adozona.hu
EH 2006.1521
EH 2006.1521
A szövetkezet által a tagoktól felvehető kölcsönök együttes összege törvényi korlátozásának a megsértése nem teszi érvénytelenné az egyedi kölcsönszerződéseket [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Sztv.) 54. § (1) bek.; 1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.) 141. § (2) bek. b) pont, 2. sz. melléklet 3. pont; Ptk. 200. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az alperes a 2001. február 9-én kelt adásvételi szerződéssel 710 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. február 1-jén kelt adásvételi szerződéssel 1 640 000 db ugyanilyen névértékű; a 2002. március 28-án kelt adásvételi szerződéssel 320 000 db ugyanilyen névértékű; a 2003. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel 93 988 db, 100 000 Ft névértékű; a 2003. augusztus 8-án kelt adásvételi szerződéssel 1 693 356 db, 1 840 000 Ft névért...
EH 2006.1521 A szövetkezet által a tagoktól felvehető kölcsönök együttes összege törvényi korlátozásának a megsértése nem teszi érvénytelenné az egyedi kölcsönszerződéseket [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Sztv.) 54. § (1) bek.; 1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.) 141. § (2) bek. b) pont, 2. sz. melléklet 3. pont>; Ptk. 200. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az alperes a 2001. február 9-én kelt adásvételi szerződéssel 710 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. február 1-jén kelt adásvételi szerződéssel 1 640 000 db ugyanilyen névértékű; a 2002. március 28-án kelt adásvételi szerződéssel 320 000 db ugyanilyen névértékű; a 2003. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel 93 988 db, 100 000 Ft névértékű; a 2003. augusztus 8-án kelt adásvételi szerződéssel 1 693 356 db, 1 840 000 Ft névértékű, végül a 2000. június 20-án (helyesen: július 14-én) kelt adásvételi szerződéssel 140 000 db, 140 000 Ft névértékű "üzletrészét" eladta a felperesnek a névértékkel azonos összegben megállapított vételárért.Az alperes a 710 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt módosító adásvételi szerződéssel nettó 1 021 162 Ft, az 1 640 000 Ft értékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel 2 073 611 Ft; a 320 000 Ft értékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel nettó 390 982 Ft; a 100 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. augusztus 5-én kelt adásvételi szerződést módosító szerződéssel nettó 111 110 Ft; az 1 840 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. augusztus 8-án kelt szerződéssel nettó 1 958 834 Ft; a 140 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel nettó 218 661 Ft vételárért visszavásárolta. Az 1 021 162 Ft vételárat 2003. december 10-én, a 2 073 611 Ft vételárat 2003. december 2-án, a 390 982 Ft vételárat 2003. október 29-én, a 111 110 Ft vételárat 2003. december 25-én, az 1 958 834 Ft vételárat 2004. január 9-én, a 218 661 Ft vételárat pedig 2003. december 21-én kellett az alperesnek a felperes részére megfizetnie. A fenti 5 774 360 Ft vételár megfizetése iránti kötelezettségének az alperes felszólítás ellenére sem tett eleget a követelés egy részét írásban elismerte.
A fizetési meghagyással indult, majd az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes a módosított keresetében a vételár és járulékai címén 5 774 360 Ft és annak vételár esedékességétől járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes az elsőfokú eljárásban a követelés gazdasági okbóli lehetetlenülésére hivatkozott és a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 5 774 360 Ft vételár, az egyes részösszegek esedékességétől járó késedelmi kamatok, valamint 346 500 Ft perköltség megfizetésére.
Az alperes fellebbezésében a szerződések semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte oly módon, hogy az őt terhelő marasztalás összegét a felperes által az üzletrészekért fizetett vételárakra, valamint ezeknek a kifizetés időpontjától járó késedelmi kamatára kérte leszállítani. Hivatkozott arra, hogy az alperes üzletrészképzése nem felelt meg a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 55. §-ában írt rendelkezéseknek, így a jogellenesen képzett üzletrész adásvételére érvényes szerződés nem volt köthető; hogy a szerződések színleltek voltak, valójában kölcsönszerződés jött létre a peres felek között. Az alperes betétet gyűjtött, ezzel olyan tevékenységet folytatott, amelyre csak pénzintézet volt jogosult, ezért a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. (a továbbiakban: Hpt.) 3. §-ának (4) bekezdésébe, valamint 5. §-ának (2) bekezdésébe ütköző leplezett szerződések is érvénytelenek, de érvénytelenségük a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján azért is megállapítható, mert azok a jóerkölcsbe is ütköznek.
