként szolgáló ingatlanrészt, hogy tudatában voltak a cég nehéz helyzetének és annak, hogy a felperes részére sem tudják a kölcsönt visszafizetni. Az ingatlanrész értékesítésével lehetetlenné tették, hogy a felperes igénye abból kielégítésre kerüljön. A kft.-ben lévő üzletrészeiket azt követően értékesítették, hogy már tudhatták, hogy a felperes igényét a kft.-vel szemben a bíróság alaposnak találta. Ebből következik, hogy nyilvánvalóan szabadulni akartak az eladósodott gazdasági társaságtól, aminek reménytelen helyzetét saját perbeli előadásuk során is elismerték.
A vevőkre vonatkozó előadásukat az elsőfokú bíróság nem fogadta el, mert azt életszerűtlennek találta. Értékelte még azt a körülményt is, hogy az alperesek az üzletrészeik eladása után azonnal egy új, a korábbi tevékenységük folytatását biztosító céget hoztak létre, azonos tevékenységi körrel. Mindezeket együttesen és összességükben mérlegelve megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperesek a társaságot kiürítették, a társasági vagyont kimentették, a hitelezői tartozások elől oly módon menekültek el, hogy egy újonnan alapított társaságban folytatták a tevékenységüket. Ez a magatartásuk kimeríti a Gt. 56. § (3) bekezdésében írt, a hitelezők rovására történő visszaélés fogalmát, ezért a felperessel szemben fennáll a korlátlan és egyetemleges felelősségük a társaság tartozásaiért. Arra figyelemmel, hogy az elsődlegesen előterjesztett jogcím szerint a keresetet alaposnak találta, nem vizsgálta a másodlagos jogcímet.
Az ítélet ellen az alperesek nyújtottak be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával a felperes keresetének az elutasítását és a felperes első és másodfokú perköltségben való marasztalását kérték.
Arra hivatkoztak, hogy álláspontjuk szerint a Gt. 56. § (3) bekezdésében írt visszaélés nem történt, a felek között nem tipikus kölcsönszerződés, hanem közös üzleti vállalkozás jött létre, amelyet alátámaszt a Pest Megyei Bíróság korábbi ítélete is, ahol a felperes javára nem a kamatokkal számolt kölcsönösszeget ítélte meg a bíróság.
Állították, hogy az I. rendű alperes a felperest a közöttük fennálló üzleti kapcsolat ideje alatt a vállalkozás nehézségeiről tájékoztatták, így arról is, hogy a biztosítékul felajánlott ingatlanrész értékesítésre kerül, amely ellen a felperes nem tiltakozott, az értékesítésben részt vett, és annak a bevételéből történt a kölcsön részleges teljesítése is. Ennek igazolására fellebbezésükhöz csatolták a felpereshez címzett, 1998. szeptember 22-én kelt tájékoztatást. Az elsőfokú eljárás során az iratokhoz csatolt mérlegekre hivatkozással állították, hogy téves az az ítéleti megállapítás, hogy a vállalkozáshoz kapott pénzösszeg nem szerepel a K. Kft. könyveiben. Álláspontjuk szerint a felperes az eljárás során nem bizonyította, hogy a társaság tulajdonosai a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek volna. Előadták, hogy az alperesek a rendelkezésükre álló forrásokat az építkezésre fordították, részben az anyag, részben az egyéb építkezéssel kapcsolatos járulékos költségek fedezésére. Ez a tulajdonosi magatartás nem minősülhet visszaélésnek, ez a vállalkozási tevékenység kockázata.
