adozona.hu
BH 2005.8.295
BH 2005.8.295
I. Az Egészségbiztosítási Pénztárral a gyógyászati segédeszközök ártámogatással való forgalmazására kötött szerződés jogi természetét tekintve ún. közjogi, közszolgáltatásra irányuló szerződés, amelynek tartalmát, a nyújtható szolgáltatásokat, a támogatás elszámolásának feltételeit, az ellenőrzés rendjét a vonatkozó jogszabályok kógens módon meghatározzák [1997. évi LXXXIII. tv. (Ebtv.); 217/1997. (XII. 1.) Korm. rend.; 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rend.; 12/2000. (IV. 13.) EüM rend. *]. II. Az ártámogatás e
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperessel az I. r. alperes az 1996. május 13-án, majd az 1999. november 1-jén; a II. r. alperes az 1998. szeptember 24-én; majd az 1999. november 3-án; a III. r. alperes a 2000. március 7-én; valamint a 2001. november 28-án - az ORKI és az ÁNTSZ Megyei Intézete által kiadott engedélyek alapján - kötött szerződések szerint jogosult volt a biztosítottak részére meghatározott gyógyászati (fogászati) segédeszközök kiszolgáltatásá...
BH 2005.8.295 I. Az Egészségbiztosítási Pénztárral a gyógyászati segédeszközök ártámogatással való forgalmazására kötött szerződés jogi természetét tekintve ún. közjogi, közszolgáltatásra irányuló szerződés, amelynek tartalmát, a nyújtható szolgáltatásokat, a támogatás elszámolásának feltételeit, az ellenőrzés rendjét a vonatkozó jogszabályok kógens módon meghatározzák [1997. évi LXXXIII. tv. (Ebtv.); 217/1997. (XII. 1.) Korm. rend.; 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rend.; 12/2000. (IV. 13.) EüM rend. *].
II. Az ártámogatás elszámolásának alapja a jogszabályoknak megfelelően kitöltött érvényes, az átvevő által aláírt orvosi vény, ezért a forgalmazót terheli annak bizonyítása, hogy az elszámolás vények alapján történt. Az Egészségbiztosítási Pénztárnak kell bizonyítania, hogy betegek nem kapták meg a társadalombiztosítás által támogatott vényekre felírt szolgáltatást és ezért a forgalmazónak kifizetett ártámogatás visszajár [134/1999. (VIII. 31.) Korm. rend. 2. §; 1997. évi LXXXIII. tv. (Ebtv.) 36. § (4) bek., 38. §; Pp. 164. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperessel az I. r. alperes az 1996. május 13-án, majd az 1999. november 1-jén; a II. r. alperes az 1998. szeptember 24-én; majd az 1999. november 3-án; a III. r. alperes a 2000. március 7-én; valamint a 2001. november 28-án - az ORKI és az ÁNTSZ Megyei Intézete által kiadott engedélyek alapján - kötött szerződések szerint jogosult volt a biztosítottak részére meghatározott gyógyászati (fogászati) segédeszközök kiszolgáltatására, javítására és gyártására, valamint az ezek után járó tb támogatások elszámolására. Az elszámolás alapja az orvosok által kiállított vények, munkalapok és megrendelőlapok (a továbbiakban: vények) voltak, amelyeket az alpereseknek 5 évig -, illetőleg ha az eszköz kihordási ideje ettől hosszabb, annak lejártáig meg kellett őrizniük és ellenőrzés esetén a felperes rendelkezésére bocsátaniuk. Az összesítő- és a részletező elszámolást havonként kellett a felpereshez benyújtaniuk elektronikus adathordozón (floppy lemezen) és írásban, nyomtatott formában. G. F.-né - a felperes alkalmazottja - kérésére és közvetítésével az alperesek 2000. szeptember-októberében alvállalkozóként B. N. nevét tartalmazó alvállalkozói szerződést írtak alá, mely szerint az alvállalkozó az általa nyújtott szolgáltatások támogatott ellenértékéhez a felperestől az alperesek szerződésének, nevének és számlájának felhasználásával hozzájuthatott. Az alperesek a tb támogatásnak az alvállalkozó állítólagos munkáira eső részét számla ellenében G. F-nének adták át. A felperes 2002 januárjában kérte az alperesektől az elszámolás alapját képező egyes vények becsatolását, ezt követően 2000. szeptember 1-je és 2001. december 31-e közötti időszakra elszámolt valamennyi vény benyújtását kérte. Az alperesek az alvállalkozó által beszedett vényeket és munkalapokat benyújtani nem tudták, ezért a felperes a hiányzó vényekre elszámolt támogatást fiktívnek - vényháttér nélkülinek - minősítette és felhívta az I. r. alperest 37 622 380 Ft, a II. r. alperest 35 016 426 Ft, a III. r. alperest 38 375 402 Ft támogatás visszafizetésére.Elismerte, hogy a III. r. alperes 773 640 Ft támogatás beszámítására jogosult, ezért vele szemben a követelését 37 601 762 Ft-ban tartotta fenn. A keresetében a fenti összegek, ezek 2001. május 15-étől járó a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamata és a költségek megfizetésére kérte az alpereseket kötelezni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Arra hivatkoztak, hogy az alvállalkozói szerződést a felperes alkalmazottjának G. F.-nének a kérésére kötötték. Az alvállalkozó által átvett vényeket nem ők, hanem G. F.-né gyűjtötte és őrizte, nevezett a felperes munkavállalója volt, ezért azok hiánya miatt őket fizetésre kötelezni nem lehet. Előadták továbbá, hogy G. F.-né ellen a perbeli cselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban. A III. r. alperes viszontkeresetet terjesztett elő 773 640 Ft - a 2002 májusi és június támogatás összegének - megfizetése iránt.
