adozona.hu
BH 2008.1.17
BH 2008.1.17
A többlethozam globális visszajuttatására vonatkozó törvényi előírás nem érinti az egyedi szerződéseket, mert azoknak a szerződési feltételekben meghatározott hozam kiígérésnek kell megfelelnie. A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvény közigazgatási és magánjogi szabályokat egyaránt magában foglal, a felek a polgári jogi szerződései részévé azonban csak a magánjogi szabályok válhatnak [1995. évi XCVI. törvény 62. §; 165. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek és az alperes biztosító társaság jogelődje között 1986. január 21-én vegyes (elérésre vagy halálesetre szóló) életbiztosítási szerződés jött létre. A biztosítási szerződés tartalma 15 év volt, lejárata 2001 januárjára esett. A biztosítás kezdeti összege 1 millió forint volt, mely összeget a biztosító a kötvényen szereplő záradék értelmében minden évfordulón 4%-kal megemelt. 2001. február 2-án az alperes átutalt a felpereseknek személyenként 900 450 forintot. A felperesek felszólí...
BH 2008.1.17 A többlethozam globális visszajuttatására vonatkozó törvényi előírás nem érinti az egyedi szerződéseket, mert azoknak a szerződési feltételekben meghatározott hozam kiígérésnek kell megfelelnie. A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvény közigazgatási és magánjogi szabályokat egyaránt magában foglal, a felek a polgári jogi szerződései részévé azonban csak a magánjogi szabályok válhatnak [1995. évi XCVI. törvény 62. §; 165. §].
A felperesek és az alperes biztosító társaság jogelődje között 1986. január 21-én vegyes (elérésre vagy halálesetre szóló) életbiztosítási szerződés jött létre. A biztosítási szerződés tartalma 15 év volt, lejárata 2001 januárjára esett. A biztosítás kezdeti összege 1 millió forint volt, mely összeget a biztosító a kötvényen szereplő záradék értelmében minden évfordulón 4%-kal megemelt. 2001. február 2-án az alperes átutalt a felpereseknek személyenként 900 450 forintot. A felperesek felszólították az alperest ún. többlethozam visszatérítésére. Az alperes további kifizetést nem teljesített, ezért a felperesek a bírósághoz fordultak.Keresetükben azt kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest annak kimutatására és számadására, hogy az 1986. január 21-étől 2000. december 31. napjáig terjedő időszakban a szerződés alapján a felperesek által befizetett életbiztosítási díjak hasznosítása folytán milyen összegű többlethozamot ért el.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. A perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményének alapulvételével megállapította, hogy a perbeli szerződés megkötésekor külön jogszabályi előírás a matematikai tartalék többlethozam visszatérítésére nem volt. A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény (továbbiakban: Bit.) 3. §-ában meghatározott és a 62. §-ának (3) bekezdése szerinti térítendő többlethozam visszajuttatásának konkrét módjáról a biztosító a Felügyelet részére köteles tájékoztatást adni, a többlethozam visszaadása pedig nem egyedi szerződésekre, hanem az életbiztosítási ágazat egészére vonatkozik. A bíróság megállapította, hogy a felperesek a konkrét életbiztosítási szerződési feltételek ismeretében kötötték meg a szerződést. A szerződési feltételeket nem támadták. Az alperes a szerződésben foglalt kötelezettségének eleget tett, a felpereseknek a további jogszabályok kiterjesztő értelmezésével indokolt igényének nincs jogalapja.
A felperesek fellebbezése alapján hozott közbenső ítéletével a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes a felek között 1986. január 21. napján létrejött biztosítási szerződés alapján a felperesek felé az évenkénti befektetési eredmény függvényében 1990. január 1-jétől többlethozam visszatérítésre köteles.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnek az 50/1989. (XII. 28.) PM rendelettel módosított 14/1987. (IV. 13.) PM rendelet 1990. január 1-jei hatálybalépésétől kezdődően volt kötelezettsége a többlethozam visszajuttatása. Ez egyúttal azt jelentette, hogy a biztosító nem az ágazatok, illetőleg biztosítási módozatok összességében, hanem a vele szerződő fél vonatkozásában köteles a többlethozam visszatérítésére.
A többlethozam fogalmát az 1995. évi XCVI. törvény 3. §-ának 24. § pontja határozza meg, a matematikai tartalékok befektetési hozamának és a technikai kamatláb felhasználásával számított, a biztosítottnak odaígért hozamnak a különbségeként.
