adozona.hu
BH 2006.6.204
BH 2006.6.204
Bánatpénz átvétele áfa-fizetési kötelezettséggel jár [1992. évi LXXIV. tv. 8., 13. §; 1959. évi IV. tv. 320. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes edényeket értékesít ügynökhálózaton keresztül. Az adásvételi szerződés értelmében a vevő a vételár 25%-ának megfizetése, bánatpénz ellenében a szerződéstől elállhat. A felperes a bánatpénz után általános forgalmi adót (továbbiakban: áfát) nem számított fel, nem vallott be és nem is fizetett meg.
Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 81 707 000 Ft, javára 8 045 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. A...
BH 2006.6.204 Bánatpénz átvétele áfa-fizetési kötelezettséggel jár [1992. évi LXXIV. tv. 8., 13. §; 1959. évi IV. tv. 320. §].
A felperes edényeket értékesít ügynökhálózaton keresztül. Az adásvételi szerződés értelmében a vevő a vételár 25%-ának megfizetése, bánatpénz ellenében a szerződéstől elállhat. A felperes a bánatpénz után általános forgalmi adót (továbbiakban: áfát) nem számított fel, nem vallott be és nem is fizetett meg.Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 81 707 000 Ft, javára 8 045 000 Ft adókülönbözetet állapított meg. Az adókülönbözetből 72 406 000 Ft-ot adóhiánynak minősített, kötelezte a megfizetésére, és adózás előtti eredményét is csökkentette.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a határozatok bánatpénzzel kapcsolatos döntését, az ezekkel összefüggésben előírt adókülönbözetet, az adóhiányt és az adózás előtti eredmény-csökkentés jogalapját vitatta.
A bírósági felülvizsgálattal érintett körben az alperes a döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 8. § (1) és (2) bekezdés b) pontjában, 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, a Ptk. 320. §-ában, 339. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatának tényállása szerint a felperes 1998-1999 években - 1999 márciusát kivéve - összesen 179 626 000 Ft bánatpénzt számolt el, amit tévesen kezelt áfa-körön kívüliként. A bánatpénz ugyanis az elállási jog elismerésének ellenértéke, amely nem kártérítési, hanem kártalanítási jellegű. Az elállási jog bánatpénz ellenében történő biztosítása a felperes gazdasági tevékenységének keretei között zajlott. Az alperes a bánatpénz címén elszámolt bruttó összeget úgy tekintette, mint ami áfát is tartalmaz, és ezzel összefüggésben 71 443 000 Ft áfa adókülönbözetet írt elő, ami kapcsán az adózás előtti eredményt is módosította.
A felperes keresetében azzal érvelt, hogy a bánatpénz nem minősül a szerződés ellenértékének, kártérítési szerepet tölt be, és mint ilyen áfa-körön kívüli. Hivatkozott arra is, hogy az alperes a bánatpénz tekintetében korábbi joggyakorlatát módosítva hozta meg határozatát, ami sérti a jogbiztonság és a jogállamiság elvét.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy a bánatpénz nem tekinthető kártérítésnek és szerződést biztosító mellékkötelezettségnek sem. A felperes részéről a szerződésekben biztosított elállási jog tűrésével szolgáltatásnyújtás valósult meg, amelynek a bánatpénz volt az ellenértéke. Ezért az alperes az Áfa. tv. 8. § (1) és (2) bekezdése, valamint 13. § (1) bekezdése alapján a felperes terhére jogszerűen állapította meg az adókülönbözetet, az adóhiányt és annak egyéb jogkövetkezményeit. Utalt egyben arra, hogy nem jogosult az adott jogkérdést illetően folytatott közigazgatási gyakorlat megvizsgálására, a különböző alperesi határozatok, iránymutatások és állásfoglalások egybevetésére és értékelésére.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy az alperes és a bíróság határozata nem felel meg az Áfa. tv. 3. §-ában, 8. § (1) és (2) bekezdésében, 13. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltaknak, téves jogértelmezésen alapul. Hivatkozott az 1987. évi XI. törvény (továbbiakban: Jat.) 2. § c) pontjába, 4. § c) pontjába, 12. § (1) bekezdésébe és az 1949. évi XX. törvény (továbbiakban: Alkotmány) 2. § (1) bekezdésébe foglalt rendelkezések megsértésére is.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adóztatás alapja mindig valóságos gazdasági esemény [1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése]. A gazdasági esemény valamilyen többoldalú kötelmi jogviszony keretében valósul meg. A kötelmek jellemzően szerződés útján jönnek létre. A szerződés legfontosabb jogi hatása, hogy kötelezettséget keletkeztet a szerződés tárgyának teljesítésére, és jogosultságot annak követelésére [Ptk. 198. § (1) bekezdés]. A szerződés tárgya a szerződésben kikötött szolgáltatás, az a magatartás, amit a kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében tanúsítania, adnia, létrehoznia, tennie, tűrnie, tartózkodnia kell.
