adozona.hu
BH+ 2005.10.472
BH+ 2005.10.472
A perindításhoz - jelen esetben a csődeljárás megindításához - fűződő anyagi jogi és eljárásjogi joghatások a per, illetve az eljárás megszüntetésével megszűnnek. Az eljárás megindításához fűződő minden jogkövetkezmény elenyészik, illetve csak annyiban marad fenn, amennyiben arról az adott eljárásra vonatkozó törvény külön rendelkezik [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 6. §, 21. §, Pp. 130. § (1) bek. d) pontja, 157. § a) pontja, 161. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a peres felek 2000. szeptember 11-én hitelkeret szerződést kötöttek, melynek értelmében az alperes 950 000 000 Ft erejéig kölcsönt nyújt a felperesnek. A szerződés értelmében a kölcsön folyósítása úgy történik, hogy annak összegét az alperes jóváírja felperesnek az alperesnél vezetett bankszámláján, míg a kölcsön visszafizetésének módjaként abban állapodtak meg, hogy a kölcsön összegével az alperes bank megterheli a felperes nála vezetett eg...
BH+ 2005.10.472 A perindításhoz - jelen esetben a csődeljárás megindításához - fűződő anyagi jogi és eljárásjogi joghatások a per, illetve az eljárás megszüntetésével megszűnnek. Az eljárás megindításához fűződő minden jogkövetkezmény elenyészik, illetve csak annyiban marad fenn, amennyiben arról az adott eljárásra vonatkozó törvény külön rendelkezik [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 6. §, 21. §, Pp. 130. § (1) bek. d) pontja, 157. § a) pontja, 161. §].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a peres felek 2000. szeptember 11-én hitelkeret szerződést kötöttek, melynek értelmében az alperes 950 000 000 Ft erejéig kölcsönt nyújt a felperesnek. A szerződés értelmében a kölcsön folyósítása úgy történik, hogy annak összegét az alperes jóváírja felperesnek az alperesnél vezetett bankszámláján, míg a kölcsön visszafizetésének módjaként abban állapodtak meg, hogy a kölcsön összegével az alperes bank megterheli a felperes nála vezetett egy másik számú bankszámláját. A szerződés biztosítékaként a felek az aktuális lehívásokhoz kapcsolódó, a megfinanszíroztatni kívánt szerződés kötelezettje által visszaigazolt árbevétel-engedményezésben állapodtak meg. A hitelkeret szerződéssel egyidejűleg aláírt engedményezési szerződés 2. pontja értelmében a felperes a bankkal szemben fennálló tartozása, késedelmi kamat és az esetleges végrehajtás, vagy más jogérvényesítéssel kapcsolatos költségek megfizetésének biztosítására átruház a bankra a Polgármesteri Hivatal és a H. K. vezető cége között létrejött szerződés alapján fennálló követelésből a felperest megillető, összesen 1 164 953 000 Ft-ból 843 783 000 Ft-ot. Az engedményezési szerződés 7. pontjában a felek úgy rendelkeztek, hogy az engedményezett követelésekből a felperes tartozásának lejárata előtt befolyó összegeket az alperes bank választása szerint jogosult a tartozás kiegyenlítésére fordítani, óvadékul lekötni, vagy pedig - szükség esetén újabb követelések engedményezése, vagy más biztosíték nyújtása mellett - a felperes részére kifizetni. A felperes tartozásának lejárata után befolyó összegek a még fennálló tartozást csökkentik.A kölcsön folyósítására 2000. szeptember 13. napján került sor 843 783 000 Ft felperes számláján történő jóváírással.
A felperes 2000. december 22-én a bíróságnál csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesztett elő, melyről az alperest ajánlott küldeményként postára adott levélben tájékoztatta. A csődeljárásban a bíróság által hozott, a vagyonfelügyelő kirendelésére és a fizetési haladékra vonatkozó végzés 2001. február 15-én jelent meg a Cégközlönyben, a fizetési haladék 2001. május 16-án járt le.
2001. január 29-én a peres felek a hitelkeret szerződés 1. számú mellékleteként törlesztési tervet írtak alá, amelyben - többek között - 2001. január 29-ével árbevételként 62 325 812 Ft-ot tüntettek fel és ugyanezen dátummal, ugyanezen összeggel határozták meg a törlesztés összegét. 2001. március 30. napjával árbevételként 37 500 000 Ft-ot tüntettek fel, ugyanezen időponttal törlesztési összegként 35 353 978 Ft-ot határoztak meg. Az alperes a 2001. január 29-én kiállított bankszámlakivonat szerint jóváírt 62 325 812 Ft-ot az un. felperesi generál ügyfélszámláról, és "terhelésként" résztörlesztés címén ugyanezen összeget jelölte meg.
