adozona.hu
BH+ 2007.10.462
BH+ 2007.10.462
A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért a kft. tagjainak felelőssége a kft. megszűnésekor felhalmozott vagyonból neki juttatott rész erejéig áll fenn. A megszűnt kft. tagjai érvényesíthetik a kft-t megillető követeléseket is [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 56. § (2) bek., 169. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítélet alapját adó tényállás szerint a korábban az alperesek pernyertessége érdekében a perben beavatkozó, de 2000. november 17. napján a cégjegyzékből törölt C. Kft. 1993. április 5-én jött létre 4 millió forint törzstőkével. A társaságot az I. és II. r. alperesek alapították, ügyvezetője a II. r. alperes volt. A C. Kft. üzemeltette a b.-i, Ristorante Venezia elnevezésű éttermet. Az erre szolgáló üzlethelyiség az önkormányzat tulajdona. A C. Kft. azt az önkormányzattal bérleti jogv...
BH+ 2007.10.462 A jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért a kft. tagjainak felelőssége a kft. megszűnésekor felhalmozott vagyonból neki juttatott rész erejéig áll fenn. A megszűnt kft. tagjai érvényesíthetik a kft-t megillető követeléseket is [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 56. § (2) bek., 169. § (4) bek.].
A jogerős ítélet alapját adó tényállás szerint a korábban az alperesek pernyertessége érdekében a perben beavatkozó, de 2000. november 17. napján a cégjegyzékből törölt C. Kft. 1993. április 5-én jött létre 4 millió forint törzstőkével. A társaságot az I. és II. r. alperesek alapították, ügyvezetője a II. r. alperes volt. A C. Kft. üzemeltette a b.-i, Ristorante Venezia elnevezésű éttermet. Az erre szolgáló üzlethelyiség az önkormányzat tulajdona. A C. Kft. azt az önkormányzattal bérleti jogviszonyban álló O. Rt.-től bérelte, e bérleti szerződés lejártának határideje 1998. április 20-a volt. 1995. szeptember 26-án a C. Kft., valamint az I. r. felperes mint üzletvezető együttműködési megállapodást írtak alá, amely szerint az I. r. felperes önálló elszámolási egységként üzemeltette az éttermet. Ennek érdekében leltár szerint átvette az önálló elszámolási egység berendezéseit, felszerelési tárgyait és vállalta, hogy a megállapodás lejártakor azokat használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatja. A megállapodást 1995. október 1-jétől 1997. szeptember 30-áig terjedő időre kötötték. Nevezettek egy kiegészítő megállapodást is kötöttek. Ennek keretében az I. r. felperes a kötelezettségei teljesítésének biztosítékaként 75 000 000 ITL kauciót adott át a Kft-nek. A megállapodás tartalmazta, hogy az I. r. felperes viseli az étterem működésével kapcsolatos kiadásokat és vállalta, hogy az étterem működéséből származó bevételből havi 7 500 000 ITL összeget fizet meg a Kft. részére. A C. Kft. 1995. októberében munkaszerződést is kötött az I. r. felperessel az üzletvezetői munkakör betöltésére. Az együttműködési megállapodás megkötését követően az I. r. felperes birtokba lépett.Az 1996. március 11-én létrejött üzletrész adásvételi szerződés szerint az I. és II. r. alperesek átruházták a felperesekre a C. Kft.-ben lévő üzletrészeiket, az üzletrészek értékét 300 000 000 ITL-ben határozták meg azzal, hogy az I. r. felperes által a Kft-nek átadott 75 000 000 ITL foglaló a vételárba beszámít. A felpereseknek a vételár még hiányzó részét 1996. március 25-e és 31-e közötti időtartam alatt kellett volna részletekben megfizetniük. Az adásvételi szerződésben rögzítették, hogy a bérleti jogot átengedő O. Rt. hajlandó aláírni újabb négy évre szólóan az új bérleti szerződést, - annak ismeretében, hogy a bérleti jog a szerződéskötés időpontjában fennálló bérleti szerződés alapján csak 1998. április 20-áig illette meg az üzemeltetőt. Kikötötték, hogy az üzletrész adásvételi szerződés hatálybalépésére csak a teljes vételár kifizetése után kerül sor, így a vételár törlesztésének időtartama alatt a felperesek nem az üzletrész adásvételi szerződésből fakadó jogcímen üzemeltették az éttermet, és nem a tagsági jogaikat gyakorolták. A kaució beszámításának kötelezettségéből eredően megállapítható volt, hogy az I. r. felperes, valamint a Kft. között létrejött együttműködési megállapodást a felek ugyanolyan hatállyal kívánták megszüntetni, mint amilyen hatállyal az üzletrész adásvételi szerződés hatályba lépett volna. Az I. r. felperes ehhez képest az étterem üzemeltetését az üzletrész átruházási szerződést követően is tovább folytatta.
