adozona.hu
EH 2005.1199
EH 2005.1199
A vádelv a vád és az ítélet tényállása közötti teljes történeti azonosságot nem követeli meg. A bíróságnak a bizonyítás során a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie. A bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás több vonatkozásban, így az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, eredménye stb. tekintetében eltérhet a vádirati tényállástól anélkül, hogy az a vádelvet sértené. A tényállásnak a vád keretein belül az elkövetés módja tekintetében történő pontos
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megyei bíróság a 2003. március 3-án kihirdetett ítéletével K. J. terheltet jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntettének kísérletében, közokirat-hamisítás bűntettében, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 7 évi fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte; elrendelte egy korábbi 7 hónapi - próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés büntetéséne...
EH 2005.1199 A vádelv a vád és az ítélet tényállása közötti teljes történeti azonosságot nem követeli meg. A bíróságnak a bizonyítás során a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie.
A bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás több vonatkozásban, így az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, eredménye stb. tekintetében eltérhet a vádirati tényállástól anélkül, hogy az a vádelvet sértené.
A tényállásnak a vád keretein belül az elkövetés módja tekintetében történő pontosítása nem sérti a vádhoz kötöttséget [Be. 2. § (2) bek., 75. § (1) bek.].
A megyei bíróság a 2003. március 3-án kihirdetett ítéletével K. J. terheltet jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntettének kísérletében, közokirat-hamisítás bűntettében, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt - halmazati büntetésül - 7 évi fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte; elrendelte egy korábbi 7 hónapi - próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását is; a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóságot polgári jogi igényének érvényesítésével a törvény egyéb útjára utasította.Az elsőfokú ítéletben 3. pontban írt, a felülvizsgálati indítvány alapját képező tényállás lényege szerint K. J. terhelt - aki 1980. szeptember 17-én született - édesapja halála után 1991. január 1-jétől árvaellátásban részesült, amit az özvegyi nyugdíjjal együtt anyjának, K. J. J.-nénak folyósítottak.
A társadalombiztosítási nyugellátásról rendelkező 1997. évi LXXXI. törvény 55. § (1) bekezdése szerint árvaellátás a gyermek 16. életévének betöltéséig jár; ha azonban oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, úgy a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a 25. életévének betöltéséig részesíthető árvaellátásban.
A terhelt a szakképző iskolai tanulmányainak befejezése után az 1999/2000. tanévtől az E. Sz. L. Vendéglátóipari Középiskola nappali évfolyamára iratkozott be. Tanulmányait rendszertelenül végezte, sokat hiányzott, ezért az iskola igazgatója 2000. január 25-én az iskolából kizárta. Ezt követően tanulmányokat már nem folytatott, így árvaellátás sem illette meg.
A már megjelölt társadalombiztosítási törvény 97. § (3) bekezdése szerint a nyugellátásban részesülő személynek 15 napon belül be kell jelentenie minden olyan tényt, körülményt, ami a jogosultságot, vagy a nyugellátás folyósítását érinti. Az iskolai tanulmányok befejezése a jelen ügyben bejelentési kötelezettség alá esett.
Az árvaellátás feltételeinek fennállásához a tanulói jogviszonyt igazolni szükséges.
Az ún. iskolalátogatási igazoláson e jogviszonyt a tanintézet tanúsítja.
Az 1999/2000. tanévre ezt az igazolást a terhelt anyja, mint igénylő részére a tanintézet 1999. szeptember 3-án kiadta.
A terhelt a tanulói jogviszonyának megszűnését nem jelentette be a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak, mint ahogy anyja sem. Így 2000. január 25-ét követően is utalták az árvaellátást K. J. J.-né részére.
A folyósítás fenntartása érdekében a terhelt a 2000/2001. tanévre maga töltötte ki az iskolalátogatási igazolásnak az ún. "igazolás" részét. Azt 2000. szeptember 22-ére keltezte; az igazgató aláírását hamisította, és egy hamis iskolabélyegzővel, pecséttel is ellátta. Az okiratot igénylőként K. J. J.-né írta alá. A terhelt által meghamisított igazolás az igénylőtől 2001. október 24-ét megelőző napokban érkezett a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz.