Az elsőfokú bíróság a fenti ítéletében a keresetet elutasította. A III. r. alperes viszontkeresetének helyt adott és kötelezte a felperest a III. r. javára 773 640 Ft tőke és 1 746 000 Ft perköltség; az I. r. alperes javára 1 600 000 Ft perköltség, a II. r. alperes részére 1 500 000 Ft perköltség megfizetésére annak kimondása mellett, hogy a le nem rótt összesen 2 250 000 Ft kereseti illetéket az állam viseli.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 400 000 Ft, a II. r. alperesnek 375 000 Ft, a III. r. alperesnek 436 000 Ft másodfokú perköltséget és kimondta, hogy a le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állami viseli.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy G. F.-né 1999-től 2001. december 31-éig az I. r. alperes részére ellenszolgáltatás fejében könyvelési munkákat végzett. Az így kiegészített tényállás alapján is helytállónak ítélte az elsőfokú bíróságnak azt a döntését, miszerint az alperesek a vitás tb támogatás visszafizetésére nem kötelezhetők. Megállapította, hogy a felek közötti jogvitát a közöttük létrejött "finanszírozási szerződés" alapján kell elbírálni, ennek 7. pontja szerint az elszámolás alapja és bizonylata a vény, illetőleg megrendelőlap, amelyből ki kell tűnni a támogatás összegének. A felperes 2000 szeptemberétől befogadott olyan elszámolásokat is, amelyeket utóbb azért minősített fiktívnek, mert az alperesek az azokban szerepelő vényszintű adatállományt alátámasztó vényeket nem tudták felhívásra bemutatni.
Megállapította, hogy a felperes visszakövetelési jogát az 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 37. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapozhatja meg, amely kimondja, hogy az egészségügyi szolgáltató megtérítteti a kifizetett finanszírozási többletet, ha az ellenőrzés során megállapítják, hogy el nem végzett szolgáltatást számolt el. Önmagában a vények hiánya a szolgáltatás hiányát - ami az alperesek visszafizetési kötelezettségét megalapozná - nem támasztja alá. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a kifogásolt elszámolások vényszintű adatállományában szerepelő TAJ számok alapján beazonosítható betegek nem kaptak az elszámolás adatai szerinti - a tb által támogatott - fogtechnikai ellátást. Ezek hiányában nem bizonyított, hogy a kifizetések ténylegesen el nem végzett szolgáltatások elszámolásán alapultak. A felperes ezt nem bizonyította, a bizonyítatlanság következményeit viszont magának kell viselnie.