A felperes csatlakozó fellebbezéssel élt, amelyben nem vitatta az adásvételi szerződések színlelt jellegét, a leplezett szerződésnek azonban mint az Sztv. 54. §-ában írt tagi kölcsönszerződéseknek az érvényes létrejöttét kérte megállapítani, és e címen kérte az alperest kötelezni a szerződések teljesítésére.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az alperest terhelő marasztalás összegét 4 750 000 Ft-ra, az egyes részösszegek után attól az időponttól járó késedelmi kamataira, amikor az alperes eladta a felperesnek a perbe hozott üzletrészeket, az alperest terhelő elsőfokú eljárási illeték összegét 285 000 Ft-ra leszállította és kötelezte a felperest az állam javára 61 000 Ft kereseti illeték és 5000 Ft csatlakozó fellebbezési eljárási illeték megfizetésére. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 10 000 Ft elsőfokú perköltséget és kimondta, hogy az ezt meghaladó elsőfokú perköltségeiket a felek maguk viselik.
Megállapította, hogy a perbe hozott szerződések a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint színleltek és mint ilyenek semmisek. Valójában kölcsönszerződést lepleztek, a szerződő felek valóságos szerződési akarata kölcsönszerződés megkötésére irányult. Tekintettel azonban arra, hogy a leplezett szerződések betétgyűjtés célját szolgálták, azok a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdésébe, és 5. §-a (2) bekezdésébe ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a leplezett szerződések is semmisek. A semmisség jogkövetkezményét a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint vonta le és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását. Ehhez képest az alperest a felperes által átadott összegek visszafizetésére kötelezte azzal, hogy az alperes azok visszafizetésével már a pénz átvételekor késedelembe esett, ezért a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint az átvétel időpontjától kötelezte késedelmi kamat megfizetésére. Alaptalannak tartotta az alperes csatlakozó fellebbezését. Jogi álláspontja szerint a felek nem tagi kölcsön nyújtására kötöttek szerződést. Ezt az álláspontját részletesen nem indokolta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte azzal, hogy az alperes a keresetbe vett összeget és járulékait tagi kölcsön címén köteles visszafizetni. Sérelmezte az elsőfokú bíróság által megítélt 5 774 366 Ft-nak 4 750 000 Ft-ra történő leszállítását. Előadta, hogy a perbe hozott 6 adásvételi szerződésből 5 db adásvételi szerződést módosító szerződésként jött létre, ami azt jelentette, hogy a korábbi adásvételi szerződés lejártát - amelyben az alperes visszavásárolta a felperestől az üzletrészeket - meghosszabbították és a módosító szerződésekben ezáltal a vételárat is magasabb összegben határozták meg. Így alakultak ki az elsőfokú bíróság által megítélt egyes vételárak.
Nem vitatta a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy az üzletrész-adásvételi szerződések színleltek, és mint ilyenek a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint valamennyi adásvételi szerződés semmis. Előadta, hogy 2000 áprilistól tagja az alperes szövetkezetnek, részéről tagi kölcsön nyújtása történt, a szerződések tagi kölcsönszerződéseket lepleztek, ilyenként azonban a leplezett szerződések érvényesek. Az alperes 2003. október 27-én tartott közgyűlése a 4/2003. számú határozatával leszögezte, hogy tagi kölcsön nyújtása történt, csupán adózási szempontok indokolták, hogy más megnevezést adjanak az egyes összegek átvételének.
Előadta, hogy a másodfokú bíróság jogsértéssel minősítette a tagok, így az általa nyújtott tagi kölcsönt engedély nélküli betétgyűjtésnek. Hivatkozott a Hpt. 4. §-ának (2) bekezdésére, miszerint a 3. § (1) bekezdése a) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatást csak akkor végzi pénzintézet, ha ezen törvény másként nem rendelkezik. A Hpt. 3. §-ának (4) bekezdése szerint viszont akkor van szükség a felsorolt pénzügyi tevékenység folytatásához a PSZÁF engedélyére, ha törvény másként nem rendelkezik. Az Sztv. valamint az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény is megengedi, hogy a szövetkezet tagjai kamat ellenében tagi kölcsönt nyújtsanak a szövetkezet részére a kölcsönszerződés írásba foglalása mellett, ami a perbeli esetben megtörtént. A Hpt. 2. számú melléklete értelmező rendelkezések I. pénzügyi szolgáltatások 3. pontja visszatér a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdésére. Eszerint a szövetkezet esetében a tagi kölcsön elfogadása is betétgyűjtésnek minősül, ha annak mértéke meghaladja a szövetkezeti törvényben meghatározott korlátot. A tagsági viszonyának kezdetétől az utolsó befizetésig - 2003. augusztus 8-áig - viszont egyik szövetkezeti törvény sem tartalmazott korlátozó rendelkezést a kölcsönök elfogadásával kapcsolatosan.