A nappali tanulmányok befejezése bejelentésének elmulasztása és a hamis igazolás csatolása miatt 2000. január 26-ától 2001. május 31-éig terjedően a terhelt javára, K. J. J.-né részére összesen 345 072 forintot fizettek ki jogalap nélkül árvaellátás címén. Azt havi rendszerességgel postán utalták; amit a terhelt nagyanyja vett át, s az a család megélhetését segítette 16 hónapon keresztül.
Az okozott kár nem térült meg.
A sértett kártérítési igénnyel élt.
Az elsőfokú bíróság a terhelt e magatartását a Btk. 318. § (1) bekezdésében meghatározott, és az (5) bekezdés b) pontja szerinti nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének és a Btk. 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségének minősítette.
Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezések alapján az ítélőtábla a 2004. március 24-én tartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta.
A terheltet az ellene nagyobb kárt okozó üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vád alól - mivel nem ő, hanem anyja csatolta be a hamis igazolást, és az igazolás meghamisítása tekintetében törvényes vád nem volt - felmentette [Be. 331. § (1) bek. és (3) bek. I. tétele].
A magánokirat-hamisítás vétsége tekintetében az elsőfokú ítélet bűnösséget megállapító rendelkezését hatályon kívül helyezte [Be. 373. § (1) bek. III. pontja].
A főbüntetést 3 évi fegyházbüntetésre, a mellékbüntetést 3 évi közügyektől eltiltásra enyhítette; mellőzte a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését. A polgári jogi igényt elutasította, és a bűnügyi költség összegét is érintette.
Megállapítása szerint a megyei bíróság a vádelv sérelmével döntött a 3. pontbeli cselekményről. A vádirati tényállás ugyanis - melyet az ügyész fenntartott, s melyet a másodfokú határozat idéz, - bár rögzíti, hogy a terheltet az árvaellátás 2000. január 25-étől nem illette meg, az azonban nem képezte vád tárgyát, hogy "tanulói jogviszonyának megszűnését nem jelentette be". A vád azt tartalmazza: a gyanúsított hamis iskolalátogatási igazolást csatolt be, azt viszont nem, hogy "a folyósítás fenntartása érdekében a vádlott maga töltötte ki, keltezte, az igazgató aláírását ráhamisította az okiratra, és hamis pecséttel ellátta".
A másodfokú bíróság a Be. 351. § (2) bekezdésének d) pontjára hivatkozással - ugyanekkor a vádelv sérelmére utalással - mellőzte a tényállásból a fentebb idézett, szerinte vád tárgyát nem képező megállapításokat, s az így pontosított tényállás alapján vonta le a már említett jogi következtetéseket.
Az ügyben a fellebbviteli főügyész nyújtott be a terhelt terhére, törvényes határidőn belül, a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjára alapozott felülvizsgálati indítványt, amelyben kizárólag a megyei bíróság által megállapított tényállás 3. pontját felülbíráló másodfokú ítéleti rendelkezéseket támadta, s a határozat hatályon kívül helyezését, az ítélőtáblának új másodfokú eljárásra történő utasítását célozta.
Az indítványozó jogi érveinek lényege szerint anyagi jogsértéssel került sor felmentő, illetve hatályon kívül helyező rendelkezés meghozatalára, mert a vádirati tényállás magában foglalta, hogy a terhelt közvetett tettesként valósította meg a szóban lévő bűncselekményeket. Más elkövetői alakzat megállapítására pedig nem sérti a vádhoz kötöttséget.
A Legfőbb Ügyészség az indítványt fenntartotta. Annak indokait az ítélkezési gyakorlatra utalással kiegészítve kifejtette, miszerint a megyei bíróság nem lépte túl a vád kereteit, csupán az elkövetési mód tekintetében pontosította a tényállást.
