adozona.hu
BH+ 2005.9.430
BH+ 2005.9.430
Sztrájk idején a még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében a munkavállalók a munkájukat az arra irányadó szabályok és előírások, illetve a munkáltató utasítása szerint kötelesek végezni [1989. évi VII. törvény, Mt. 103. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. felperes rendelkező forgalmi szolgálattevőként, a II. r. felperes külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot M. állomáson. Mindketten a V. szakszervezetének tisztségviselői. A II. r. felperes a 2000. február 1-jétől meghirdetett általános vasutassztrájk ideje alatt M. állomáson a helyi operatív bizottság tagja volt.
Az alperes a felperesek munkaviszonyát 2000. február 21-én rendkívüli felmondással megszüntette a még elégséges szolgáltatás körébe tartozó munkavégzési kö...
BH+ 2005.9.430 Sztrájk idején a még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében a munkavállalók a munkájukat az arra irányadó szabályok és előírások, illetve a munkáltató utasítása szerint kötelesek végezni [1989. évi VII. törvény, Mt. 103. §].
Az I. r. felperes rendelkező forgalmi szolgálattevőként, a II. r. felperes külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot M. állomáson. Mindketten a V. szakszervezetének tisztségviselői. A II. r. felperes a 2000. február 1-jétől meghirdetett általános vasutassztrájk ideje alatt M. állomáson a helyi operatív bizottság tagja volt.Az alperes a felperesek munkaviszonyát 2000. február 21-én rendkívüli felmondással megszüntette a még elégséges szolgáltatás körébe tartozó munkavégzési kötelezettségük körében elkövetett munkaviszonyból eredő kötelezettségszegésük miatt.
A felperesek keresetükben a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörükben való továbbfoglalkoztatásukat és elmaradt munkabérük megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a 2000. február l-jétől meghirdetett általános vasutassztrájk során a még elégséges szolgáltatás körében a szakszervezet és az alperes között a közlekedtetett vonatokra - a szakszervezet által összeállított listának az elfogadásával - megállapodás jött létre; ennek keretébe tartozott az N.-D. között közlekedő vonat. 2000. február 5-én 18 órakor az N. rendelkező állomás forgalmi szolgálattevője az előbbi vonatra a rendelkezési szakasz valamennyi állomása számára vonatforgalmi értesítést adott, amelynek alapján a vonatnak közlekednie kellett. Február 6-án hajnalban 4 órakor a Központi Operatív Bizottság részéről Z. Zs. felhívta a felpereseket és közölte, hogy 3 vonatot - köztük az említetett - ki vesznek a közlekedtetni kívánt vonatok közül. Az erről szóló faxot csak 5 óra 30 perckor küldték meg M. állomásra. A II. r. felperes a telefonértesítés alapján úgy intézkedett, hogy N. állomás rendelkező forgalmi szolgálattevőjével közölte, M. állomás nem fogja fogadni a vonatot, így azt ne indítsa el (a vonatnak 5 óra 10 perckor kellett volna N. állomásról elindulnia). Az I. r. felperes - akinek magasabb beosztásánál fogva intézkedési lehetősége lett volna - II. r. felperes intézkedésével egyetértett. Ennek következtében a fenti vonat nem a kijelölt, meghirdetett állomásról, N.-ról indult, hanem egy Gy.-en összeállított vonatot indítottak ugyanezen a számon D.-ra.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperesek magatartásukkal megszegték az F. 2. számú Forgalmi Utasításban foglaltakat, mert II. r. felperesnek nem volt joga olyan nyilatkozatot tenni, hogy nem fogadják a vonatforgalmi értesítésnek megfelelő vonatot. A forgalmi utasításban foglaltakat sztrájk idején is be kell tartani. Utalt arra is a bíróság, hogy a Központi Operatív Bizottság önkényesen, egyoldalúan döntött, amikor a közlekedtetni tervezett vonatok közül az érintett vonatot kivette, így a vonatot felpereseknek emiatt is fogadni kellett volna.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes a felperesek munkaviszonyát a rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg. Az alperest kötelezte, hogy a felpereseket eredeti munkakörükben foglalkoztassa tovább, és az I. r. felperesnek 510 800 forint, a II. r. felperesnek pedig 555 520 forint elmaradt munkabért, valamint annak kamatait fizesse meg.