adozona.hu
BH 2007.1.17
BH 2007.1.17
I. A szövetkezeti üzletrész átruházására akkor is lehetőség van, ha az nem testesül meg értékpapírban [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Sztv.) 55. § (1) bek., 56. §]. II. A befektetési céllal kötött szövetkezeti üzletrész-adásvételi szerződést nem teszi színleltté önmagában az a körülmény, hogy az eladó tevékenysége engedélyhez kötött üzletszerű betétgyűjtésnek minősül [1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) bek., 5. § (2) bek., 14. §, Ptk. 207. § (4)-(5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított és a másodfokú bíróság ítéletében pontosított tényállás szerint az alperes B. S. Fejlesztő Szövetkezet a pénzüket rövid időtartamra, jó hozammal befektetni kívánó személyeket tagként felvette, és részükre a névértéket csekély mértékben meghaladó áron - a tulajdonukban lévő A-H. (korábbi elnevezése szerint B. Vagyonkezelő Szövetkezet) szövetkezeti üzletrészeket értékesített, amelyeket egyidejűleg magasabb áron, 1-12 hónapos fizetési határidővel viss...
BH 2007.1.17 I. A szövetkezeti üzletrész átruházására akkor is lehetőség van, ha az nem testesül meg értékpapírban [1992. évi I. tv. (továbbiakban: Sztv.) 55. § (1) bek., 56. §].
II. A befektetési céllal kötött szövetkezeti üzletrész-adásvételi szerződést nem teszi színleltté önmagában az a körülmény, hogy az eladó tevékenysége engedélyhez kötött üzletszerű betétgyűjtésnek minősül [1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.) 3. § (1) bek., 5. § (2) bek., 14. §, Ptk. 207. § (4)-(5) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított és a másodfokú bíróság ítéletében pontosított tényállás szerint az alperes B. S. Fejlesztő Szövetkezet a pénzüket rövid időtartamra, jó hozammal befektetni kívánó személyeket tagként felvette, és részükre a névértéket csekély mértékben meghaladó áron - a tulajdonukban lévő A-H. (korábbi elnevezése szerint B. Vagyonkezelő Szövetkezet) szövetkezeti üzletrészeket értékesített, amelyeket egyidejűleg magasabb áron, 1-12 hónapos fizetési határidővel visszavásárolt. Az adott időtartamra befektetni kívánó szövetkezeti tag nyereségét a vételi és eladási ár különbözete képezte. Az alperes az általa kínált befektetési lehetőséget hirdetésben tette közzé, ezekben a banki kamatokat meghaladó mértékű hozamot ígért. A felperes élni kívánt a felajánlott befektetési lehetőséggel, ezért a 2003. április 28-án kötött adásvételi szerződéssel az alperes tulajdonában álló A-H. üzletrészt vásárolt 3 millió forint vételárért. Az egyidejűleg kötött újabb adásvételi szerződéssel a felperes ugyanezeket az üzletrészeket eladta az alperesnek. A vételár kifizetésének határidejét a felek több alkalommal módosították, az utolsó, - 2003. augusztus 29-én - történt módosítás szerint az alperes 3 220 313 Ft vételár megfizetését vállalta 2003. szeptember 29-ei határidőre.Az ugyancsak 2003. április 28-án kötött adásvételi szerződéssel a felperes 1 400 000 Ft vételárért további 1 400 000 Ft névértékű A-H. szövetkezeti üzletrészt vásárolt az alperestől. Az ugyanezen időpontban megkötött többször, - utoljára 2003. augusztus 29-én - módosított adásvételi szerződéssel az alperes az üzletrészeket 1 486 989 Ft vételárért visszavásárolta, amelynek fizetési határideje ugyancsak 2003. szeptember 29-e volt.
