adozona.hu
EH 2005.1382
EH 2005.1382
Adókedvezmény alkalmazása esetén a bizonyítási kötelezettség nem az adóhatóságot, hanem az adózót terheli. Nem az alapítvány által kiadott igazolás, hanem az együttes törvényi feltételek megléte teremti meg az adómentességet [1990. évi XCI. tv. 1. §; 1995. évi XCVII. tv. 1. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az E. általános iskolában (továbbiakban: iskola) dolgozott tanítónőként. 2002. november 15-én kérte a munkáltató engedélyét ahhoz, hogy 13. havi illetményét távoktatás céljára fordíthassa. Az iskola részére a 13. havi juttatás munkáltatót terhelő járulékokkal növelt összegében (140 000 Ft-ért) a N. I. 2000 Kft.-től (továbbiakban: kft.) oktatási csomagot vásárolt, amit költségei között elszámolt. A kft. és a R. A. (továbbiakban: alapítvány) alvállalkozói megállapodást kötött. Ebben ...
EH 2005.1382 Adókedvezmény alkalmazása esetén a bizonyítási kötelezettség nem az adóhatóságot, hanem az adózót terheli. Nem az alapítvány által kiadott igazolás, hanem az együttes törvényi feltételek megléte teremti meg az adómentességet [1990. évi XCI. tv. 1. §; 1995. évi XCVII. tv. 1. §].
A felperes az E. általános iskolában (továbbiakban: iskola) dolgozott tanítónőként. 2002. november 15-én kérte a munkáltató engedélyét ahhoz, hogy 13. havi illetményét távoktatás céljára fordíthassa. Az iskola részére a 13. havi juttatás munkáltatót terhelő járulékokkal növelt összegében (140 000 Ft-ért) a N. I. 2000 Kft.-től (továbbiakban: kft.) oktatási csomagot vásárolt, amit költségei között elszámolt. A kft. és a R. A. (továbbiakban: alapítvány) alvállalkozói megállapodást kötött. Ebben az alapítvány vállalta, hogy a kft. által értékesített oktatási csomagokkal kapcsolatban előadásokat szervez, konzultációkat tart. A felperes - távoktatásban való részvétel címén - alapítványi támogatást igényelt 140 000 Ft erejéig. Az alapítvány a kért támogatás 75%-át, 98 000 Ft-ot fizetett ki a felperesnek. Egyben igazolást adott részére, amelyben az összeget az 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 1. sz. melléklet 3.2., 3.2.2. pontjára hivatkozással adómentes juttatásként tüntette fel.A felperes az összeget a személyi jövedelemadó bevallásában nem szerepeltette. Könyvet vett át oktatási csomag részeként, konzultációkon nem vett részt, a vizsgát a kft. által megküldött teszt kitöltésével tette le.
Az adóhatóság a felperesnél szja. adónemben ellenőrzést végzett 2002. évre vonatkozóan. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 70 489 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet megfizetésére. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A bevalláshoz képest a felperes terhére 140 000 Ft munkaviszonyból, nem önálló tevékenységből származó jövedelmet állapított meg. Az volt a jogi álláspontja, hogy az érintett felek az ún. távoktatási rendszert, az oktatási modulok megvételét, a konstrukciót ténylegesen és kizárólag a közterhek elkerülése, adóelőny realizálása céljából alkalmazták.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Vitatta azok jogalapját és az összegszerűséget is.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes az Art. 1. § (7) bekezdésében, 2. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel jogszerűen állapította meg a felperes terhére az szja adókülönbözetet. A határozatok a jogalap és az összegszerűség tekintetében sem sértenek jogszabályt. A konstrukció lényege az volt, hogy az abban részt vevő felek a közteherviselés alól kibújva, adó megkerülésének módszerével jussanak kedvezőbb helyzetbe. Az alapítványi kifizetés látszólagos volt, ténylegesen a felperest megillető 13. havi illetmény kifizetésére került sor.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, "a bizonyítékok ismételt egybevetésével és mérlegelésével", vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás jogszabálysértő, a bíróság eljárása nem felel meg a Pp. 164. § (1) bekezdésében, az Art. 1. § (7) bekezdésében foglaltaknak, és a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezések téves jogértelmezésén alapul.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint alapos:
