adozona.hu
EH 2006.1525
EH 2006.1525
I. Ha a felperes a választottbírósághoz benyújtott keresetében állította, hogy közöttük választottbírósági szerződés jött létre, az alperes pedig az első válasziratában ezt nem tagadta, az alperes utóbb a választottbírósági közbenső ítélet érvénytelenségi okaként nem hivatkozhat arra, hogy közöttük választottbírósági szerződés nem jött létre [1994. évi LXXI. tv. (továbbiakban: Vbt.) 5. § (4) bek., 6. §, 55. § (1) bek. d) pontja]. II. A polgári bíróság a választottbíróság ítéletét érdemben nem bírálhatja fel
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a jelen per I-II. r. alperesei az F. Rt. részvényesei voltak, amelynek finanszírozója volt a felperes és az A. Bank Rt. is. A felperes bank és az A. Bank Rt. 1999. március 22-én határozatlan időtartamra szerződést kötöttek, amelyben a kedvezőtlen piaci helyzet miatt kialakult likviditási feszültség kezelésére megállapodtak abban, hogy az F. Rt. (továbbiakban: adós) gazdálkodását az adóssal a későbbiekben megkötött tulajdonosi megállapodás ré...
EH 2006.1525 I. Ha a felperes a választottbírósághoz benyújtott keresetében állította, hogy közöttük választottbírósági szerződés jött létre, az alperes pedig az első válasziratában ezt nem tagadta, az alperes utóbb a választottbírósági közbenső ítélet érvénytelenségi okaként nem hivatkozhat arra, hogy közöttük választottbírósági szerződés nem jött létre [1994. évi LXXI. tv. (továbbiakban: Vbt.) 5. § (4) bek., 6. §, 55. § (1) bek. d) pontja].
II. A polgári bíróság a választottbíróság ítéletét érdemben nem bírálhatja felül. A választottbíróság ítéletének esetleges jogszabálysértő rendelkezése önmagában nem alapozza meg a választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megállapítását [1994. évi LXXI. tv. (továbbiakban: Vbt.) 55. §].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a jelen per I-II. r. alperesei az F. Rt. részvényesei voltak, amelynek finanszírozója volt a felperes és az A. Bank Rt. is. A felperes bank és az A. Bank Rt. 1999. március 22-én határozatlan időtartamra szerződést kötöttek, amelyben a kedvezőtlen piaci helyzet miatt kialakult likviditási feszültség kezelésére megállapodtak abban, hogy az F. Rt. (továbbiakban: adós) gazdálkodását az adóssal a későbbiekben megkötött tulajdonosi megállapodás révén az adós felügyelő bizottságába delegált képviselőik útján közösen ellenőrzik. Vállalták, hogy a másik szerződő fél érdekeit nem sértik, s az adósnak juttatott hosszú lejáratú hitelek feltételeit a másik fél hozzájárulása nélkül nem módosítják. A felek kötelezettsége kiterjedt a hitelek esedékességének és a kamatfizetésnek az átütemezésére, továbbá arra is, hogy biztosítéki szerződéseiket a másik fél hozzájárulása nélkül nem változtatják meg, valamint tartózkodnak minden olyan lépéstől, amely az adós fizetésképtelenségét eredményezné. A felek kikötötték, a megállapodásból eredő jogvitájuk elbírálására a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság (továbbiakban: Választottbíróság) rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.Az előző szerződés alapján, hasonló indokkal a felperes, az A. Bank Rt., az I-II. r. alperesek és K. K., mint az adós részvényesei, illetve az adós 1999. április 1-jén tulajdonosi megállapodást kötöttek. Ebben a részvényesek vállalták, hogy az adósnál rendkívüli közgyűlést hívnak össze, melynek keretében a szerződésben foglaltaknak megfelelő határozatot hoznak, illetőleg vállalták azt is, hogy a bankok által kijelölt egy-egy képviselőt megválasztják felügyelőbizottsági tagnak, s az adós alapító okiratát úgy módosítják, hogy minden 100 000 Ft összeget meghaladó kötelezettségvállaláshoz a felügyelő bizottság jóváhagyása szükséges. A felek kötelezték magukat arra is, hogy az adóssal szemben csőd-, végelszámolási-, vagy felszámolási eljárást nem kezdeményeznek, de abban az esetben, ha az adós ellen ilyen eljárás indul, a megállapodás megszűnik. A felek e szerződésben is megegyeztek abban, hogy a jogügyletből eredő jogvitájuk eldöntésére alávetik magukat a Választottbíróság kizárólagos illetékességének.
