adozona.hu
BH+ 2007.7.316
BH+ 2007.7.316
I. Az Egészségbiztosítási Pénztár által jogosulatlanul elszámolt és kifizetett támogatás visszafizetésére való kötelezés során vizsgálandó körülmények [Ptk. 360. §, 361. §, 364. §]. II. Az Egészségbiztosítási Pénztár mint munkáltató felel a kárnak azért a részéért, amelyet a vele munkaviszonyban álló dolgozója munkaviszonyának felhasználásával harmadik személynek jogosulatlanul juttatott TB támogatással okozott. A kármegosztás körében mérlegelésre kerülő körülmények [Ptk. 340. §, 348. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az alperesek az egészségbiztosítási pénztár felperessel kötött támogatási szerződések alapján jogosultak voltak a biztosítottak részére fogászati segédeszközök kiszolgáltatásra, javítására, gyártására, valamint az ezek után járó tb. támogatások elszámolására. Az elszámolás alapja az orvosok által kiállított vények, munkalapok és megrendelőlapok (a továbbiakban: vények) voltak, amelyeket az alpereseknek 5 évig - illetőleg ha az eszköz kihordá...
BH+ 2007.7.316 I. Az Egészségbiztosítási Pénztár által jogosulatlanul elszámolt és kifizetett támogatás visszafizetésére való kötelezés során vizsgálandó körülmények [Ptk. 360. §, 361. §, 364. §].
II. Az Egészségbiztosítási Pénztár mint munkáltató felel a kárnak azért a részéért, amelyet a vele munkaviszonyban álló dolgozója munkaviszonyának felhasználásával harmadik személynek jogosulatlanul juttatott TB támogatással okozott. A kármegosztás körében mérlegelésre kerülő körülmények [Ptk. 340. §, 348. § (1) bek.].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az alperesek az egészségbiztosítási pénztár felperessel kötött támogatási szerződések alapján jogosultak voltak a biztosítottak részére fogászati segédeszközök kiszolgáltatásra, javítására, gyártására, valamint az ezek után járó tb. támogatások elszámolására. Az elszámolás alapja az orvosok által kiállított vények, munkalapok és megrendelőlapok (a továbbiakban: vények) voltak, amelyeket az alpereseknek 5 évig - illetőleg ha az eszköz kihordási ideje ennél hosszabb, annak lejártáig meg kellett őrizniük és ellenőrzés esetén a felperes rendelkezésére bocsátaniuk. Az összesítő - és a részletező - elszámolást havonként kellett a felpereshez benyújtaniuk, elektronikus adathordozón (flopy lemezen) és írásban nyomtatott formában. Az egyes alperesek az elszámolási nyilatkozatokkal, a számlák beadásával, a flopyk átadásával kapcsolatos kötelezettségeiket a felperes köztisztviselője G. F.-né közreműködésével teljesítették, aki közvetlen kapcsolatot tartott az egyes alperesekkel mint a felperessel szerződéses kapcsolatban álló szolgáltatókkal. Nevezett kérésére és közvetítésével az alperesek 2000. szeptember-októberében alvállalkozóként N. N. nevét tartalmazó alvállalkozói szerződést írtak alá, ennek értelmében az alvállalkozó az általa nyújtott szolgáltatások támogatott ellenértékéhez a felperestől az alperesek szerződésének, nevének és számlájának felhasználásával juthatott hozzá. Az alperesek a támogatásnak az alvállalkozó állítólagos munkáira eső részét számla ellenében G. F.-nének adták át.A felperes az alperesektől ellenőrzés céljából a 2000. szeptember 1-jétől 2001. december 31-éig terjedő időszakra elszámolt valamennyi vény- és munkalap benyújtását kérte. Az alperesek az alvállalkozó elszámolásának alapjául szolgáló vényeket és munkalapokat benyújtani nem tudták, ezért a felperes a hiányzó vényekre elszámolt támogatást vényháttér nélkülinek - fiktívnek - minősítette, az alperesekkel kötött támogatási szerződéseket felmondta és keresetében - a jogalap nélküli gazdagodás címén - az I. r. alperest 37 622 380 Ft, a II. r. alperest 35 016 426 Ft, a III. r. alperest 773 640 Ft támogatás beszámítása után 37 601 762 Ft megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Arra hivatkoztak, hogy az alvállalkozói szerződést a felperes alkalmazottjának G. F.-nének a kérésére kötötték, az alvállalkozó által a biztosítottaktól átvett vényeket G. F.-né gyűjtötte és őrizte. Az alvállalkozó elszámolásának alapjai az általa őrzött vények voltak. Nevezett vényháttér alapján vitte fel az adatokat a felperes nyilvántartásába, így a kifizetések ez esetben is elvégzett szolgáltatások után történtek.
