adozona.hu
BH 2006.1.20
BH 2006.1.20
Az eredeti szövetkezeti vagyonnevesítés időpontjában juttatásra jogosult szövetkezeti tagok - a tagsági viszonyuk időközbeni megszűnése ellenére - jogosultak részesedni az 1992. évi II. törvény (továbbiakban: Amt.) hatálybalépésekor mezőgazdasági szövetkezeti közös használatban állott, az Amt. 15. § (1) bekezdés i) pontja alapján védett természeti területként elkülönített, utóbb az Állam által kisajátított, illetve kisajátítás helyett megvásárolt földterületek ellenértékéből [1992. évi II. tv. (továbbiakban
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek tagsági viszonya az alperes szövetkezetben 1993. október 22-én közös megállapodás alapján megszűnt. Ennek folytán az alperes az I. r. felperes részére 148 897 Ft-ot, míg a II. r. felperes részére 248 414 Ft-ot fizetett ki azzal, hogy ez az összeg üzletrész, illetve részjegy kiegyenlítéseként nyert elszámolást. A megállapodás szerint a szövetkezet igazgatósága a felperesekkel elszámolt, s a felpereseknek a szövetkezettel szemben ...
BH 2006.1.20 Az eredeti szövetkezeti vagyonnevesítés időpontjában juttatásra jogosult szövetkezeti tagok - a tagsági viszonyuk időközbeni megszűnése ellenére - jogosultak részesedni az 1992. évi II. törvény (továbbiakban: Amt.) hatálybalépésekor mezőgazdasági szövetkezeti közös használatban állott, az Amt. 15. § (1) bekezdés i) pontja alapján védett természeti területként elkülönített, utóbb az Állam által kisajátított, illetve kisajátítás helyett megvásárolt földterületek ellenértékéből [1992. évi II. tv. (továbbiakban: Amt.) 15. §, 25. §; 1993. évi II. tv. 12/C. §; 1995. évi XCIII. tv. 1-2. §].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek tagsági viszonya az alperes szövetkezetben 1993. október 22-én közös megállapodás alapján megszűnt. Ennek folytán az alperes az I. r. felperes részére 148 897 Ft-ot, míg a II. r. felperes részére 248 414 Ft-ot fizetett ki azzal, hogy ez az összeg üzletrész, illetve részjegy kiegyenlítéseként nyert elszámolást. A megállapodás szerint a szövetkezet igazgatósága a felperesekkel elszámolt, s a felpereseknek a szövetkezettel szemben további követelése nincs. A felperesek a 2003. július 22-én benyújtott, majd módosított keresetükben arra kérték kötelezni az alperest, hogy az alperes és a D-D. Nemzeti Park (továbbiakban: DDNP) között 1998. május 26-án létrejött szerződés alapján - az eredeti vagyonnevesítés arányában - fizessen meg az I. r. felperes részére 0,25%-nak megfelelő vételárrészt 100 000 Ft, míg a II. r. felperes részére 0,42%-nak megfelelő vételárrészt 168 000 Ft összegben, valamint ez összegek után 1998. augusztus 31-től 2001. december 31-éig évi 20 2002. január 1-jétől 2002. december 31-éig évi 11%, 2003. január 1-jétől a kifizetés napjáig a mindenkori költségvetési törvény szerint járó késedelmi kamatot. Kérték továbbá a felperesek az alperes kötelezését arra, hogy a 2003. december 1-jén kelt - szintén a DDNP-vel kötött - adásvételi szerződés alapján fizessen meg az I. r. felperes részére 0,25% vételárrészt 101 250 Ft, míg a II. r. felperes részére 0,42%-nak megfelelő vételárrészt 170 100 Ft összegben. Kamatot e tőkeösszegek után nem igényeltek. Végül a felperesek kérték annak megállapítását, hogy az s.-i ingatlan megosztása után még fennmaradt ingatlanrész kisajátításából eredő kisajátítási kártalanítási összegből 0,25% az I. r. felperest, 0,42% a II. r. felperest illeti meg.Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi ellenkérelme szerint a felperesek a szövetkezeti tagságukat 1993. október 29-én megszüntették, mely időpontban velük a szövetkezet igazgatósága elszámolt és a felperesek aláírták azt a megállapodást, hogy további követelésük a szövetkezettel szemben nincs. A felpereseknek tudomása volt arról, hogy a vagyonnevesítéskor a részjegytőke és termőföld nem tartozott a vagyonnevesítés körébe, ennek ellenére jogfenntartással nem éltek.