Az A. Banknak az adós 1999. május 10-ei hitelkérelmét elutasító, s az adós rövid lejáratú hitelállományát felmondó nyilatkozata alapján, az F. Rt. adós 1999. május 12-én önmagával szemben felszámolási eljárást kezdeményezett. A felperes 1999. május 13-án az adóshoz érkezett nyilatkozatában felmondta az adóssal kötött kölcsönszerződéseit. A városi bíróság a megyei bíróság helybenhagyó ítélete folytán jogerőre emelkedett ítéletében megállapította, hogy a felperesnek az adóssal kötött 180 millió Ft összegű kölcsönszerződésre vonatkozó azonnali hatályú felmondása érvénytelen. Az adós a felszámolási kérelmét később a felperessel folytatott tárgyalások eredményeként és egy állami támogatás elnyerésének reményében visszavonta, de a felperes az adós ismételt hitelkérelmét elutasította. Egy másik hitelező kérelme alapján a megyei bíróság az adós felszámolását 1999. július 1-jén elrendelte. A végzés 1999. július 5-én emelkedett jogerőre, s a Cégközlöny a 1999. július 22-ei számában került közzétételre.
Az I-II. r. alperesek keresetükben kérték a Választottbíróságtól, hogy kötelezze a felperest 35 700 000 Ft összegű kártérítés I. r. alperes, illetve 10 220 000 Ft összegű kártérítés II. r. alperes részére történő megfizetésére.
A 2005. január 24-én megtartott tárgyaláson a felek kijelentették, hogy a Választottbíróság hatásköre és az eljáró tanács összetétele ellen kifogásuk nincs.
A Választottbíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy a felperesek követelése alapos, de az összegszerűség tekintetében a per folytatódik. Felhívta a feleket, hogy - az összegszerűség vonatkozásában - indítványaikat, észrevételeiket 30 napon belül tegyék meg. A Választottbíróság az alperesek keresetindítási és kereshetőségi jogának fennállását azzal indokolta, hogy részesei voltak a felperessel kötött megállapodásnak, s a szerződések sorsának alakulása az alperesekre nézve is következményekkel járt. A Választottbíróság megítélése szerint a korábban hivatkozott két szerződést együttesen kell értékelni, mert azokat egymásra tekintettel kötötték, az alperesek az adós tekintetében olyan kötelezettségeket hajtottak végre (felügyelő- bizottsági tagok delegálása), amelynek célja a felperes és az A. Bank Rt. között létrejött szerződésben foglaltak teljesítése volt. Az ítélet az alperesekkel összefüggésben utalt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 4. §-ának (4) bekezdésére azzal, hogy az alperesek abban az esetben is jogosultak kártérítési igény érvényesítésére, ha maguk sem úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési felelősség kapcsán rámutatott arra, hogy a felperes magatartásával - a kölcsönszerződés felmondásával - olyan mértékű szerződésszegést követett el, amely az adós társaság gazdálkodói létének megszűnéséhez vezetett. Az adós helyzete nem változott olyan mértékben, ami megalapozottá tette volna a jelen per felperesének felmondását. Álláspontja szerint a károsult alperesek önhibáját, közreható magatartását a kármegosztás körében, az eljárás későbbi szakaszában, az összegszerűség megállapítása során kell értékelni.