Az üzletrész vételárának törlesztése alatt a felperesek tudomást szereztek arról, hogy az üzemeltetési idő lejárta után az O. Rt. új bérleti szerződést csak versenytárgyalás eredményeként a pályázat nyertesével köt, ezért a felperesek a 300 millió ITL vételár részleteinek további törlesztésével felhagytak. Az üzletrészek vételárából a kaució összegét is beszámítva 210 000 000 ITL-t fizettek meg, az alperesek ezért 1996 novemberében a szerződéstől elálltak. A felperesek az elállást tudomásul vették, viszont a szerződéstől való elállás jogkövetkezményeit a felek nem vonták le, így az alperesek a felvett vételárat nem fizették vissza, a felperesek pedig az étterem működtetését változatlanul folytatták, egészen 1998. április 2-áig, majd ezt követően az étterem felszerelési tárgyait értékesítették.
A felperesek a többször módosított keresetükben előbb az üzletrész átruházási szerződés "hatálytalanítása" miatt, majd az eredeti állapot helyreállítására hivatkozással 10 millió forint, annak kamatai és a perköltségek megfizetésére kérték az alpereseket kötelezni. Előadták, hogy ez az az összeg, amit az étterem általuk történő üzemeltetése során elért hasznot levonva a felvett vételárból az alperesek visszafizetni tartoznak az elszámolást követően.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték, egyben viszontkeresetet terjesztettek elő, amelyben előadták, hogy az eredeti állapot helyreállítását nem kívánják, ehelyett elszámolásra tartanak igényt. Az elszámolás alapján részükre járó összeget a felperesek által ki nem fizetett vételárrésszel egyező összegben 90 millió ITL-nek megfelelő forintösszegben kérték meghatározni. A viszontkeresetük jogalapját a Ptk. 376. §-ában jelölték meg. Legutolsó előadásukban a szerződéstől való elállás következtében a felperesek által történő jogalap nélküli birtoklás 25 havi időtartamára használati díj címén az együttműködési megállapodás szerint fizetendő havi 7 500 000 ITL megfizetését kérték. Elmaradt haszon és kártérítés címén pedig további 39 900 000 Ft megfizetése iránti igényt terjesztettek elő. Hivatkoztak arra, hogy a felperesek az O. Rt. felé bérleti díjtartozást halmoztak fel, amelyet a felperesek terhére kell elszámolni, miután ezt az alperesek voltak kötelesek kifizetni, továbbá a felperesek hibájából nem került sor az O. Rt. részéről a korábban részére a C. Kft. által átadott 1 500 000 Ft kaució visszafizetésére, amely a bérleti jog lejáratának időpontjában lett volna esedékes.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében a felperesek keresetét elutasította. Az alperesek viszontkeresetének részben helyt adott és kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az alpereseknek mint együttes jogosultaknak egyetemlegesen 11 599 391 Ft-ot, ennek kamatait, valamint 850 000 Ft perköltséget, míg ezt meghaladóan az alperesek viszontkeresetét is elutasította.
