adozona.hu
BH 2007.3.92
BH 2007.3.92
A szövetkezet által a tagoktól felvehető kölcsönök együttes összege törvényi korlátozásának a megsértése nem teszi érvénytelenné az egyedi kölcsönszerződéseket [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Szvt.) 54. § (1) bek.; 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 141. § (2) bek. b) pont, 2. sz. melléklet 3. pont; Ptk. 200. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az alperes a 2001. február 9-én kelt adásvételi szerződéssel 710 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. február 1-jén kelt adásvételi szerződéssel 1 640 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. március 28-án kelt adásvételi szerződéssel 320 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2003. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel 93 988 db, 100 000 Ft névértékű; a 2003. augusztus 8-án kelt adásvételi szerződéssel 1 693 356 db, 1 840 000 Ft név...
BH 2007.3.92 A szövetkezet által a tagoktól felvehető kölcsönök együttes összege törvényi korlátozásának a megsértése nem teszi érvénytelenné az egyedi kölcsönszerződéseket [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Szvt.) 54. § (1) bek.; 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 141. § (2) bek. b) pont, 2. sz. melléklet 3. pont>; Ptk. 200. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint az alperes a 2001. február 9-én kelt adásvételi szerződéssel 710 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. február 1-jén kelt adásvételi szerződéssel 1 640 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2002. március 28-án kelt adásvételi szerződéssel 320 000 db, ugyanilyen névértékű; a 2003. március 24-én kelt adásvételi szerződéssel 93 988 db, 100 000 Ft névértékű; a 2003. augusztus 8-án kelt adásvételi szerződéssel 1 693 356 db, 1 840 000 Ft névértékű, végül a 2000. június 20-án (helyesen: július 14én) kelt adásvételi szerződéssel 140 000 db, 140 000 Ft névértékű "üzletrészét" eladta a felperesnek a névértékkel azonos összegben megállapított vételárért.Az alperes a 710 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt módosító adásvételi szerződéssel nettó 1 021 162 Ft, az 1 640 000 Ft értékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel 2 073 611 Ft; a 320 000 Ft értékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel nettó 390 982 Ft; a 100 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. augusztus 5-én kelt adásvételi szerződést módosító szerződéssel nettó 111 110 Ft; az 1 840 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. augusztus 8-án kelt szerződéssel nettó 1 958 834 Ft; a 140 000 Ft névértékű üzletrészt a 2003. március 4-én kelt adásvételi szerződéssel nettó 218 661 Ft vételárért visszavásárolta. Az 1 021 162 Ft vételárat 2003. december 10-én, a 2 073 611 Ft vételárat 2003. december 2-án, a 390 982 Ft vételárat 2003. október 29-én, a 111 110 Ft vételárat 2003. december 25-én, az 1 958 834 Ft vételárat 2004. január 9-én, a 218 661 Ft vételárat pedig 2003. december 21-én kellett az alperesnek a felperes részére megfizetnie. A fenti 5 774 360 Ft vételár megfizetése iránti kötelezettségének az alperes felszólítás ellenére sem tett eleget, a követelés egy részét írásban elismerte.
A fizetési meghagyással indult, majd az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes a módosított keresetében a vételár és járulékai címén 5 774 360 Ft és annak vételár esedékességétől járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes az elsőfokú eljárásban a követelés gazdasági okbóli lehetetlenülésére hivatkozott és a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 5 774 360 Ft vételár, az egyes részösszegek esedékességétől járó késedelmi kamatok, valamint 346 500 Ft perköltség megfizetésére.
Az alperes fellebbezésében a szerződések semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte oly módon, hogy az őt terhelő marasztalás összegét a felperes által az üzletrészekért fizetett vételárakra, valamint ezeknek a kifizetés időpontjától járó késedelmi kamatára kérte leszállítani. Hivatkozott arra, hogy az alperes üzletrészképzése nem felelt meg az 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 55. §-ában írt rendelkezéseknek, így a jogellenesen képzett üzletrész adásvételére érvényes szerződés nem volt köthető; hogy a szerződések színleltek voltak, valójában kölcsönszerződés jött létre a peres felek között. Az alperes betétet gyűjtött, ezzel olyan tevékenységet folytatott, amelyre csak pénzintézet volt jogosult, ezért a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdésébe, valamint 5. §-ának (2) bekezdése ütköző leplezett szerződések is érvénytelenek, de érvénytelenségük a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján azért is megállapítható, mert azok a jóerkölcsbe is ütköznek.
