adozona.hu
BH+ 2007.2.76
BH+ 2007.2.76
I. Szállítási szerződésből eredő követelés érvényesítése. A bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére tekintettel a jogerős ítélet megváltoztatása [Ptk. 198. §, 381. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.]. II. A betéti társaság, illetve a vele együtt perelt beltagok nem alkotnak egységes pertársaságot [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 90. § (2) bek., 101. § (3) bek., Pp. 51. § a) pontja].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a kiegészített ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül, egyetemlegesen, fizessenek a felperesnek, 864 500 Ft-ot, és ez összeg után, 1994. december 30-ától 2001. december 31-ig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő mértékű kamatot, 2002. január 1-jétől, a kifizetés napjáig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot, valamint 176 170 Ft perköltséget. Kimondta, hogy a II. r. és a III. r. alperesekkel szemben végrehajtás ...
BH+ 2007.2.76 I. Szállítási szerződésből eredő követelés érvényesítése. A bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésére tekintettel a jogerős ítélet megváltoztatása [Ptk. 198. §, 381. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].
II. A betéti társaság, illetve a vele együtt perelt beltagok nem alkotnak egységes pertársaságot [1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 90. § (2) bek., 101. § (3) bek., Pp. 51. § a) pontja].
Az elsőfokú bíróság a kiegészített ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül, egyetemlegesen, fizessenek a felperesnek, 864 500 Ft-ot, és ez összeg után, 1994. december 30-ától 2001. december 31-ig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő mértékű kamatot, 2002. január 1-jétől, a kifizetés napjáig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot, valamint 176 170 Ft perköltséget. Kimondta, hogy a II. r. és a III. r. alperesekkel szemben végrehajtás csak akkor vezethető, ha az I. r. alperestől a követelés összege nem volt behajtható. Végrehajtás a III. r. alperes vagyonára, csak az I. r. alperes elleni, míg a II. r. alperes vagyonára, csak az I. r. és a III. r. alperes elleni végrehajtás eredménytelensége esetén folytatható. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította.Határozatának indokolásában kifejtette, a megismételt eljárás során lefolytatott és kiegészített bizonyítási eljárás keretében azt állapította meg, hogy a felperes és az I. r. alperes között 1993. nyarán, szóban, a Ptk. 379. § (1) bekezdésében szabályozott szállítási szerződés jött létre. Ennek értelmében a felperes, mint szállító köteles volt a megállapodás szerinti 87,532 köbméter faanyagot 10 000 + áfa/m3 vételár ellenében, az alperes részére leszállítani. A felek az áru mennyiségi és minőségi átvételére a hajósi telephelyet jelölték ki. Az átvevő az I. r. alperes által meghatalmazott D. J. volt, aki szakmai ismeretei folytán alkalmas volt a faanyag minőségi és mennyiségi vizsgálatára. A szerződés szerint, három hónapos, 90 napos halasztott fizetési határidő került kikötésre. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre bocsátott szállítólevél adatai, S. T. és D. J. tanúvallomása alapján azt is megállapította, hogy a faszállítás 1993-tól kezdődően folyamatos volt. A III. r. alperes által, 1994. január 6-án aláírt, összesített szállítólevélen feltüntetett, 87,532 köbméter faárun túl, 1993. augusztus 13-án és 18-án, további 24,288 köbméter faáru, 303 600 Ft értékben került leszállításra az I. r. alperes részére.
A bíróság kifejtette, hogy a felperes további 2,58 köbméter faáru I. r. alperes részére történő megvásárlását, illetve annak 32 250 Ft értékben történő visszavásárlását nem bizonyította.
A felperes elismerése alapján, az elsőfokú bíróság megállapította azt is, hogy az I. r. alperes 1994. májusától, 1994. december 29-éig 510 000 Ft-ot fizetett meg a tartozásából.
Az alperesek szavahihetőségének hiányára, ellentmondásos nyilatkozataira hivatkozással, nem tartotta bizonyítottnak az alpereseknek azt az állítását, hogy a felperes a 87,532 köbméter faanyag leszállítását hibásan teljesítette. A rendelkezésre álló készpénzfizetési számlák alapján, az alperesek raklapelem szállítás, és ablakjavítás ellenértékeként beszámítani kívánt 642 803 Ft-os beszámítási kifogását, elutasította.