Az ítélőtábla a felperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, a kamatfizetésre vonatkozó rendelkezését részben megváltoztatta, és kötelezte a felpereseket az alperesek javára 425 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére. A másodfokú bíróság a jogvita eldöntésénél az üzletrész adásvételi szerződésnek abból a rendelkezéséből indult ki, miszerint a szerződés a vételár teljes kifizetéséig nem lép hatályba és az üzletrészek tulajdonjogát a vevők csak a vételár teljes kifizetésével szerzik meg. A vételár kifizetéséig - a szerződés hatálybalépéséig - függő jogi helyzetállt elő a felek között, ennek során az étterem üzemeltetése vonatkozásában fenntartották a korábban kialakult helyzetet, azaz az étterem üzemeltetését a már korábban birtokban lévő I. r. felperes folytatta az általa a Kft.-vel kötött üzemeltetési megállapodás alapján. E szerződés megszűnését a felek ugyanis az üzletrész adásvételi szerződés hatálybalépéséhez kötötték. Miután az üzletrész adásvételi szerződés nem lépett hatályba, nem volt annak jogi akadálya, hogy az alperesek a még hatályba nem lépett szerződéstől a Ptk. 320. §-a alapján elálljanak és a szerződés hatálybalépését ezzel a jövőre nézve megakadályozzák. Az eredeti állapot helyreállításának nem lett volna akadálya, tekintve, hogy az alperesek a felvett vételárat a kaucióval együtt a felperesnek visszafizethették, az együttműködési megállapodás alapján erre az időszakra fizetendő havi 7 500 000 ITL beszámításával a felperesek pedig az étterem üzemeltetési jogát 1996. december 1. napján az alperesek tulajdonában álló C. Kft-nek visszaszolgáltatják az átvett felszerelési tárgyakkal együtt. Az ugyanis a per adataiból megállapítható volt, hogy az I. r. felperes a szerződés felbontását követően az együttműködési megállapodás alapján maga sem kívánta az éttermet tovább működtetni. Az I. r. felperes és a Kft. tehát az üzletrész adásvételi szerződés felbontásával egyidejűleg a még létező és hatályos együttműködési megállapodást is egyező akarattal megszüntették.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az üzletrész átruházási szerződés felbontásáig a felperesek jogszerűen üzemeltették az éttermet, így erre az időszakra a felszerelési tárgyakban bekövetkezett amortizációt megtéríteni nem tartoznak. Ugyanakkor kötelesek lettek volna havi 7 500 00 ITL-t megfizetni az alpereseknek. Ez 1996. április 1-jétől 1996. november 30-áig terjedő 8 hónapi időtartamra 60 millió ITL megfizetését jelenti. Ezt az összeget a C. Kft. jogutód nélküli megszűnése folytán annak volt tagjai, azaz az alperesek a maguk nevében is jogosultak voltak a jelen ügyben elszámolni és a Ptk. 296. §-ában írtak szerint a felpereseket megillető 210 millió ITL vételár-követelésbe beszámítani. E 8 hónapra az alpereseket tehát nem használati díj, hanem a tovább folytatott együttműködési szerződésből eredő elszámolás alapján járó havi 7,5 millió ITL illette meg.