A III. r. alperes viszontkeresetet nyújtott be a részére még járó 773 640 Ft támogatás kifizetésére.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, egyben kötelezte a felperest a III. r. alperes javára 773 640 Ft, valamint a felperest valamennyi alperes javára a perköltségek megfizetésére.
Az ítélőtábla a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság végzésével az ítélőtábla hivatkozott ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét ismételten elutasította, kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a III. r. alperesnek 773 640 Ft ki nem fizetett támogatást, továbbá az I. r. alperesnek 2 400 000 Ft, a II. r. alperesnek 2 250 000 Ft, a III. r. alperesnek 2 616 400 Ft perköltséget. Az ítélőtábla a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 800 000 Ft, a II. r. alperesnek 750 000 Ft, a III. r. alperesnek pedig 873 200 Ft másodfokú perköltséget. Elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és elfogadta annak jogi következtetéseit is. Abból indult ki, hogy a felperes a megismételt eljárásban a keresetében az ellenszolgáltatás nélkül maradt pénzbeli szolgáltatás visszatérítését kérte. Bár az alapeljárásban már nyilvánvalóvá vált, hogy a felperes által hiányolt vények nincsenek az alperesek birtokában, - így azok rendelkezésre bocsátására a megismételt eljárásban sem lesznek képesek - a felperes a megismételt eljárásban a saját bizonyítása előtt az alperesek bizonyítását, azaz a vények bemutatását kérte. Állította, hogy a fiktív vényszintű adatállományt a per irataihoz csatolt okiratok tartalmazzák, ebből kimutatható, hogy az alperesek részéről vényszintű adatállománnyal leplezett olyan fiktív szolgáltatásról van szó, amelyek mögött nincs tényleges szolgáltatás. A felperes azonban megtagadta az orvosok és betegek adatainak kiszolgáltatását, amelyek alapján ellenőrizhető lett volna, hogy a jogosultak részére történt-e tényleges szolgáltatás. A vény nem az alperesi szolgáltatás tárgya, hanem annak egyik bizonylata volt. A felperes által csatolt kimutatások adatai azt mutatják, hogy a kifogásolt vények adatait a felperes számítógépes rendszere befogadta. A vények fiktív voltát a felperes nem bizonyította, az általa csatolt táblázatokból pedig nem állapítható meg bizonyított tényként, hogy a 4386 db kifogásolt esetből melyek voltak azok, amelyekre gyógyászati segédeszköz kiszolgáltatásra nem került.
