adozona.hu
BH 2007.11.376
BH 2007.11.376
I. A vámbiztosíték vámjogi és nem polgári jogi intézmény, nem azonos a polgári jogi óvadékkal. Annak rendeltetése, hogy a kötelezett fizetési készségének, illetve képességének a hiánya esetén is biztosítsa a vámteher megfizetését - A készpénzben nyújtott vámbiztosíték a vámhatóság kizárólagos rendelkezése alá kerül, ezért nem része az adós felszámolási vagyonának [1995. évi C. tv. (továbbiakban: Vám tv.) 7. §, 10. §, 135. §]. II. A Cstv. jelen eljárásban alkalmazandó, 2004. május 1. napjáig hatályban volt 3
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a Vám- és Pénzügyőrség K. M. R. Parancsnokság 3. számú Vámhivatala a 2002. május 30-án kelt határozatában "A" típusú közvámraktár üzemeltetését engedélyezte a felperes részére. A felperes a tevékenység végzéséhez szükséges mértékű vámbiztosítékként tevékenységi biztosítékot nyújtott először bankgarancia formájában, majd ezt követően készpénz formájában oly módon, hogy 2002. november 28-án 10 000 000 Ft-ot átutalt a VPOP vámletét elszámolási ...
BH 2007.11.376 I. A vámbiztosíték vámjogi és nem polgári jogi intézmény, nem azonos a polgári jogi óvadékkal. Annak rendeltetése, hogy a kötelezett fizetési készségének, illetve képességének a hiánya esetén is biztosítsa a vámteher megfizetését - A készpénzben nyújtott vámbiztosíték a vámhatóság kizárólagos rendelkezése alá kerül, ezért nem része az adós felszámolási vagyonának [1995. évi C. tv. (továbbiakban: Vám tv.) 7. §, 10. §, 135. §].
II. A Cstv. jelen eljárásban alkalmazandó, 2004. május 1. napjáig hatályban volt 38. § (5) bekezdése csak a szerződés alapján nyújtott óvadékra rendelkezett akként, hogy a felszámolás kezdő időpontjában a megállapodás megszűnik és az óvadék tárgyát képező vagyont a felszámoló részére ki kell adni [1991. évi XLIX. tv. 4. § (1) bek., 38. § (5) bek.].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a Vám- és Pénzügyőrség K. M. R. Parancsnokság 3. számú Vámhivatala a 2002. május 30-án kelt határozatában "A" típusú közvámraktár üzemeltetését engedélyezte a felperes részére. A felperes a tevékenység végzéséhez szükséges mértékű vámbiztosítékként tevékenységi biztosítékot nyújtott először bankgarancia formájában, majd ezt követően készpénz formájában oly módon, hogy 2002. november 28-án 10 000 000 Ft-ot átutalt a VPOP vámletét elszámolási számlájára.A bíróság 2003. április 2-ai kezdő időponttal a felperes felszámolását rendelte el, melynek közzétételére 2003. május 8-án került sor. Az elrendelt felszámolásra tekintettel a 3. számú Vámhivatal 2003. május 23-án kelt határozatával a felperes közvámraktári engedélyét azonnali hatállyal visszavonta, egyidejűleg arról értesítette a felperest, hogy a 10 000 000 Ft értékű tevékenységi biztosítékot a vámhivatalnál nyilvántartott rendezetlen tételek elszámolására használja fel.
A felperes keresetében az óvadékként átadott 10 000 000 Ft és ez összeg után 2003. május 24-étől a kifizetés napjáig esedékes évi 11% késedelmi kamat megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Álláspontja szerint a vámbiztosíték valójában a csődtörvény szerinti óvadék, amely a felszámolási vagyon körébe tartozik és a Cstv. 38. § (5) bekezdése szerint a felszámolás közzétételével megszűnik. Ezért azt a felszámoló részére ki kell adni. Ennek visszafizetésére az alperes a közvámraktári engedély visszavonásakor köteles lett volna. Hangsúlyozta, hogy a Cstv. 38. § (3) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontját követően az adóssal szembeni pénzkövetelést kizárólag a felszámolási eljárásban lehet érvényesíteni. A felperes vámtartozásába történő beszámítási jog az alperest nem illette meg, mert igényét csak a felszámolási eljárásban érvényesíthette volna, és csak a határidőben bejelentkezett hitelező jogosult beszámításra is. A felszámolási eljárásban az alperes hitelezőként nem jelentkezett be, ezért beszámítással sem élhetett.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest az alperes részére 200 000 Ft perköltség 15 nap alatti megfizetésére, míg az állam javára az illetékhivatal felhívására 600 000 Ft le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte. Döntésének indoka szerint a Vám tv. 135. § (2) bekezdése értelmében a vámterhek kiegyenlítésére szolgáló vámbiztosíték nem tekinthető a Ptk. 260. § (1) bekezdésében meghatározott óvadéknak, hanem funkcióját tekintve előleg, melyből a vámhatóság a vámteher fizetésének esedékességekor követelhet kielégítést. Mivel azzal az alperes rendelkezhetett, a felperes a felszámolási eljárás közzétételét követően nem vált jogosulttá a vámbiztosíték kiadásának követelésére. A vámbiztosíték olyan vagyon volt, amely nem tartozott a Cstv. 4. § (1) bekezdésében meghatározott felszámolási vagyon körébe. Így a vámteher abból történő kielégítése nem tekinthető a felszámolás során történt beszámításnak.