Az ítéletet dr. K. A. választottbíró nem írta alá, mert azt a jogalap tekintetében nem találta megalapozottnak, ellentétes álláspontját különvéleményében rögzítette.
A felperes a polgári bírósághoz benyújtott keresetében a Választottbíróság közbenső ítéletének érvénytelenítését kérte a Választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (továbbiakban: Vbt.) 55. §-a (1) bekezdésének d) és e) pontja, valamint az 55. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján. Arra hivatkozott, hogy a Választottbíróság eljárása azon a téves feltevésen alapult, hogy az alperesek részesei voltak a felperes és a másik bank között létrejött szerződésnek is, azonban - álláspontja szerint - a 1999. március 22-én és 1999. április 1-jén megkötött jogügyleteket nem lehet egységként kezelni, így a bíróság túlterjeszkedett a hatáskörén. A felperes akként nyilatkozott, számára a választottbírósági ítélettel vált nyilvánvalóvá, hogy a Választottbíróság olyan szerződésre alapítja döntését, amely alapján nem járhat el. A felperes hivatkozott arra is, hogy a közbenső ítélet az indokolási kötelezettség elmulasztásával a Választottbíróság Eljárási Szabályzata 17. §-ának (1) és (2) bekezdését sérti és a közrendbe ütközik azáltal, hogy sérti a polgári jognak, ezen belül a kártérítési jognak azt az alapvető szabályát, miszerint kárfelelősség megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha megvalósul valamennyi felelősségi elem.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy az alpereseknek egyetemlegesen fizessen meg 1 500 000 Ft perköltséget.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a Vbt. 55. §-a (1) bekezdésének a)-e) pontjára, 55. §-a (2) bekezdésének b) pontjára, 5. §-ának (4) bekezdésére, 6. §-ára, valamint 24. §-ának (1) és (3) bekezdésére alapította. A bíróság abból az alapfeltevésből indult ki, hogy a feleket felkészült meghatalmazottak képviselték, így nem fogadta el azt a felperesi álláspontot, mely szerint a közbenső ítélettel vált számára nyilvánvalóvá a hatáskör túllépése. Megállapítása szerint az alperesek a választottbírósági eljárásban benyújtott kereseti kérelmükben megfelelően előadták a tényállást, ezért a feleknek tudniuk kellett arról, mire alapítja a Választottbíróság a hatáskörét. Ennek ellenére a felperes az eljárás során nem terjesztett elő hatásköri kifogást, a 2005. január 24-én megtartott tárgyaláson pedig úgy nyilatkozott, hogy a Választottbíróság hatásköre ellen nincs kifogása. Ezzel - a bíróság álláspontja szerint - a hatásköri kifogás jogáról lemondott, és nem kérheti az ítélet érvénytelenítését erre hivatkozással. Rámutatott arra, hogy ezzel együtt a felperes önrendelkezési joga nem sérült, mert az alperesek perbeli legitimációját vitatva, de hatásköri kifogást elő nem terjesztve, érdemben perbe bocsátkozott. Ekként eldöntötte, hogy jogai védelmére szolgáló mely alkotmányosan biztosított igényérvényesítési utat veszi igénybe.
A választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megvalósulásának kapcsán a bíróság kifejtette, hogy ennek nem a jogszabálysértés ténye, hanem a társadalom értékítéletének sérelme a feltétele. Rámutatott: a felperes konkrétan nem jelölte meg, a Választottbíróság közbenső ítélete az Eljárási Szabályzat mely rendelkezését sérti. Mindemellett a felperes által felhozottak még megalapozottságuk esetén sem szolgálhatnak alapul a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére, mert a határozat indokolásában a bizonyítékok mérlegelése és értékelése, illetve az azokra való hivatkozás az ügy érdemére tartozó kérdés, ennek vizsgálatára azonban jelen eljárásban nincs lehetőség. Az eljárás sajátosságaival összefüggésben kiemelte a polgári bíróság azt is, hogy az állam a választottbírósági döntést elismeri, és nem ad módot az ítélet érdemi felülbírálatára, így a jogbiztonság sérelmének vizsgálata is csak szűk keretek között valósulhat meg. A felperes kártérítési kötelezettségének megállapításával kapcsolatban hangsúlyozta: az a körülmény, hogy a választottbírósági ítélet nem követi a rendes bíróságok gyakorlatát, önmagában nem minősül közrendbe ütközőnek. Ebben a körben utalt a Legfelsőbb Bíróság BH 1997. évi 489. számú eseti döntésére. Összességében arra a következtetésre jutott, hogy a felperes sérelmei nem befolyásolják közvetlenül a társadalom értékítéletét, a közbenső ítélet érvényesülése a gazdasági élet résztvevőinek szűk körét érinti.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és a Választottbíróság ítéletét érvénytelenítse, továbbá az alpereseket a perköltségben marasztalja. Másodlagos kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, és új határozat meghozatalára történő utasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletét azért találta jogszabálysértőnek, mert a felperes keresetét az abban megjelölt érvénytelenítési okok megvalósulása ellenére utasította el, amely a Vbt. 55. §-ában foglalt érvénytelenítésre vonatkozó szabályoknak, valamint a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének, azaz a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó szabályoknak a megsértését eredményezte. Hivatkozott arra is, hogy a bíróság az alperesek javára perköltségként aránytalanul eltúlzott összeget állapított meg, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a kereset közbenső ítélet érvénytelenítésére irányult, így pertárgy értéke nem állapítható meg. A bíróságnak az ügyvédi munkadíjat a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-ának (2) bekezdése helyett ugyanezen rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján kellett volna meghatároznia.
A kérelem részletes indokolásában az alábbiakat emelte ki: a két, fent hivatkozott szerződés egybevonásán alapuló ítélet a választottbírósági hatáskör túllépésének minősül, mellyel kapcsolatban hatásköri kifogással élt, a 2005. október 6-án előterjesztett beadványában. Az elsőfokú bíróság nem volt figyelemmel arra, hogy az ügyben nem lehet megfelelően elválasztani egymástól a hatásköri kifogás és az érdemi védekezés fogalmát, tekintettel arra, hogy az alperesek keresete éppen a két szerződés egybevonásán alapult. A felperes kiemelte, hogy a választottbíróság eljárásának alapja a felek önkéntes választása, ez azonban jelen eljárásban hiányzott, a felperes kifejezetten és folyamatosan kifogásolta a Választottbíróság hatáskörét. A felperes megítélése szerint, a választottbírósági ítélet megszületéséig azt lehetett feltételezni, hogy az eljárás a második, hatoldalú megállapodás keretein belül marad, ezért - figyelemmel a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésére és a Pp. 3. §-ának (2) bekezdésére - nem lehet a felperes 2005. január 24-ei tárgyaláson tett nyilatkozatát joglemondásként értékelni. Rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróság nem fogadta el a Választottbíróságnak azt az álláspontját, mely szerint a kétoldalú megállapodásnak az alperesek is részesei, de ebből nem vonta le a megfelelő következtetéseket, azaz a hatáskör túllépését és a választottbírósági ítélet érdemi megalapozatlanságát.
A közrendbe ütközés indokait a felperes a következők szerint foglalta össze: a közbenső ítélet úgy adott helyt a keresetnek, hogy a kárfelelősség elemeire vonatkozó bizonyítási eljárást nem folytatta le, a Választottbíróság kármegosztást tartott indokoltnak, de a közbenső ítéletével kizárta annak lehetőségét, s nem jelölte meg, hogy a felperes, mely szerződés mely rendelkezését sértette meg a felmondásával. A Választottbíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, az ítélet indokolása ellentmondásos, nélkülözi a jogszabályokra való hivatkozást, s az ítélet sérti a kártérítési jognak azt az alapelvét, hogy felróhatóság hiányában senkit sem lehet kártérítés megfizetésére kötelezni. Egyebekben a felperes fenntartotta az eljárás korábbi szakaszában kifejtett, az alperesek igénye megalapozatlanságát alátámasztó valamennyi nyilatkozatát.