A Ptk. 320. § (1) bekezdése értelmében, aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja, az elállás a szerződést felbontja. A Ptk. 320. § (2) bekezdése értelmében az elállás jogát a felek bánatpénz fizetése ellenében is kiköthetik. Az elállás jogának elismerése fejében kikötött - a másik fél kártalanítását szolgáló - ellenérték a bánatpénz. A bánatpénzt meghaladó kár megtérítése nem követelhető, hiszen ilyenkor a felek a szerződéskor abban állapodnak meg, hogy a bánatpénz megfizetése ellenében gyakorolható az elállás joga. Az elállás tehát ebben az esetben jogszerű magatartás, amely szerződésszegésnek nem minősíthető, és a bánatpénzt meghaladó kár megtérítése nem követelhető. Az elállás esetére kikötött bánatpénz jogi jellegét tekintve különbözik azoktól a szerződést biztosító mellékkötelezettségektől, amelyek a szerződésszegés esetére köthetők ki és a szerződésszegés szankciójául szolgálnak. (BH 2005/173.)
A Ptk. 339. § (1) bekezdése a kártérítés általános szabályaként rögzíti, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésnek tehát négy alapvető feltétele van, a jogellenesség, a felróhatóság, a kár és az okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység vagy mulasztás között. E feltételek közül a jogellenesség, a kár, az okozati összefüggés, a kártérítési felelősség szükségképpeni elemei bármely típusú kártérítési felelősség alapjai, míg a felróhatóság csak rendszerinti elem, mivel van vétkesség nélküli kártérítés is.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó, felek által nem vitatott tényállás szerint a felperes a szerződésekben elállási jogot biztosított a vevők részére bánatpénz fejében. Ebből következően olyan szolgáltatásra irányuló kötelezettséget vállalt ellenérték fejében, hogy nem követeli a vele szerződő fél szerződésből folyó kötelezettségének teljesítését, azt eltűri és tartózkodik minden bánatpénzt meghaladó kár megtérítésétől. Nyilvánvalóan e szolgáltatásra irányuló kötelezettségét akkor teljesíti, amikor a másik szerződő fél, azaz a vevő az elállási jogát gyakorolja.
Az Áfa. tv. tárgyi hatálya alá tartozik az adóalany által belföldön teljesített szolgáltatásnyújtás [Áfa. tv. 3. § a) pontja], a felperes az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése szerinti adóalany.
A szolgáltatásnyújtás fogalmát az Áfa. tv. negatív módon, taxációt nem adva határozza meg. Eszerint szolgáltatásnyújtás minden olyan ellenérték fejében végzett tevékenység, amely e törvény szerint nem minősül termékértékesítésnek [Áfa. tv. 8. § (1) bekezdése]. Az Áfa. tv. 8. § (2) bekezdés b) pontja értelmében szolgáltatásnyújtásnak minősül különösen a kötelezettségvállalás valamely cselekménytől való tartózkodásra vagy valamely helyzet, állapot tűrésére. Az ismertetett adójogi rendelkezésekből következik, hogy az is szolgáltatás, amikor valaki ellenszolgáltatás fejében arra vállal kötelezettséget, hogy valamilyen helyzetet eltűr, valamilyen cselekvéstől, magatartástól tartózkodik. Ilyen esetekben az ellenértéket nem valamely tevékenység végzéséért, hanem éppen az attól való tartózkodásért kapja az adóalany.
