adozona.hu
BH 2005.12.437
BH 2005.12.437
I. Holtág esetében a halászati jog a víz tulajdonjogától függetlenül a Magyar Államot illeti meg, kivéve, ha az önkormányzati tulajdonos a halászati jogot gyakorolni kívánja [1997. évi XLI. tv. (továbbiakban: Hhtv.) 2-3. §]. II. A közigazgatási határozattal átengedett halászati jog 2001. január 1-jével megszűnt, így vagyoni értékű jogként nem tartozhat a felszámolási vagyon körébe [1997. évi XLI. tv. (Hhtv.) 53. és 54. §; 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 4. §, 48. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperesek között létrejött haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. Keresetének jogcímeit abban jelölte meg, hogy a szerződés sérti a Cstv. 4. § (1) bekezdését, illetve 48. §-át, a szerződés jóerkölcsbe ütközik, továbbá sérti az 1957. évi IV. törvény 19. §-át is, ezért a haszonbérleti szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletében tényként állapította meg, hog...
BH 2005.12.437 I. Holtág esetében a halászati jog a víz tulajdonjogától függetlenül a Magyar Államot illeti meg, kivéve, ha az önkormányzati tulajdonos a halászati jogot gyakorolni kívánja [1997. évi XLI. tv. (továbbiakban: Hhtv.) 2-3. §].
II. A közigazgatási határozattal átengedett halászati jog 2001. január 1-jével megszűnt, így vagyoni értékű jogként nem tartozhat a felszámolási vagyon körébe [1997. évi XLI. tv. (Hhtv.) 53. és 54. §; 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 4. §, 48. §].
A felperes keresetében az alperesek között létrejött haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. Keresetének jogcímeit abban jelölte meg, hogy a szerződés sérti a Cstv. 4. § (1) bekezdését, illetve 48. §-át, a szerződés jóerkölcsbe ütközik, továbbá sérti az 1957. évi IV. törvény 19. §-át is, ezért a haszonbérleti szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis.Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a t.-i K.-tó a felperes tulajdona. A földművelésügyi miniszter 1995. június 26-án kelt határozatával a tó állami halászati jogát a felperes részére határozatlan időre engedte át. A tó T. határában, a Takta folyó bal partján lévő holtág. A felperes 1996. július 2-től felszámolás alatt áll.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítő 2002. évi 14. számában pályázat jelent meg a tarcali K.-tó haszonbérbe adására, melynek kiírója az állam nevében az FM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vadászati-Halászati Felügyelősége. 2001. november 7-én az Országos Halászati Bizottság véleményezte a beérkezett pályázatokat, amelynek alapján a földművelésügyi miniszter, mint tulajdonos a II. r. alperessel kötötte meg a haszonbérleti szerződést. Az Országos Halászati Bizottság tagja, dr. Cs. A. a II. r. alperes érdekeltjeként a szavazástól tartózkodott. 2002 júliusában a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a II. r. alperessel 15 évre kötötte meg a haszonbérleti szerződést.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolása szerint a felperes halászati joga a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (továbbiakban: Hhtv.) 54. § (1), (2) bekezdéseire, illetőleg 53. és 56. §-aihoz fűzött indokolásra is figyelemmel jogszabály erejénél fogva megszűnt. A Hhtv. 3. § (1) és (2) bekezdései alapján, figyelemmel az igazságügyi szakértő véleményére, a holtág tekintetében a halászati jog az államot illeti meg. Kifejtette, hogy a Hhtv. végrehajtásáról rendelkező 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet 6. § (1) bekezdése értelmében az Országos Halászati Bizottság a pályázatokat csupán véleményezi, javaslattételi joga van, amely javaslata a döntéshozót nem köti. A pályázatokat tulajdonosként a miniszter bírálja el. A felperes által megjelölt személyi összefüggés ezért érdemben nem befolyásolta a haszonbérleti szerződés megkötését, ennek következtében az jóerkölcsbe sem ütközik. Végül rámutatott, hogy a haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló perben értelmezhetetlen a felperes hivatkozása az államigazgatási eljárás rendelkezéseire. Amennyiben pedig a felperes az államigazgatási határozat megtámadását kívánná, az erre vonatkozó per a megyei bíróság hatáskörébe tartozna [Pp. 23. § (1) bekezdés i) pontja].