1996. december 1. napjától - a szerződés felbontásától - kezdődő időszakra a felpereseknek már semmilyen jogcímük nem volt az étterem üzemeltetésére. Ennek ellenére az üzemeltetési jogot, illetőleg a berendezési tárgyakat nem adták át az akkor még létező jogosultnak, a C. Kft.-nek. Erre az időszakra a másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint a felperesek más jogcím hiányában a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kötelesek elszámolni. A gazdagodás visszatérítésére a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó, a Ptk. 195. §-ában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. A Ptk. 195. §-ának (3) bekezdése szerint a rosszhiszemű birtokos köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott vagy beszedni elmulasztott, továbbá felelős a dologban bekövetkezett mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be. A felperesek tehát 1996. december 1-je, 1998. április 20-a közötti időszakra vonatkozóan a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint az üzemeltetéssel járó költségeik levonása mellett kötelesek az üzemeltetés teljes eredményével elszámolni és azt a C. Kft. volt tagjainak, azaz az alpereseknek kiadni. Ennek megállapításához azt kellett tisztázni, hogy mennyi lett volna az a tiszta jövedelem, amit a C. Kft. a fenti időszak alatt - a bérleti jog lejártáig - elérhetett volna. E körben a másodfokú bíróság a könyvszakértő megállapításait félretéve azt a számítási módot alkalmazta, amely a felek előadásait és a korábbi megállapodásokat vette figyelembe. Az I. r. felperes, valamint a C. Kft. között 1995. szeptember 26-án létrejött együttműködési megállapodásban az I. r. felperes havi 7 500 000 ITL fizetését vállalta, amely tartalmazta az üzemeltetési jog ellenértékét és az alpereseknek járó nyereséget is. Ezt a megállapodást a felek egészen annak megszűnéséig nem módosították, így az étterem üzemeltetésének nyereségét illetően a felek számítása reális és elfogadható volt. A felperesek által jogosulatlanul folytatott üzemeltetés időtartama alatt 1996. december 1-jétől 1998. április 20-áig terjedő időben 17 hónapra is havi 7 500 000 ITL-lel számolva az alpereseket 127 500 000 ITL illette meg. Ehhez hozzá kellett számítani az alperesek által a másodfokú bíróság megítélése szerint jogosan érvényesített egyéb tételeket is. Ilyen volt az alperesek által az O. Rt-nek kifizetett 4 324 497 Ft bérleti díj, amelynek kifizetését az I. r. felperes elmulasztotta, valamint az 1 500 000 Ft összegű, az I. r. felperes tevékenysége folytán elveszített kaució. A felperesek által értékesített berendezési és felszerelési tárgyak értékét a szakértő 6 544 782 Ft-ban határozta meg. A szerződés felbontásáig a felperesek mentesültek az amortizációs költségek megfizetése alól, így az elsőfokú bíróság a vagyontárgyaknak a későbbi üzemeltetése miatti további amortizációjára tekintettel a felszerelési tárgyak értékét 3 272 391 Ft-ban fogadta el. A másodfokú bíróság ezzel szemben a kiegészítő szakértői véleményben meghatározott magasabb összeget 4 344 426 Ft-ot vett figyelembe a felperesek terhére. A másodfokú bíróság ezt megindokolta. A fenti összegeket összeszámolva az alperesek kamatok nélkül 31 918 905 Ft megfizetésére tarthattak igényt. Ezt levonva a felpereseknek visszajáró 19 967 700 Ft összegű vételárból (210 millió ITL forint-ellenértéke) a felperesek 11 951 205 Ft-ot lettek volna kötelesek az alpereseknek megfizetni, tehát magasabb összeget mint amilyet az elsőfokú bíróság velük szemben marasztalásként megítélt.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperesek mint a megszűnt C. Kft. tagjai jogosultak voltak a C. Kft.-t megillető összegeket a felperesekkel szemben érvényesíteni. Az üzletrész tulajdonosa - a tag - nem rendelkezik közvetlenül az elkülönült jogalanyiságú társaság tulajdonában álló berendezési tárgyak felett, így az alperesek közvetlenül nem rendelkeztek a C. Kft.-t megillető üzemeltetési joggal vagy az abból származó nyereséggel. A Kft. azonban jogutód nélkül megszűnt, a cégbíróság 2000. november 17-én a cégjegyzékből törölte. A jogutód nélkül megszűnt cég után maradó jogok és kötelezettségek sorsát a Gt. megfelelően rendezi. A Gt. 56. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a tag felelőssége a gazdasági társaságot terhelő kötelezettségekért a társaság fennállása alatt korlátozott volt, a tag felelőssége a társaság megszűnésekor felosztott társasági vagyonból a tagnak jutó rész erejéig áll fenn, a megszűnt társaságot terhelő kötelezettségekért. A Gt. 169. §-ának (4) bekezdése rendelkezik a jogutód nélkül megszűnt társaság hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonának felosztásáról. E szerint a megmaradó vagyont a törzsbetétek arányában kell felosztani. A fenti rendelkezések értelmében a C. Kft.-nek járó követelések az I. és II. r. alpereseket illeti meg mint a társaság volt tagjait. Ennek alapján jogosultak a jelen perben az elszámolás alapján a C. Kft. javára megállapítható összeg igénylésére.