Azt, hogy a többlethozamból mennyit kell az ügyfélnek visszafizetni az 1995. évi XCVI. törvény 62. §-ának (2) bekezdése és 165. §-a tartalmazza.
Az alperes visszafizetési kötelezettségét a Ptk. 536. §-a, 560. §-a, a Bit. 3. §-ának 24. pontja, 62. §-ának (2) bekezdése és 165. §-a, továbbá a már felhívott PM rendelet alapján állapította meg. A felperes követelése összegszerűsége tekintetében az elsőfokú bíróságot további bizonyítás lefolytatására utasította azzal, hogy az elsőfokú bíróságnak az alperest kell arra kötelezni, hogy munkálja ki a többlethozam összegét és az ezzel kapcsolatos visszatérítési kötelezettségét.
A közbenső ítélet hatályon kívül helyezése és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatala és felperesek perköltség viselésére kötelezése, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
A jogerős ítélet eljárási jogszabálysértéseként a Pp. 3. §-ának (2) bekezdését és 215. §-át jelölte meg és előadta, hogy a másodfokú bíróság a kereseti kérelmen túlterjeszkedve hozott határozatot. A felperesek meg nem változtatott keresetük eljárásjogi alapjául a Pp. 123. §-át jelölték meg. A kereset kizárólag számadási kötelezettség megállapítására irányult. Ennek következtében a Pp. 213. §-ának (3) bekezdésében meghatározott közbenső ítélet hozatalának nem volt helye.
Anyagi jogi jogszabálysértésként a Ptk. 198. §-ának (3) bekezdését, 226. §-ának (2) bekezdését, a Bit. 60-65. §-át, 126-130. §-át és 165. §-át határozta meg.
E körben arra hivatkozott, hogy a Bit. a biztosítási közjog szabályait tartalmazza, melyek megsértése esetén a PSZÁF tehette meg a Bit.-ben meghatározott intézkedéseket. Rendelkezéseinek esetleges megsértése nem a konkrét biztosítási szerződésekre bírt jogi kihatással, hanem a tevékenységet végző jogalanyra. A másodfokú bíróság jogellenesen a Felügyelet hatáskörét vonta el, amikor az alperes visszatérítési gyakorlatát a Bit. 62. §-ába ütközőnek minősítette, annak ellenére, hogy azt a Felügyelet saját hatáskörében elfogadta.
A Bit. átmeneti rendelkezései között (155. §) mondja ki, hogy az e törvény szerinti biztosítási szabályzatok és biztosítási szerződési feltételek a Ptk. 209. §-a alapján megtámadhatóak. A felperesek e jogukkal a törvényes határidőben nem éltek. A Bit. 62. §-ának (2) bekezdése és 165. §-a a peres felek biztosítási szerződését nem módosíthatta. A Ptk. 226. §-ának (2) bekezdésében megkívánt együttes tényállási elemek - jogszabály - hiányoznak, a másodfokú bíróság döntésénél alapul vett PM rendelet a Ptk. 685. §-ának a) pontja szerint nem minősül jogszabálynak. Ugyanakkor a Ptk. 198. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezése sem alkalmazható, mert a Bit. 62. §-a és 165. §-a a visszajuttatás jogosultjaiként ugyan a biztosítottakat jelöli meg, de ez a törvény közjogi szabályként az életbiztosítási ág egészére nézve, nem pedig az egyes szerződésekre vonatkozóan tette kötelezővé a többlethozam visszajuttatását. A jogosult személye valamint a szolgáltatás sincs kellő pontossággal meghatározva. Amennyiben a jogalkotó a Bit. felhívott rendelkezéseivel módosítani kívánta volna a biztosítási szerződést, az nem csupán a Ptk. 198. § (3) bekezdésébe és 226. § (2) bekezdésébe, hanem az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésébe is ütközött volna, mert sértette a jogszabályok világos tartalmára vonatkozó követelményt.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartására irányult. Előadták, hogy a közbenső ítélet megállapítást nem pedig kötelezést tartalmazott, ezért téves a kereseti kérelmen túlterjeszkedésre való felülvizsgálati hivatkozás. A biztosító többlet visszatérítési kötelezettségét a Bit. közjogi jellege ellenére előírta.