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az 1996. szeptember 19-én kelt adásvételi szerződés 2. pontja szerint az alperes a tulajdonában lévő - az 1992. évi II. törvény 15. § (1) bekezdés i) pontjában, valamint a (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével elkülönített, földalapba ki nem jelölt, részarány tulajdonosoknak nem nevesített, illetőleg határozatilag magántulajdonba nem adott - ingatlanokat adta el a D-D. Nemzeti Park vevőnek. A többi adásvételi szerződés 2. pontja is ugyanezeket tartalmazza. A D-D. Nemzeti Park részéről kifizetések 1996. szeptember 19-én, 1996. november 29-én, 1997. november 27-én, 1998. május 26-án és 2003. december 1-jén történtek az alperes részére. Ekkor már a felperesek tagsági viszonya saját akaratukból megszűnt. Az 1992. (helyesen: 1993.) évi II. törvény 12/C. § (5) bekezdése úgy foglal állást, hogy a kisajátítási kártalanításból befolyt összeg a szövetkezet vagyonnevesítéssel érintett tagjai között a vagyonnevesítés szabályai szerint osztandó fel. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a termelőszövetkezetből kivált tagok a vagyonmegosztás lezárását követően már nem jogosultak igényt tartani a szövetkezet részére különböző forrásokból befolyt összegre, így többek között adásvételből befolyó összegre és kisajátítási kártalanításra sem. Így a vagyonmegosztást követően - kifejezett jogszabályi rendelkezés és más jogalap hiányában - sikeresen nem érvényesíthetnek vagyoni igényt az alperessel szemben.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbezéssel éltek, melyben kérték az ítélet megváltoztatását és a keresetüknek való helytadást. Arra hivatkoztak, hogy a tagsági viszonyt megszüntető megállapodásban szereplő lemondó nyilatkozatukat a Pp. 207. § (2) bekezdése értelmében nem lehet kiterjesztően értelmezni, mert a termőföld nem tartozott a szövetkezet vagyonához, a vagyonnevesítés során a termőföldet figyelmen kívül kellett hagyni. A kereseti kérelmük jogalapját adó 1993. évi II. törvény 12/C. § (5) bekezdése 1995. november 25-én (helyesen: 2001. július 13-tól) lépett hatályba. Az 1993. október 29-én kelt megállapodásukat nem lehet úgy értelmezni, hogy az kiterjedt volna egy későbbi időpontban alkotott és hatályba lépett jogszabály által részükre ilyen mértékű előnyt biztosító jogról való lemondásra.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság a 2005. január 12-én 3. sorszám alatt meghozott és 2005. április 13-án 6. sorszám alatt kiegészített jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest kötelezte arra, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 201 250 Ft tőkét, ebből 100 000 Ft után 1998. augusztus 31-étől 2001. december 31-éig évi 20%, 2002. január 1-jétől a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot. A II. r. felperesnek 338 100 Ft tőkét, ebből 168 000 Ft után 1998. augusztus 31-étől 2001. december 31-éig évi 20%, 2002. január 1-jétől a kifizetésig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot. A kiegészítő ítéletben pedig megállapította, hogy az s.-i ingatlan megosztása után még fennmaradt ingatlanrész kisajátításából eredő kisajátítási kártalanítási összeg 0,25%-a az I. r. felperest, 0,42%-a II. r. felperest fogja megilletni. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 15 napon belül 22 000 Ft, a II. r. felperesnek 38 000 Ft elsőfokú perköltséget, továbbá az I. r. felperesnek 19 000 Ft, míg a II. r. felperesnek 30 000 Ft fellebbezési eljárási költséget. Határozatának indokolása szerint az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállást helytállónak, de az abból levont jogi következtetést tévesnek találta az alábbi indokok miatt:
Az 1992. évi II. törvény (Amt.) 25. § (1) bekezdése értelmében a Kpt. (1991. évi XXV. törvény) szerinti árverésre való kijelöléssel nem érintett valamennyi földet a tagok, a Kpt. 17. §-ában meghatározott mértékű földet pedig a tagok és az alkalmazottak tulajdonába kell adni, kivéve, ha jogosult e jogáról lemond. A tulajdonba adásra a vagyonnevesítés szabályait megfelelően kell alkalmazni. A (3) bekezdés értelmében a Kpt. szerinti árverés lebonyolítása után megmaradó szövetkezeti tulajdonú földet a vagyonnevesítés szabályainak megfelelő alkalmazásával a tagok tulajdonába kell adni. A fenti jogszabály helyes értelmezése szerint a szövetkezetnek a tulajdonába lévő földet részben árverésre kellett kijelölni, részben pedig a vagyonnevesítés szabályai szerint a tagok tulajdonába kellett adni. Miután az árverések lebonyolódtak, az ekkor megmaradt ún. maradványföldeket ugyancsak e szabályok alkalmazásával a tagok tulajdonába kellett adni. A szövetkezet tulajdonában tehát föld nem maradhatott, azt részben árverés során a kárpótlásra jogosultak szerezhették meg, részben pedig a szövetkezeti tagok tulajdonába kellett kerülnie.
