adozona.hu
BH+ 2006.3.132
BH+ 2006.3.132
A felszámolás kezdő időpontja után jogszabályellenesen behajtott adóköveteléssel kapcsolatban a Magyar Állam helytállási kötelezettsége [1991. évi IL. tv. (továbbiakban: Cstv.) 38. § (3) bek., 57. § (1) bek., 58. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH által 1999. február 26-án felperesnél elvégzett pénzforgalmi ellenőrzés eredményeként 4 499 000 Ft adótartozás került megállapításra, melynek behajtására végrehajtás került elrendelésre, amely eredménytelen volt. Ezt követően az APEH lefoglalta a felperesnek az M. E-vel szemben fennálló követelését 4 040 000 Ft összegben, mely intézkedésre az összeget letétként kezelő ügyvédi iroda azt az APEH részére 2000. november 23-án átutalta. A felperes ellen 2000. október 30-i kezdő időponttal ...
BH+ 2006.3.132 A felszámolás kezdő időpontja után jogszabályellenesen behajtott adóköveteléssel kapcsolatban a Magyar Állam helytállási kötelezettsége [1991. évi IL. tv. (továbbiakban: Cstv.) 38. § (3) bek., 57. § (1) bek., 58. § (1) bek.].
Az APEH által 1999. február 26-án felperesnél elvégzett pénzforgalmi ellenőrzés eredményeként 4 499 000 Ft adótartozás került megállapításra, melynek behajtására végrehajtás került elrendelésre, amely eredménytelen volt. Ezt követően az APEH lefoglalta a felperesnek az M. E-vel szemben fennálló követelését 4 040 000 Ft összegben, mely intézkedésre az összeget letétként kezelő ügyvédi iroda azt az APEH részére 2000. november 23-án átutalta. A felperes ellen 2000. október 30-i kezdő időponttal felszámolás indult. A felszámoló 2001. január 13-án felszólította az APEH-et, hogy erre tekintettel a 2000. november 23-án átutalt összeget utalja vissza az adós vagyonába. Mivel ez nem történt meg, pert indított az APEH ellen. A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította azzal, hogy az adóbevétel nem az APEH saját vagyona, így abban nem keletkezik vagyoni előny. Akként foglalt állást, hogy az igény az Állammal szemben érvényesíthető.Ilyen előzmények után nyújtotta be a keresetét a felperes az alperessel szemben és kérte az alperest jogalap nélküli gazdagodás címén 4 040 000 Ft és annak 2000. november 23. napjától a kifizetés napjáig járó, a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő mértékű késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére kötelezni.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, jogviszony hiányára hivatkozott. Álláspontja szerint az APEH önálló jogi személy, vele szemben a követelés önállóan érvényesíthető, nevezett az adótartozás visszafizetéséről határozattal köteles dönteni, amely ellen fellebbezésnek, valamint bírósági felülvizsgálatnak van helye.
A bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 4 040 000 Ft-ot, annak 2000. november 23-tól a kifizetés napjáig járó, a mindenkori évi költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatát, valamint 250 000 Ft perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a 242 400 Ft kereseti illetéket az Állam viseli. Ítéletének indokolásában utalt arra, hogy az adóbevétel az 1992. évi XXXVIII. tv. 109/B. §-a szerint nem tartozik a kincstári vagyonba, ezért a Magyar Államot nem a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, hanem a Ptk. 28. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a Pénzügyminisztérium képviseli. Megállapította, hogy az APEH követelése - a felperes felszámolásának elrendelése után - 2000. november 23-án került átutalásra, amely cselekmény az 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bekezdés, 58. § (1) bekezdésben írt jogszabályi rendelkezésekbe ütközik. Mivel az átutalás jogszabályellenes volt, az a felperesnek visszajár. Az adóbevétel nem az APEH, hanem a Magyar Állam vagyonában jelent bevételt, így annak visszafizetésére az Állam köteles. Mivel az adótartozás fennáll, annak kiegyenlítésére a már hivatkozott Csődtörvényi rendelkezések vonatkoznak, így a felek között nem közigazgatási, hanem polgári jogi jogviszony jött létre.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását. Álláspontja szerint az adóbevétel az APEH vagyonában jelent bevételt, így annak visszafizetésére az alperes nem kötelezhető. Az adóbevétel ugyan az Állam költségvetésében jelenik meg, azonban ezért nem az alperes, hanem az önálló jogi személyiségű APEH tartozik helytállni.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta. Megállapította, hogy a felmerült 242 400 Ft fellebbezési eljárási illetéket a Magyar Állam viseli. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 100 000 Ft másodfokú perköltséget. Indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, helyes az abból levont jogi következtetése, a felhívott jogszabályok alkalmazása, ezért az ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése, valamint 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