G. F.-né az elszámolások elkészítésekor az alperesek Ptk. 315. §-a szerinti teljesítési segédje volt, ez a minősége az elszámolások elkészítéséig és a felpereshez történt benyújtásáig tartott. Amikor azonban a felperes által fiktívnek tartott vények szerinti szolgáltatások a felperes elszámolási rendszerébe kerültek, G. F.-né már a felperes alkalmazottjaként tevékenykedett. Az az okfolyamat ezért, amelynek eredményeként a felperes számítógépes rendszerébe kerültek olyan szolgáltatásokra vonatkozó adatok amelyeket utóbb fiktívnek minősített, munkavállalójának a tevékenységével indult meg. A felperes munkavállalója vitt fel a számítógépes rendszerébe olyan adattömeget, amelyek mögötti alperesi szolgáltatás elvégzését a felperes tagadta, a felperest terhelte, ezért a bizonyítás atekintetben, hogy az általa állított 4386 db vény alapján milyen, az alpereseket meg nem illető pénzügyi kifizetés történt. E körben a felperes bizonyítási kötelezettségének felhívás ellenére sem kívánt eleget tenni, ezért a bizonyítatlanság következményeit a felperesnek magának kell viselnie.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesek kereset szerinti marasztalását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 206. §-ában foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy az alperesek tevékenységével kapcsolatos ellenőrzésre a kihordási időn belül ismételten ugyanarra a TAJ számra szabálytalanul elszámolt gyógyászati segédeszközök miatt került sor. Ekkor derült fény arra, hogy az alperesek fiktív elszámolásokat nyújtottak be és ezek alapján igényeltek társadalombiztosítási támogatást. A kereset jogalapját adó szerződések 4. pontja szerint jogosult a szolgáltató a társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyászati segédeszközöknek a biztosított felé történő kiszolgálására, és az igényelt társadalombiztosítási támogatás elszámolására. A 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2. §-a szerint a támogatás folyósításához szükséges elszámolás alapja a szerződés, valamint a kitöltött érvényes vény, munkalap, megrendelőlap. A vényt a forgalmazó köteles öt évig megőrizni. Az alpereseknek a vényekkel kellett volna bizonyítaniuk, hogy szerződésszerűen, vények alapján számoltak el. A vények mint okiratok bizonyítják a kiszolgálás jogszerűségét és annak megtörténtét. Amennyiben a szolgáltató nem tudja bizonyítani, hogy a szolgáltatást vények alapján teljesítette, a vények hiánya önmagában megalapozza a felperes visszakövetelési jogát. Az alperesek az orvosi vényeket és a vények beváltása alapján a betegek részére kiállított munkalapokat benyújtani nem tudták. Arra alappal nem hivatkozhatnak, hogy a felperes munkavállalója G.-né tette lehetetlenné a vények bemutatását. N. N. alvállalkozónak az alpereseken keresztül támogatott vényei nem is lehettek, mert nevezett bőrdíszműves egyéni vállalkozó volt, fogtechnikai munkát tehát nem végzett. A színlelt alvállalkozói szerződés alapján N. N. mint alvállalkozó orvosi vényre szolgáltatást nem végzett a jogalap nélkül kiutalt összegek a felperesnek visszajárnak.
Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok a felperesre rótták a bizonyítási kötelezettséget. Miután a vények nincsenek, - és nem is voltak -, ilyen bizonyítási kötelezettségnek eleget tenni nem lehet. Azt a körülményt, hogy az elszámolás és a szolgáltatás a szerződésnek megfelelően vények alapján történt, az alpereseknek kell bizonyítaniuk. Amennyiben a bizonyítás anyaga alapján nem állapítható meg, hogy vények léteztek, úgy az alperesek a támogatás visszafizetése alól nem mentesülhetnek.
Annak a körülménynek, hogy a felperes nem teljesítette a betegekre és az orvosokra vonatkozó adatok kiszolgáltatását a felperes jogi álláspontja szerint nincs jelentősége, az ellenőrzési rendszer mikénti működése pedig az eljárás tárgyát nem képezheti. Előadta, hogy az alvállalkozási szerződés megkötését G.-né kezdeményezte, de nyilvánvaló volt - és ezt az alperesek maguk is tudták -, hogy erre G.-nének nem volt joga, és nem tartozott a munkaköri kötelezettségei körébe az ügyfelek részére elszámolások készítése és ennek keretében a vények beszedése, illetve azok őrzése. Jogsértően állapította meg ezért az ítélőtábla, hogy az az okfolyamat, amely alapján a felperes számítógépes rendszerébe fiktív adatok kerültek, G. F.-nének mint a felperes munkavállalójának a tevékenységével indult. Az a körülmény, hogy az alperesek birtokában nem maradt a jogtalanul felvett összeg, a szerződéses jogviszony szempontjából irreleváns, az általuk felvett támogatással az alpereseknek kell elszámolni.