A jogerős ítélet ellen az I. r. felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Nem vitatta, hogy az alperesek elállása folytán az üzletrész tulajdonjoga nem szállt át a felperesekre, így a bíróságoknak az elszámolást kellett a felek között elvégeznie. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság S. I. szakértőnek a "jövedelmezőség számítása" során alkalmazott módszerét elfogadta, holott az teljességgel következetlen és nyilvánvalón téves eredményre vezetett. A szakértői vélemény már azért sem volt figyelembe vehető, mert a bevételi oldalon becsléssel, a kiadási oldalon pedig a mérlegadatok alapulvételével számolt. Ehhez képest mind az első-, mind a másodfokú bíróság egy olyan szakértői vélemény alapján állapította meg a tényállást, amely a hatályos adó- és számviteli szabályok megsértésével jött létre. A másodfokú bíróság az alperesek viszontkeresete kapcsán a kérdéses összeg megfizetésére a Ptk. 355. és 361. §-a alapján kötelezte a felpereseket. Mindeközben azonban figyelmen kívül hagyta, hogy a jogosult társaság (C. Kft.) elkülönült jogalany volt, az I. és II. r. alperesek viszont mint a társaság tulajdonosai, illetőleg az üzletrész tulajdonosai voltak, ebben a vonatkozásban az üzletrész tulajdonosok vagyonának értéke egyenlő az üzletrész mindenkori értékével. Az üzletrész mindenkori értékét viszont a társaság könyvei alapján lehet megállapítani, ez azonban semmi esetre sem egyenlő a társaság eszközállományával. A társasági üzletrész értékét a társaság tartozásainak és követeléseinek, illetőleg eszközeinek összegéből lehet megállapítani. Ha a társaság jogutód nélkül megszűnik, a vagyonának felosztása után a társaságban, illetőleg annak korlátolt felelősségű tagjaival szemben követelések nem érvényesíthetők és maga a társaság sem érvényesíthet semmiféle követelést, tekintve, hogy jogutód nélkül megszűnt. Ha a társaság követeléseit annak felszámolása után bárki érvényesíthetné, ez jogutód nélküli megszűnés fogalmának a figyelmen kívül hagyását jelentené. A követelés ugyanis a hitelező kielégítési alapjához tartozna, amennyiben a felszámolás befejezése előtt azt érvényesíteni lehetett volna. A társaság tulajdonosai csak abban az esetben lehetnének jogosultak bármilyen összegre a társaság követelései közül, ha ennek terhére az összes hitelezői igényt kielégítették. Jelenleg azonban erről szó sincs, a társaság volt tulajdonosai kísérelnek meg érvényesíteni olyan követelést, amely a megszűnt társaságot illette volna.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az I. r. felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértéseket - jogszabályi hivatkozással - nem jelölte meg. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az alperesek vagyonában beállott értékcsökkenés megállapításakor nem vizsgálta az alperesek vagyonának - az üzletrészének - értékét, amit a társaság könyvei alapján lehet megállapítani és az nem azonos a társaság eszközértékével. Az üzletrész értékét a társaság tartozásainak és követeléseinek, illetve eszközeinek értékéből lehet megállapítani.