A magánszemély minden jövedelme adóköteles. Ettől eltérő szabályt, az adókból kedvezményt a kivételes célok érdekében - az Szja. tv. alapelveinek figyelembevételével - csak törvény állapíthat meg. Az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló, magánszemély adójának csökkentését eredményező eltérő szabály, adókedvezmény annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló szerződés, jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja az eltérő szabály, az adókedvezmény célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll. Ha a felek a színlelt jogügyletekkel kívánják érvényesíteni, növelni az adószabályok alkalmazásának előnyeit, akkor azokat az adókötelezettség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. A magánszemély, vagy annak adózásában közreműködő, azt befolyásoló más személy egyaránt köteles a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az adókötelezettséget, az adó mértékét befolyásoló tényezők esetében érvényesíteni az Szja. tv.-ben foglalt alapelveket [Szja. tv. 1. § (3)-(4)-(5) bekezdése]. Az Art. 2. § (1) bekezdése szerinti alapelv általános szabályt rögzít, ehhez képest az Szja. tv. speciális rendelkezésként tartalmazza az erre az adónemre vonatkozó alapelveket, ezért a perbeli jogvita elbírálása kapcsán ez utóbbiakat kell alkalmazni [Szja. tv. 1. § (2)-(5) bekezdése].
Az ismertetett kógens jogszabályi rendelkezésekből, valamint az Art. 1. § (7) bekezdése szerinti szabályból következően az adóhatóság és a bíróság köteles és jogosult arra, hogy vizsgálja a láncolatban bonyolódó cselekményeket egyedileg és összességükben, és arra is, hogy levonja ezek adójogi konzekvenciáit, amelyek kizárólag az adójogi jogviszonyra nézve irányadóak (724/B/1992. AB határozat).
A felperes bizonyítási teherrel kapcsolatos érvelésére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság tehát kiemeli, hogy a bizonyítási kötelezettség, adóelőny, adókedvezmény alkalmazása kapcsán nem az adóhatóságot, hanem az azt igénybe vevő adózót terheli [Szja. tv. 1. § (4) bekezdése]. A felperes pedig a perben az adókedvezmény jogszerű érvényesítésének igazolására bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek. A jogerős ítéletben megállapított tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az iratellenes, vagy a logika szabályaival nyilvánvalóan ellentétes, téves megállapításokat, következtetéseket rögzít [Pp. 270. § (1) bekezdése, 275. § (1) bekezdése, BH 1994/622., BH 2002/29.]. Nem állapítható meg továbbá jogszabálysértés akkor sem, ha a fél álláspontja valamely bizonyíték tekintetében nem azonos a bíróságéval, mert ez nem iratellenességre utal, hanem felülmérlegelésre irányul, amire a felülvizsgálati eljárásban nem kerülhet sor.
A felperes a perben vitatott összeget az alapítványi igazolásra és az Szja. tv. 1. sz. melléklet 3. pont 3.2.2. pontjára, közcélú juttatásra alapítottan szerepeltette a bevallásában. Eszerint adómentes bevétel a vállalkozási tevékenységet nem folytató alapítványtól magánszemély által kapott összeg, feltéve, hogy az alapítvány a részére történő befizetésről (nem pénzbeli juttatásról) adó-, vagy adóalap-csökkentés igénybevételére jogosító igazolást nem ad ki. Ebből következően nem az alapítvány igazolása, hanem a törvényhely szerinti együttes feltétel megléte teremti meg az adómentességet. Abban az esetben, ha az alapítvány vállalkozási tevékenységet folytat, az általa magánszemélynek juttatott összeg a magánszemély erre vonatkozó tudomásától, jó-, avagy rosszhiszemű magatartásától függetlenül nem tekinthető adómentes bevételnek. Ezeknek a körülményeknek az adókötelezettség szempontjából nincs jelentősége, legfeljebb a bírság és késedelmi pótlék előírásánál vehetők figyelembe, és erre a perbeli esetben sor is került.