A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes perköltségben marasztalását kérték.
Megismételték az elsőfokú eljárás során már előadott védekezésükben foglalt jogi álláspontjukat. Hangsúlyozták, hogy a perrel érintett mindkét szerződés tartalmaz választottbírósági kikötést. Másrészt a felperesnek az a választottbírósági eljárásban tett érdemi védekezése, amely szerint a jelen per alperesei a kétoldalú megállapodás megsértésére nem alapíthatnak igényt, nem minősül hatásköri kifogásnak, mert annak kifejezetten a Választottbíróság hatáskörének hiányára kell irányulnia.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felülvizsgálni kért jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének a felperes által hivatkozott okai nem valósultak meg.
A peres iratokhoz csatolt választottbírósági per irataiból megállapítható, hogy a jelen per alperesei a Választottbírósághoz 2004. május 11-én benyújtott keresetükben az 1999. március 22. napján kelt ún. kétoldalú megállapodás jelen per felperese által történt megszegésére alapították kártérítési követelésüket. Hivatkoztak arra is, hogy a Választottbíróság hatásköre az 1999. március 22-én és április 1-jén kelt megállapodások 9.2 és 3.2 pontján alapul. A jelen per felperese a Választottbírósághoz 2004. szeptember 6-án benyújtott válasziratában azt nem tagadta, hogy közöttük választottbírósági szerződés jött létre. Érdemi védekezésként hivatkozott arra, hogy a jelen per alperesei nem érvényesíthetnek kárigényt a felperes bank által felmondott kölcsönszerződések kapcsán, mert ilyen jogokkal (kárigény érvényesítési jogosultsággal) kizárólag a felszámolás alatt lévő F. Rt. rendelkezik, annak nevében pedig csak a felszámoló járhatna el.
A Vbt. 5. §-ának (4) bekezdése értelmében írásban létrejött választottbírósági szerződésnek kell tekinteni azt is, ha az egyik fél keresetlevelében állítja, a másik fél pedig válasziratában nem tagadja, hogy köztük választottbírósági szerződés jött létre. Tekintettel arra, hogy a választottbírósági alperes - jelen per felperese - az első válasziratában a választottbírósági szerződés létrejöttét nem tagadta, ezért azt kell megállapítani, hogy a felek között ennek alapján is írásban létrejött a választottbírósági szerződés. Ezen túlmenően a Választottbíróságon 2005. január 24. napján tartott tárgyalás jegyzőkönyvének 2. oldal első bekezdése tartalmazza, hogy a tárgyalás megnyitása után - a bíróság felhívására - a felek kijelentették, hogy a Választottbíróság hatásköre és az eljáró tanács összetétele ellen kifogásuk, észrevételük nincs.
A Vbt. 6. §-a értelmében azt a felet, akinek tudomása van arról, hogy e törvény bármely, a felek eltérő megállapodását megengedő rendelkezésének, vagy a választottbírósági szerződés bármely előírásának nem tettek eleget, és az eljárásban továbbra is részt vesz anélkül, hogy ezen mulasztás miatti kifogását haladéktalanul, vagy ha arra határidőt szabtak, e határidőn belül bejelentené, úgy kell tekinteni, mint aki a kifogás jogáról lemondott.