A Be. 422. §-a (1) bekezdése alapján tartott nyilvános ülésen jelen lévő ügyész jelezte, hogy a másodfokú határozat - már csak amiatt is téves, mert a vádelv sérelme esetén nem felmentő rendelkezés hozatalának, hanem az eljárás megszüntetésének lett volna helye a csalás tekintetében. Továbbá, hogy a felülvizsgálati indítvány a Be. 405. § (1) bekezdés c) pontján is alapszik, minthogy a táblabíróság a vádelvet tévesen értelmezve hozott határozatot.
A védő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a vádelvet szigorúan, megszorítóan kell értelmezni, s ennek a megtámadott határozat maradéktalanul megfelel; így annak hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati indítvány indokainál fogva alapos.
A másodfokú bíróság tévesen jutott arra a megállapításra, hogy amikor a megyei bíróság a vádirati tényállástól némileg eltérve, azt bővebben kifejtve állapította meg a terhelti cselekvőséget, sértette a vádelvet.
A vádemeléskor irányadó Be. 9. § (2) bekezdése, valamint a jelenleg hatályos Be. 2. §-ának (2) bekezdése egyezik egymással. "A bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz."
Az idézett, vádelvet megfogalmazó szabály a vád és az ítélet tényállása közötti ún. teljes történeti azonosságot nem követeli meg. Ha az így lenne, a bíróság ténymegállapító tevékenysége nem lenne több, mint a vádban szereplő tények helyességének ellenőrzése, holott a bizonyítás során a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie [régi Be. 5. § (1) bek., illetve Be. 75. § (1) bek.]
A kialakult és a változatlan szabályozás miatt értelemszerűen továbbra is követendő bírói gyakorlat szerint, a bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás számos vonatkozásban, így az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, eredménye stb. tekintetében eltérhet a vádirati tényállástól anélkül, hogy az a vádelvet sértené (BH 1986/9; BH 2001/213; BH 2005/7.).
A megyei bíróság a vád kereteit "személyi" vonatkozásban nem lépte túl - miként erre indokolásban utalt is -, kizárólag a megvádolt terhelt büntetőjogi felelősségéről határozott. De nem sértette a vádelvet "tárgyi" vonatkozásban sem, mert a terhelt cselekménye "olyan" cselekmény maradt, nem vált attól alapvetően eltérő "más" cselekménnyé, mint amely miatt vele szemben az ügyész vádat emelt, hiszen a megállapított tényállás a lényeges tényeit tekintve a vádnak megfelelt.
A megyei bíróság ugyanis nem tett mást, mint a vád keretein belül a tényállást az elkövetés módja tekintetében pontosította. Egyfelől, hogy a terhelt, mint az árvaellátás jogosultja a vonatkozó - és a vádiratban is megjelölt - törvényben előírt bejelentési kötelezettségét nem teljesítette, s ily módon az elkövetési idő egy részében nem megtévesztéssel, hanem a sértett tévedésben tartásával jutottak hozzá a járadékhoz.
Másfelől, hogy a sértett ezt követő megtévesztésében úgy működött közre, hogy az általa hamisított igazolást személyesen nem ő, hanem más személy közreműködésével juttatta el a sértetthez.
A vádelv téves értelmezése oda vezetett, hogy az ítélőtábla határozatának támadott részében anyagi jogi szabálysértést megvalósítva felmentő, illetve hatályon kívül helyező rendelkezéseket hozott.
Ekként pedig a felülvizsgálatnak Be. 405. § (1) bekezdés a) pontja szerinti oka az utóbb felhívott 405. § (1) bekezdés c) ponttól függetlenül is fennállt.
Megjegyzendő még, hogy a tett kirekesztetéseket követően fennmaradó tényállás önmagában is alapot adhatna az anyagi jogi szabálysértés megállapítására.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találva, a megtámadott határozatot a Be. 425. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte és az ítélőtáblát új eljárásra utasította.
(Legf. Bír. Bfv. I. 779/2004. sz.)