2003. augusztus 29-én a felperes 800 000 Ft névértékű A-H. szövetkezeti üzletrészt vásárolt az alperestől 800 000 Ft vételárért, az ugyanezen a napon kelt újabb adásvételi szerződéssel pedig az alperes ezeket az üzletrészeket 808 333 Ft vételárért visszavásárolta. Az alperes által fizetendő vételár teljesítési határidejét 2003. szeptember 30-ában határozták meg. Az alperes a vételár-fizetési kötelezettségének felhívás ellenére sem tett eleget, ezért a felperes a keresetében összesen 5 515 635 Ft vételár, ennek az esedékességtől járó kamatai, valamint a perköltségek megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes a kereset jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Állította, hogy a perbe hozott szerződések színleltek voltak, és mint ilyenek a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint semmisek, azok kölcsönszerződést lepleztek. A leplezett kölcsönszerződések is érvénytelenek, mert a Hpt. 3. §-ának (4) bekezdésébe, illetőleg 5. §-ának (2) bekezdésébe ütköznek, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint a leplezett szerződés is semmis. Hivatkozott még arra, hogy a szerződések a jóerkölcsbe is ütköznek, mert a jogszabályok megkerülésére irányultak, a szerződések semmissége azon okból is megállapítható, hogy a szövetkezeti törvény 56. §-ának (1) bekezdésébe ütköző kamatkikötést tartalmaznak. Végezetül arra is hivatkozott, hogy az üzletrészek képzésére jogellenesen került sor, ezért az üzletrészek nem léteznek, az adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményeként kérte az eredeti állapot helyreállítását. A felperes által átadott összegek, valamint az átadás időpontjától járó késedelmi kamatok tekintetében a keresetet elismerte, azt meghaladóan elutasítani kérte.
A felperes vitatta a szerződések érvénytelenségét. Állította, hogy az alperessel valóságos üzletrész-adásvételi szerződéseket kötött, amely szerződések a banki gyakorlatban szokásos ún. "swap" ügyletnek minősülnek. Arra az esetre, ha a bíróság a szerződések érvénytelenségét megállapítaná, másodlagosan az eredeti állapot helyreállítása körében 5 200 000 Ft vételár, annak a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésében írt késedelmi kamata, valamint kártérítés címén - a Ptk. 6. §-ára alapítva - 167 135 Ft és kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A 167 135 Ft-ban megállapított kártérítés az alperes által ígért hozam és a késedelmi kamat címén megítélt összeg közötti különbözetet jelenti.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 5 515 635 Ft-ot, ebből az egyes összegek lejártától járó késedelmi kamatot, valamint 275 800 Ft perköltséget, az állam részére pedig 331 000 Ft le nem rótt kereseti illetéket. Megállapította, hogy a felek által kötött adásvételi szerződések színleltek voltak, sem az alperes, sem a felperes nem kívántak a B. Vagyonkezelő Szövetkezet üzletrészei vonatkozásában adásvételi szerződést kötni. A szövetkezeti üzletrész nem alkalmas a befektetésre vagy rövid lejáratú pénzkövetelés átruházására. A felek valóságos szerződési akarata befektetési szerződés kötésére irányult, amely alapján a felperes pénzt helyezett el az alperesnél, az alperes pedig vállalta annak visszafizetését hozammal növelt összegben. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a felek által leplezett szerződés nem semmis. A szerződés az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az alperes tevékenysége pénzügyi szolgáltatásnak minősült, amelyet kizárólag pénzügyi intézmény végezhetett. A Hpt. 5. §-ának (2) bekezdése szerint betétgyűjtésre kizárólag hitelintézet jogosult, ezért a szerződés jogszabályba ütközik. A felek szerződésének tárgyát képező szolgáltatást jogszabály nem tiltja, ezért az 1996. évi CXII. törvény hivatkozott szabályaiba ütköző szerződések semmissége a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint nem állapítható meg. Az alperes tehát a szerződéseket a tartalmuknak megfelelően köteles teljesíteni.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott már hivatkozott számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperes a marasztalás összegét vételár címén tartozik a felperesnek megfizetni. A késedelmi kamat mértékét 2005. január 1-jétől a mindenkori késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat összegében határozta meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 142 900 Ft másodfokú perköltséget és az államnak felhívásra 331 000 Ft fellebbezési eljárási illetéket. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kiemelte, hogy az alperesnek A-H. szövetkezeti üzletrészek voltak a tulajdonában, ezek az üzletrészek adták a perbeli adásvételi szerződések tárgyát és az A-H. Szövetkezet a felperest a megszerzett üzletrészek tulajdonosaként tartja nyilván. Jogi álláspontja szerint nem volt megállapítható, hogy az üzletrész-adásvételi szerződéseket a peres felek közös akarattal színlelték volna. Megítélése szerint a szövetkezeti üzletrész mint értékpapír - kellékeinek szabályozottsága hiányában - nem felelt meg a Ptk.-ban szabályozott értékpapír fogalomnak, de jogi gazdasági természetét illetően azzal rokon vonásokat mutat. A szövetkezeti üzletrész tehát alkalmas volt arra, hogy adásvételével a felek a szerződéssel elérni kívánt célt megvalósíthassák. Az Sztv. 56. §-ának (1) és (2) bekezdése az üzletrész kívülálló személyre történő átruházhatóságát biztosította. Az üzletrész teljes körű forgalomképességgel rendelkezett, forgalmi értéket testesített meg és ahhoz szervezeti, vagyoni jogosultságok kapcsolódtak. Alkalmasak lehettek a vásárlásukkal elérni kívánt gazdasági cél, nevezetesen a hozam, illetőleg árfolyamnyereség elérésére. A felperes részére ezt az árfolyamnyereséget garantálta az üzletrész eladása időpontjában, azzal egyidejűleg kötött visszavásárlási szerződés. A felperes ügyleti akarata teljes egészében megfelelt az adásvételi szerződésekben foglalt nyilatkozatának, a nyilatkozatai a valós ügyleti akaratát tükrözték. Az alperes ezért az adásvételi szerződés teljesítése címén köteles az elsőfokú bíróság által megítélt összeget megfizetni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és helyette új határozat hozatalát, az alperest terhelő marasztalás összegének 5 200 000 Ft-ra és a felperes teljesítése időpontjától járó késedelmi kamataira történő leszállítását; másodlagosan mindkét fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Kérte a perköltségei megítélését is.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 55. §-a (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy a felperes - és más tagok - véglegesen nem adtak át pénzeszközöket a szövetkezet részére, csupán kölcsönt nyújtottak, amelyből nem lehet üzletrésztőkét képezni. Eredménytartalékkal, illetőleg tőketartalékkal a szövetkezet nem rendelkezett, ezért jogszerűen képzett üzletrésze sem volt. A Legfelsőbb Bíróság a d=320933 ssz=1>Kfv. I. 35.557/2001/7. számú ítéletében megállapította, hogy a perbeli szerződések tárgyát képező üzletrészek érvényesen nem jöttek létre, ezért adásvétel tárgyát sem képezhették. Miután az alperesnek nem volt átruházható üzletrésze, - valójában az adásvétel tárgyát adó üzletrészek nem léteztek - az adásvételi szerződések lehetetlen szolgáltatásra irányultak, ezért a Ptk. 227. §ának (2) bekezdése szerint valamennyi adásvételi szerződés semmis.
Állította, hogy a szerződések jogszabályba ütköztek, mert sértették a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 56. §-ának (1) bekezdésében írt, a szövetkezeti üzletrészek után való kamat kikötésének a tilalmát. Az adásvételi szerződésekben az üzletrészek eredeti eladási és a visszavásárlási ára közötti különbözet kamatkikötést takart, ami a hivatkozott jogszabályhely szerint tilos. E jogszabályba ütköző kikötés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdés szerint semmissé teszi a szerződéseket.
Előadta, hogy az adásvételi szerződések semmissége a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése értelmében azok színlelt volta miatt is megállapítható lett volna. Álláspontja szerint a szerződések nem tükrözték a felek tényleges szerződési akaratát, azok kölcsönszerződést lepleztek. Mivel azonban az alperes üzletszerű betétgyűjtést folytatott, a leplezett szerződés az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 3. §-ába ütközött, ezért a leplezett kölcsönszerződés mint jogszabályba ütköző szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis.
Végezetül hivatkozott arra, hogy a szerződések a jóerkölcsbe is ütköztek, a semmisségük ez alapján is megállapítható. Jogkövetkezményként a felperes csak az általa kifizetett vételár visszafizetésére és annak a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésében írt késedelmi kamataira tarthat jogszerű igényt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság az alperes által felhozott jogszabálysértéseket nem követte el.
Elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felek közötti üzletrész-adásvételi szerződések színlelt szerződésnek tekinthetők-e vagy sem. Amennyiben a szerződés nem színlelt akkor azt kellett eldönteni, hogy érvényes-e vagy sem, csak a színlelés megállapítása esetén kerülhetne sor annak vizsgálatára, hogy a leplezett szerződés miként minősíthető és hogy érvénytelen-e.
