adozona.hu
BH+ 2006.10.472
BH+ 2006.10.472
A szabadságelvonást szenvedettek részére járó juttatásra való jogosultság feltételei [267/2000. (XII. 26.) Korm. r. 1. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) alapján járó juttatás-megállapítási igényt terjesztett elő az alperesnél, amelyet az határozatával elutasított.
A felperes fellebbezése folytán eljárt nyugdíjfolyósító igazgatóság igazgatója az első fokú határozatot hatályában fenntartotta.
A felperes keresetében a részére járó juttatás megállapítását kérte.
A Fővárosi Munkaügy...
A felperes fellebbezése folytán eljárt nyugdíjfolyósító igazgatóság igazgatója az első fokú határozatot hatályában fenntartotta.
A felperes keresetében a részére járó juttatás megállapítását kérte.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a juttatás feltételeit a Korm. r. 1. §-a határozza meg, ennek megfelelően az az életvitelszerűen Magyarországon élő, Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár jogosult a juttatásra, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, ha elítélése az 1989. évi XXXVI. törvény, illetve az 1990. évi XXVI. törvény alapján semmis; a jogosultság időtartamához pedig hozzá kell számítani azt az időtartamot is, amely alatt a juttatásra jogosult személyt az 1956. évi 31. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) alapján közbiztonsági őrizetben tartották.
A jogerős ítélet indokolása megállapította, hogy a felperest a járásbíróság, illetve a megyei bíróság 1971-ben tiltott határátlépés előkészülete miatt 7 hónap börtönbüntetésre ítélte, B.9. számú, illetve Bf.12. számú ítéletével. A felperes a szabadságvesztést 1971. április 13-tól 1971. december 7-ig szenvedte el. A városi bíróság B.2. számú végzésével a fenti ítéleteket az 1992. évi XI. törvény 1. § i) pontja alapján nyilvánította semmissé. Ily módon a semmissé nyilvánításra nem a Korm. r. 1. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott törvények alapján került sor, ezért a felperes juttatásra nem jogosult.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a szabadságvesztés időtartama sem érte el a juttatásra való jogosultságot megalapozó minimális 3 évet, továbbá, hogy a felperes nem állt 1956. és 1971. között közbiztonsági őrizetben, ezzel szemben állami gondozásban volt, amely a juttatás időtartamához nem számítható hozzá.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, hivatkozással annak megalapozatlanságára, és az abból levont téves jogi következtetésekre.
Előadta, hogy 1956. és 1971. között szüleitől erőszakkal vették el, és tartották fogva, intézeti elhelyezés formájában. Állította, hogy ebben az időszakban nem állami gondozásban állt.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, hivatkozással a Korm. r. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra, illetve arra, hogy a Korm. r. 6. § (2) bekezdésének első mondata értelmében az 1. §-ban meghatározott feltételek fennállását a Központi Kárrendezési Iroda, illetőleg annak jogelődje által hozott jogerős személyi kárpótlási határozata, az elítélés semmisségét és a szabadságvesztés tényleges időtartamát pedig az első fokon eljárt bíróság igazolása igazolja; a felperes pedig ilyen okiratokat az eljárásban nem csatolt be.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az iratokból megállapíthatóan a városi bíróság a felperes elítélését B.2. számú végzésében az 1992. évi XI. törvény 1. § i) pontja alapján nyilvánította semmissé.
Az 1992. évi XI. törvény az 1963. és 1989. között elkövetett egyes állam és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szól. Ezzel szemben a Korm. r. 1. § (1) bekezdés a) pontja az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról rendelkező 1989. évi XXVI. törvény, illetve az 1945. és 1963. közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkező 1990. évi XXVI. törvény alapján megállapított semmisséget minősíti a juttatás alapjául szolgáló körülményekre; ezért a felperes a Korm. r. alapján juttatásra nem jogosult.
A jogerős ítélet indokolása helytállóan állapította meg, hogy a Tvr. alapján elrendelt közbiztonsági őrizet csak a juttatás alapjául szolgáló időtartamhoz számítható hozzá, önmagában juttatásra nem jogosít.
A becsatolt iratokból megállapíthatóan a felperes nem volt közbiztonsági őrizetben, egyébként is, az annak elrendelését szabályozó Tvr. 4. §-a az őrizet leghosszabb tartamát 6 hónapban határozza meg.
A leírtakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. MfvK.IV.10.126/2005.)