A felperes csatlakozó fellebbezéssel élt, amelyben nem vitatta az adásvételi szerződések színlelt jellegét, a leplezett szerződésnek azonban mint az Szvt. 54. §-ában írt tagi kölcsönszerződéseknek az érvényes létrejöttét kérte megállapítani, és e címen kérte az alperest kötelezni a szerződések teljesítésére.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az alperest terhelő marasztalás összegét 4 750 000 Ft-ra, az egyes részösszegek után attól az időponttól járó késedelmi kamataira, amikor az alperes eladta a felperesnek a perbe hozott üzletrészeket, az alperest terhelő elsőfokú eljárási illeték összegét 285 000 Ft-ra leszállította és kötelezte a felperest az állam javára 61 000 Ft kereseti illeték és 5000 Ft csatlakozó fellebbezési eljárási illeték megfizetésére. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 10 000 Ft elsőfokú perköltséget és kimondta, hogy az ezt meghaladó elsőfokú perköltségeiket a felek maguk viselik.
Megállapította, hogy a perbe hozott szerződések a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint színleltek és mint ilyenek semmisek. Valójában kölcsönszerződést lepleztek, a szerződő felek valóságos szerződési akarata kölcsönszerződés megkötésére irányult. Tekintettel azonban arra, hogy a leplezett szerződések betétgyűjtés célját szolgálták, azok az 1996. évi CXII. törvény 3. §-ának (4) bekezdésébe, és 5. §-a (2) bekezdésébe ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a leplezett szerződések is semmisek. A semmisség jogkövetkezményét a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint vonta le és elrendelte az eredeti állapot helyreállítását. Ehhez képest az alperest a felperes által átadott összegek visszafizetésére kötelezte azzal, hogy az alperes azok visszafizetésével már a pénz átvételekor késedelembe esett, ezért a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint az átvétel időpontjától kötelezte késedelmi kamat megfizetésére. Alaptalannak tartotta az alperes csatlakozó fellebbezését, jogi álláspontja szerint a felek nem tagi kölcsön nyújtására kötöttek szerződést. Ezt az álláspontját részletesen nem indokolta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte azzal, hogy az alperes a keresetbe vett összeget és járulékait tagi kölcsön címén köteles visszafizetni. Sérelmezte az elsőfokú bíróság által megítélt 5 774 366 Ft-nak 4 750 000 Ft-ra történő leszállítását. Előadta, hogy a perbe hozott 6 adásvételi szerződésből 5 db adásvételi szerződés módosító szerződésként jött létre, ami azt jelentette, hogy a korábbi adásvételi szerződés lejártát - amelyben az alperes visszavásárolta a felperestől az üzletrészeket - meghosszabbították és a módosító szerződésekben ezáltal a vételárat is magasabb összegben határozták meg. Így alakultak ki az elsőfokú bíróság által megítélt egyes vételárak.
Nem vitatta a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy az üzletrész-adásvételi szerződések színleltek, és mint ilyenek a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint valamennyi adásvételi szerződés semmis. Előadta, hogy 2000 áprilistól tagja az alperes szövetkezetnek, részéről tagi kölcsön nyújtása történt, a szerződések tagi kölcsönszerződéseket lepleztek, ilyenként azonban a leplezett szerződések érvényesek. Az alperes 2003. október 27-én tartott közgyűlése a 4/2003. számú határozatával leszögezte, hogy tagi kölcsön nyújtása történt, csupán adózási szempontok indokolták, hogy más megnevezést adjanak az egyes összegek átvételének.
Előadta, hogy a másodfokú bíróság jogsértéssel minősítette a tagok, így az általa nyújtott tagi kölcsönt engedély nélküli betétgyűjtésnek. Hivatkozott az 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 4. §-ának (2) bekezdésére, miszerint a 3. § (1) bekezdése a) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatást csak akkor végzi pénzintézet, ha ezen törvény másként nem rendelkezik a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdése szerint viszont akkor van szükség a felsorolt pénzügyi tevékenység folytatásához a PSZÁF engedélyére, ha törvény másként nem rendelkezik. A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény, (a továbbiakban: Sztv.) valamint a 2000. évi CXLI. törvény is megengedi, hogy a szövetkezet tagjai kamat ellenében tagi kölcsönt nyújtsanak a szövetkezet részére a kölcsönszerződés írásba foglalása mellett, ami a perbeli esetben megtörtént. A Hpt. 2. számú melléklete értelmező rendelkezések I. pénzügyi szolgáltatások 3. pontja visszatér a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdésére. Eszerint a szövetkezet esetében a tagi kölcsön elfogadása is betétgyűjtésnek minősül, ha annak mértéke meghaladja a szövetkezeti törvényben meghatározott korlátot. A tagsági viszonyának kezdetétől az utolsó befizetésig - 2003. augusztus 8-áig - viszont egyik szövetkezeti törvény sem tartalmazott korlátozó rendelkezést a kölcsönök elfogadásával kapcsolatosan.