Annak eldöntéséhez szükséges bizonyítékokat - hogy a felek közös akarata nem annak a szerződésnek a megkötésére irányult, amelyet írásbeli nyilatkozatukban kifejeztek - a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesnek kellett volna bizonyítania, a bizonyítás sikertelensége a Pp. 3. §ának (3) bekezdése szerint az alperest terheli. Az alperesnek azonban csak azt sikerült bizonyítania, hogy a részéről évek óta folytatott tevékenység - így a perbeli szerződés is - üzletszerű betétgyűjtésre irányult, szerződési nyilatkozata nem fedte a valóságos akaratát, amely azonban a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése értelmében a szerződés érvényessége szempontjából közömbös, mert ez a felperes előtt rejtve maradt, azt nem ismerhette fel.
Az alperes alapszabálya szerint a szövetkezet célja, hogy elsősorban a tagok megtakarításait a tagok javára, a szükséges szakértelmet biztosítva a lehetséges legnagyobb profit elérése érdekében befektesse a vonatkozó jogszabályok és a tisztességes üzleti verseny keretei között. Az alperes, saját előadása szerint is szövetkezeti értékpapírok forgalmazását hirdette a lekötési időtől függő hozam mellett. A felperes, ahogyan személyes meghallgatásokon előadta, a pénzét kívánta befektetni az alperes által ajánlott üzletrész megvásárlásával, illetve eladásával a célból, hogy megfelelő nyereséghez hozzájusson.
A szerződéskötés gazdasági célja a legkülönbözőbb típusú szerződésekkel elérhető. A tulajdoni részesedést megtestesítő értékpapírokat is lehet befektetési céllal - forgatás céljával - árfolyamnyereségre spekulálva vásárolni, illetve eladni, amelyek során lényegében a pénzkihelyezés, illetve pénzfelvétel történik értékpapír fedezet mellett. Az Sztv. 55. §-ának (1) bekezdése szerint az üzletrésztőkéből az üzletrész tulajdonosra eső részből a jogosult kérésére névre szóló értékpapírt kell kiállítani. A szövetkezeti üzletrész tehát nem feltétlenül testesül meg értékpapírban, de névértéke akkor is van, amely annak megfelelően változik, hogy a szövetkezet miként gazdálkodik. Értékpapír kiállítása nélkül a szövetkezet által kimutatott vagyonrészként jelenik meg. Az Sztv. 57. §-ának (1) bekezdése értelmében a szövetkezet köteles az üzletrészek tulajdonosairól, valamint az üzletrészek névértékéről nyilvántartást vezetni. Az üzletrész átruházására értékpapír kiállítása nélkül is lehetőség van, ez esetben jogok átruházása történik, amelyek részben vagyoni jellegűek (osztalékjog, vagyonmaradványhoz való jog), részben bizonyos személyes jellegű jogok. Helyesen foglalt állást a másodfokú bíróság abban a kérdésben, hogy az üzletrészek, amelyeknek valós vagyoni értéke és forgalmi értéke eltérő lehet, alkalmasak kedvező hozamú pénzbefektetésre. Ennek jogi formája pedig adásvételi szerződés megkötése is lehet. A felperes tehát nem színlelt, amikor adásvételi szerződést kötött befektetési céllal, nem lehetett a szerződéskötés körülményeiből arra következtetni, hogy befektetési céllal kölcsönszerződést kívánt volna kötni.