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes részéről benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Döntésének indoka szerint az elsőfokú bíróság a felek által felajánlott bizonyítási eljárás adatai alapján, a szabad bizonyítási rendszer figyelembevételével, a bizonyítékokat a Pp. 206. §-a szerint okszerűen, életszerűen, logikusan, egyenként és összességében mérlegelve aggálytalan tényállást állapított meg. Az arra alapított jogi döntése is helyes, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelően adott számot a törvényes mérlegeléséről, azt a másodfokú bíróság csak annyiban egészítette ki, hogy az állandóan követett bírói gyakorlat szerint a peren kívül beszerzett ún. magánszakvélemény a fél előadásának tekintendő, így nem szükséges az igazságügyi szakértő és magánszakértő véleményének "ütköztetése". Ezen túlmenően a magánvéleményt az elsőfokú bíróság a perbe bevezetett igazságügyi szakértővel ismertette, aki arra írásban, majd tárgyaláson történt személyes meghallgatásán is nyilatkozott. Az igazságügyi szakértő megalapozott és aggálytalan szakértői véleményét a vízügyi igazgatóság nyilatkozata is alátámasztotta, így a peren kívül beszerzett szakértői vélemény elkészítőjének tanúkénti meghallgatása szükségtelen volt.
Az I. r. alperes jogi képviselőjének nyilatkozatából megállapította, hogy a pályázatok szakmai értékelését az Országos Halászati Bizottság írásban nem végezte el, így annak beszerzése nem lehetséges. Az eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezési kérelmet erre figyelemmel megalapozatlannak találta.
Nem találta alaposnak az alperesek közötti haszonbérleti szerződés semmisségére vonatkozó fellebbezési érvelést sem. A peranyagból megállapította, hogy a haszonbérleti szerződés megkötésére a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt jogosult, mint tulajdonos. A szerződés megkötése során az Országos Halászati Bizottság véleménye nem kötötte. A Halászati Bizottság emlékeztetőjéből megállapíthatóan pedig dr. Cs. A. a vélemény-nyilvánítástól tartózkodott, így az Országos Halászati Bizottságban való részvétele nem jelentett olyan személyi összefonódást, amely miatt a szerződés jóerkölcsbe ütközne.
Nem állapítható meg a haszonbérleti szerződés jogszabályba ütközése sem a keresetlevélben írt okból. Álláspontja szerint a többször módosított Cstv. 4. § (1) bekezdése, valamint 48. § (1) bekezdésének a rendelkezései a perbeli haszonbérleti szerződéssel összefüggésben csak akként állnak, hogy azt kellett a bíróságoknak vizsgálnia és eldöntenie: a felperes az 1995-ös miniszteri határozat értelmében halászati jogot szerzett-e. E körben maga is elfogadta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a halászatra vonatkozó 1977. évi 30. tvr. alapján a felperes nem szerzett halászati jogot, azt jogi személyként nem is szerezhette volna meg, hiszen nem halászati szövetkezet és nem magánszemély. A tó állami halászati jogának átengedésére vonatkozó miniszteri határozat az 1977. évi 30. tvr. 3. § (3) bekezdésének szóhasználatát rögzíti. A halászati jog átengedése nem azonos a halászati jog megszerzésével. Megállapítása szerint a felperes átengedett halászati joga a Hhtv. 54. § (1) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel szűnt meg. E törvény (2) bekezdése szerint az államot megillető halászati jog átengedéséről szóló határozatok e törvény hatálybalépésekor állami tulajdonú vízen legkésőbb 2001. január l-jén érvényüket vesztik, a halászati jog hasznosítóját pedig ugyanezen időpontig illetik meg, illetve terhelik a halászati jog gyakorlásával összefüggő jogok és kötelezettségek. Az idézett jogszabályhely, valamint a Hhtv. 3. § (2) bekezdésének összevetéséből tehát az állapítható meg, hogy a felperesnek az átengedett halászati joga a törvény erejénél fogva megszűnt, így a halászati jog állam általi pályáztatása, illetve annak haszonbérbe adása sem jogszabályba, sem jóerkölcsbe nem ütközik.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 270. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaira, valamint ba) és bb) alpontjaira hivatkozással. Kérte a jogerős ítéletet megváltoztatva annak megállapítását, hogy az alperesek által 2002 júliusában a tarcali K.-tóra kötött haszonbérleti szerződés a Ptk. 202. §-a értelmében jogszabályba, a Cstv. 4. § (1), (2), (3) bekezdésébe és 48. §-ába, illetve a Hhtv. 53. § (1) bekezdésébe, 54. § (1)-(2) bekezdéseibe ütközik, ezért semmis.