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg. A még elégséges szolgáltatás keretében közlekedő vonatokról az alperesnél működő reprezentatív szakszervezetek és az alperes megállapodást ugyanis nem kötöttek, csupán a szakszervezet részéről történt egyoldalú kötelezettségvállalás. A megyei bíróság szerint a munkaügyi bíróság tévesen értékelte azt a körülményt is, hogy a Központi Operatív Bizottság önkényesen döntött a még elégséges szolgáltatásként megjelölt vonatok közlekedtetésének megváltoztatásáról. Az esetlegesen szabálytalan bizottsági döntés végrehajtásáért a felperesek nem vonhatók felelősségre, az ellentétes lenne a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 6. §-a (1) bekezdésével. A II. r. felperes a bizottság utasítását telefonon megkapta, ennek megfelelően közölte az indító állomás rendelkező szolgálattevőjével, hogy M. nem fogadja a vonatot. A másodfokú bíróság szerint a felperesek a sztrájk ideje alatt úgy jártak el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt; az alperes F. 2. számú Forgalmi Utasítását az ügy szempontjából a bíróság érdektelennek tekintette. A Központi Operatív Bizottság munkavállalói oldalának hajnali döntéséről egyébként a p.-i főmenetirányító is tudott, és olyan utasítást adott, hogy a vonat N. állomást nem hagyhatja el. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság vétkes kötelezettségszegés hiányában jogellenesnek minősítette a rendkívüli felmondásokat.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, miszerint a szakszervezet által az elégséges szolgáltatás körében magukra nézve kötelezően megajánlott vonatokat az alperes minimális szolgáltatásként elfogadta azzal, hogy azokat a Forgalmi Utasítás szabályai szerint forgalomba helyezte és a munkavállalói oldal teljes közreműködésével minden nap közlekedtette. Vitatta továbbá azt a jogerős ítéleti álláspontot, hogy az F. 2. számú Forgalmi Utasítás szabályai sztrájk idején nem érvényesülnek. Kifejtette, hogy e szabályok betartása nélkül a vonatközlekedés rendje elképzelhetetlen.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Fenntartották azt az álláspontjukat, hogy jogszerű sztrájkban vettek részt, és ennek során a sztrájk idejére létrehozott döntéshozó szerv utasítását hajtották végre. Vitatták az F. 2. számú Forgalmi Utasítás 14.9. pontjának megszegését, mivel M. állomás közbenső állomás, így az utasítás e pontját rendelkezési jogosultság hiányában nem szeghették meg, azt csak N. állomás rendelkező forgalmi szolgálattevője szegte meg. Hangsúlyozták, hogy a sztrájkkal összefüggésben "le nem közlekedtetett vonat" tekintetében döntési jogosultsággal nem rendelkeztek.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperesek a perbeli napon a munkáltatónál szolgálatra megjelentek és a munkaviszonyuk keretében végezték munkájukat, amikor a sztrájk idején is közlekedtetett vonatok forgalmával kapcsolatos munkaköri feladataikat kellett ellátniuk.
E munkavégzésükre, a még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében végzett munkára is az Mt. 103. §-ának rendelkezései vonatkoztak, tehát azt a munkájukra irányadó szabályok, előírások és utasítások szerint kellett ellátniuk. Ezért téves az az ítéleti álláspont, miszerint a munkáltató utasítása - az F. 2. számú Forgalmi Utasítás - az adott esetben, a sztrájk ideje alatti munkavégzés tekintetében "teljesen érdektelen".
A sztrájk idején a még elégséges szolgáltatás keretébe tartozó vonatok felől az arra jogosult szerv (Központi Operatív Bizottság) dönthetett. A döntés végrehajtására - a vonatforgalmi értesítésben előzőleg közölt vonat (F.2. számú Forgalmi Utasítás 14.8. és 14.9. pontja) közlekedésében bekövetkező változtatásra - azonban a forgalmi utasítás szabályai vonatkoztak. A felperesek e szabályokat szegték meg, amikor - a felülvizsgálati ellenkérelmükben általuk is elismerten - bár rendelkezési jogosultságuk nem volt, mégis maguk döntöttek úgy, hogy M. állomáson a vonatot nem fogadják. A jogerős ítéletben kifejtettekkel ellentétben tehát a felperesek nem a munkaviszonyukban elvárható magatartást tanúsították.
A felperesek kötelezettségszegését nem cáfolja az, hogy a p.-i főmenetirányító döntése az volt, hogy a vonat N. rendelkező állomást nem hagyhatja el. A per adatai szerint ugyanis erről a főmenetirányító a felperesek döntését követő egy órával később rendelkezett, de ugyanazt a számú vonatot más útvonalon közlekedtették.
Az előbbiek figyelembevételével a munkaügyi bíróság helyesen állapította meg, hogy felperesek a rendkívüli felmondásban terhükre rótt minősített kötelezettségszegést [Mt. 96. §-a (1) bekezdés a) pont] elkövették. A másodfokú bíróság - a forgalmi utasítás irányadó volta tekintetében elfoglalt téves álláspontjából következően - jogszabálysértően változtatta meg a kötelezettségszegés hiányára hivatkozással az első fokú ítéletet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf.Bír. Mfv.I.10.897/2000. sz.)