Kifejtette továbbá, hogy ha N. N. alvállalkozó fogtechnikus lett volna, és fogtechnikusi munkákat végzett volna, a munkáit az alpereseken keresztül akkor sem támogathatta, mert a fogtechnikusi tevékenység ÁNTSZ működési engedélyhez és ORKI engedélyhez kötött egészségügyi tevékenység, amelyekkel N. N. nem rendelkezett, ezt támasztják alá az alvállalkozási szerződés megkötésének az alperesek által megjelölt okai.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás helytelenül tükrözi a támogatás igénylésére és elszámolására vonatkozó folyamatot, valamint az ellenőrzés szabályait. Előadta, hogy a felperesnél a támogatás utalását megelőzően számítógépes adatrögzítés és formális számszaki ellenőrzés történt. A tételes tartalmi vény - és betegszintű ellenőrzés a vények becsatolása után történt volna, amelyet azonban az alperesek nem teljesítettek, és ezzel meghiúsították az ellenőrzést.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Előadta, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmét 2006. november 29-én közvetlenül a Legfelsőbb Bírósághoz nyújtotta be. A Legfelsőbb Bíróság a kialakult gyakorlat szerint a hozzá benyújtott felülvizsgálati kérelmet az azt előterjesztő félnek küldi vissza. A perbeli esetben azonban erre nem került sor. A felperes viszont az első fokon eljárt bíróságnál felülvizsgálati kérelmet nem terjesztett elő.
Hivatkozott arra, hogy a Pp. 271. §-ának (3) bekezdése értelmében az ügyben kizárt a felülvizsgálati eljárás. Előadta, hogy a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a per tárgyát képező vények mögött nem voltak szolgáltatások, e bizonyítási kötelezettségének a felperes nem tett eleget.
Előadta, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok újramérlegelését kéri, a felülvizsgálati kérelem szinte teljes terjedelmében bizonyítási kérdésekkel foglalkozik. A korábban eljárt bíróságok a bizonyítékok mérlegelését elvégezték, ezt felülmérlegelni a felülvizsgálati eljárásban nem lehet.
A II. és a III. r. alperesek ugyancsak a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint részben alapos.
A másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a bizonyítási tehernek a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében megfogalmazott szabályát és tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a per eldöntéséhez szükséges releváns tények bizonyítatlanok maradtak, így ennek következményét a felperesnek kell viselnie. A bizonyítékokat nem teljes körűen, a maguk összességében vette figyelembe, ezért a Pp. 206. §-ában írt, a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó jogszabályhely megsértésével téves következtetésre jutott.
A felperes a keresetének ténybeli és jogi alapját abban jelölte meg, hogy az alperesek elszámolása részben nem felelt meg a szerződésnek, mert olyan támogatást is elszámoltak, amelynek nem volt vényháttere, illetve az elszámolt szolgáltatást nem végezték el. Az alperesek a kifizetett támogatásnak a keresetben megjelölt részét jogalap nélkül vették fel, ezért az a felperesnek visszajár. A felperes mindezt arra alapozta, hogy az alperesek az elszámolt támogatásoknak csak egy részénél bizonyították a vényháttér meglétét, másrészt a szolgáltatást az alperesek alvállalkozója nem végezhette el, mert ilyen alvállalkozó nem is létezett.