A választottbírósági iratokból megállapítható, hogy a jelen per felperese a választottbírósági eljárásban végig alperesként érdemben védekezett, és nem kifogásolta, hogy a jogvitában a Választottbíróság jár el. Mindebből helytállóan jutott a jogerős ítélet arra a következtetésre, hogy a Választottbíróság által elbírált jogvitára a felek között választottbírósági szerződés jött létre. Ezen túlmenően a jelen per felperese a hatásköri kifogás jogáról lemondott, s erre tekintettel sem kérheti eredménnyel a választottbírósági ítélet érvénytelenítését arra hivatkozva, hogy a választottbírósági ítéletet olyan jogvitás ügyben hozták, amelyre a választottbírósági kikötés nem vonatkozik, illetve amelyre a választottbírósági szerződés rendelkezései nem terjednek ki [Vbt. 55. § (1) bekezdés d) pont]. A 2005. október 6-án - a választottbírósági közbenső ítélet meghozatala után - előterjesztett hatásköri kifogás pedig már nem vehető figyelembe.
A felperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt érvénytelenítési ok - nevezetesen az, hogy a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a felek megállapodásá-nak - megvalósult azért, mert a Választottbíróság a közbenső ítéletben az indokolási kötelezettségét elmulasztotta, ezáltal az eljárási szabályzat a 17. § (1) és (2) bekezdését megsértette.
A Választottbíróság közbenső ítéletéből megállapítható, hogy az a Választottbíróság álláspontjának megfelelő részletes indokolást tartalmaz. Az már az ügy érdemére tartozik, hogy az indokolás mennyiben felel meg az anyagi jogi szabályok rendelkezésének.
A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül állapította meg azt is, hogy a Választottbíróság közbenső ítélete nem ütközik a magyar közrendbe. A felperes a közrendbe ütközés megállapításának indokaként polgári anyagi és eljárásjogi szabályok téves alkalmazására hivatkozott. Ezzel azonban tartalmilag a választottbírósági ítélet érdemi felülbírálatát kívánta elérni. A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy a választottbírósági törvény 55. §-ához fűzött törvényi indokolás is hangsúlyozza, az érvénytelenítési okok nem a jogvita érdemi elbírálásával, a választott jog helyes, vagy helytelen alkalmazásával, az ítélet, vagy indokolás helytálló, vagy téves voltával függnek össze. A polgári bíróság érdemben nem bírálhatja felül a választottbíróság ítéletét. Azaz jelen ügyben sem vizsgálhatja érdemben azt, hogy a Választottbíróság megalapozottan hozott-e közbenső ítéletet, s az ítéletét megfelelően megindokolta-e, vagy sem. A felek szerződéses vitájában önmagában a választottbírósági ítélet esetleges jogszabálysértő rendelkezése alapján sem állapítható meg a gazdasági, társadalmi rend alapjainak sérelme, azaz a közrend sérelme. (EH 1999.128)
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felperes által hivatkozott okokból a jogerős ítélet nem jogszabálysértő. Ezért azt a per fő tárgya tekintetében a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A perköltségre vonatkozó rendelkezés körében azonban a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta az alábbi indokok miatt:
A felperes keresete a Választottbíróság jogalap tárgyában hozott közbenső ítéletének érvénytelenítésére irányult. E per tárgyának értéke nem határozható meg. Ezért az illetékekről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: It.) 39. § (3) bekezdés b) pontjának első fordulata értelmében a per tárgyának értékeként 350 000 Ft-ot kellett figyelembe venni. A kereseti illeték mértéke - az It. 42. § (1) bekezdés a) pontja értelmében - ennek 6%-a, azaz 21 000 Ft. Ezzel szemben a felperes 900 000 Ft kereseti illetéket rótt le. A különbözet 879 000 Ft, amely illeték visszatérítésének van helye a felperes kérelmére az It. 80. § (1) bekezdésének g) pontja értelmében.
A meg nem állapítható pertárgy értékre tekintettel a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltak alapulvételével a felülvizsgálati bíróság az alperesek, mint egyetemleges jogosultak javára megállapított elsőfokú perköltség összegét 500 000 Ft-ra leszállította, mely összeg az említett rendelet 4/A. § (1) bekezdésének megfelelően az áfa összegét is magában foglalja.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet perköltségre vonatkozó jogszabálysértő rendelkezését a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján változtatta meg.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.341/2006.)