Megítélése szerint a tekintetben is a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség, hogy G. F.-nének - a felperes munkavállalójának - tilos volt a felperessel szerződéses kapcsolatban álló szolgáltatók részére bármely munka, így könyvelés végzése. Rámutatott, hogy a felperes munkavállalója G. F.-né kérte az alvállalkozói konstrukció alkalmazását, magatartásáért ezért a Ptk. 348. §-a szerint a felperest terheli felelősség.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását és a kereset teljesítését, másodsorban mindkét fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Előadta, hogy az alperesekkel létrehozott szerződéses jogviszony keretein belül gyógyászati segédeszköz árához általa nyújtott olyan tb támogatás visszafizetését kéri, amelyet az alperesek jogellenes elszámolásokkal hívtak le, nem létező olyan vények alapján, amelyeket a vállalkozásukban ki sem szolgáltattak. Ellenőrzés során derült fény arra, hogy nevezettek fiktív elszámolásokat nyújtottak be. G. F.-né - nem vitásan a felperes munkavállalója - egy harmadik személy (alvállalkozó) részére történő segítségnyújtásra kérte az alpereseket azért, hogy az engedéllyel nem rendelkező és a felperessel szerződéses jogviszonyban nem álló fogtechnikus a saját munkáit az alperesek szerződése alapján elszámolhassa és hozzájuthasson a tb támogatáshoz. Így került arra sor, hogy az alperesek az általuk nem is ismert személy által végzett szolgáltatásokat a saját munkájukként a vállalkozásukban elszámolták. Utóbb derült ki, hogy B. N. N. vállalkozása nem fogtechnikai, hanem szűcsmesteri vállalkozás volt. Sérelmezte, hogy nem létező vények alapján, nem létező fogtechnikai alvállalkozást kellett volna ellenőriznie a bíróságok által ráhárított bizonyítási teher alapján.
Előadta, hogy a másodfokú bíróság megsértette az Ebtv. 37. §-a (1) bekezdésének e) pontját. E jogszabályhely a felperessel finanszírozási szerződéses kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatóra vonatkozik. A perbeli esetben a felperes az alperesekkel nem finanszírozási, hanem ártámogatási szerződést kötött. (A szerződés 36. pontja.) Tevékenységükre az Ebtv. 36. §-ának (4) bekezdése és a 38. §-a az irányadó. Az 1999. október 31-éig hatályban volt 8/1994. (IV. 22.) NM rendeletbe, majd az ezt követően hatályba lépett 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendeletbe ütközik az eljárt bíróságoknak az a megállapítása, hogy csupán a vények hiánya nem alapozza meg a felperes igényét a jogtalanul kifizetett támogatás visszakövetelésére.
Sérelmezte annak megállapítását, hogy az alperesek az alvállalkozói szerződés megkötésekor jóhiszeműek voltak. Magatartásuk nem áll összhangban a Ptk. 4. §-ában jóhiszeműség és tisztesség követelményével, és a Ptk. 277. §-ának (2) és (3) bekezdésében írt, a felek kölcsönös együttműködési kötelezettségével sem. Az alperesek nem hihették, hogy G. F.-né a felperes kompetens képviselője volt. Az elszámolásokat és a hozzá tartozó bizonylatokat minden esetben a felperesnek kellett benyújtaniuk és azok benyújtásáról mindig írásbeli igazolást kaptak. Végezetül hivatkozott arra, hogy a Ptk. 348. §-a alapján sem felel a G. F.-né magatartásáért. Az alkalmazottjáért akkor felel, ha az munkakörében eljárva kívülálló harmadik személynek kárt okoz. G.-né azonban az alpereseknek nem okozott kárt.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A felülvizsgálati kérelem kapcsán a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a jogvita mikénti elbírálása során alkalmazható volt-e az Ebtv. 37. §-a (1) bekezdésének e) pontja; hogy az elszámolt támogatás vény hiányában visszakövetelhető-e; végül, hogy a bizonyítás melyik felet terhelte és melyik fél köteles viselni a bizonyítatlanság következményeit.
Helytálló volt a felperes hivatkozása, miszerint az eljárt bíróságok jogsértően hívták fel a döntés alapjául az Ebtv. 37. §-a (1) bekezdésének e) pontjában foglaltakat. E jogszabályhely az egészségügyi szolgáltatónak a finanszírozási többlet megtérítési kötelezettségéről rendelkezik arra az esetre, ha az ellenőrzés során megállapítható, hogy az egészségügyi szolgáltató el nem végzett ellátás után vette fel a finanszírozást. A perbeli esetben azonban a peres felek nem kötöttek finanszírozási szerződést. Az Ebtv. 30. §-ának (1), illetve (2) bekezdése szabályozza azokat a szerződéses kapcsolatokat, amelyeket az OEP a szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóval, illetőleg a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök ártámogatás melletti forgalmazására és kiszolgáltatására köt az arra engedéllyel rendelkező szolgáltatóval. Az Ebtv. 31. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint a 33. §-a eltérően állapítja meg a finanszírozási, valamint az ún. támogatási szerződés tartalmát és feltételeit. A törvény 37., illetve 38. §-a eltérően rendezi e két szerződés megszegésének jogkövetkezményeit is. A támogatási szerződést kötő szolgáltató a szerződés megszegése esetén a törvény 38. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint, ha a szolgáltató a forgalmazásra, kiszolgálásra, valamint a támogatás elszámolására vonatkozó előírásokat megszegte, köteles az ezzel összefüggésben okozott kárt megtéríteni. Ezt tartalmazta egyébként a felek szerződésének 36/a) pontja is. Annak a körülménynek azonban, hogy az eljárt bíróságok a jogalapot tévesen jelölték meg és tévesen hívták fel az Ebtv. 37. §-a (1) bekezdésének e) pontját az ügy mikénti elbírálására nem volt kihatása. A felperes ugyanis a keresetében nem kártérítésben kérte az alpereseket marasztalni, hanem a jogalap nélkül elszámolt és felvett támogatás visszafizetésére kérte kötelezni.
