adozona.hu
BH 2005.8.277
BH 2005.8.277
I. A selejtes és megsemmisítendő zárjegyeknek a - megsemmisítés helyett történő - forgalomba hozatala vagy felhasználás céljából való megszerzése, illetve felhasználása, társadalomra veszélyes cselekmény, de 2001. július hó 20-áig nem minősült bűncselekménynek [Btk. 307. § (1) és (2) bek.]. A hatályos szabályozás szerint a fenti cselekmény a jövedékkel visszaélés elősegítése vétségének vagy bűntettének minősül [Btk. 311/B. § (1) és (2) bek.]. II. A zárjegy olyan bélyegnek minősül, amely önmagában nem testes
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megyei bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az alábbi tényállást állapította meg:
K. L. IV. r. vádlott a B. helységben található Pénzjegynyomda Rt.-nál Blumergép-mesterként dolgozott. Feladatkörébe tartozott a zárjegyek gyártási folyamatának végső fázisa, így az elkészült ívek csíkra vágása, a nyomdai hibás zárjegyek selejtté minősítése, valamint az ilyen ívek megsemmisítése is.
A Pénzjegynyomda Rt. a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (VPOP), mint megrendelővel...
BH 2005.8.277 I. A selejtes és megsemmisítendő zárjegyeknek a - megsemmisítés helyett történő - forgalomba hozatala vagy felhasználás céljából való megszerzése, illetve felhasználása, társadalomra veszélyes cselekmény, de 2001. július hó 20-áig nem minősült bűncselekménynek [Btk. 307. § (1) és (2) bek.]. A hatályos szabályozás szerint a fenti cselekmény a jövedékkel visszaélés elősegítése vétségének vagy bűntettének minősül [Btk. 311/B. § (1) és (2) bek.].
II. A zárjegy olyan bélyegnek minősül, amely önmagában nem testesít meg értéket, az a jogszabályban rögzített módon felbélyegzett alkoholtermékekkel együtt fejezi ki annak adóraktárban történt előállítását és onnan történő kiszállítását; igazolja a termék szabályosan előállított és adózott jellegét - A zárjegy hiánya és az azzal történő visszaélés esetére önálló jövedéki szankciót állapít meg a törvény [1997. évi CIII. törvény 50. § (3) bek.].
A megyei bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az alábbi tényállást állapította meg:K. L. IV. r. vádlott a B. helységben található Pénzjegynyomda Rt.-nál Blumergép-mesterként dolgozott. Feladatkörébe tartozott a zárjegyek gyártási folyamatának végső fázisa, így az elkészült ívek csíkra vágása, a nyomdai hibás zárjegyek selejtté minősítése, valamint az ilyen ívek megsemmisítése is.
A Pénzjegynyomda Rt. a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával (VPOP), mint megrendelővel - 1998. május 25. napján - kötött szállítási szerződés alapján állította elő a zárjegyeket.
A zárjegyek előállítása a következőképp történt:
A vám- és pénzügyőrség megrendelésére a hengerelt papírra nyomdatechnikai úton nyomták rá a szükséges jellegzetességeket, majd a kész tekercset egy másik gépen beszámozták. A beszámozás után az utóbbi gép A3-as nagyságú ívekre vágta a tekercset. Ezután rákerült a hologram, majd az egységek az egyenesvágó-gépre kerültek, ahol csíkra vágták őket. Egy csíkban az italzárjegy fajtájától függően kb. 30-40 zárjegy volt. A hosszú vágást követően került a zárjegy a daraboló gépre, amely már önálló darabokra vágta, majd ugyanez a gép "csomagolta" az elkészült zárjegyet. A következő fázisban a zárjegy dobozokba került. A doboz lezárása után vonalkódos címkével látták el, amelyen szerepelt a megnevezés, a sorszám, a darabszám, illetve a zárjegy mérete. A dobozolást végző személy aláírásával igazolta, hogy a címke és a doboz tartalma megegyezik.
A konkrét nyomdaipari tevékenységet végzők munkáját egy csoportvezető ellenőrizte, míg egy másik dolgozó az elkészített zárjegyekről nyilvántartást vezetett, illetve az elkészült és becsomagolt zárjegyek sorszámait ellenőrizte.
A gyártási folyamat során selejt képződhetett a papírra rányomtatott színeltérés, a szám, illetve kép meg nem felelősége, valamint a kész tekercs ívre vágásának pontatlansága miatt. A számozás és ívre vágás után mind a selejt, mind pedig a hibátlan ívek nyilvántartásba vétele megtörtént. A selejtívek a megrendelő - VPOP - kérésére megsemmisítésre kerültek. A megsemmisítésről minden esetben jegyzőkönyv készült.
A Pénzjegynyomda Rt. belső szabályzata értelmében kétféle selejtezési eljárás volt megkülönböztethető: a pótlásos, illetve a pótlás nélküli selejtkezelés. A nyomdai hibás, selejtes zárjegyek egy része - amennyiben nagyobb tömegű ívselejt keletkezett - a számozástól kezdve újragyártásra került. Ebben az esetben az ívselejt került megsemmisítésre, mely eljárás magában foglalta a fizikai megsemmisítést, azaz az ívselejtek csíkokra vágását. A megsemmisítés tényét jegyzőkönyvben rögzítették.
A kész, méretre vágott zárjegyek viszont nem kerültek sorszám szerinti pótlásra, ezeket a vágógépen keresztben elvágták, és a kettévágáskor - érték és sorszám szerint - kerültek jegyzőkönyvezésre. A zárjegyeket dobozonként megsemmisítették, ugyanis a VPOP-val kötött szerződés értelmében, amennyiben akárcsak egyetlen zárjegy is selejtes volt, az egész doboz tartalmát meg kellett semmisíteni. A selejtes zárjegy dobozcímkéje beragasztásra került a nyilvántartó füzetbe, amelyben feltüntették azt is, hogy melyik munkafázisnál képződött a selejt.