A jogvita eldöntése szempontjából releváns tény tehát, hogy a felperes tartozatlanul fizetett-e az alpereseknek; azaz az alperesek saját maguk vagy alvállalkozójuk útján elvégezték-e a szerződésben írt szolgáltatást és azt vények alapján tették-e. Az alpereseknek kellett bizonyítaniuk, hogy az elszámolásban megjelölt szolgáltatást szerződésszerűen teljesítették. Abból a körülményből, hogy az alaptalanul elszámolt összeg kifizetésében a felperes alkalmazottja közrehatott nem következik az, hogy a jogosulatlanul felszámított összeg és annak átutalása ne minősülne tartozatlan fizetésnek. A jogalap nélküli gazdagodás ugyanis objektív alapú kötelmet hoz létre, tehát nincsen jelentősége annak, hogy a túlfizetés kinek a vétkes magatartására vezethető vissza. A jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius jellegű, de az adott jogviszony kereteit meghaladó, tartozatlan fizetés esetére is alkalmazható.
Az 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 21. §-a szerint a biztosított a járóbeteg-ellátás keretében jogosult a gyógyászati céllal rendelt gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás árához nyújtott támogatásra, amennyiben - többek között - a kiszolgáltatásra az OEP-el e feladatra szerződött forgalmazónál vagy gyártónál kerül sor. A felperes tehát azért szerződött az alperesekkel, hogy a biztosítottak - harmadik személyek - részére az egészségügyi szolgáltató orvosa által rendelt szolgáltatást teljesítsék. A szerződések tárgya tehát az Ebtv. 30. §-ának (2) bekezdése szerint a gyógyászati segédeszközök forgalmazása és a biztosítottak részére való kiszolgálása volt. A szerződés feltételeit a jogszabályok állapították meg. Az OEP-el kötött támogatási szerződés ún. közjogi, közszolgáltatásra irányuló szerződés, amelynek tartalmát, a nyújtható szolgáltatásokat, a támogatás elszámolásának feltételeit, valamint az ellenőrzés rendjét az Ebtv. és a 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet kogens módon meghatározzák. A jogszabályoknak megfelelően létrejött támogatási szerződések pontosan tartalmazták, hogy a szolgáltatók milyen feltételek mellett voltak jogosultak a támogatásra. A szerződés 4. pontja szerint - összhangban az Ebtv. 21. §-ának e) pontjával - a szolgáltató köteles a társadalombiztosítási szolgáltatással rendelhető gyógyászati segédeszközöknek a jogosultak felé történő kiszolgálására székhelyén és telephelyein, egyben jogosult az ártámogatás elszámolására. A szerződés 7. pontja értelmében a hivatkozott elszámolás alapja és bizonylata a hatályos jogszabályoknak megfelelően kiállított és a szolgáltató által 5 évig megőrzött vény. Az elszámolás alapjául kizárólag a fenti tulajdonságoknak megfelelő vények szolgálhattak. Az alpereseket a vények megőrzésén túl ún. vény-adatrögzítési kötelezettség is terhelte, ez utóbbit az elszámoláshoz kellett mellékelniük. A felperes ugyan az alperesek elszámolása alapján teljesít fizetést, de az elszámolás önmagában nem bizonyítja, hogy az alperesek a harmadik személyek (biztosítottak) részére vények alapján szerződésszerűen teljesítettek. Az alpereseket akkor illette meg a támogatás, ha a jogszabályoknak megfelelően kiállított vények alapján nyújtottak a biztosítottak részére szolgáltatást maguk vagy a velük jogviszonyban álló személy útján.
A bizonyítás anyagából az volt megállapítható, hogy alvállalkozó igénybevételét a felperes a szolgáltatások elszámolása során elfogadta. A "táskás technikus"-ként megjelölt személyeket jogszerű közreműködőnek tekintette. Alvállalkozónak azonban csak olyan személy minősülhet, aki az alperesek szerződéses kötelezettségét teljesíti. Ezt az alperesek sem értékelték másként, mert az alvállalkozói szerződésben kifejezetten szerepelt, hogy az általuk kísérőjegyzékkel átadott munkát végzi el a fogtechnikai szolgáltató.