Az alperes a 2001. március 5. napján kelt felpereshez írt levelében igazolta, hogy a hitelkeret szerződés résztörlesztéseként 35 353 978 Ft-tal, továbbá késedelmi kamatokkal és egyéb járulékokkal megterhelte a felperes nála vezetett bankszámláját.
A felperes elleni csődeljárásban a felperes a hitelezőivel 2001. április 17-én egyezségi tárgyalást tartott, melynek eredményeként a vagyonfelügyelő által jóváhagyott csődegyezség jött létre. Erre tekintettel a bíróság a 2001. május 9. napján kelt végzésével a csődeljárást befejezetté nyilvánította. Ezt követően a felperes törvényes képviselője és a csődeljárásban kijelölt vagyonfelügyelő 2001. június 18-án kelt levélben felszólította az alperest a csődeljárásban elrendelt moratórium alatti hiteltörlesztés, illetve az ügyleti és késedelmi kamatként elszámolt 37 458 478 Ft visszafizetésére.
A Legfelsőbb Bíróság a 2002. július 1. napján kelt végzésével csődeljárást befejezetté nyilvánító végzést hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. A végzés indokolásában megállapította, hogy több hitelező az adós csődeljárás megindítása iránti kérelmének az elsőfokú bírósághoz történő benyújtását megelőzően felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet terjesztett elő az adós ellen. Ha a felszámolási eljárás iránti kérelem korábban érkezett a bírósághoz, mint az adós csődeljárás iránti kérelme, a csődeljárást a kettős eljárás tilalmából következően nem lehet lefolytatni, hanem a felszámolási eljárás lefolytatásának van helye, a csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet pedig a többször módosított 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: módosított Cstv.) 6. § (2) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja alapján el kell utasítani. Erre tekintettel megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a csődeljárás lefolytatásával az eljárás lényeges szabályait sértette meg, ezért az elsőfokú bíróság végzését a csődeljárást befejezetté nyilvánító részében a Cstv. 6. § (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazott Pp. 258. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a csődeljárást a módosított Cstv. 21. § (2) bekezdése alapján megszüntette.
A felperes a bírósághoz benyújtott keresetében kérte az alperes kötelezését 98 723 000 Ft tőke, ennek 2001. március 6-tól a kifizetés napjáig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Elsődleges jogcímként a Ptk. 339. § (1) bekezdését jelölte meg, s az alperes jogellenes magatartásának megvalósulása körében a módosított Cstv. 4. § (1) bekezdésére, 8. § (3) bekezdésére és 12. § (5) bekezdésére, valamint a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 2002. január 1-jét megelőzően hatályos 4. § (5) bekezdésében foglaltakra hivatkozott. Másodlagos jogcímként a Ptk. 318. § (1) bekezdését, míg harmadlagos jogcímként a Ptk. 361. § (1) bekezdését jelölte meg.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben történő marasztalását kérte. Azzal védekezett, hogy a hitelkeret szerződéssel egyidejűleg megkötött engedményezési szerződésben megjelölt követelést a felperes az alperesre engedményezte. Az engedményezés a szerződés aláírásával teljesedésbe ment, ezzel az alperes az engedményezett követelés vonatkozásában a felperes helyébe lépett. A felperes keresetében megjelölt összegek az ún. generál ügyfélszámlára folytak be, nem pedig a felperesnek az alperesnél vezetett bankszámlájára. A szerződéseknek megfelelően az alperes a hozzá befolyt összegekkel csökkentette a felperes tartozását, ennek könyvelése történt azzal a technikával, hogy a bank egyidejűleg - tartozik és követel tételként - ezeket az összegeket a felperes számláján átvezette. Vitatta, hogy akár szerződésből eredően, akár szerződésen kívül jogellenes magatartást tanúsított volna, illetve hogy a felperest kár érte volna, mivel a felperesnek a keresetben megjelölt összegű tartozása az alperessel szemben fennállt. Álláspontja szerint amennyiben a felperes vagyonában hiány mutatkozik, úgy az ellene jelenleg folyó felszámolási eljárással érintett hitelezőknél következhetne be a kár és nem a felperesnél. Állította, hogy hiányzik az ok-okozati összefüggés az alperes magatartása és a felperes által állított kár bekövetkezése között, emellett a kár összegét sem bizonyította a felperes. Alperes álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság által hozott végzés a csődeljárást annak megindítására visszamenő hatállyal szüntette meg, ezért a felperes ellen a perbeli időszakban jogszerű csődeljárás nem volt folyamatban.
