adozona.hu
EH 2005.1264
EH 2005.1264
A foglalkoztató fogalma nem szűkíthető le a munkaerőt "kölcsönvevő" meghatározásra [1997. évi LXXXIII. tv. 67. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a 2004. február 12-én kibocsátott fizetési meghagyásával a felperest H. Mária 2003. július 16-án történt üzemi balesetével összefüggésben nyújtott egészségbiztosítási ellátás megtérítésére kötelezte, amelynek összegét - kamatokkal együtt - 143 976 Ft-ban határozta meg.
A fizetési meghagyás indokolása szerint a munkavállaló munkabalesete azért következett be, mert a munkáltató nem biztosított biztonságos munkaeszközt, technológiát a munkavégzéshez, illetve megbízottja nem ellenőriz...
EH 2005.1264 A foglalkoztató fogalma nem szűkíthető le a munkaerőt "kölcsönvevő" meghatározásra [1997. évi LXXXIII. tv. 67. §].
Az alperes a 2004. február 12-én kibocsátott fizetési meghagyásával a felperest H. Mária 2003. július 16-án történt üzemi balesetével összefüggésben nyújtott egészségbiztosítási ellátás megtérítésére kötelezte, amelynek összegét - kamatokkal együtt - 143 976 Ft-ban határozta meg.A fizetési meghagyás indokolása szerint a munkavállaló munkabalesete azért következett be, mert a munkáltató nem biztosított biztonságos munkaeszközt, technológiát a munkavégzéshez, illetve megbízottja nem ellenőrizte a munkakörülményeket, ezért megszegte a felperesi munkáltató a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 40. § (1) bekezdésében, 54. § (5) bekezdés a), b), c) és e) pontjában foglalt előírásokat.
A felperes keresetében a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését kérte.
Arra hivatkozott, hogy a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. § (1) és (2) bekezdése szerint a foglalkoztatónak kizárólag az 1992. évi XXII. törvényben (a továbbiakban: Mt.) meghatározott kölcsönvevőt kell érteni, így a felperesi munkáltató e körbe nem tartozó.
A felperes kifogásolta a késedelmi kamatra vonatkozó alperesi rendelkezést, továbbá kifejtette azon álláspontját, hogy a balesetet a munkavállaló gondosabb munkavégzéssel elkerülhette volna.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában az Ebtv. 67. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással kifejtette azon álláspontját, hogy e rendelkezést oly módon kell alkalmazni, hogy - az (1) bekezdés maradéktalan figyelembevétele mellett - a (2) bekezdés vonatkozásában az "is" kötőszócska a jogalkotó nyilvánvaló tévedése, illetve hibája folytán maradt ki, azonban a jogalkotó szándéka nem arra irányult, hogy a foglalkoztató alatt kizárólag a kölcsönvevőt értse a jogalkalmazó.
Kiemelte a munkaügyi bíróság, hogy a 67. § (2) bekezdését a 2001. évi XVI. törvény 38. §-a iktatta be, és az 2001. július 1-jétől volt alkalmazandó. Ezen időponttól kezdődően - amennyiben a felperesi érvelést a bíróság elfogadná - az a jogi helyzet állna elő, hogy egyetlenegy foglalkoztatónál történt üzemi baleset vagy foglalkoztatási megbetegedés esetén sem lehetne a foglalkoztatót az egészségbiztosítási ellátás ellenértékének megfizetésére kötelezni.
A jogalkotó szándéka nyilvánvalóan nem arra irányult, hogy a foglalkoztatókat ezen törvényi rendelkezéssel mentesítse.
Az "is" kötőszócska hiányát egyebekben a későbbi törvénymódosítás pótolta, a normaszöveg változatlanul hagyása mellett.
A munkaügyi bíróság tanúként hallgatta meg a baleset sérültjét, aki a felperesi munkáltatónál töltőcsoport-vezetőként dolgozik, injekció töltéséhez szerelte össze a baleset napján a gépet, az összeszerelés közben a kezében levő üvegcső elpattant, és az a kézfejét megsértette.
A tanú előadta azt is, hogy a felperesi munkáltatónál létezik szálmentes sterilizálható kesztyű, amit a munkavégzéshez használt gumikesztyű alá felvehetett volna.
A sérült balesetét követően a felperesi munkáltató ezt a kesztyűt az ilyen típusú munkavégzésekhez már biztosítja.
A felperesi munkáltató csatolta a szálmentes és sterilizálható védőkesztyű minősítésére, illetve bevezetésére vonatkozó iratanyagot, ebből a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az beszerzésre került a balesetet követően.
A meghallgatott tanú arról is nyilatkozott, hogy csoportvezetőként működött a perbeli időszakban, így a munka ellenőrzésére és irányítására abban a körben módja és lehetősége volt, ez az ő feladatkörébe tartozott.
A munkaügyi bíróság annyiban értett egyet az alperesi fizetési meghagyás indokolásával, hogy a munkáltató nem biztosított biztonságos munkaeszközt, technológiát a munkavégzéshez, azonban ezen túlmenően megbízottja a munkakörülményeket - a bíróság álláspontja szerint - megfelelően ellenőrizte, vagyis ezen jogszabályi hivatkozás a munkaügyi bíróság álláspontja szerint nem volt megalapozott az alperes részéről.