Állította, hogy a kölcsönök nem ütköztek a jóerkölcsbe sem, mivel azok megkötése az alperes szabályrendszere szerint történt. Kérte a perköltségei megállapítását is.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Előadta, hogy a Hpt. 2. számú mellékletének 1.3. pontja szerint a palástolt kölcsönszerződés tiltott betétgyűjtésnek minősült, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében a leplezett kölcsönszerződés is semmis. Ezt támasztja alá a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletének határozata is.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése szerint - az e jogszabályhelyben írt, a jelen per szempontjából nem releváns kivételektől eltekintve - csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felülvizsgálati kérelem nem támadta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy az üzletrész-adásvételi szerződések színleltek voltak, sőt ezt a felperes az alperessel egybehangzóan állította. A Legfelsőbb Bíróság ezért ebben a jogkérdésben a másodfokú bíróság ítéletét nem vizsgálta felül.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a perbe hozott adásvételi szerződések által leplezett szerződések érvénytelen kölcsönszerződésnek minősülnek.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2004. november 8-án hozott 2341/2004. számú határozatában nem a szövetkezet és a tagjai között létrejött jogviszonyt minősítette, hanem az alperes által folytatott pénzügyigazdasági tevékenységet, amelyről azt állapította meg, hogy olyan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, amely csak engedéllyel végezhető. Az alperes tevékenységet "üzletszerű betétgyűjtés és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű - nyilvánosságtól történő elfogadásának" tekintette. Az alperes jogellenes eljárásának jogi következményét az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) tartalmazza, e szerint a PSZÁF közigazgatási hatósági jogkörben eljárva a 141. § (2) bekezdésének b) pontja szerint azonnali hatállyal megtilthatja az engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást, illetve büntetőeljárást kezdeményezhet a jogosulatlan tevékenységet végző személy ellen. Az engedély hiánya az egyedi szerződéseket nem teszi érvénytelenné, mert a szolgáltatás, a szerződés tartalma nem ütközik jogszabályba. A perbeli szerződést, számos más szerződéssel együtt - üzletszerű módon - csak az alperes kötötte a jogszabály megkerülése céljából, a felperes akarata tagi kölcsön megkötésére irányult, a körülmények nem utalnak arra, hogy a PSZÁF határozata előtt felismerhető volt a felperes számára, hogy a szerződések a Hpt. rendelkezéseinek kijátszására irányulnának (BH 1994/186). A felperes nem vitatottan taggá válását követően nyújtott az alperes szövetkezetnek kölcsönt, amelyre mind az 1992. évi I. törvény 54. §-a, mind a szövetkezet alapszabálya lehetőséget adott. A tagi kölcsön igénybevétele lehetőségének, a kölcsön feltételei nyilvános meghirdetésének a tilalmát csak a 2003. évi XXXIX. törvény 53. §-ának (2) bekezdése iktatta be - 2003. július 1-jei hatállyal - az 1992. évi I. törvénybe, annak 54. § (4) bekezdéseként. A perbeli időben a szövetkezeti törvény nem korlátozta a tagok által nyújtható kölcsönök együttes összegét. Erre csak a 2004. évi XXII. törvény 33. §-ával került sor azzal, hogy az ekkor működő szövetkezeteknek legkésőbb 2005. december 31-jétől kell megfelelniük a korlátozásnak. A perbeli szerződések megkötése után iktatta be a 2004. évi XXII. törvény 7. §-a a <a id=495 ssz=6964>Hpt. 2. számú mellékletének 3. pontjába azt a rendelkezést, hogy a tagi kölcsön elfogadása akkor minősül betétgyűjtésnek, ha annak mértéke meghaladja a szövetkezeti törvényben meghatározott korlátot.
Az a körülmény, hogy az alperes valójában nem a tagoktól, hanem a nyilvánosságtól kívánta a visszafizetendő pénzeszközöket gyűjteni, így tagtoborzása valójában ennek eszköze volt, a felperes által nyújtott kölcsön tagi jellegén nem változtat.
Az alperes a kölcsönkapott összeget és annak ügyleti kamatait nem fizette vissza, ezért a Ptk. 523. §-a értelmében köteles a szerződést teljesíteni és a késedelem időpontjától a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint késedelmi kamatot fizetni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú - érdemben helyes - ítéletet eltérő jogi indokolással helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.167/2006. sz.)