Az 1992. évi II. törvény (Amt.) 1992. január 20. napján lépett hatályba, jóval azt megelőzően, hogy a felperesek tagsági viszonyukat 1993. október 29-én megszüntették volna. Mindebből a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy az igényjogosultság megnyíltakor a felperesek még a szövetkezet tagjai voltak, a vagyonnevesítés szabályai szerint az árverésre való kijelöléssel nem érintett földekből, illetőleg az árverés lefolytatását követően az ún. maradványföldekből a többi szövetkezeti taghoz hasonlóan jogosultak voltak juttatásra. Helytállónak találta a felperesek arra való hivatkozását, hogy a kilépéskori nyilatkozatukat nem lehet kiterjesztően értelmezni, abból nem lehet arra következtetni, hogy a termőfölddel kapcsolatos igényükről is lemondtak volna. Miután pedig az alperes a felperesek részére termőföldet nem juttatott, így azok ellenértékét tartozik részükre megfizetni, az elévülési időn belül kötött szerződések vonatkozásában.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet megváltoztatását, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperesek perköltségben való marasztalását kérte. Felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésként azt jelölte meg, hogy a jogerős ítélet sérti a tulajdonhoz való jogát, melyet részére az Alkotmány, valamint az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Római Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének első cikkelye biztosít. Felülvizsgálati kérelme indokolásában megismételte az eljárás során már kifejtett jogi álláspontját. Hangsúlyozta, hogy a felperesek keresete olyan földterületre vonatkozik, amely az ún. elkülönített földalapba lett kijelölve az 1992. évi II. törvény 15. § (1) bekezdésének i) pontja szerint, mint védett természeti terület. Utóbb e földterület ún. elkülönített földalapba történt kijelölését az 1995. évi XCIII. törvény megszüntette azzal, hogy az ilyen földek tulajdonjogát a Magyar Állam kisajátítás útján szerezheti meg.
Az alperes álláspontja szeríni a perbeli szövetkezeti közös földhasználatban nyilvántartott földterületeket az alperes szövetkezet volt jogosult értékesíteni, mert a mezőgazdasági szövetkezetek a használatukban álló földrészletek vonatkozásában tulajdonosi jogosítványokat gyakorolnak. Az ilyen földterületért kapott vételár, illetve esetleges kisajátítási összeg a tulajdonos szövetkezetet, annak tagjait és nem a valamikori tagokat illeti meg. Miután a felperesek 1993-óta nem tagjai a szövetkezetnek, tagsági viszonyuk megszűnésekor a szövetkezettel elszámoltak, s a vele szembeni további követelésről lemondtak, keresetüket jogalap hiánya miatt el kell utasítani.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős határozat hatályában való fenntartását és az alperes perköltségben való marasztalását kérték. Utaltak arra, hogy az alperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott Kfv. II. 37817/2001. számú eseti döntés tartalma szerint a szövetkezet a közös földhasználatában nyilvántartott földeket értékesítheti. Ezt azonban jelen ügyben senki nem tette vitássá. Fenntartva a perben már kifejtett jogi álláspontjukat, a felperesek hivatkoztak arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Pfv. VIII. 22.257/2004/4. számú ítéletében az alperes által megjelölt 1995. évi XCIII. törvény szabályait úgy értelmezte, az az Amt.-ben meghatározott eredeti vagyonnevesítés által érintett jogosulti kör számára várományi jogot alapozott meg a törvénnyel érintett földterületek tekintetében. Kimondta továbbá, hogy "a földalap képzésére és a vagyonnevesítés szabályainak alkalmazására vonatkozó szabályokat [Amt. 25. § (1) bekezdés] - kizáró rendelkezés hiányában - úgy kell értelmezni, hogy a rendelkezés visszaható hatályú, vagyis az érintett földterületek tekintetében a jogalkotó - kivételesen - az eredeti szövetkezeti vagyonnevesítés időpontjában jogosultsággal rendelkező valamennyi juttatásra jogosultnak további kártalanítást kívánt nyújtani".
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatára akkor kerülhet sor, ha az az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Somogy Megyei Bíróság másodfokú ítélete az alperes által felhozott okból nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) 13. § (1) bekezdés akként rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének első cikke rendelkezik a tulajdon védelméről. Eszerint minden természetes, vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit nem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek, vagy bírságok megfizetését biztosítsák".