A PSZÁF 2341/2004. számú határozatában nem a szövetkezet és annak tagjai között létrejött jogviszonyt minősítette, hanem az alperes által folytatott tevékenységet, amelyről azt állapította meg, hogy olyan pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, amely csak engedéllyel végezhető. Az alperes tevékenységét "üzletszerű betétgyűjtés és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű nyilvánosságtól történő elfogadásnak" tekintette. Mindezen feltételeknek megfelelő szerződéstípus a Ptk.-ban nincsen szabályozva. Az engedély hiányának az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.)-ben írt jogkövetkezményei vannak, amelyeket a PSZÁF közigazgatási jogkörben eljárva jogosult alkalmazni, ez azonban nem érinti az egyedi szerződések érvényességét, amelyeknek tartalma nem sért; és nem is kerüli meg jogszabályt.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a Legfelsőbb Bíróság az alperes üzletrész-képzését jogellenesnek minősítette, ezért a perbeli szövetkezeti üzletrészek nem léteztek, így a szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányult, tehát semmis. A jelen szerződés tárgya mint ahogyan a másodfokú bíróság megállapította nem az alperes által képzett üzletrészekből a tagoknak juttatott üzletrészek voltak, hanem az alperes tulajdonában lévő B. Vagyonkezelő (A-H.) Szövetkezeti üzletrészek. Az A-H. Szövetkezet igazolta, hogy a felperest az általa megvásárolt üzletrészek tulajdonosaként, a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 57. §-ának (1) bekezdése szerint vezetett nyilvántartásba bejegyezte. Arra nézve, hogy az A-H. Szövetkezet üzletrész-képzése mennyiben felelt meg a jogszabályoknak, a Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.557/2001/7. számú és a Cgf. VII. 32.629/1998/2. számú ítélete megállapításokat nem tartalmaz. A perbeli üzletrész-adásvételi szerződések tehát harmadik, perben nem álló szövetkezet üzletrészeire vonatkoztak, azoknak a másodfokú ítélet szerint az alperes mint eladó tulajdonosa volt, ezért a szerződés nem irányult lehetetlen szolgáltatásra, így a Ptk. 227. §-ának (1) bekezdése szerinti lehetetlen szolgáltatásra irányuló jellege és ezáltal a semmissége nem volt megállapítható.
A Pp. jelen eljárásra még irányadó 272. §-ának (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azokat a tényeket, amelyek megalapozzák a 270. §-ában fennálló feltételek meglétét, tehát, hogy a határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan miért jogsértő. A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, a jelen esetben nem releváns kivételekkel. Az alperes a fellebbezésében arra is hivatkozott, hogy a perbeli szerződésekben az üzletrész-adásvétel tárgyát képező B. vagyonkezelő Szövetkezet (jelenlegi nevén A-H. Szövetkezet) üzletrészei sem jöttek létre jogszerűen, illetve az a "szindikátusi szerződés", amellyel az üzletrészek cseréje a két szövetkezet között megtörtént, semmis. A felülvizsgálati kérelmében azonban nem sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértést követett volna el, amikor a perbeli üzletrészeket az alperes tulajdonában lévő B. Vagyonkezelő Szövetkezeti üzletrészekként vette figyelembe.
Alaptalanul állította az alperes, hogy az üzletrész-adásvételi szerződésben írt vételár kikötése - tekintve, hogy az az 1992. évi I. törvény 56. §-ának (1) bekezdésének utolsó fordulatába ütközik, - a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. Az 1992. évi I. törvény 56. §-ának (1) bekezdése többek között arra nézve tartalmaz rendelkezéseket, hogy a szövetkezeti üzletrész tulajdonost az üzletrésze alapján milyen anyagi jogi jogosultságok illetik meg az "üzletrészt kibocsátó" szövetkezettel szemben. Eszerint az üzletrész a szövetkezet adózott eredményéből annak tulajdonosát évenként részesedésre jogosítja. Tiltja a törvény a szövetkezet és az üzletrész tulajdonosa között olyan tartalmú szerződés megkötését, amely szerint az üzletrész tulajdonost az adózott eredményben való részesedés mellett - vagy helyette - az üzletrész után kamat illeti meg. A perbeli adásvételi szerződések tárgyát nem az alperes, hanem kívülálló harmadik szövetkezet üzletrészei képezték. Nincs tehát jogi jelentősége annak, hogy a felperes által elfogadott visszavásárlási árat az alperes oly módon alakította ki, hogy a befektetés garantált módon nagyobb hozamot biztosítson, mint a pénzpiacon szokásos kamatok.
A felülvizsgálati kérelem jogszabálysértőnek ítélte, hogy a másodfokú bíróság a perbeli szerződéseket nem tekintette a jóerkölcsbe ütköző megállapodásnak. Ebben a körben a korábbi beadványaiban kifejtett indokokra utalt. Az alperes a fellebbezésében a perbeli szerződések színleltségét és az állította, hogy a leplezett szerződés kölcsönszerződés volt. A palástolt szerződés semmisségének a megállapítását kérte többek között azért, mert az a jóerkölcsbe ütközik. A másodfokú bíróság nem fogadta el a szerződés színleltségére vonatkozó alperesi érvelést, ezért a leplezett szerződés nem létében annak jóerkölcsbe ütközését sem vizsgálta. Nem történt tehát az alperes által állított, a "semmisségi ok mellőzésében" megmutatkozó jogszabálysértés.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.168/2006. sz.)