Jogsértően alkalmazták azonban az eljárt bíróságok a Pp.-nek a bizonyítási teherre vonatkozó 164. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
Az Ebtv. 21. §-a szerint a biztosított a járóbeteg-ellátás keretében jogosult a gyógyászati céllal rendelt gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás árához nyújtott támogatásra, amennyiben - többek között - a kiszolgáltatásra az OEP-pel e feladatra szerződött forgalmazónál vagy gyártónál kerül sor [21. § e) pont]. A felperes tehát azért szerződött az alperesekkel, hogy a biztosítottak, tehát harmadik személyek részére - a finanszírozott egészségügyi szolgáltató orvosa által rendelt - szolgáltatást teljesítsék. A szerződés tárgya tehát az Ebtv. 30. §-ának (2) bekezdése szerint a gyógyászati segédeszközök forgalmazása és a biztosított részére való kiszolgálása, a szerződés feltételeit a jogszabályok állapítják meg.
Az OEP-pel kötött támogatási szerződés jogi természetét tekintve ún. közjogi, közszolgáltatásra irányuló szerződés, amelynek tartalmát, a nyújtható szolgáltatásokat, a támogatás elszámolásának feltételeit, az ellenőrzés rendjét az Ebtv. törvény és végrehajtási rendeletei kógens módon meghatározzák. A jogszabályoknak megfelelően létrejött támogatási szerződések pontosan meghatározták, hogy a szolgáltatók milyen feltételek mellett jogosultak a támogatásra. A szerződés 4. pontja szerint - összhangban az Ebtv. 21. §-ának e) pontjával - a szolgáltató köteles a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyászati segédeszközöknek a jogosultak felé történő kiszolgálására székhelyén és telephelyein, és egyben jogosult az ártámogatás elszámolására. A szerződés 7. pontja értelmében a hivatkozott elszámolás alapja és bizonylata a hatályos jogszabályoknak megfelelően kiállított és 5 évig megőrzött vény. Kizárólag a fenti vények szolgálhattak az elszámolás alapjául. Az alpereseket a vények megőrzésén túl ún. vény-adat rögzítési kötelezettség is terhelte, ez utóbbit az elszámoláshoz kellett mellékelniük. Az Ebtv. 38. §-ának (1) bekezdése széles körben felhatalmazza az OEP-t az elszámolás ellenőrzésére, feljogosítva a beszerzéssel, készletváltozással, értékesítéssel kapcsolatos okmányok vizsgálatára is. Tekintve, hogy az alpereseket vénymegőrzési kötelezettség is terheli, a vények át nem adása már önmagában is szerződésszegésnek minősül. A felperes a szerződés szerint az alperesek elszámolása alapján fizet, de az elszámolás önmagában nem bizonyítja, hogy az alperesek a harmadik személyek (biztosítottak) részére szerződésszerűen, vények alapján teljesített. Az alpereseknek a vényekkel kellett volna bizonyítaniuk, hogy szerződésszerűen, vények alapján számoltak el a felperessel. A jogszabályoknak megfelelően kitöltött érvényes és az átvevő által aláírt vények mint okiratok bizonyítják a kiszolgálás jogszerűségét és megtörténtét. Ha a vényeket az alperesek a felperes rendelkezésére bocsátják, azok ellenőrzése után a felperest terhelné annak bizonyítása, hogy nem voltak megfelelően kiállítva, felismerhetően hamisak vagy hamisítottak voltak, illetőleg, hogy nem volt mögöttük szolgáltatás. Amennyiben a szolgáltató nem tudja bizonyítani, hogy vények alapján teljesítette a szolgáltatást, a felperes visszakövetelési jogát a vények hiánya azért alapozza meg, mert a támogatás csak olyan szolgáltatásért jár, amelyet vények alapján nyújtottak.