Állította, hogy a kölcsönök nem ütköztek a jóerkölcsbe sem, mivel azok megkötése az alperes szabályrendszere szerint történt. Kérte a perköltségei megállapítását is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Előadta, hogy a Hpt. 2. számú mellékletének 1.3. pontja szerint a palástolt kölcsönszerződés tiltott betétgyűjtésnek minősült, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a leplezett kölcsönszerződés is semmis. Ezt támasztja alá a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletének határozata is.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése szerint - az e jogszabályhelyben írt, a jelen per szempontjából nem releváns kivételektől eltekintve - csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálati kérelem nem támadta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy az üzletrész-adásvételi szerződések színleltek voltak, sőt ezt a felperes az alperessel egybehangzóan állította. A Legfelsőbb Bíróság ezért ebben a jogkérdésben a másodfokú bíróság ítéletét nem vizsgálta felül.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a perbe hozott adásvételi szerződések által leplezett szerződések érvénytelen kölcsönszerződésnek minősülnek.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2004. november 8-án hozott 2341/2004. számú határozatában nem a szövetkezet és a tagjai között létrejött jogviszonyt minősítette, hanem az alperes által folytatott pénzügyi-gazdasági tevékenységet, amelyről azt állapította meg, hogy olyan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, amely csak engedéllyel végezhető. Az alperes tevékenységet "üzletszerű betétgyűjtés és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű - nyilvánosságtól történő elfogadásának" tekintette. Az alperes jogellenes eljárásának jogi következményét a Hpt. tartalmazza, eszerint a PSZÁF közigazgatási hatósági jogkörben eljárva a 141. § (2) bekezdésének b) pontja szerint azonnali hatállyal megtilthatja az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást, illetve büntetőeljárást kezdeményezhet a jogosulatlan tevékenységet végző személy ellen. Az engedély hiánya az egyedi szerződéseket nem teszi érvénytelenné, mert a szolgáltatás, a szerződés tartalma nem ütközik jogszabályba. A perbeli szerződést, számos más szerződéssel együtt - üzletszerű módon - csak az alperes kötötte a jogszabály megkerülése céljából, a felperes akarata tagi kölcsön megkötésére irányult, a körülmények nem utalnak arra, hogy a PSZÁF határozata előtt felismerhető volt a felperes számára, hogy a szerződések a Hpt. rendelkezéseinek kijátszására irányulnának (BH 186/1994.) A felperes nem vitatottan taggá válását követően nyújtott az alperes szövetkezetnek kölcsönt, amelyre mind az 1992. évi I. törvény 54. §-a, mind a szövetkezet alapszabálya lehetőséget adott. A tagi kölcsön igénybevétele lehetőségének, a kölcsön feltételei nyilvános meghirdetésének a tilalmát csak a 2003. évi XXXIX. törvény 53. §-ának (2) bekezdése iktatta be - 2003. július 1-jei hatállyal - az 1992. évi I. törvénybe, annak 54. § (4) bekezdéseként. A perbeli időben a szövetkezeti törvény nem korlátozta a tagok által nyújtható kölcsönök együttes összegét. Erre csak a 2004. évi XXII. törvény 33. §-ával került sor azzal, hogy az ekkor működő szövetkezeteknek legkésőbb 2005. december 31-jétől kell megfelelniük a korlátozásnak. A perbeli szerződések megkötése után iktatta be a 2004. évi XXII. törvény 7. §-a a Hpt. 2. számú mellékletének 3. pontjába azt a rendelkezést, hogy a tagi kölcsön elfogadása akkor minősül betétgyűjtésnek, ha annak mértéke meghaladja a szövetkezeti törvényben meghatározott korlátot.
Az a körülmény, hogy az alperes valójában nem a tagoktól, hanem a nyilvánosságtól kívánta a visszafizetendő pénzeszközöket gyűjteni, így tagtoborzása valójában ennek eszköze volt, a felperes által nyújtott kölcsön tagi jellegén nem változtat.
Az alperes a kölcsön kapott összeget és annak ügyleti kamatait nem fizette vissza, ezért a Ptk. 523. §-a értelmében köteles a szerződést teljesíteni és a késedelem időpontjától a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint késedelmi kamatot fizetni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú - érdemben helyes - ítéletet eltérő jogi indokolással helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.167/2006.)