Az elszámolást - mind a saját, mind az alvállalkozó teljesítése alapján - a szerződés szerint az ott írt módon az alpereseknek kellett elvégezniük az elszámolás helyessége az ő felelősségük akkor is ha annak elvégzését - teljesen vagy az alvállalkozó tekintetében - a felperes alkalmazottjára bízták. A tartozatlan fizetés, a jogalap nélküli gazdagodás bekövetkezése tekintetében közömbös, hogy a felperes alkalmazottja jogsértő módon járt el az elszámolás, illetve a kifizetések során.
Az alperesek nemcsak, hogy nem tudták bizonyítani, hogy maguk vagy alvállalkozójuk vényháttérrel rendelkező betegeket szolgáltak ki, hanem a bizonyítás anyagából okszerűen arra kell következtetni, hogy ilyen szolgáltatást nem nyújtottak.
Az alperesnek vénybemutatási kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni. A II. r. alperes ügyvezetőjének - a becsatolt hanganyaggal megerősített - előadásából arra kell következtetni, hogy a vényekkel G. F.-né sem rendelkezett, mert semmi nem támasztotta alá azt az állítását, hogy a vények egy ismerőse (akit meg sem tudott jelölni) kocsijában voltak, a kocsit ismeretlenek feltörték és a vényeket ellopták. Az a szolgáltató - N. N. - aki G.-né szerint a szolgáltatást mint alvállalkozó végezte, nem volt fogtechnikus, így részéről szerződésszerű szolgáltatásra, amely az elszámolás alapjául szolgált volna nem kerülhetett sor.
A felperes nem volt köteles bizonyítani, hogy a vények beváltása más szolgáltatónál sem történt meg tehát, hogy más szolgáltató sem teljesített. Ez a tény ugyanis nem bír jelentőséggel, mert más szolgáltató teljesítése alapján az alpereseket csak akkor illette meg támogatás, ha ez a személy az ő alvállalkozójuk lett volna. Ilyen személy azonban nem létezett. Az alperesek a betegek és orvosok adataiból "alvállalkozójuk" kilétét akarták megállapíttatni, tehát alvállalkozót kívántak kreálni maguknak. A felperes azonban ilyen személy által teljesített szolgáltatásra nem köteles fizetni érvényes finanszírozási szerződés hiányában. A felperes csak az alperesekkel kötött és az általuk vagy alvállalkozójuk útján szerződésszerűen teljesített és elszámolt szolgáltatásra volt köteles az alperesek részére a támogatást kifizetni. Ilyen szolgáltatás azonban az alperesek részéről nem történt, tehát a felperes részéről átutalt - keresetbe vett összeg - tartozatlan fizetésnek minősül, amelyet az alperesek kötelesek visszafizetni a felperesnek a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése alapján.
A jogalap nélküli gazdagodás tekintetében nincsen jelentősége a vétkességnek, abban azonban van, hogy a felperes munkavállalója az alperesek megtévesztésével olyan összegeket vett fel az alperesektől, amelyeket az ítélet alapján vissza kell fizetniük, ezzel megkárosítva őket.
Minderre a felperes munkavállalójának munkaviszonya adott lehetőséget. Nevezett ugyanis a munkaviszonyával összefüggésben tartotta a felperessel szerződéses kapcsolatban álló szolgáltatókkal - így az alperesekkel is - a kapcsolatot és vette át tőlük a társadalombiztosítási támogatás elszámolására vonatkozó okiratokat, illetve az elszámolások egy részét a szolgáltatókkal való megállapodás alapján maga készítette el. A munkaviszonyával összefüggésben a felperes alkalmazottjaként állapodott meg az alperesekkel fiktív alvállalkozási szerződés alapján történő elszámolásban és a munkaviszonyával összefüggésben vette rá őket arra, hogy nevüket, vállalkozásukat, számlájukat bocsássák rendelkezésre annak érdekében, hogy a felperestől pénzt juttassanak ki. Károsodásuk tehát a felperes munkavállalója által a munkaviszonyával összefüggésben elkövetett károkozó magatartásának a következménye, amelynek értékelésére - beszámítására - az alperesek a felperes követelésével szemben részben megalapozottan hivatkoztak.