Az elsőfokú bíróság is így ítélte meg a bizonyítási teher szabályát, de a perben azért hárította azt a felperesre, mert azt állapította meg, hogy dolgozójának, G. F.-nének a magatartása miatt nem volt lehetőség a vények bemutatására. Ezt a másodfokú bíróság is elfogadta és a vényeket meglévőnek tekintve, annak bizonyítatlanságát rótta a felperesre, hogy a betegek megkapták-e a szolgáltatást.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el az eljárt bíróságoknak a bizonyítási teher megfordíthatóságával kapcsolatos álláspontját. Azt, hogy a szolgáltatás, illetve elszámolás vények nélkül történt nem a felperesnek kell bizonyítania. A vények megőrzése az alperesek szerződéses kötelezettsége volt és azok átadásának a módját a szerződés szabályozta. Az alperesek G. F.-nével a szerződés teljesítése folytán kerültek kapcsolatba. Nevezett azonban nem az ügykörében, a felperes tevékenységi körében eljárva, hanem magánszemélyként, magánügyben kért és kapott segítséget az alperesektől nevezetesen, hogy az OEP-pel még szerződést nem kötött vállalkozó az alperesek szerződésére számolhassa el az általa készített munkákat. Korábban hasonló, illetve egyéb szívességet az alperesek is kaptak nevezettől. Erről a magánjellegű kapcsolatról az eddigi adatok alapján a következők voltak megállapíthatók. Az alvállalkozási szerződés megkötését ugyan G.-né kezdeményezte, de egyértelmű volt, hogy erre a felperes alkalmazottjaként nem volt joga. Az alperesek a kérésnek eleget tettek és színlelték, hogy alvállalkozót vesznek igénybe. Az alvállalkozási szerződésben kikötötték, hogy az alperesek által kísérőjegyzékkel átadott fogtechnikai munkát az alvállalkozó határidőben elvégzi. Ilyen módon munkák átadása nem történt az alperesek részéről. Az elsőfokú bíróság helyesen meg is állapította, hogy az alvállalkozási szerződés nem jött létre, mégis úgy ítélte meg a másodfokú bíróság, hogy a nem létező alvállalkozás ellenére a felperesnek kellene bizonyítania, hogy szolgáltatást az alperesek nem nyújtottak. Az alperesek és G. F.-né közötti megállapodás ténylegesen az volt, hogy az "alvállalkozó" által kiszolgált valamennyi biztosított esetén az alperesek lesznek a vállalkozók, mivel nekik van szerződésük a felperessel és ők jogosultak a támogatást elszámolni.
Az elszámolást az alpereseknek kellett a szerződés szerinti módon elvégezniük. Ezzel harmadik személyt is megbízhattak. Mennyiben a felperes munkavállalójára bízzák az elszámolás elkészítését, annak magatartásáért a Ptk. 315. §-a szerint ők felelnek. Az elszámolás elkészítésében és benyújtásában a felperesnek nem volt feladata, így a felperes nevében a munkavállalója nem járhatott el. Az I. r. alperes elszámolását G. F.-nével kötött megállapodás alapján teljes egészében, a fiktív vállalkozási szerződésre is kiterjedően nevezett személy végezte, tehát az I. r. alperes közreműködője volt. A II. r. alperes ugyan maga végezte az OEP felé az elszámolást, de tudomásul vette, hogy az általa nem ismert, soha nem látott alvállalkozó elszámolását G.-né végzi, és az ő nevében adja be a felpereshez. A III. r. alperes vonatkozásában nem volt megállapítható, hogy ki készítette e1 az elszámolást. Erre vonatkozóan a III. r. alperes az egyesített G. 40.023/2003. szám alatt indult ügyben a 4. számú jegyzőkönyvben és az 5/F/1. sz. alatti előkészítő iratban eltérő előadásokat tett. A 4. számú jegyzőkönyv 2. oldalán akként nyilatkozott, hogy az elszámolási kötelezettségét maga teljesítette, G. F.-né adatközlésének megfelelően. Az "5/F/1." alatti előkészítő iratban viszont úgy nyilatkozott, hogy az elszámolásokat is G. F.-né készítette el és adta le az OEP részére. A III. r. alperes csak a saját munkáiról készítette maga az elszámolást és adta le G. F.-nének. A felperesnek leadott elszámolások akkor is az alperesek teljesítésének, elszámolásának minősülnek, ha azokat G.-nére bízták. Az alpereseknek tudniuk kellett, hogy G. F.-né munkaköri kötelezettsége körébe nem tartozik az ügyfelek részére elszámolások készítése és ennek keretében a vények őrzése, erre csak magánszemélyként vállalkozhat. Az alperesek szerződésszegését tehát nem menti, hogy az általuk megbízott, igénybe vett személy a felperes alkalmazottja volt.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban sem, hogy G. F.-né a felperes munkavállalója volt, ezért az általa kötött vállalkozási konstrukció következményeit a Ptk. 348. §-a szerint a felperes tartozik viselni. A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A munkáltatónak az alkalmazottja károkozásáért való kártérítési felelőssége akkor is megállapítható, ha az alkalmazott munkakörébe nem tartozó vagy a munkáltató által tiltott tevékenységével, de munkaviszonyával összefüggésben okoz kárt. A jelen per viszont nem kívülálló harmadik személynek okozott kár megtérítése iránt indult, hanem tb támogatási szerződés megszegésének a jogkövetkezményeiről kellett dönteni.