A Bit. kötelező jelleggel szabályozta az életbiztosítási ág nyereségének a biztosítottak az adott szerződéses jogviszonyban a felperesek részére történő visszajuttatását. A visszajuttatás módjának a Bit. mellékletében történt meghatározása nem érinti a biztosító visszatérítési kötelezettségét. A megkötött szerződések tartalmának módosítására a Ptk. 226. §-ának (2) bekezdése szerint volt lehetőség, a jogszabállyal történt szerződésmódosítással összefüggésben a törvény tartalmi korlátot nem szab.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálat Pp. 275. § (2) bekezdésében meghatározott korlátai között vizsgálva megállapította, hogy az alperes rendkívüli perorvoslati kérelme megalapozott.
A felperesek keresete alapján a bíróságoknak abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a felek által megkötött, majd a szerződésben meghatározott idő eltelte után a biztosítási összeg kifizetésével megszűnt szerződés alapján fennáll-e az alperesnek a felperesek felé számadási kötelezettsége abban a kérdésben, hogy a szerződés megkötésétől annak megszűnéséig terjedő időszakban milyen összegű többlethozamot ért el a biztosítási díjak befektetése során.
Az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróságnak pedig azt kellett vizsgálnia, hogy a jogerős másodfokú határozat az elfoglalt jogi álláspontjával megsértette-e a felülvizsgálati kérelemben megjelölt anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat.
A peres felek a Ptk. 536. §-a és a Ptk. 560. §-a által szabályozott életbiztosítási szerződést kötöttek, mely kockázati és ún. elérési elemet egyaránt tartalmazott. Az írásbeli megállapodást pótló kötvényben a lejárati összeget 1 800 900 forintban határozták meg, ezen túlmenően a felek egyéb alperesi fizetési kötelezettségben nem állapodtak meg.
A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos jogviták során a bíróságnak elsődlegesen a felek konkrét szerződését, majd az adott biztosítási ágra vonatkozó - Általános Szerződési Feltételnek minősülő - biztosítási szabályzat rendelkezéseit kell vizsgálni, és ezen rendelkezések hiányában érvényesül csak a Ptk.-nak a biztosítási szerződésekre vonatkozó általános rendelkezése, illetőleg más jogszabály előírása.
A Ptk. 226. §-ának (1) bekezdése értelmében jogszabály meghatározhatja a szerződés egyes tartalmi elemeit és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek. Ugyanezen törvényhely (2) bekezdésében kimondja, hogy jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg. A jogszabállyal történő szerződésmódosítás feltételeire alkalmazandó Ptk. 198. §-ának (3) bekezdése értelmében szolgáltatásra irányuló kötelezettség és jogosultság jogszabályból vagy hatósági rendelkezésből szerződéskötés nélkül is keletkezhet, ha jogszabály vagy a törvényes jogkörében eljáró hatóság így rendelkezik és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. Ebben az esetben - jogszabály vagy hatóság eltérő rendelkezése hiányában ezt - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A felek életbiztosítási szerződése magánérdekű életviszonyokat szabályozott, ezért a felek egyenjogúságon alapuló mellérendeltségi jogviszonyában a magánjogi jogágak közé tartozó polgári jogi szabályok alkalmazandók. A szerződéskötés idején hatályos, az állami biztosítás-felügyeletről szóló 56/1986. (XII. 10.) MT rendelet, valamint a végrehajtására kiadott majd módosított 14/1987. (IV. 3.) PM rendelet közjogi normaként szabályozták az állami biztosítás-felügyelet hatáskörét, a biztosító alapítás feltételeit, a Felügyelet engedélyezési jogkörét, a végrehajtási rendelet pedig a biztosítási tevékenység folytatásának személyi és tárgyi feltételeit a biztosítási szabályzatok alkalmazását a biztosítók tartalékképzését és befektetésének kötelező szabályait írták elő.
A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény szabályozási területe komplex, közjogi és magánjogi szabályokat egyaránt magában foglal. A biztosítás rendszerének, az engedélyezési tárgykörök, a tevékenység személyi és tárgyi feltételeinek és egyéb kötelező jellegű előírások meghatározásával közjogi szabályokat tartalmaz, ugyanakkor a szerződés tartalmi elemeinek meghatározása, a biztosítási ügynök és az alkusz tevékenységének pontos körülírása a magánjogi jelleget tükrözi és erre utal a törvény a 155. §-ában is, amikor meghatározza, hogy a törvény szerinti biztosítási szabályzatok és biztosítási szerződési feltételek Általános Szerződési Feltételek, melyek a Polgári Törvénykönyv 209. §-a alapján megtámadhatóak.