A felperes azon alperesi megállapítással szemben, mely szerint az alapítványnak bevétele csak és kizárólag vállalkozási tevékenységből volt, ellenbizonyítással nem élt. Nem élt ellenbizonyítással az alperesi határozatban rögzített kft., alapítvány, munkáltató és munkavállaló közti kapcsolatra, ügyletekre és azok tartalmára sem. A kereseti és felülvizsgálati kérelme tartalmát tekintve a határozatok szerinti jogi álláspontokat vitató olyan érvelés, amely nemcsak az előzőekben részletezett miatt, hanem azért sem helytálló, mert az ügyletek adójogi minősítése jogszerű.
Az irányadó tényállás szerint ugyanis az alapítvány által felperesnek - közterhek nélkül - juttatott összeg forrása a munkáltató által munkaviszonyra, közalkalmazotti státusra figyelemmel a kft.-nek, majd a kft. által alapítványnak kifizetett összeg volt, melynek csupán elnevezése az oktatási szolgáltatás. Tényleges tartalma azonban a 13. havi illetmény kifizetése. Ez következik a felperes munkáltatónak címzett kérelméből, a kft. felé befizetett és az alapítványtól kért összegből, abból, hogy az átutalások, kifizetések a 13. havi illetményhez igazodtak, hogy csak a kft. által megnevezett távoktatásban részt vevő személyek részesülhettek alapítványi támogatásban, és, hogy az alapítványnak nem volt támogatás jellegű bevétele. A munkáltató gyakorlatilag az összes magánszemélynek ily módon fizette ki a 13. havi illetményt. A magánszemélyek a konzultáció, előadás igénybevételével nem éltek. Az alapítványi igazolás szerinti közcélú juttatás csupán látszólagos volt. Ezt igazolja az is, hogy a munkabérrel egyezően a közalkalmazotti jogviszony elengedhetetlen eleme a munkavégzés ellenértékének, a 13. havi illetménynek a megfizetése, továbbá az is, hogy a munkavállaló a munkabérre, illetményre vonatkozó igényéről előre nem mondhat le. [Kt. 2. § (3) bekezdése, 68. § (1) bekezdése, Mt. 141. §, 164. § (1) bekezdése, EBH 2000/251.]
Ennélfogva az alperes és az elsőfokú bíróság is az Art. 1-7. §-a, továbbá az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése értelmében a kifizetés minősítésénél jogszerűen hagyta figyelmen kívül a színlelt jogügyleteket. Ezért téves a felperesnek az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés p) pontjára alapított érvelése is. Helyesen állapították meg a határozatok azt, hogy az alapítvány által kifizetett összeg nem adómentes bevétel, hanem munkáltatótól munkaviszonyra tekintettel kapott olyan összeg, melynek kapcsán a munkáltató és a munkavállaló is mentesült a közterhektől, és, hogy a felek által alkalmazott ügyletek kizárólagos célja nem a jogszabály által preferált cél, hanem az adóelőny megszerzése, a közterhek megfizetése alóli mentesülés volt [Szja. tv. 4. § (1) bekezdése, 24. § (1) bekezdése].
E perben a bíróságoknak nem a munkáltató, hanem a munkavállaló adókötelezettségének teljesítését kellett vizsgálnia, mely nem azonos terjedelmű, és a számítására vonatkozó szabályok sem azonosak (Pl. a munkavállalónak nincs munkaadói járulékfizetési kötelezettsége). Az adójogi konzekvenciák levonásánál nem mellőzhető a jogsértő magatartás folytán előállt helyzetnek, így keletkezett jövedelemnek, bevételnek és a jogkövető magatartás során tanúsítandó helyzetnek, és így megszerezhető és bevallás alapját képező jövedelemnek az egybevetése. Az alperesi határozatból azonban ez és az sem állapítható meg, hogy van-e, és ha igen milyen mértékű, negatív vagy pozitív előjelű eltérés a jogszerű bevétel és a színlelt ügyletekkel alkalmazott konstrukció révén felperes által ténylegesen megszerzett bevétel, illetve jövedelem között. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest az összegszerűség tekintetében új eljárás lefolytatására kötelezte, az ezt meghaladó körben, azaz a jogalap tekintetében, a felperes keresetét elutasította [Pp. 274. § (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.089/2005/10. sz.)