A felperes részéről benyújtott fellebbezés folytán másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest kötelezte az alperes részére 15 napon belül 100 000 Ft másodfokú perköltség, az állam javára külön felhívásra 600 000 Ft feljegyzett másodfokú illeték megfizetésére. Döntésének indoka szerint az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges tényállást helyesen állapította meg és az abból levont jogi következtetése is helytálló. A jelen eljárásra alkalmazandó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. tv. és az 1997. évi XXVII. törvénnyel, továbbá a 2000. évi CXXXVII. törvénnyel módosított 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. Kifejtette, hogy a nemzetgazdaságnak különös érdeke fűződik a vámbevételek határidőben, pontosan történő megfizetéséhez. Ezért a jogvita létrejötte idején hatályos, a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vám tv.) 7. §-a a vámteher megfizetésének biztosítása érdekében vámbiztosíték nyújtását tette kötelezővé vámtevékenység folytatása esetén. Miután a vámbiztosíték célja a vámteher megfizetésének biztosítása, ennek elérése érdekében a Vám tv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) pontosan meghatározza a vámbiztosíték formáját, nyújtásának és felszabadításának rendszerét, technikáját. A vámbiztosíték valamennyi formája (készpénz, bankgarancia, kezességvállalás és biztosítási szerződés) úgy van kialakítva, hogy a kötelezett fizetési készsége, fizetési képessége hiánya esetén is biztosítsa a vámteher megfizetését. A Vám tv. 10. § (1) bekezdése szerint a vámbiztosítékot a vámhatóság köteles azonnal felszabadítani, ha annak indokoltsága megszűnik. A készpénzben nyújtott vámbiztosíték elszámolására a Vám tv. 135. §-ában foglaltak az irányadóak. Ennek értelmében készpénzes vámbiztosíték esetén a vámterhek kiegyenlítése a letétbe helyezett készpénzes vámbiztosítékból történik meg, s csupán az elszámolást követően fennmaradó összeg kerül felszabadításra.
Mindezek alapján kétséget kizáróan azt találta megállapíthatónak, hogy a vámhivatal vámletét bevételi számláján elhelyezett készpénzes vámbiztosíték rendeltetésénél fogva olyan jogintézmény, amely arra szolgál, hogy a vámhatóság a vámterhet egyoldalú intézkedéssel kielégíthesse. A készpénzben nyújtott tevékenységi vámbiztosíték olyan célvagyon, amely a vámhivatal részére történő átutalás pillanatában kikerül a biztosítékot nyújtó vagyonából, rendelkezése alól és a vámhivatal kizárólagos rendelkezési joga alapján kizárólag a kötelezettet terhelő vámteher megfizetésére szolgál, a Vám tv. és Vhr. rendelkezései szerint. A biztosítékot nyújtó vagyonába akkor kerül vissza, amikor a vámhivatal rendelkezik a visszajáró vámbiztosíték felszabadításáról és visszautalja azt a biztosítékot nyújtó vagyonába elszámolással, határozat formájában. Ez a jogintézmény vámjogi és nem polgári jogi kategória. Ezzel szemben a Ptk. 270. § (1) bekezdésében szabályozott óvadék polgári jogi szerződés alapján jár, szerződéses jogviszonyt biztosít. A vámjogi vámbiztosíték jogintézménye ilyen módon nem rokonítható a polgári jogi óvadékkal. A Cstv. 38. § (5) bekezdése csak a szerződéses óvadékra írja elő, hogy a felszámolás kezdő időpontjában a megállapodás megszűnik, és az óvadék tárgyát képező vagyont a felszámoló részére ki kell adni. A törvényhely (6) bekezdése még a szerződéses óvadékok egy részét is kiveszi az előző rendelkezés alól, vagyis nem tekinti a felszámolási vagyon részének. A Vám tv.-ben szabályozott vámbiztosítékra a csődtörvény semmiféle előírást, vagyonba visszautalási kötelezettséget nem tartalmaz. A jelen perben érvényesített tevékenységi vámbiztosíték nem tekinthető a Cstv. 38. § (5) bekezdésében foglalt óvadéknak.
A felperes a felszámolást megelőzően készpénzes vámbiztosítékot nyújtott, amely - ahogyan azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította - a felszámolás kezdő időpontjában nem volt a felperes vagyonának része. Az a felperes vagyonába a közvámraktári engedély visszavonásával sem került vissza, mert a vagyonba visszautalás a vámbiztosíték felszabadításával történik, és arra a jelen ügyben nem került sor. Az alperes ezért nem volt köteles a 10 000 000 Ft visszafizetésére. Miután a vámbiztosítékként nyújtott 10 000 000 Ft nem volt a felszámolási vagyon része, helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a vámbiztosítékból való kielégítést nem lehet a felszámolás során történt - jogosulatlan - beszámításnak tekinteni. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helytálló ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján, az indokolás kiegészítésével hagyta helyben.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével, helyette a keresetnek megfelelő határozat hozatalát, az alperes kötelezését kérte 10 000 000 Ft, annak 2003. május 24-étől a kifizetés napjáig járó törvényes kamatai és perköltség megfizetésére.