A nem vitás tényállás szerint a felperesek kereseti kérelmében érintett ingatlanokon, mint termelőszövetkezeti közös földhasználatban állott ingatlanokon, az alperes szövetkezet tulajdonosi jogokat gyakorolt az Amt. hatálybalépésekor. Ezeket a földeket, mint természetvédelmi oltalom alá eső földterületeket az Amt. 15. § (1) bekezdés i) pontja, illetve (3) bekezdése értelmében el kellett különítenie - földalapba nem jelölhette ki, részarány tulajdonosoknak nem nevesíthette, határozattal magántulajdonba nem adhatta. Az alperes szövetkezet e rendelkezéseknek megfelelően járt el. Az 1995. november 25-én hatályba lépett és a perbeli szerződések megkötésének, illetve kisajátítási kártalanítási határozat meghozatalának időpontjában hatályban volt, a védett természeti területek helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény 1. § (1) bekezdés b) pontja értelmében e törvény hatálya - többek között - azokra a védett természeti területekre terjed ki, amelyeket a mezőgazdasági szövetkezet közös használatában álló földterületek részeként törvény alapján a részarány földtulajdonosok földjének kiadása, valamint a tagok és alkalmazottak földhöz juttatása, továbbá a kárpótlási árverés céljából földalapokba - a védettségre tekintettel - nem jelöltek ki.
E törvény 2. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy az érintett földterületek kisajátítása esetén a kártalanításként kapott összeget az érdekelt részarány földtulajdonosok, illetve szövetkezeti tagok és alkalmazottak között - eltérő megállapodásuk hiányában - olyan arányban kell felosztani, amilyen arányban azok a földterület tulajdonjogára - védettség hiányában - a törvény alapján igény tarthattak volna. A "törvény" alatt az Amt. 25. §-ának (1), (2) bekezdését kell érteni (lásd az 1995. évi XCIII. törvény 2. §-ához fűzött indokolást). Az Amt. 25. § (1) bekezdése szerint pedig a tulajdonba adásra a vagyonnevesítés szabályait kell alkalmazni.
A kisajátításról szóló, módosított 1976. évi 24. tvr. 3. § (1) bekezdése értelmében az állam kisajátítás helyett adásvétellel is megszerezheti az alperes szövetkezet közös használatában álló, védett természeti területnek minősülő földrészlet tulajdonjogát (lásd EH 2003.997 II. pont, BH 2004.162). Ebből következően az 1995. évi XCIII. törvény 2. § (3) bekezdésében szabályozott felosztási kötelezettség nemcsak abban az esetben terheli a szövetkezetet, ha a védett természeti területnek minősülő földrészlet tulajdonjogát az állam kisajátítás útján szerzi meg, hanem akkor is, ha az a kisajátítás helyett adásvételi szerződés jogcímén kerül a Magyar Állam tulajdonába.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben helytállóan hivatkoztak arra, hogy a fenti jogszabályi rendelkezéseket úgy kell értelmezni, miszerint az érintett földterületek tekintetében a jogalkotó az eredeti szövetkezeti vagyonnevesítés időpontjában jogosultsággal rendelkező valamennyi juttatásra jogosultnak további kártalanítást kívánt nyújtani. Ezt a jogi álláspontot fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a Pfv. VIII. 22.257/2004/4. számú eseti döntésében is.
A 2001. július 13-ától hatályba lépett 2001. évi LV. törvény 21. §-ával módosított, a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 12/C. §-ának (5) bekezdése értelmében a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kijelöléssel nem érintett azon védett, vagy védelemre tervezett természeti területek tekintetében, amelyeket - természetvédelmi oltalom hiányában - a szövetkezetnek az Amt. 25. §-a alapján a vagyonnevesítés szabályai szerint ki kellene adnia - ha az magántulajdonban nem áll, vagy magántulajdonba nem került - a kisajátítási eljárást a szövetkezettel szemben kell lefolytatni. A kisajátítási kártalanítás összegét a szövetkezet haladéktalanul köteles a szövetkezet vagyonnevesítéssel érintett tagjai között, a vagyonnevesítés szabályai szerint felosztani. Az alperes a perben nem vitatta, hogy a felperesek vagyonnevesítésre az általuk megjelölt arányban jogosultak voltak. Az ismertetett szabályozás alapján a jogerős ítélet helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a felperesek a tagsági jogviszonyuk időközbeni megszűnése ellenére a többi - vagyonnevesítésre jogosult - szövetkezeti taghoz hasonlóan jogosultak részesedni a perbeli ingatlanok ellenértékéből. A kilépéskori nyilatkozatukat - a Ptk. 207. § (2) bekezdése értelmében - nem lehet kiterjesztően akként értelmezni, hogy a természetvédelmi oltalom alá eső földterületekkel kapcsolatos igényükről is lemondtak volna.
A kifejtett indokok miatt a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, ezért a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.179/2005. sz.)