Az I. r. alperest terhelő mindösszesen 1 397 750 Ft-os vételárból leszámítva a peres felek által egyezően elismert 510 000 Ft-os alperesi teljesítést, valamint a felperes által beszámítani elismert további 20 000 Ft-os I. r. alperes javára történő értékesítésből származó összeget, 864 500 Ft és késedelmi kamatainak megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az alpereseket. A késedelmi kamatok kezdő időpontját, a rendelkezésre álló számlák, illetve a III. r. alperes nyilatkozata alapján határozta meg. A késedelmi kamat mértékének állapításakor figyelemmel volt arra, hogy a peres felek jogviszonya 1995. január 1-je előtt keletkezett.
A követelés behajtására vonatkozó rendelkezések tekintetében a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 101. § (3) bekezdésére, illetve 97. § (1) bekezdésére utalt.
Az ítélettel szemben, a fellebbezésre nyitva álló határidőben, kizárólag a II. r. alperes nyújtott be fellebbezést. Az ítéletet kiegészítő ítélet ellen, mind a II. r., mind a III. r. alperes fellebbezést terjesztett elő.
A másodfokú bíróság e fellebbezések folytán hozott ítéletével, az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben megváltoztatta. A II. r. alperest terhelő marasztalás összegét 783 150 Ft-ra, annak az elsőfokú bíróság által meghatározott késedelmi kamatára, és 128 580 Ft perköltségre leszállította. Kimondta, hogy a marasztalás összegét elsődlegesen az I. r. alperes köteles megfizetni. A II. r. és a III. r. alperes vagyonára, egymás között, egyetemlegesen végrehajtás csak akkor vezethető, ha a marasztalás összege az I. r. alperestől nem hajtható be.
A másodfokú bíróság kötelezte az II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 24 300 Ft másodfokú perköltséget.
Megállapította, hogy a II. r. alperest megillető költségmentesség folytán feljegyzett 51 900 Ft fellebbezési illetékből 46 710 Ft-ot a Magyar Állam visel, míg 5190 Ft-ot a felperes köteles megfizetni, külön felhívásra.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel nem támadott körben nem érintette, miután az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet részben elutasító, valamint az I. r. és a III. r. alpereseket marasztaló rendelkezése, a Pp. 228. § (3) bekezdése értelmében jogerőre emelkedett.
A kiegészítő ítélet tekintetében kifejtette, hogy azt az elsőfokú bíróság az elsőfokú eljárás szabályainak megsértése nélkül hozta meg. Kizárólag az annak indokolásában feltüntetett, a határozathozatal alapjául szolgáló eljárási szabály tekintetében szükséges a pontosítás. Az elsőfokú bíróság eljárása ugyanis nem a Pp. 225. § (1) bekezdésén, hanem a Pp. 225. § (6) bekezdésén alapult.
A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy a II. r. alperes fellebbezése az I. r. és a III. r. alperesre nem hat ki. Az alperesek nem minősülnek a Pp. 51. § a) pontja szerinti egységes pertársaknak. A betéti társaság beltagjai, a Gt. 101. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó Gt. 90. § (2) bekezdésben foglaltak szerint, akár a betéti társasággal együtt, akár külön is perelhetők, külön perlés esetén az ítéletekben hozott döntés a pertársakra nem terjed ki.
A másodfokú bíróság úgy ítélte, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítást lefolytatta. Annak alapján a tényállást döntően helyesen állapította meg, a kifejtett jogi indokai is, túlnyomó részben helytállóak.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a másodfokú eljárás során perbelépett felperes és a felperesi jogelőd között létrejött engedményezést érdemben nem vizsgálta. A másodfokú bíróság az engedményezés alapján, a perbeli jogutódlást megállapította. A végzés ellen a III. r. alperes által benyújtott kifogás folytán hozott végzésével a támadott határozatot helybenhagyta.