A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződéseket a tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. Az alperesek voltak kötelesek az elszámolást a vények alapján elkészíteni, azt a felperesnek átadni és a vényeket megőrizni. Ha a kötelezett a szerződés teljesítése során olyan személy közreműködését veszi igénybe, aki a másik fél alkalmazottja ugyan, de tudja vagy a körülményekből tudnia kell, hogy annak munkakörébe nem tartozik az adott tevékenység elvégzése, e körülmény nem mentesíti a kötelezettet annak bizonyítása alól, hogy a szerződést teljesítette. A perbeli esetben G. F.-né munkakörébe nem tartozott, hogy elszámolást készítsen a felperessel szerződést kötő személyek részére azokat a felpereshez benyújtsa és a vényeket őrizze. Erre csakis az alperesekkel kötött szóbeli, illetve hallgatólagos megállapodás alapján került sor, ezért azt a körülményt, hogy az elszámolás és a szolgáltatás a szerződésnek megfelelően vények alapján történt, az alpereseknek kell bizonyítaniuk.
Az iratokból megállapítható, hogy az alperesek a bizonyításra vonatkozóan az elsőfokú eljárásban nem kaptak megfelelő tájékoztatást. Az elsőfokú eljárásban a 21. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 8. oldalán található a bíróság által a felek részére adott tájékoztatás szerint az alperesek azt kötelesek bizonyítani, hogy a szerződéses kötelezettségüknek mindenben eleget tettek; hogy a pénzbeli szolgáltatás mögött a saját ellenszolgáltatásuk megvan, avagy azt, hogy ennek bizonyítása azért nem lehetséges, mert a felperes közreműködője lehetetlenné tette azon okiratok bemutatását, amelyekkel a saját teljesítésüket képesek a perben bizonyítani. Minthogy az alperesek szerződéses kötelezettségének a teljesítése során a felperes munkavállalója nem az ő, hanem az alperesek közreműködője volt, ezért annak bizonyítása az alperesek részéről nem volt elegendő, hogy G.-né tette lehetetlenné a vények bemutatását. Az alperesek ezért nem voltak abban a helyzetben, hogy a bizonyítási indítványaikat kellő módon megtegyék.
Az alperesekre háruló bizonyítási teher viszont csak azt jelenti, hogy a bizonyítás esetleges sikertelenségét ők tartoznak viselni. Nem mentesíti azonban a felperest attól, hogy a birtokában levő releváns adatokat szükség esetén az alperesek rendelkezésére bocsássa. Ha a bizonyítás anyaga alapján nem állapítható meg, hogy voltak vények, úgy az alperesek a támogatás visszafizetésének kötelezettsége alól nem mentesülhetnek, mert vények hiányában szolgáltatást teljesíteni nem lehet. Ha az bizonyosodik be, hogy voltak vények, amelyek az elszámolás alapját képezték, úgy a felperesnek kell bizonyítania, hogy ezek mögött nem voltak szolgáltatások.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint a másodfokú ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Pfv. IX. 22.357/2004. sz.)
Lábjegyzet
Hatályon kívül helyezte a 19/2003. (IV. 29.) ESzCsM rendelet, de a határozatban foglaltak hatálya alá tartozó jogvitákban irányadó.