Ezzel szemben a felperes jogi álláspontja az volt, hogy a moratóriumot elrendelő végzés anyagi jogerejét a megszüntető végzés nem érintette. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis határozatában az elsőfokú bíróságnak csak a csődeljárást befejezetté nyilvánító végzését helyezte hatályon kívül, ezért a csődeljárás megszüntetésére a végzés meghozatalának időpontjában került sor.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 98 723 000 Ft-ot, ezen összeg után 2001. március 6-ától 2001. december 31-éig évi 20%, 2002. január 1-jétől a teljesítésig terjedő időre az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot, továbbá 1 330 000 Ft perköltséget. Marasztalta az alperest az állam javára illeték megfizetésében is. Határozatának indokolása szerint a felperes ellen 2000. december 22-től 2002. július 1-jéig csődeljárás volt folyamatban, ennek során 2000. február 15-től május 16-ig fizetési haladék illette meg az adóst. A Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében a csődeljárás olyan speciális peren kívüli eljárás, amelyre vonatkozóan a Pp. rendelkezései csak azokra az eljárási kérdésekre irányadóak, amelyeket a Cstv. külön nem szabályoz. A csődeljárás megszüntetéséről a Cstv. 10. § (3) bekezdése rendelkezik, megjelölve azokat az okokat, amelyek alapján a bíróság a fizetési haladék elrendelését megelőzően az eljárást megszünteti. A Cstv. 21. § (2) bekezdése értelmében azonban az eljárás megszüntetésére, a fizetési haladék tartama alatt lefolytatott egyezségi eljárás eredménytelensége esetén kerülhet sor. A Legfelsőbb Bíróság a felperes ellen folyamatban volt csődeljárás megszüntetését a Cstv. 21. § (2) bekezdése alapján rendelte el annak ellenére, hogy az indokolásában megállapította, miszerint az elsőfokú bíróság a csődeljárás során az eljárás lényeges szabályait megsértette és ezért a csődeljárás iránti kérelmet a Pp. 130. § b) pontja alapján el kellett volna utasítania. Ebből pedig az következik, hogy amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a csődeljárás ex tunc hatályú megszüntetésének feltételeit megállapította volna, úgy az eljárást a Pp. 157. § a) pontja alapján kellett volna megszüntetnie. Mindebből az elsőfokú bíróság azt a jogi következtetést vonta le, hogy a csődeljárás megszüntetése ex nunc hatályú, a perbeli időszakban a csődeljárás folyamatban volt, a felperes erre hivatkozással jogszerűen terjesztette elő igényét az alperessel szemben. Megállapította, hogy a felek között az engedményezési szerződés a Ptk. hatályos rendelkezésétől eltérően jött létre, ezért e jogviszonyra nem a Ptk. engedményezésre vonatkozó szabályait, hanem a megállapodásban foglaltakat kell alkalmazni. Jogi álláspontja szerint a csődeljárás kezdő időpontját követően a kötelezettől a felperes nevén álló számlára beérkezett összeg a Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében a csődeljárás körébe tartozó felperesi vagyon. Az alperes a felperes bankszámlájának 2001. január 29-én és március 5-én történő megterhelésével pedig megsértette a 39/1984. (IX. 5.) MT rendelet 4. § (5) bekezdésében írt kötelező rendelkezést. E jogellenes magatartásával okozati összefüggésben a felperesnek kárt okozott, amely kár a csődeljárás körébe tartozó vagyonban bekövetkezett, jogellenesen leemelt összeggel azonos mértékű csökkenést jelentett. Ezért alperest a Ptk. 318. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 339. § (1) bekezdése szerint marasztalta.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Fenntartva korábbi jogi álláspontját hangsúlyozta, hogy a perbeli csődeljárás megszüntetésére annak lényeges eljárási hibái miatt került sor, ezért a csődeljárás felperes által hivatkozott szabályai az alperesre nem alkalmazhatóak. A másodfokú eljárás során fellebbezését módosította és másodlagosan - amennyiben a másodfokú bíróság a keresetet megalapozottnak találja - a Pp. 247. § (3) bekezdése szerint a felperes keresetében érvényesített összeg erejéig beszámítási kifogást terjesztett elő.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult. A beszámítási kifogás elutasítását kérte elsődlegesen a Cstv. 36. §-ára való hivatkozással.