Az I. r. felperesnek erre történő hivatkozása alaptalan. Annak a körülménynek, hogy az alperesek üzletrészének mi volt a szerződéskötéskori, illetőleg felbontáskori értéke, az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs jogi jelentősége. Az alperesek elállása folytán a szerződés nem lépett hatályba. Az elszámolás során az alpereseknek azt kellett visszaszolgáltatniuk a felperes részére, amit a szerződés teljesítéseként a felperesektől átvettek, azaz 210 millió ITL-t (19 677 000 Ft-ot). Csupán utal rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy ebben az összegben benne szerepelt az a 75 millió ITL is, amit az I. r. felperes kaucióként nem az alpereseknek, hanem a C. Kft-nek átadott. Ha az I. r. felperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy a C. Kft. követeléseit az alperesek vele szemben nem érvényesíthetik, így nyilvánvalóan nem lett volna alapja annak a 75 millió ITL-nek a beszámítására sem, amit vételár címén nem az alperesek kaptak kézhez.
A vita tárgyát valójában az képezte, hogy a C. Kft.-nek a felperesekkel szemben fennálló követelései érvényesítésére mennyiben voltak jogosultak az alperesek, továbbá ha jogosultak voltak, milyen összeget tett ki a C. Kft-nek a felperesekkel szembeni követelése. Ebben a körben helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperesek mint a megszűnt társaság tagjai, jogszerűen igényelték a megszűnt C. Kft-nek a felperessel szemben fennálló követeléseinek megfizetését. E körben a másodfokú bíróság helyesen alkalmazta a Gt. 56. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezéseket. Az a körülmény, hogy a C. Kft. jogutód nélkül szűnt meg, nem szüntette meg az adósoknak a vele szemben fennálló kötelezettségeit. A megszűnt társaság tagjai az üzletrészeik arányában, - illetőleg az általuk elfogadott felosztási arányoknak megfelelően - jogosultak a megszűnt társaság követeléseit érvényesíteni, ha azt a felszámoló elmulasztotta, vagy a társaságnak a cégjegyzékből való törlését felszámolási eljárás nem előzte meg. A hitelezők viszont a tagokhoz befolyt összeg erejéig igényt tarthatnak a megszűnt társasággal szemben őket megillető, korábban ki nem elégített követeléseik megtérítésére. Ez azonban a vagyonban részesült tagok és a hitelezők jogviszonyára tartozó kérdés, az adóst nem mentesíti a kötelezettség teljesítése alól. Jogsértés nélkül állapította meg ezért a másodfokú bíróság, hogy az alperesek viszontkeresettel érvényesíthették mindazokat a követeléseket, amelyek a megszűnt C. Kft.-t a felperesekkel szemben megillették.
Az I. r. felperes a követelés összegszerűsége tekintetében sérelmezte, hogy az első- és másodfokú bíróság egyaránt elfogadták az általa megalapozatlannak tartott, a hatályos adó- és számviteli szabályokat sértő szakértői véleményt ítélkezésük alapjául.
Az I. r. felperesnek az erre történt hivatkozása is megalapozatlan. A másodfokú bíróság az alpereseket az 1996. december 1-jétől 1998. április 20-ig terjedő időtartamra jogalap nélküli gazdagodás címén megillető összeget nem a szakértői vélemény alapján, hanem az I. r. felperes és a C. Kft. között 1995. október 2-án létrejött és a felek által soha nem módosított 1996. december 10-éig hatályban volt megállapodás alapján állapította meg. Az I. r. felperestől a C. Kft. részére az üzemeltetés jog ellenértékeként és nyereségként járó összeget a korábbi megállapodással egyezően havonta 7,5 millió ITL-ben határozta meg, ugyanolyan összegben, mint amilyen összegben a felek azt egymás között 1995. október 2-a és 1996. december 10-e közötti időtartamra kikötötték. E 17 hónapra az alpereseket megillető üzemeltetési jog ellenértékét és az alpereseket a C. Kft. helyett megillető nyereséget 127 500 000 ITL-ben fogadta el. A másodfokú bíróság csak az I. r. felperesnek leltár szerint átadott ingóságok értékét határozta meg a kirendelt szakértő módosított szakértői véleménye alapján. A másodfokú bíróság ezt a döntését kellően megindokolta, az I. r. felperes a felülvizsgálati kérelmében ezt nem is tette vita tárgyává.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az Ítélőtábla másodfokú ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.IX.30.067/2007.)