A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okozott - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A munkáltató felelőssége nem a munkavállaló munkaköri kötelezettségének teljesítése során, - hanem a munkaviszonyával összefüggésben okozott károkért áll fenn. Ez vonatkozik arra az esetre is, hogy ha a károkozás a munkáltató által kifejezetten tiltott tevékenységgel vagy bűncselekmény elkövetésével valósul meg. Nincs ezért a perben jogi jelentősége annak az elsőfokú bíróság által vázolt körülménynek, hogy G. F.-nének milyen munkafolyamatok végzése tartozott a munkaköri kötelezettségei körébe, és hogy azokat mennyiben lépte túl. G. F.-nének munkaviszonya volt az, ami a károkozást lehetővé tette. A felperes felelőssége ezért a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint fennáll.
A keletkezett kár azonban nem eshet kizárólag a felperes mint munkáltató terhére. A polgári jogi jogviszonyokban a feleknek a jóhiszeműség, a tisztesség és a kölcsönös együttműködés elveinek megfelelően kell eljárniuk. A károsultnak a kár megelőzése érdekében kerülnie kell a kárveszélyes helyzeteket. Ha a károsult e kötelezettségét elmulasztja - vagy éppen maga is a károkozás irányába ható magatartást tanúsít - magatartása a kártérítés mértékét befolyásolja és így kármegosztásra vezethet. A Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult a kárelhárítási, illetőleg kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget. A perbeli esetben az alperesek tisztában voltak azzal, hogy olyan személy munkáinak elszámolásához nyújtanak segítséget, aki a szolgáltatás nyújtására a szükséges engedélyekkel nem rendelkezik. K. L. a nyomozóhatóságnál 2002. június 26-án történt kihallgatásakor azt adta elő, hogy azért kérte G. F.-né az alperesek szerződésének felhasználásával történő elszámolás lehetővé tételét, mert az a vállalkozó, akinek a munkái után járó támogatást el kívánják számolni a szükséges engedélyekkel (ORKI, ÁNTSZ) nem rendelkezik. Ugyanígy nyilatkozott az I. r. alperes és a III. r. alperes képviselője is. Az alperesek az alvállalkozóként megjelölt személyt nem ismerték, vele nem találkoztak, nem győződtek meg arról, hogy a szolgáltatás nyújtása részéről vények alapján történik-e, illetőleg, hogy egyáltalán nyújtott-e bármilyen szolgáltatást. A saját munkájukat meghaladóan elszámolt szolgáltatásért járó összeget a felperes az ő számlájukra utalta, amelyet anélkül adtak vissza a felperes munkavállalójának, hogy az állítólagos alvállalkozóval bármilyen kapcsolatuk lett volna. Az elszámolás alapjául szolgáló vényekre nem tartottak igényt, holott a vények 5 évig tartó őrzése az ő szerződéses kötelezettségük lett volna. Mindez a magatartás ellentétes a Ptk. 4. §-ának (1) bekezdésében írt elvárható eljárás általános követelményével. Az alperesek a fenti magatartásukkal a káruk bekövetkeztében maguk is közrehatottak. Az nem kétséges, hogy a károsodás bekövetkezésében nagyobb közrehatása a felperes munkavállalójának volt. A károsodáshoz vezető okfolyamat az ő kezdeményezésére indult és az adatok számítógépes rendszerben való bekerülése is az ő tevékenységének a következménye. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint kármegosztást alkalmazott, a közrehatás arányát 1/3-2/3 arányban határozta meg a felperesre terhesebben. Mindezek alapján az alperesek a jogosulatlanul felvett támogatás 1/3 részét kötelesek a felperesnek megtéríteni. A kárösszeg 2/3-a a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest mint a károkozó munkáltatóját terheli.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes arra, hogy a felperes az első fokon eljárt bíróságnál felülvizsgálati kérelmet nem terjesztett elő. Az iratokból - az érkeztető bélyegző alapján - megállapítható, hogy a felperes az elsőfokú bíróságnál a felülvizsgálati kérelmét 2006. november 16-án személyen nyújtotta be, és azt az iratokkal együtt az elsőfokú bíróság a 2006. november 17-én keltezett felterjesztő lappal terjesztette fel a Legfelsőbb Bírósághoz, az érkeztető bélyegző tanúsága szerint a 2006. november 28-án került lajstromozásra a Legfelsőbb Bíróságnál. A felülvizsgálati kérelem benyújtása és annak a Legfelsőbb Bírósághoz történt továbbítása ezért a Pp. 272. §-ának (1) bekezdésében írtaknak megfelelően jogszerűen történt.