Megállapította azt is a munkaügyi bíróság, hogy az alperes a fizetési meghagyásban a kamatszámításra vonatkozóan is megfelelő rendelkezést hozott.
Az Ebtv. végrehajtására kiadott 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 49. § (1) bekezdése tartalmaz e körben előírásokat, amelyeket a munkaügyi bíróság idézett is.
E jogszabályhely alapján a munkaügyi bíróság teljes mértékben jogszerűnek tekintette a fizetési meghagyásban a kamatszámítás időpontját, és annak mértékét is.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az Ebtv. 67. § (2) bekezdésében foglaltakat.
Állította, hogy a tételes jogszabály nem arról szól, hogy a kölcsönvevőt is, és mást is érteni kell a foglalkoztató alatt, hanem arról, hogy csak és kizárólag a kölcsönvevőt.
Kifejtette a felperes azon álláspontját, hogy a bíróság jogalkalmazó szerv, így a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 2. § (2) bekezdése szerint a bíróságok a jogalkalmazási tevékenységük során biztosítják a jogszabályok érvényesülését.
A (3) bekezdés értelmében a bírák a jogszabályok alapján döntenek.
Az Alkotmány 25. § (2) bekezdése szerint a törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg, és nem a jogalkalmazó szervet, a bíróságot; a helytelen törvényhozói döntés következményei pedig nem szolgálhatnak a felperes terhére.
Az, hogy egy hibás, vagy kellően át nem gondolt jogszabályalkotói döntés kapcsán esetleg helytelen jogi szabályozás születik - mint ahogy nagy valószínűséggel a törvénymódosítás kapcsán történt -, jogalkalmazói tevékenységgel nem pótolható, mert az már hatásköri túllépést, illetéktelen beavatkozást jelentene a törvényhozói hatalomba.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján - a felülvizsgálati kérelem, valamint az ellenkérelem keretei között - vizsgálta felül.
A felperes felülvizsgálati kérelmében sem a baleset jellegét, sem bekövetkezésének körülményeit, továbbá a fizetési meghagyásban meghatározott fizetési kötelezettség mértékét nem vitatta, csakis az azért való, Ebtv. 67. §-a szerinti helytállási kötelezettségét kifogásolta.
A perben rendelkezésre állt iratok tanúsága szerint a 2003. július 16-án bekövetkezett üzemi baleset sérültje a felperes munkavállalója volt; ezen tényt a felperes sem vitatta. Ebből következően azonban az emiatt felmerült egészségbiztosítási ellátás megtérítésére is a felperes köteles.
Az Ebtv. 67. § felelősségi szabálya ugyanis alapvetően és főszabályként a foglalkoztató megtérítési kötelezettségét írja elő.
Kisegítő szabályként került a (2) bekezdés beiktatásra a 2001. évi törvénymódosításkor a munkaerő-kölcsönzés esetkörét illető jogalkalmazási problémák rendezéseként.
A perbeli esetben munkaerő-kölcsönzésről nem volt szó, így az Ebtv. 67. § (2) bekezdés alkalmazandósága fel sem merülhetett.
A felperes - mint foglalkoztató - az (1) bekezdés alapján köteles az üzemi baleset miatt keletkezett egészségbiztosítási ellátási költségek megtérítésére.
Nem helytálló a felperes azon érvelése, miszerint az Ebtv. 67. § (1) bekezdésében megjelölt "foglalkoztató" fogalmát a (2) bekezdés adja meg.
A (2) bekezdés - a fent kifejtettek szerint - munkaerő-kölcsönzés esetére tartalmaz speciális szabályt, a foglalkoztató fogalma az egyéb jogszabályok - így főként az Mt., valamint a foglalkoztatási jogviszony jellegénél fogva irányadó jogszabályok - (pl. Ptk. stb.) alapulvételével határozható meg.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Ebtv. egyéb előírásai közt is használja a foglalkoztató fogalmát, általános megjelölésként (pl. a bedolgozói jogviszony esetén, a táppénz-szabályoknál, a betegség és anyaság esetére járó pénzbeli ellátások igénylésénél stb.).
Nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben sem a "kölcsönvevőre" ír elő szabályokat, a 67. § esetében sem tehető egyenlőségjel a foglalkoztató és a kölcsönvevő, mint azonos fogalmak közé.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság nem jogszabályt alkotott - amint azt a felperes kifogásolta a felülvizsgálati kérelmében - amikor az Ebtv. vonatkozó rendelkezését értelmezte, hanem törvényes jogalkalmazói feladatát látta el, ezzel pedig sem az Alkotmány, sem egyéb jogszabály rendelkezéseit nem sértette meg.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperesi munkáltató az Ebtv.-ben rögzített megtérítési felelőssége alól pusztán azon hivatkozással, hogy nem volt "kölcsönvevő", nem mentesülhet; ezen hivatkozása a kategorikus jogszabályi rendelkezések félreértelmezését, sőt, megkerülésének szándékát jelenti.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás eredményeként megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. MfvK. IV. 10.014/2005/6. sz.)