A perbeli esetben tehát az előzőekben ismertetettekből következően a bánatpénz tekintetében az Áfa. tv. 8. § (2) bekezdés b) pontja szerinti, Áfa. tv. hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtás valósult meg. A felperes eltűrte az elállási jog gyakorlását a bánatpénz, mint ellenérték fejében és nem követelte, nem követelhette a másik fél szerződésből folyó kötelezettségének teljesítését, és kára megtérítését.
Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja értelmében ellenérték a tartozás kiegyenlítésére fordított vagyoni érték, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést. Az ismertetett jogszabályi rendelkezésből következően a kártérítés nem minősül ellenértéknek. A bánatpénz - a jogintézmény jellege folytán - azonban nem kártérítésre, hanem kártalanításra szolgál. A bánatpénz fizetése ellenében gyakorolt elállási jog ugyanis jogszerű magatartás, tehát ilyen esetben nem valósul meg a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti kártérítés nélkülözhetetlen tényállási eleme, a jogellenesség.
Az Áfa. tv. 5. § (1) bekezdése értelmében a gazdasági tevékenység körébe tartozik a bevétel elérése érdekében rendszeresen, vagy üzletszerűen végzett tevékenység. A perbeli esetben az elállási jog biztosítása bánatpénz ellenében a felperes gazdasági tevékenységén belül, az általa megkötött szerződések keretei között zajlott. Ezért a perben felülvizsgálni kért adóhatósági határozatok és a jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a bánatpénz áfa-köteles. Jogszerűen írta elő a felperes terhére az áfa adókülönbözetet és a jogszerű a társasági adó tekintetében hozott döntése is.
Nem alapos a felperesnek a Jat. 2. § c) és 4. § c) pontjában, 12. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések megszegésére való hivatkozása. E perben a jogvita eldöntésére alkalmazott jogszabályokat ugyanis törvényi rendelkezések rögzítik (Ptk., Áfa. tv.). A perbeli esetben alkalmazott jogszabályok tekintetében továbbá visszaható hatályú jogalkotás nem történt, ezért a Jat. 12. § (2) bekezdésében és az Alkotmány 2. § (2) bekezdésében írt rendelkezések megszegésére való hivatkozás sem helytálló. A Ptk.-nak és az Áfa. tv.-nek jelen ítéletben is nevesített rendelkezései a felperesi tevékenység megkezdésének ideje óta, gyakorlásának időtartama alatt, az alperesi határozatok meghozatalának időpontjáig nem változtak, mindvégig azonos tartalmat hordoztak.
A Legfelsőbb Bíróság feladata a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása [1997. évi LXVI. törvény 27. § (1) és (2) bekezdése]. Közigazgatási perekben a bíróság mindig az adott konkrét, keresettel támadott határozat jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönthet (Pp. 339. §, Art. 86. §). Ezért a közigazgatási szerv korábbi téves jogértelmezésen alapuló határozata nem járhat azzal a következménnyel, hogy a bíróság a felülvizsgálat során a jogszabályi rendelkezésektől eltérő tartalmú döntést hozzon (1/2002. Közigazgatási Jogegységi Határozat). Téves jogértelmezésre alapított joggyakorlat kizárólag az adókülönbözettel kapcsolatos jogkövetkezmények tekintetében vizsgálható és értékelhető az Art. 73. § (1) bekezdése, 67. § (3) bekezdése szerinti rendelkezésekből következően. A törvényhelyeknek pedig az alperes határozata megfelel, mivel az adókülönbözet kapcsán adóbírságot és késedelmi pótlékot nem szabott ki.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.169/2005. sz.)