A jogerős ítélet jogszabálysértését a Cstv. 4. § (1) bekezdése, 34. § (2) bekezdése, 36. §-a, valamint 38. § (3) bekezdése, továbbá a Ptk. 296. § (2) bekezdése megsértésében jelölte meg. Álláspontja szerint téves a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy a 10 000 000 Ft vámbiztosíték nem a felperes vagyona. Hivatkozott arra, hogy a Cstv. 4. §-ának (3) bekezdése határozza meg az adós felszámolási vagyonának körét. A Cstv. 3. § (1) bekezdésének e) pontja pedig a vagyon fogalmát úgy határozza meg, hogy vagyon mindaz, amit a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít. Hivatkozott a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 23. § (1), 28. § (1) és a 29. § (1) bekezdésében foglaltakra, amely utóbbi szerint egyéb követelésként, a felszámolási eljárást megelőző és azt követő főkönyvi kivonatban, az ennek alapján készült mérlegben a 10 000 000 Ft vámbiztosítékként nyújtott összeg a felperes vagyonaként volt nyilvántartva. Álláspontja szerint minden vagyon, ami a Cstv. 4. § (3) bekezdés szerinti tételes felsorolásban nem található, az adós társaság vagyonában van nyilvántartva, a Cstv. 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolás alatt álló társaság vagyona, amely vagyonnal szemben kizárólag hitelezői igényt lehet előterjeszteni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
A jogerős ítélet a Cstv. 4. § (1) bekezdés helyes értelmezésével és alkalmazásával helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a vámbiztosítékként átadott összeg nem tartozik az adós felszámolási vagyonába. A vámbiztosítékként átadott összeg jellegét tekintve külön jogszabályban meghatározott pénzügyi biztosíték, amely a vámterhek kiegyenlítésének a biztosítására szolgál, tehát nem teljesítés esetén a vámhatóság a letétbe helyezett vámbiztosítékból elégítheti ki a követelését. A felszámolás kezdő időpontjában azzal az adós nem rendelkezett, hiszen a vámbiztosíték nyújtásával az már kikerült a gazdálkodó szervezet vagyonából. A készpénz átutalása a felszámolás kezdő időpontja előtt 2002. november 28-án megtörtént. A közvámraktári engedély visszavonásával egyidejűleg a vámbiztosíték felszabadítására nem került sor, mert a vámtartozások kielégítését követően fennmaradó összeg nem volt. Ily módon a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet a felszámolási eljárás alatt sem szerzett olyan vagyont, amely a Cstv. 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolási vagyonhoz tartozónak minősülne.
Tévesen hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy annak folytán, mert a Számviteli törvény szabályai szerint a vámbiztosítékként nyújtott összeget egyéb követelések között a könyveiben nyilvántartotta, ez egyúttal a felszámolási vagyonhoz tartozónak is minősülne. A felszámolási vagyon fogalmát a Cstv. 4. § (1) bekezdése határozza meg. A Számviteli törvény számviteli szempontból határozza meg, hogy a gazdálkodó szervezetnek a könyvvezetési kötelezettségét milyen módon kell ellátnia. Az a körülmény, hogy a felperes a vámbiztosítékként nyújtott követelést a könyveiben nyilvántartotta, még nem teszi a vámbiztosítékot a felszámolási vagyon részévé, hiszen azzal az adós a felszámolási eljárás kezdő időpontjában nem rendelkezett és azt a felszámolási eljárás alatt sem szerezte meg.
Szintén téves a felperesnek az az okfejtése, hogy minden vagyon, ami a Cstv. 4. § (3) bekezdése szerinti tételes felsorolásban nem található és az adós társaság vagyonában nyilván van tartva, a felszámolás alatt álló társaság vagyona, amellyel szemben kizárólag hitelezői igényt lehet előterjeszteni.
A Cstv. 4. § (3) bekezdése nem a Cstv. 4. § (1) bekezdésével szembeni kivételeket fogalmazza meg, hanem a Cstv. 4. § (2) bekezdésének hatálya alól kivett eseteket sorolja fel. Mindez azonban nem érinti a Cstv. 4. § (1) bekezdésében foglalt, az adós felszámolási vagyonára vonatkozó főszabályt.
Abból következően, hogy a vámbiztosítékként átadott összeg, a jogerős ítélet helytálló megállapítása szerint nem tartozik az adós felszámolás hatálya alá eső vagyona körébe, következik az is, hogy téves a felperesnek az az okfejtése, mely szerint a vámhatóság követelése csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíthető.
Miután a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.290/2006.)