Hivatkozott arra, hogy az eddigi bírói gyakorlat a felszámolási eljárás körébe tartozónak tekintette a gazdálkodó szervezet mindazon vagyonát, amellyel a felszámolási eljárás közzétételének időpontjában rendelkezett, továbbá azt a vagyont is, amelyet ezt követően, az eljárás tartama alatt szerzett. Ezzel ellentétben áll a másodfokú bíróság álláspontja. A felperes a felszámolás kezdő időpontjában rendelkezett halászati joggal, mint vagyoni értékű joggal, amelynek a vagyonból történő kivétele hitelezői érdeksérelemmel jár együtt.
A másodfokú bíróság jogi álláspontjának elfogadása mellett is, az átmeneti rendelkezések értelmében, 1999. január 1. napjával jogszerűen megszerezte a halászati jogot, ezért utóbb 2002 júniusában az I. r. alperes nem köthetett volna haszonbérleti szerződést a per tárgyát képező K.- tóra, mert a halászati jog, ugyanúgy mint a tó tulajdonjoga is, a felperest illeti meg. Álláspontja szerint abban is következetes a bírói gyakorlat, hogy ha a két jogszabály egymással az általános és speciális viszonyában állnak, az általános szabály csak akkor kerül alkalmazásra, ha az utóbbi eltérő rendelkezéseket nem tartalmaz. Jelen esetben a Cstv. 4. § (1), (2) bekezdése eltérő rendelkezéseket tartalmaz a felszámolás körébe tartozó vagyont illetően.
Jogszabálysértőnek állította, hogy az eljárt bíróságok a két szakértői vélemény megállapításait nem "ütköztették", és a magánszakvélemény elvetését nem indokolták. Sérelmezte, hogy a pályázatot, illetőleg az ezzel kapcsolatos értékelést az eljárt bíróságok nem szerezték be, illetve nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy az I. r. alperes a pályázatok elbírálásakor szakmai értékelést nem adott. Ennek hiányában nem állapítható meg, milyen szakmai szempontok vezettek ahhoz a döntéshez, hogy a haszonbérleti szerződést az I. r. alperes a II. r. alperessel kötötte meg. A szakmai szempontok hiányából - álláspontja szerint - okszerűen lehet következtetni a jóerkölcs elvét sértő eljárásra.
A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, míg az I. r. alperes ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem azonban nem alapos.
A Hhtv. értelmező rendelkezései között a 2. § (1) bekezdésének g) pontja határozza meg a holtág fogalmát. Eszerint holtág a folyó azon mederrésze, amelyet a folyó természetes úton, irányának megváltoztatásával elhagyott, vagy amelyet szabályozási célból leválasztottak róla. A felperes által felkért eseti szakértő szakértői véleményében maga is azt állapította meg, hogy a levéltári kutatások alapján a K.-tó a Tisza folyó évszázadokkal ezelőtti természetes elhagyása volt, tehát holtág, azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár kialakulásában viseli a holtágakra jellemző jegyeket, de holtág jellegét régen elveszítette és átalakult természetes tóvá. A Hhtv. idézett értelmező rendelkezése azonban a Hhtv. alkalmazása szempontjából ilyen megkülönböztetést nem tesz, és a kialakulás módját tekintve állapítható meg, hogy a törvény alkalmazásában az adott vízfolyás holtágnak minősül-e, vagy sem. Az eseti szakértő véleményében jelentősnek tartott időtényező nem változtat azon a tényen, hogy a K.-tó a Tisza folyóból természetes úton, a folyó irányának megváltoztatásával elhagyott mederrészeként jött létre, azaz holtágnak minősül. Miután pedig e szakvélemény is megerősíti - az egyéb peradatok mellett - az adott vízterület holtág jellegét, további bizonyításra, a felkért szakértő tanúkénti kihallgatására nem volt szükség. A jogerős ítélet ez okból nem jogszabálysértő.