A Bit. tehát kétféle jogterületet és eltérő jellegű jogviszonyokat foglal magában, ezért a jogvita eldöntéséhez alapvetően szükséges a jogterületek pontos elhatárolása.
A Bit. az V. fejezetében a biztosítási termékek (meghatározott biztosítási kockázatokra vagy kockázatcsoportokra kidolgozott feltétel-, és teljesítményrendszer) címszó alatt tartalmazza a biztosítónak a többlethozam visszatérítésére vonatkozó kötelezettségét, továbbá azt, hogy ennek visszajuttatásának konkrét módjáról a Felügyelet részére köteles tájékoztatást adni. [62. § (2) és (3) bekezdés] A Bit. fenti rendelkezésével áll összhangban a 165. §-ában írt azon szabály, miszerint a törvény hatálybalépése előtt engedélyezett életbiztosítási szerződés után a biztosító az életbiztosítási ág matematikai tartalékai befektetési eredményének legalább 50%-át köteles a biztosítottaknak visszajuttatni, amennyiben a biztosító nem vállalt egyéb kötelezettséget. A fenti - valamint a Bit.-ben meghatározott további - kötelezettségek elmulasztása esetére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelősége a biztosító felett szakmai felügyeletet gyakorló szervként széleskörű ellenőrzési, intézkedési, határozathozatali jogkörrel rendelkezik. Ezek a jellegükből következően közjogi szabályok arra nem teremtenek alanyi jogosultságot, hogy a felperes a biztosítótársaságot a tartalékképzési mechanizmus ellenőrzése érdekében számadásra késztesse. Az életbiztosítási szerződés alapján az alperes a szolgáltatási kötelezettségét teljesítette. A PSZÁF felé 1996. január 1-jétől - a Bit. hatálybalépésétől kezdődően - az életbiztosítási ág többlethozam visszajuttatásának módjairól jelentést tett. A másodfokú bíróság által indokolatlanul elvetett szakértői véleményt alátámasztotta a PSZÁF-nek a többlethozam visszajuttatása szabályairól kiadott ajánlása. Ebben a Felügyelet kifejtette, hogy a többlethozam globális visszajuttatására vonatkozó előírás nem érinti az egyedi szintű visszajuttatást, mert egyedi szinten a szerződési feltételekben megfogalmazott hozam kiígérésnek kell megfelelni (II/7/45/46. pont). A kérdéses ajánlás a Felügyelet jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismerteti, melynek a rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése. A Legfelsőbb Bíróság az ajánlásban foglaltakat, amelyek a perben kirendelt szakértő véleményével összhangban álltak, az elsőfokú ítéletben foglaltakkal egyetértő álláspontja megerősítéseként értékelte.
A másodfokú bíróságnak a jogerős határozat közbenső ítéletként történő megnevezése, az elsőfokú bíróságnak az eljárás folytatására, ennek keretében a többlethozam alperesi kimunkálására vonatkozó utasítása jogsértő.
A felperesek meg nem változtatott keresete számadási kötelezettség megállapítására irányult. Ennek megfelelően a bíróság a Pp. 3. §-ának (2) bekezdésében és a 215. §-ában írt szabályok sérelme nélkül ítéletében a kért megállapításról vagy a kereset elutasításáról rendelkezhetett volna. Közbenső ítélet hozatalának nem volt helye, mert erre a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése értelmében akkor kerülhet sor, ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege (mennyisége) tekintetében a vita elkülöníthető. A felperesek keresete összegszerű követelést nem tartalmazott, ezért a közbenső ítélet hozatala a kereseti kérelmen való túlterjeszkedés mellett a Pp. 213. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal is ellentétes volt.
A bizonyítás főszabálya szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A Pp. fenti előírása folytán az alperes a felperes követelésének összegszerű megalapozásához szükséges bizonyítékok előterjesztésére marasztalásra irányuló kereset alapján sem lenne kötelezhető.
A fentiekben kifejtett indokokkal a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.721/2007.)