Alaptalanul állította az I. r. alperes, hogy a perben felülvizsgálati eljárásnak a Pp. 271. §-ának (3) bekezdése szerint nem volt helye. A hivatkozott jogszabályhely csak a 271. § (3) bekezdésének a), ab) és c) pontjában meghatározott, a jelen perben nem jelentős perkategóriákban zárja ki a felülvizsgálatot arra az esetre, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, ezért a jelen perben, amely vagyonjogi ügynek minősül a felperes felülvizsgálati kérelmét érdemben kellett elbírálni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság az ítélőtábla ítéletét a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alpereseket a velük szemben támasztott kereset 1/3-át kitevő 12 540 793 Ft-ban; 11 672 142 Ft-ban; illetőleg 12 533 920 Ft-ban marasztalta a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint jogalap nélküli gazdagodás címén. A Ptk. 364. §-a alapján a jogalap nélküli gazdagodásra egyébként a kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a perbeli összeg visszafizetése az alpereseknek bankszámláján való jóváírásától kezdődően esedékessé vált, helyzetükre a teljesítésben késedelmes kifizetésekre irányadó szabályokat kell alkalmazni, ezért a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján a pénztartozás után késedelmi kamatot kell fizetniük. Tekintve, hogy a kifizetések folyamatosan történtek a felperes a középarányos időponttól 2001. május 15-étől kérte a késedelmi kamat megítélését. A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben megállapította, hogy bár a jogalap nélküli kifizetések 2000 novemberétől 2001. december elejéig tartottak, a felperes a lényegesen nagyobb összegeket az utolsó hónapokban utalta ki, ezért a Legfelsőbb Bíróság a késedelmi kamat kezdő időpontját 2001. július 1-jében határozta meg.
A késedelmi kamat mértékének megállapításánál abból kellett kiindulni, hogy a felek a szerződés 27. pontjában "törvényes mértékű kamat" fizetésében állapodtak meg. A törvényes mértékű késedelmi kamatot a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Ehhez képest az alperesek a Ptk. 301. §-a (1) bekezdését módosító, a 2002. évi XXXVI. törvény 5. §-ával megállapított szövegezése szerint a kötelezett az évi költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. A 2000. évi CXXXIII. törvény 121. §-ának c) pontja szerint a késedelmi kamat mértéke a perbeli esetben 2002.december 31-éig a 2000. évi CXXXIII. törvény 121. §-ának b) pontja szerint évi 11%, 2003. január 1-jétől 2004. december 31-éig a 2002. évi LXII. törvény 118. §-a szerint ugyancsak 11%, 2005. január 1-jétől a kifizetés napjáig a késedelmi kamat mértéke a 2004. évi CXXXV. törvény 134. §-a és a 2002. évi XXXVI. törvény 5-6. §-a szerint a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű. (Legf. Bír. Gfv.IX.30.458/2006.)