A másodfokú bíróság úgy ítélte, hogy az elsőfokú bíróság helytálló mérlegeléssel jutott arra a következtetésre, hogy a felperes és az I. r. alperes között a Ptk. 379. §-ában szabályozott szállítási szerződés jött létre, egyrészt 87,532 köbméter, másrészt 24,288 köbméter fűrészárú leszállítására. Helyesen állapította meg, hogy az áruk átadása meg is történt. A másodfokú bíróság egyetértett azzal az elsőfokú bírósági állásponttal is, hogy D. J., az I. r. alperes képviseletében az árú átvételére jogosult volt, meghatalmazással rendelkezett. A másodfokú bíróság is úgy ítélte, hogy az I. r. alperes nem bizonyította, sem a felperesi hibás teljesítést, sem a beszámítással érvényesített követelés jogalapját, - a rendelkezésre álló készpénzfizetési számlával szemben - a felperesi teljesítés hiányát. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperesek által vitatott 2,9 köbméter, összesen 29 000 Ft értékű tétel leszállítása és átadása is megtörtént. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes állítását a rendelkezésre álló bizonyítékok nem támasztják alá. Ezt meghaladóan a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényeket, a felperes elismerése alapján, akként tartotta szükségesnek módosítani, hogy a felperes az I. r. alperes által átvett fűrészárúból 2,58 köbmétert, 32 350 Ft értékben, visszavásárolt. Rögzítette az elsőfokú bíróság által megállapított tényekkel szemben azt is, a felek által 1997. március 27-én tartott egyeztetésről felvett jegyzőkönyv, valamint a felperes képviselőjének az 1997. szeptember 13-án, és az 1997. december 11-én tartott tárgyaláson tett nyilatkozata alapján, hogy az I. r. alperes a leszállított fűrészáru ellenértékéből, 1994. május 13-a, és 1994. december 29-e között több részletben, összesen 562 250 Ft-ot fizetett meg a felperesnek. Az I. r. alperes által, a fűrészáru ellenértékeként fizetendő 1 397 750 Ft összegből ezért le kell vonni, az I. r. alperes által megfizetett 562 250 Ft-ot, illetve az árú visszavásárlásából származó 32 350 Ft-ot a telephelyen visszamaradt faáru értékesítéséből eredő 20 000 Ft-ot. Az így adódó 783 150 Ft tekintetében állapította meg ezért, hogy annak megfizetését, az I. r. alperes jogos ok nélkül tagadta meg. A felperes a Ptk.313. §-ában biztosított választási jogával élve a Ptk. 300. § (1) bekezdése alapján ezt az összeget jogosult követelni. Mivel az elsőfokú bíróság ítélete az I. r. és a III. r. alperesekkel szemben jogerőre emelkedett, ezen összeg erejéig kizárólag a II. r. alperes marasztalására vonatkozó rendelkezést megváltoztatására volt mód.
A kiegészítő ítélet elleni fellebbezést részben alaposnak tartotta a másodfokú bíróság. Kimondta, hogy a II. r. és a III. r. alperes felelőssége az I. r. alperes tartozásáért, a Gt. 101. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó Gt. 90. §-a, illetve Gt. 97. § (1) bekezdése szerint mögöttes.
A másodfokú bíróság az első- és a másodfokú perköltségekről annak figyelembe vételével döntött, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban, a II. r. alperessel szemben 62%-ban, a másodfokú eljárásban 90%-ban lett pernyertes.
A jogerős ítélettel szemben a II. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen kérte annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereset elutasítását. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével, az eljárt bíróságok új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását indítványozta. A támadott határozat ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértését a Ptk. 198. §-ára, a Ptk. 381. § (1) bekezdésére, a Ptk. 200. § (2) bekezdésére, a Ptk. 234. § (1) bekezdésére, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: Cstv.) 34. § (2) bekezdésére hivatkozással jelölte meg. Utalt arra, hogy az eljárt bíróságok a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt szabályok megsértésével, okszerűtlenül mérlegelték. A tényállást az alperesekkel haragos viszonyban álló D. J. tanúvallomására alapítva állapították meg. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezésben foglalt, II. r. alperesi érveléseket nem bírálta el. Figyelmen kívül hagyta, hogy a felperesi jogelőd nevében, annak képviseletére nem jogosult személytől származik a felperes perbelépéséhez való hozzájáruló nyilatkozat. A nyilatkozat megtételének időpontjában ugyanis a felperes jogelődje már felszámolási eljárás alatt állt.
Tagadta a rendelkezésre álló bizonyítékokra utalással, hogy 1993. augusztusában a felperes az I. r. alperes részére fűrészárut szállított. Vitatta a felperes, nála maradt fűrészárura vonatkozó nyilatkozatára utalással, hogy az I. r. alperes, a Ptk. 381. § (1) bekezdése alapján, elállási jogával nem élhetett.