Hivatkoztak arra is, hogy az ítélet szerinti törvényi tényállás a társaság azon tulajdonosaira vonatkozik, akik a társaságnak a követelés érvényesítéskori tulajdonosai. Tényként állapítható meg, hogy a felperesi követelés érvényesítésekor, a társaság megszűnéséig a tulajdonosok N. L. és B. Cs. voltak. Álláspontjuk szerint a társaság ezen tulajdonosaival szemben kellett volna a felperesnek a keresetet benyújtania, különös tekintettel arra, hogy a fellebbezéshez is csatolt átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint az új tulajdonosok vállalták a kft. tartozásainak folyamatos és maradéktalan kiegyenlítését. Úgy ítélték meg, hogy a társaság tulajdonosainak perbenállása elengedhetetlen lett volna, mert akik a tartozásról tudva szereztek tulajdonjogot az esetleges marasztalás esetén is egyetemleges felelősséggel tartoznak. A felperes viszont ezen tulajdonosok lakcímkeresését nem indítványozta. Sérelmezték az elsőfokú ítélet azon megállapítását, amely szerint a társaságot az alperesek kiürítették, hiszen a társaságnak a meglévő vagyona átadásra került az új tulajdonosok részére, amelyet igazoltak az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel. A társaság veszteséges tevékenysége a tagok tevékenységén kívül álló okokból következett be, amelyhez hozzájárult a felperes azon magatartása is, hogy az építkezés finanszírozását a kölcsönszerződésben foglaltaktól eltérően csak részlegesen teljesítette. A kölcsönszerződés alapján a tulajdonába kerülhető lakások befejezését nem finanszírozta, és a közös értékesítést sem segítette.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, érdemben az ítélet helyes indokaira tekintettel. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel hangsúlyozta, hogy a K. Kft. és a felperes között üzleti kapcsolat csak annyiban volt, hogy a felperes kölcsönt nyújtott, de további finanszírozást nem vállalt. A mérlegekre utalva rögzítette azt is, hogy az alperesek által is elismerten a felperesnek több mint 12 000 000 Ft követelése állt fenn a céggel szemben, az 1997. és 1998. évi mérlegek ilyen mértékű rövid lejáratú kötelezettséget nem tartalmaznak különös tekintettel arra, hogy az alperesek a fellebbezésükben is további magánkölcsönök felvételére utaltak. A fellebbezés azon érvelését pedig, hogy a kft. új tagjaival szemben kellene érvényesítenie a felperesnek az igényét, ironikusnak minősítette. Az, hogy a kft. új tagjai a kft. "vagyonát" átvették a régi tagok korlátlan felelősségének megállapítását nem érinti, különös tekintettel arra, hogy az átadott mindösszesen 240 000 Ft ingó vagyon "pénzbeli megváltására" is sor került az átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint. Azonban ez a csekély vagyon is eltűnt, mert a kft. az új székhelyén egy napig sem működött, mert az új székhely megegyezett az új ügyvezető lakcímével, ahol pedig a vevő már az üzletkötés napján sem lakott ténylegesen.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján és megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást érdemben helyesen állapította meg és helytálló jogi következtetéssel marasztalta az alpereseket a Gt. 56. § (3) bekezdése alapján.
Az alperesek fellebbezésében foglaltakra tekintettel az alábbiakra mutat rá a fellebbviteli bíróság:
Az alperesek jogorvoslati kérelmükben arra is hivatkoztak, hogy a peres felek nem tipikus kölcsönszerződést kötöttek, hanem közös üzleti vállalkozást hoztak létre.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint jelen kereset elbírálása körében nincs perdöntő jelentősége annak, hogy a felperes követelése tipikus kölcsönszerződésből vagy ahhoz kapcsolódóan egyfajta gazdasági együttműködésből, illetve annak szándékára tekintettel megkötött kölcsönszerződésből fakadt-e.
Jelen ügyben annak van jogi relevanciája, hogy jogerős bírói ítélet kötelezte a felperes javára az alperesek tulajdonában álló K. Kft.-t 12 609 000 Ft tőke és járulékai megfizetésére.
A felperes a K. Kft. hitelezője, mind a hitelező fogalmának általános értelmében, mind az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt meghatározás alapján, amely szerint hitelező az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló lejárt pénz vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van.
Tény, hogy a kft.-t elmarasztaló ítélet ismeretében, annak meghozatalát követően idegenítették el az alperesek üzletrészeiket; az adós céget mint fantomcéget hivatalból törölte a cégbíróság a cégjegyzékből, a jogerős ítélet végrehajthatatlanná vált.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes és okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az alperesek nyilvánvalóan szabadulni kívántak az eladósodott, reménytelen helyzetben lévő gazdasági társaságtól, amelynek tartozásait nem tudták fizetni.
Helytállóan értékelte azt a körülményt is, hogy az alperesek nem tudták megnevezni azon ismerőseiket, akik révén a vevőkkel megismerkedtek. Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítetteken túl, azt kiegészítve hangsúlyozza a másodfokú bíróság, hogy az alperesek csak állították a vevők komoly beruházási szándékát, de ennek igazolására semmilyen bizonyítási indítványuk nem volt. Előadásuk e körben - ahogyan azt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg - életszerűtlen volt. Ezen túlmenően az I. rendű alperes személyes meghallgatása során a 2004. november 24. napján tartott tárgyaláson ugyan úgy nyilatkozott, hogy "nem tud arról, hogy újsághirdetés útján kerültek volna kapcsolatba a vevőkkel", de a felperes által, az ezen tárgyaláson becsatolt újsághirdetésben megjelölt telefonszám vonatkozásában elismerte, hogy több mint valószínű, hogy ezt adta meg a felperesnek is azzal, hogy a vevőket ezen a számon lehet elérni. A becsatolt apróhirdetés szövege szerint: "Adóssággal küszködő cégét teljes felelősséggel átvesszük.", egyúttal megadva egy telefonszámot is.