A Hhtv. II. fejezete a halászati jog fogalmát a 3. § (1) bekezdésében határozza meg. Eszerint a halászati jog - mint vagyoni értékű jog - a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely - ha e törvény másképp nem rendelkezik - a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. A törvény e főszabálya szerint tehát a halászati jog a víz tulajdonjogához kapcsolódó jogosultság. A (2) bekezdésben azonban a törvény e főszabálya alól a holtág, bányató és víztározó esetében kivételt tesz, amennyiben e vizek tekintetében kizárólagos joggal a halászati jog a Magyar Államot illeti meg. E törvényhely e kizárólagos jogosultság alól kivételt az önkormányzati tulajdonban lévő holtágat és bányatavat illetően tesz annyiban, amennyiben a tulajdonos önkormányzat a halászati jogot gyakorolni kívánja.
A jogerős ítélet a perben beszerzett bizonyítékok egybevetésével helyesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy az adott esetben korábban a felperes részére átengedett halászati jog holtágra vonatkozott. Helyesen tulajdonított a jogerős ítélet jelentőséget annak, hogy a felperes korábban is csak egy átengedett jogosultságként rendelkezett halászati joggal. A felperes az 1995. június 26-án kelt 27.406/1995. számú FM határozattal az államot megillető halászati jog átengedésével annak gyakorlására szerzett jogot. Ez a jog valóban vagyoni értéket képviselt, ezért a felszámoló e jogot helytállóan tüntette fel a Cstv. 4. § (1) bekezdése szerint az adós vagyonaként. Ez a vagyoni értékű jog azonban a jogszabály változása folytán 2001. január 1-jével kikerült az adós vagyonából, mivel átengedett halászati joga ekkor megszűnt a Hhtv. 54. § (2) bekezdése értelmében. A Hhtv. 53-56. §-hoz fűzött törvényi indokolás is azt hangsúlyozza, hogy azokban az esetekben, amikor továbbra is az állam marad a halászati jog tulajdonosa, legfeljebb 2001. január 1-jéig maradhatnak érvényben a "jelenlegi" átengedési határozatok, ezt követően mindenütt kötelező a miniszternek a haszonbérlet elnyerésére pályázatot kiírni.
A Legfelsőbb Bíróság az adós felszámolási vagyona körének változása tekintetében az Fpk. VI. 31.397/1997/2. számú végzésében is a fentiekkel azonos jogi álláspontját fejtette ki.
Az átengedett halászati jog a Hhtv. 54. § (1) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezések szerint sem került a felperes tulajdonába, mert e törvényhely rendelkezésével szemben alkalmazandó a Hhtv. 3. § (2) bekezdésének az a speciális rendelkezése, amely szerint holtág esetében a halászati jog a víz tulajdonjogától függetlenül a Magyar Államot illeti meg, kivéve az önkormányzati tulajdonban lévő holtágat. A felperes Kft. nem önkormányzat, így nem esik a kivétel hatálya alá. Mindebből az következik, hogy a korábban a felperes részére gyakorlásra átengedett halászati jog, mint vagyoni értékű jog már nem tartozik az adós felszámolási vagyona körébe, ezért arra a Cstv. 48. § (1) bekezdése sem vonatkoztatható.
A Hhtv. 10. §-a úgy rendelkezik, hogy a Magyar Államot megillető halászati jog gyakorlásával kapcsolatos jognyilatkozatokat, ideértve a 11. §-ban foglaltakat is, az állam nevében a miniszter - az érintett miniszterekkel egyetértésben - teszi meg. A Hhtv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint pedig az államot megillető önálló halászati jog hasznosítása nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján haszonbérbe adás útján történik. Ehhez képest a II. r. alperes által pályázat kiírása és ennek eredményeként a II. r. alperessel szerződés megkötése az államot megillető halászati jog hasznosítása körében a jogszabályoknak megfelelően történt meg.
A felperes azt a felülvizsgálati kérelmében sem vonta kétségbe, hogy a pályázat elbírálásában, illetve az Országos Halászati Bizottság véleménye kialakításában dr. Cs. A. nem vett részt. Ennek folytán a szerződés jóerkölcsbe ütközése az általa hivatkozott személyi összefonódás okából nem állapítható meg.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.180/2004. sz.)