Tagadta, hogy a felperes bizonyította volna, a raklapelem szállítással, illetve az ablakkeret javítással kapcsolatos alperesi követelés kiegyenlítését. Kétségbe vonta, hogy a felperesi jogelőd és a felperes között az engedményezés, a csatolt okiratban megjelölt időpontban jött létre.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős határozatot, a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálta.
Megállapította, hogy a II. r. alperes által felsorolt jogszabályok közül kizárólag a Ptk. 198. §-át, illetve a Pp. 206. § (1) bekezdését sérti a támadott határozat.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság egyetértett a másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy az alperesek a Gt. 101. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Gt. 90. § (2) bekezdésének rendelkezése folytán nem alkottak, a Pp. 51. § a) pontja szerint, egységes pertársaságot. Ebből következően, a II. r. alperes felülvizsgálati kérelme alapján hozott döntés nem hat ki az I. r. és a III. r. alperesre.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a becsatolt engedményezési szerződést tartalmazó okirat keltezése - 2000. október 25-e - alapján, illetve arra tekintettel, hogy a II. r. alperes a felperesi jogelőd perből elbocsátásához hozzájárult, a felperes perben állásával kapcsolatosan, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem észlelt.
Utal arra is a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság - ahogy azt EBH 2003. 868. sz. elvi határozatában is kifejtette - hogy az engedményezési szerződés esetleges érvénytelensége, az engedményezési szerződés alanyainak jogviszonyára hat ki. Az érvénytelenség jogkövetkezményeit a közöttük fennálló jogviszonyban kell levonni. Az érvénytelenség az adós fizetési kötelezettségét nem befolyásolja. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás keretében a II. r. alperesnek a felperes jogelődje és a felperes között létrejött engedményezési szerződés tekintetében állított jogszabálysértésekre való hivatkozása jelen felülvizsgálati eljárás keretei között nem volt vizsgálható.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a II. r. alperes állításával szemben, a rendelkezésre álló iratok alapján, azt állapította meg, hogy a jogvita eldöntése szempontjából jelentős körülményeket, a fellebbezésben foglaltakat a másodfokú bíróság elbírálta, így eljárási szabálysértés e tekintetben sem volt észlelhető.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság egyetértett az eljárt bíróságok I. r. alperes hibás teljesítésre történő hivatkozásával, illetve a Ptk. 381. § (1) bekezdésére alapítva gyakorolni kívánt elállási joggal kapcsolatos álláspontjával is. Nem volt megállapítható a Ptk. 381. § (1) bekezdésének megsértése sem.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság úgy ítélte, hogy kizárólag az 1993. augusztusi szállítások tekintetében rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelték okszerűtlenül - a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésével - az eljárt bíróságok. A 2001. november 23-án tartott tárgyaláson ugyanis maga a felperes jelentette ki, hogy 1993. nyarán 88 köbméter körüli faáru tekintetében jött létre szóbeli megállapodás a felperes és az I. r. alperes között. Az is megállapítható, hogy 7. számú jegyzőkönyvhöz csatolt számlák sem alkalmasak bizonyítani azt, hogy az azokon megjelölt árú 1993. augusztusában az I. r. alperes részére került leszállításra. Utal arra is a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság, hogy a felperesi állítás bizonyítására, az alperesekkel ellentétesen érdekelt D. J. tanúvallomása nem volt alkalmas, továbbá, hogy S. T. sem tudott a felperes előadását alátámasztó érdemleges tanúvallomást tenni.
Mindezekre tekintettel az 1993. augusztusi szállításokra vonatkozóan, a felperes és az I. r. alperes között szerződés létrejötte nem volt megállapítható. A Ptk. 198. § (1) bekezdésében írt feltételek hiányában ezért a 24,288 köbméter faáru ellenértékeként megjelölt 303 600 Ft tekintetében, a II. r. alperes marasztalása jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság emiatt a másodfokú bíróság által meghatározott marasztalási összegből ezt az összeget leszámította. A jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezve, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva, a II. r. alperest 479 550 Ft erejéig marasztalta, a jogerős ítélet meghozatalára tekintettel alkalmazandó, Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával. (Legf. Bír. Pfv.X.20.285/2006.sz.)