Helyesen értékelte az elsőfokú bíróság azt is, hogy az alperesek a megkezdett gazdasági tevékenységet nem kívánták abbahagyni, hanem az üzletrész-átruházás napján létrehoztak az eladott céggel gyakorlatilag egyező névvel, székhellyel és tevékenységgel egy új, "tiszta lappal induló" társaságot.
Személyes meghallgatásuk során maguk is úgy nyilatkoztak, hogy az üzletrész-átruházás indoka az volt, hogy nagyon sok magánhitelt vettek fel az építkezéssel kapcsolatosan, amit nem tudtak fizetni, az ellehetetlenült vállalkozást nem tudták folytatni.
A felperes követelésén túl felvett magánhitelek tényét alátámasztja a fellebbezéshez csatolt, a felpereshez intézett alperesi levél tartalma is.
Rámutat a másodfokú bíróság, hogy nem megalapozott a fellebbezés mérlegekkel kapcsolatos hivatkozása sem, mert sem az 1997. évi, sem az 1998. évi mérleg nem tartalmazza beazonosítható módon a felperes követelését. A társaság rövid lejáratú kötelezettségeinek összege a felperes követelésének összegét sem érte el, az 1997-ben 1 196 000 Ft, míg a következő évben 5 437 000 Ft volt.
A Gt. 56. § (3) bekezdése szerint nem hivatkozhat korlátozott felelősségére az a tag, aki ezzel visszaélt. Így a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság azon tagjai, akik a társaság elkülönült jogi személyiségével és korlátlan felelősségével a hitelezők rovására visszaéltek, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a megszűnt társaság ki nem elégített kötelezettségeiért.
E szakasz alkalmazása, a felelősség-átvitel kivételes lehetőség a bíróságok számára, amelyet csak valamely többlettényállási elem alapozhat meg. Pusztán az a körülmény, hogy a társaság nem nyereséges, vagyonát elveszítette, valóban nem ad alapot a Gt. 56. § (3) bekezdésének az alkalmazásához. A fantommá lett, végelszámolási, illetve felszámolási eljárás lefolytatása nélkül hivatalból törölt társaságok esetén azonban e rendelkezés helyes értelmezése szerint a tagokkal szemben mindenképpen módot kell nyújtani a Gt. 56. § vonatkozó rendelkezései alapján a korlátlan behajtásra. E rendelkezéshez fűzött kommentár értelmében is a fantommá vált társaság tisztségviselői és a rosszhiszemű eljárásban részes tagjai elegendő alapot szolgáltatnak a felelősség-átviteli szabály alkalmazására.
Az alperesek arra is hivatkoztak, hogy a felperesnek elsődlegesen a társaság azon tagjaival szemben kellene az igényét érvényesíteni, akik a hivatalbóli törlést megelőzően tagok voltak és az ő perben állásuk nélkül a kereset nem bírálható el.
A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a Gt. 56. § (3) bekezdése azokkal a tagokkal szemben alkalmazható, akik a korlátolt felelősségükkel visszaéltek.
Ez jelen esetben megállapítható a fenti körülmények alapján mind az alperesekkel szemben, akik az eladósodott cégtől a fent leírt módon szabadultak meg, mind az új tagokkal szemben, akiknek a tagsági jogviszonya, illetve vezetése alatt a társaság eltűnt.
A tagok felelőssége ugyan egyetemleges, de az e körben kialakult állandó bírói gyakorlat értelmében a kötelezettek egyetemlegessége nem hoz létre szükségképpen egységes pertársaságot. Az egyetemleges felelősség esetén a Ptk. 337. §-ának (1) bekezdése értelmében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik mindaddig, ameddig valamelyik kötelezett nem teljesít. A teljesítéssel a többiek kötelezettsége is megszűnik. Ebből következően az egyetemleges kötelezettség esetén minden kötelezettől külön is, de együtt is követelhető az egész szolgáltatás.
Az egyetemleges marasztalásra irányuló kereset önmagában nem vonja maga után az elbírálás szükségképpeni egységességét sem. (BH 2001/285., BH 1996/540., BH 1995/172.)
Nem sértett tehát eljárási szabályt az elsőfokú bíróság, amikor a felperes keresetét érdemben elbírálva marasztalta az alpereseket a társaság későbbi tagjainak perbevonása hiányában is. Rögzíti a másodfokú bíróság, hogy az alperesek a Ptk. 338. § (1) bekezdése alapján az utóbb bejegyzett tagokkal szemben arányos megtérítést követelhetnek.
Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - a fellebbezés kapcsán részben kiegészített indokolással - a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 14. Gf. 40.089/2006/4.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.