adozona.hu
ÍH 2004.140
ÍH 2004.140
TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KIFIZETŐHELY KÁRFELELŐSSÉGE - KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁR - ELVÁRHATÓSÁG
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, mert megállapította, hogy bár a felperest ért kár az alperes jogszabálysértő intézkedésének következménye, azonban az alperes eljárását nem lehet kirívóan súlyos jogértelmezési hibának értékelni, ezért a felróhatóság, mint a kártérítési felelősség egyik eleme hiányzik, s így az alperes kártérítés megfizetésére nem kötelezhető.
Az ítélet ellen, annak megváltoztatása és keresetének teljesítése érdekében a felperes fellebbezett.
Az alper...
ÍH 2004.140 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KIFIZETŐHELY KÁRFELELŐSSÉGE - KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁR - ELVÁRHATÓSÁG
I. A munkaadónál működő társadalombiztosítási kifizetőhelytől nem várható el annak felismerése, hogy a társadalombiztosítási szervek országos gyakorlata téves jogértelmezésen alapul.
II. Kirívóan súlyos jogértelmezési hiba vagy tévedés hiányában nem állapítható meg a társadalombiztosítási kifizetőhely közigazgatási jogkörben okozott kárfelelőssége [Ptk. 339. § (1) bekezdés és 349. § (1) bekezdés; a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény 13/G. §-a és 7. § (6) bekezdése, továbbá az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 1996. évi XXII. törvény 36. § (5) bekezdése és az 1998. évi LXXXIV. törvény 38. § (1) bekezdése].
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, mert megállapította, hogy bár a felperest ért kár az alperes jogszabálysértő intézkedésének következménye, azonban az alperes eljárását nem lehet kirívóan súlyos jogértelmezési hibának értékelni, ezért a felróhatóság, mint a kártérítési felelősség egyik eleme hiányzik, s így az alperes kártérítés megfizetésére nem kötelezhető.
Az ítélet ellen, annak megváltoztatása és keresetének teljesítése érdekében a felperes fellebbezett.
Az alperes a másodfokú eljárásban nyilatkozatot nem tett.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azt a másodfokú bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául.
A helyesen megállapított tényállásból helyes következtetést levonva, helyes az elsőfokú bíróság érdemi döntése is.
A fellebbezésben kifejtett érveléssel ellentétben helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján kialakult egységes bírói gyakorlat szerint valamely jogszabály rendelkezésének az egyes államigazgatási szervek részéről történő téves értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozza meg a jogalkalmazó szerv kárfelelősségét.
A felperes 1997. június 15-étől részesült gyermekgondozási segélyben (gyes). A családi pótlékról és a családok támogatásokról szóló 1990. évi XXV. törvény (a továbbiakban: T.) - akkor hatályos szövege - 13/G. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó 7. § (6) bekezdése értelmében a jogosultság megállapítására, illetve a gyes folyósítására a munkaadónál működő társadalombiztosítási kifizetőhely, ennek hiányában a jogosult lakóhelye szerint illetékes társadalombiztosítási igazgatóság volt jogosult.
Az alperes társadalombiztosítási ügyintézője e törvényi felhatalmazás alapján járt el, amikor a felperes részére a gyes folyósításáról döntött. Eljárását azonban a társadalmi szervek iránymutatásának megfelelően kellett lefolytatnia, hiszen az alperes csupán - ahogy az elnevezése is mutatja - társadalombiztosítási kifizetőhelyként, és nem önálló társadalombiztosítási szervként működött.
A Legfelsőbb Bíróság - felperes által is hivatkozott - Kfv. V. 39.289/2003. számú döntésének, illetve az azt megelőző elsőfokú ítéletnek a meghozatalától köztudomású, hogy a gyes rendszerének az 1996. április 15-én hatályba lépett törvénnyel történt megváltoztatását követően a társadalombiztosítási szervek, majd - a hatáskör áthelyezése után - az államháztartási hivatalok országosan egységes jogértelmezése szerint, azok részére akik a T. 13/E. §-ának a hatályba lépése után váltak gyesre jogosultakká az e törvényben megállapított - az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének megfelelő - összegű gyest folyósították. Álláspontjuk szerint az új rendszerben a 26/1979. (VII. 21.) MT rendelet 20. §-a már nem volt alkalmazható, ezért az újabb szabályok alapján megállapított gyes mellett a jövedelempótlék már nem járt. Jövedelempótlékot csak azok részére folyósítottak, akik a módosított törvény hatálybalépése előtt megállapított gyesben részesültek, illetve akik az egyes szociális ellátásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 1996. évi XXII. törvény 36. §-ának (5) bekezdése szerinti választási lehetőséggel éltek.
Ezt az országosan követett, egységes jogértelmezést csak a Legfelsőbb Bíróság fent hivatkozott döntése után változtatták meg, és az 1998. évi LXXXIV. törvény 38. §-ának (1) bekezdése alapján három évre visszamenően kifizették az időközben gyesben részesülteknek a jövedelempótlékot. A felperes részére azért nem folyósították visszamenőleg ezt a összeget, mert a közigazgatási határozat szerint időközben az igénye elévült.
Mindebből következően a másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperestől, az alperes társadalombiztosítási ügyintézőjétől nem volt elvárható annak felismerése, hogy a társadalombiztosítási szervek országos gyakorlata téves jogértelmezésen alapul. Ebből pedig az következik, hogy helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy nem állapítható meg az alperes terhére olyan nyilvánvaló és kirívó jogsértés, amely jogellenes és felróható magatartásként lenne értékelhető. Márpedig - ahogy arra az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott - közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére is csak akkor lehet kötelezni az alperest, ha a kártérítés általános feltételeként a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében meghatározott valamennyi együttes feltétel fennáll.
A másodfokú bíróság a kifejtett indokokra is tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Az alperes a másodfokú eljárásban perbeli cselekményt nem végzett, így költsége sem merült fel, ezért a másodfokú bíróságnak a perköltségről határoznia nem kellett.
A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62. §-a (1) bekezdésének g) pontja értelmében tárgyi illeték-feljegyzési jog kedvezményében részesülnek. A felperes a fellebbezésére ennek ellenére 10 000 forint másodfokú eljárási illetéket lerótt. A fellebbezés illetéke az It. 46. §-ának (1) bekezdése értelmében az illetékalap - 140 600 forint - 6%-a, azaz 8400 forint. A többletként lerótt 1600 forint eljárási illeték visszatérítésének elrendelését a felperes az It. 80. §-a (1) bekezdésének f) pontja, illetve 81. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságnál kérheti.
(Pécsi Ítélőtábla Pf. I. 20.227/2004/3.)