A jogerős másodfokú ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte a jogszabálysértő jogerős ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasítani és a felperest perköltségben marasztalni. Hivatkozott arra, hogy az alperest jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére kötelező elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a jogalap nélküli gazdagodás Ptk. 361. § (1) bekezdésében szabályozott törvényi feltételei a perbeli tényállásra alapított kereseti követelés esetében nem állnak fenn. A költségvetés adótartozás megfizetésére kötelező jogerős adóhatósági határozat végrehajtásaként jutott a bevételhez. Az átutalásra megbízást adó jogi képviselő a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járt el, nem kellett tudnia arról, hogy a bíróság elrendelte a felperes felszámolását. A Magyar Államnak helytállási kötelezettsége azért nincs, hogy az adóhatóság a felszámoló felhívására nem utalta át a felszámoló részére a befolyt összeget. Nem áll fenn mögöttes helytállási kötelezettsége az önálló jogi személyiséggel rendelkező adóhatóság mulasztásáért. A felperes követelését az adóhatóság 1999. október 18-án lefoglalta, a felperes felszámolásának elrendelése ezt követően történt, így a felszámolás kezdő időpontjában a felperes a lefoglalt követeléssel már nem rendelkezhetett, az nem képezte a felszámolás körébe tartozó vagyon részét. Ezért a másodfokú bíróság jogszabálysértően alkalmazta a Csődtörvény rendelkezéseit a követelés vonatkozásában.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nyújtott be, amelyben kérte a megtámadott másodfokú ítéletet hatályában fenntartani és az alperest perköltségben marasztalni. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes kérelmében merőben új ténybeli és jogi indokok alapján kérte a kereset elutasítását, amelyek előterjesztésére a Pp. 235. §-a szerint nem jogosult. Az alperes nem vitatja, hogy hozzá került az eljárás tárgyát adó pénzösszeg, így visszaigénylésének általa felvetett lehetősége a jelen eljárásban nem foghat helyt. A követelés lefoglalása tárgyában előadott tényállás hiányos. Az APEH a követelés felett teljes rendelkezési jogot nem szerzett, csupán az igénye nyílt meg a befolyó összeg iránt. A Csődtörvény 38. §-ának rendelkezését több bírósági ítélet ellenére nem hajlandó elfogadni az alperes, holott a felszámolás elrendelésével a végrehajtási eljárások megszűnnek, az addig jogszerűen foganatosított végrehajtási cselekmények hatályukat vesztik.
A felperes kérte az ügyben tárgyalás tartását.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozata hatályon kívül helyezte a Pp. 270. § (2) bekezdésének "és" szövegrészét, valamint az ezt követő a) és b) pontokat és ezek alpontjait. Az Alkotmánybíróság határozata folytán a Pp. hatályban maradt 270. § (2) bekezdése szerint felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megítélése szerint a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat helyesen értelmezte és ennek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A felek között felmerült jogvita elbírálásánál alapvető tényként kell értékelni a felperes ellen megindított felszámolási eljárás kezdő időpontját, amely 2000. október 30-a volt. Helyesen utaltak arra az ügyben eljárt bíróságok, hogy a felszámolás kezdő időpontja olyan objektív határidő, amelytől kezdődően a hitelezői követelések kielégítésére kizárólag a Csődtörvény speciális szabályait kell alkalmazni, függetlenül attól is, hogy ezen időpontról a felek mikor szereztek tudomást. Helyesen hívták fel az eljárt bíróságok a Cstv. 38. §-ának (3) bekezdését, mely szerint a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos követelést csak a felszámolás keretében lehet érvényesíteni. E jogszabályhely megkerülésével jutott hozzá tehát az APEH az adóköveteléshez, az általa alkalmazott behajtási módhoz a jogalapja nem állt fenn. Helyesen utalt arra a jogerős ítélet, hogy az adós hitelezője a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a Cstv. 57. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sorrend figyelembevételével tarthat igényt kielégítésre, az 58. § (1) bekezdésében meghatározott időpontban.
Nem sértettek jogszabályt az eljáró bíróságok a felek között fennálló jogviszony minősítése vonatkozásában sem. Azt a tényt maga az alperes sem vitatta, hogy a behajtott adótartozás a központi költségvetésbe folyt be, így a jogviszony a felek között létrejött. A jelen per tárgya nem az adózót az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. alapján megillető, az APEH által visszatérítendő összeg, hanem a fent hivatkozott csődtörvényi rendelkezésekre tekintettel jogszabályellenesen eszközölt bevétel, amelynek visszafizetésére a Magyar Állam köteles. Így a felek között nem közigazgatási, hanem polgári jogviszony jött létre. Az ügy jogi jelentőségét tehát az adja, hogy a követelt összeg az állampénztárba befolyt, ami viszont az egyértelmű csődtörvényi rendelkezésekre tekintettel visszajár az adósnak. A helyes eljárás az lett volna, ha az összeg visszautalásra kerül a felszámoló által kezelt adósi vagyonba. Az adótartozás a felperes által sem vitatottan fennáll, azonban annak kielégítésére a hitelezői igények között a csődtörvényi rendelkezések betartása mellett kerülhet sor.
Miután a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Gfv.XI.30.223/2005. sz.)