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Határozatának indokolása szerint a kártérítés jogcímén előterjesztett kereset elbírálása körében elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2002. július 1-jén kelt végzése visszamenő hatállyal szüntette-e meg a csődeljárást [Cstv. 6. § (2) bekezdés, Pp. 259. §, 251. § (1) bekezdés]. Megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzésének indokolása szerint, ha az adós ellen a felszámolás iránti kérelem korábban érkezett, mint az adós csődeljárás iránti kérelme, a csődeljárást - a kettős eljárás tilalmából következően - nem lehet lefolytatni, hanem a felszámolási eljárás lefolytatásának van helye. A csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet pedig a többször módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazott Pp. 130. § (1) bekezdésének d) pontja alapján el kell utasítani. A Legfelsőbb Bíróság végzésének ezt az indokolását akként értékelte, hogy az egyértelműen tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a csődeljárás megszüntetésére a csődeljárás megindítása iránti kérelem benyújtásának időpontjára visszamenőleges, azaz ex tunc hatállyal került sor. A Legfelsőbb Bíróság a végzés indokolásában a hatályon kívül helyezéssel kapcsolatban a Cstv. 6. § (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 258. § (1) bekezdésére hivatkozott, amely a hatályon kívül helyezés mellett új határozat hozatalára való utasítást is jelentene az elsőfokú bíróság számára. Adott esetben azonban a Legfelsőbb Bíróság döntésével befejeződött az eljárás, az indokolásra tekintettel értelemszerűen a Pp. 251. § (1) bekezdése alapján. Ez utóbbi szerint, ha a másodfokú bíróság a pert a tárgyalás alapján a 157. § értelmében megszünteti, az elsőfokú bíróság ítéletét a végzéssel teljes egészében, vagy abban a részében amelyre a megszüntetés oka fennáll, hatályon kívül helyezi.
Mindebből a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében az alperes jogellenes magatartása nem állapítható meg. Egyben akként foglalt állást, hogy jogalap nélküli gazdagodás jogcímén sem lehet megalapozott a kereset, mivel a felperesnek - nem vitásan - tartozása volt az alperessel szemben. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérte. Az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértésként jelölte meg, hogy a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a Cstv. 6. § (2) bekezdés alapján alkalmazandó Pp. 157. §-ára, miután a Legfelsőbb Bíróság a csődeljárást megszüntető végzésében maga sem erre a jogszabályhelyre hivatkozott. A Cstv. 21. § (2) bekezdése alapján történő - érdemi - megszüntetés nyilván nem azonos joghatású a Pp. 157. § alapján történő - eljárásjogi - megszüntetéssel (ami gyakorlatilag megfelel a Cstv. 10. § (3) bekezdésében taxatíve felsorolt "pergátló" megszüntetési jogcímeknek). Álláspontja szerint a csődfolyamat eljárásjogi specialitásából következik, hogy az eljárás utólagosan elrendelt megszüntetése nem teszi a fizetési moratóriumhoz fűződő joghatásokat is automatikusan meg nem történtté, azaz a megszüntetés csakis ex nunc hatályú lehet.
Másrészről azzal érvelt, hogy a hivatkozott legfelsőbb bírósági határozat rendelkező részében az elsőfokú bíróság csődeljárást befejezetté nyilvánító határozatának nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette. Az elsőfokú végzést kizárólag a csődeljárást befejezetté nyilvánító részében helyezte hatályon kívül. A felperes álláspontja szerint a jogalkotó nyilvánvalóan azért szabályozta a csődeljárás lezárásának két jogcímét a mögöttes Pp. szabályaihoz képest lex speciális viszonylatban, mert a csődeljárás eljárásjogi sajátosságai az általános perrendtartási szabályokhoz képest eltérő szabályozást igényelnek. A csődeljárás ugyanis tartalmaz egy eljáráson belüli eljárási szakaszt is, ez a csődmoratórium. A csődmoratóriumot elrendelő végzés anyagi jogerejéhez olyan jogkövetkezmények fűződnek, amelyek nem írhatók felül egy ex nunc hatályú megszüntetéssel, ez ugyanis súlyosan sértené a jogbiztonság és a törvényesség alkotmányos alapelvét. A csődmoratórium jogkövetkezményeinek visszamenőleges megszüntetése esetén ugyanis azok a hitelezők, akik a csődmoratóriumot elrendelő jogerős végzésben foglaltak betartásával az anyagi jogerő által garantált jogbiztonság elvében bízva jogkövető magatartást tanúsítottak, jogtalan hátrányba kerülnének azokkal a hitelezőkkel szemben, akik a törvényi tilalmat megszegve a csődmoratóriumról való tudomásuk ellenére rosszhiszeműen eljárva, a többi jogkövető hitelező rovására önhatalmúlag keresnek kielégítést. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság foglaljon állást abban a kérdésben, hogy a Cstv.-nek a csődeljárás megszüntetését szabályozó rendelkezése [Cstv.21. § (2) bekezdése] miként viszonyul a Pp. mögöttes általános eljárásjogi szabályaihoz, továbbá a csődeljárás utólagos megszüntetése, a csődmoratórium következményeit tekintve ex nunc, vagy ex tunc hatályú megszüntetésnek minősül-e. Álláspontja szerint a másodfokú ítéletben hivatkozott legfelsőbb bírósági határozat megfelelő értelmezése valójában az első fokú ítéletben foglaltakat támasztja alá.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Hangsúlyozta, hogy amennyiben egy csődeljárás elrendelése a kettős eljárás tilalmába ütközik - miután a csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet megelőzően az adós ellen már felszámolási kérelmet nyújtottak be - akkor a csődeljárást a másodfokú ítéletben kifejtettek szerint a Cstv. 6. § (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 157. §-a, illetve a 130. §-a (1) bekezdés d) pontja alapján kell megszüntetni. A csődeljárás célja, azaz a csődegyezség és az adós fizetésképességének helyreállítása nem érhető el. A perbeli csődeljárás csődmoratóriumot védő szabályainak "irrelevanciáját" jellemzi az is, hogy a felperes felszámolásának elrendeléséről szóló közleményben a perbeli felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontjaként 2000. december 5-ét jelölte meg a bíróság, azaz korábbi időpontot, mint a csődeljárás kezdő időpontja, mely 2000. december 22-e volt.
A felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a felülvizsgálati kérelem alaptalan, mert az ügy érdemi elbírálására kiható, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértés nem áll fenn.
Helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a csődeljárás megszüntetésére azért került sor, mert már a megindítás feltételei sem álltak fenn, tehát az egész eljárás jogszabálysértő volt. Ezt a megállapítást a 2002. július 1-jén kelt végzés 8. oldalának 4. bekezdése egyértelműen tartalmazza.
Vitás lehet, hogy a megszüntetésre a Cstv. 6. § (2) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 157. § a) pont és 130. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással kellett-e hogy sor kerüljön, vagy pedig - mint ahogy az az említett másodfokú végzésben szerepel - a Cstv. 21. § (2) bekezdésére hivatkozással, abból kiindulva, hogy a csődegyezség nem felelhet meg a törvényben foglaltaknak, ha az eljárás megindítására sem volt törvényes lehetőség. Ennek a jogi indokolásra vonatkozó vitának azonban az ügy érdemi elbírálása szempontjából nincs jelentősége. Az általános eljárásjogi alapelv ugyanis az, hogy a perindításhoz - jelen esetben a csődeljárás megindításához - fűződő anyagi jogi és eljárásjogi joghatások a per, illetve az eljárás megszüntetésével megszűnnek, az eljárás megindításához fűződő minden jogkövetkezmény elenyészik, illetve csak annyiban marad fenn, amennyiben arról az adott eljárásra vonatkozó törvény külön rendelkezik. A perbeli, 2000. december 22-én indult csődeljárásra alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: módosított Cstv.) 21. § (2) bekezdése ilyen külön rendelkezést nem tartalmaz. A módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvénynek (továbbiakban: Pp) a per megszüntetése kapcsán kivételként rendelkező 161. § (1) bekezdése sem tartalmaz a perbeli esetre külön rendelkezést.
Az előbbi jogi okfejtést támasztja alá a csődeljárás törvényi céljának a vizsgálata is. E szerint a csődeljárás célja, hogy az adós csődegyezséget kössön és ennek érdekében kezdeményezi a fizetési haladékot [módosított Cstv. 1. § (2) bekezdés]. Ha a csődegyezség nem jön létre, illetve azt nem hagyják jóvá, vagy az nem felel meg a törvényben foglaltaknak, a csődeljárás nem tudja betölteni a rendeltetését: a csődegyezség létrejötte útján az adós fizetőképességének helyreállítását. Ebben az esetben a fizetési haladék célja is okafogyottá válik. Ebből következően a csődeljárás megszüntetése esetén az eljárás megindításához fűződő joghatások is elenyésznek.
A felperes által a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott ex tunc (visszamenőleges) és ex nunc (jövőre vonatkozó) hatály nem eljárásjogi fogalmak, hanem a szerződések tanához fűződő anyagi jogi elvek.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.XI.30.375/2004.sz.)