A selejtes zárjegy megsemmisítésben - elviekben - három, vagy négy személy vett részt: az ellenőr, a vágógép-kezelő, a Blumergép-mester és a berakónő.
A zárjegyeket a Blumergép-mester nyilvánította selejtesnek, az ő döntését azonban senki sem bírálta felül. A zárjegy selejtesnek nyilvánításáról az ellenőr minden esetben tudomást szerzett, mivel a sorszámok nyilvántartásban történő rögzítése miatt erről őt tájékoztatni kellett. Az ellenőr ezt a tényt akkor is elfogadta, ha a selejtté minősítés során nem volt jelen. A megsemmisítésre kerülő zárjegyek sorszámát az ellenőr rögzítette a nyilvántartásban, azonban ha nem volt a közelben, a Blumergép-mester egy külön lapra felírta a sorszámokat, majd a későbbiekben adta át a listát az ellenőrnek. A selejtté vált doboz vonalkódos címkéjét a Blumergép-mester ragasztotta be a selejtnyilvántartó-füzetbe, ahol feltüntette a selejtezés okát, dátumát, és aláírásával hitelesítette azt.
A fizikai megsemmisítést, az ívselejtek csíkokra vágást a vágó-gépmester végezte, azonban neki nem volt kötelessége ellenőrizni azt, hogy mit semmisít meg. A selejtezési jegyzőkönyvet az ellenőr, a Blumergép-mester, valamint a vágó-gépmester írta alá, a selejtnyilvántartó-füzetben pedig a címkére rábélyegzett, piros színű "S" betű jelezte a selejtezés végrehajtását.
A zárjegyek gyártási folyamata, valamint a selejtes zárjegyek megsemmisítése egy nagyobb teremben történt, ahol négy videokamera rögzítette állandó jelleggel az eseményeket. Kettő a Blumergépet, egy az egyenesvágót, egy pedig a megsemmisítő-gépet filmezte, azonban lehetőség adódott a kamerák kijátszására.
1999 év őszén K. L. IV. r. vádlottat megkereste korábbi ismerőse, U. Cs. V. r. vádlott, aki D. helységben a 2-es főút mellett történő találkozón bemutatta K. L.-t egy N. L., valamint egy ismeretlenül maradt Z. keresztnevű személynek. A háromfős társaság megbízta a IV. r. vádlottat, hogy munkahelyéről, a Pénzjegynyomda Rt.-től zárjegyeket "szerezzen". Megállapodtak abban is, hogy U. CS. közvetítésével, telefonon tartják egymással a kapcsolatot.
A következő találkozóra kb. 2 hét múlva került sor, a D. helységben található Anyakönyvvezetői Hivatal környékén, ahol K. L., U. Cs., valamint N. L. vett részt. Ez alkalommal U. Cs. és N. L. azzal bízta meg a IV. r. vádlottat, hogy 0,5 l-es, valamint 1 l-es zárjegyeket szerezzen, és darabonként 11 forintos áron adja át nekik. Az időpont vonatkozásában abban állapodtak meg, hogy K. L. a zárjegyek megszerzése után telefonon értesíti U. Cs.-t.
Ezt követően K. L. 1999. december hó 14. napján a korábban már szabályszerűen leselejtezésre került - becsomagolt zárjegyekből még a megsemmisítés előtt, egy dobozzal, melyben 15 ezer db 0,71-es SD betűjelű zárjegy volt -, a vágógépre irányuló kamerákon kívül álló helyre vitt, majd azt a táskájába rejtve a műszak végén a Pénzjegynyomda Rt. épületéből kivitte. A kapuban szolgálatot teljesítő biztonsági személyzet ugyanis nem minden esetben - csupán alkalmanként a cégvezetés külön ilyen irányú rendelkezése esetén - vizsgálta át a nyomdai alkalmazottak ruházatát, csomagját.
A leselejtezett teljes mennyiség 1999. december 17. napján pótlásra és a megrendelő részére leszállításra került.
Ugyancsak hasonló módszerrel a szabályosan leselejtezésre került zárjegyekből 1999 decemberében és 2000. január hónapban K. L. összesen 5000 db 0,5 l-es, és 42 000 db 0,6 l-es SC betűjelű zárjegyet tulajdonított el. Ezenkívül még 1999. november hónapban magához vett 480 db, 500 forint - összesen 280 000 forint névértékű -, selejtívek pótlására készült, de többletívként leselejtezett és megsemmisítésre szánt SPAR étkezési utalványt. Ezen vásárlási utalványok forgalomba hozatalára a büntetőeljárás megindítása miatt már nem került sor.
K. L. az így eltulajdonított zárjegyeket az általa bérelt lakás pincéjében helyezte el, majd telefonon felhívta U. Cs.-t, aki értesítette N. L.-t. A 47 000 db leselejtezett zárjegy pótlására nem került sor.
Közvetlenül 1999. december végén K. L. és U. Cs., az V. r. vádlottat gépkocsijával B. helységbe utazott, ahol csatlakozott hozzájuk N. L., a Z. keresztnevű személy, valamint - K. L. számára addig ismeretlen - két személy. A társaság a két személygépkocsival K. helységbe indult, amelynek határában, egy benzinkútnál álltak meg, ahol N. L. egy ismeretlen személynek átadta a K. L. által korábban eltulajdonított 15 ezer 0,5 l-es zárjegyet. A vételárból U. Cs. 1000 DM-et és 20 000 forintot adott át K. L.-nak.
Ezt követően még ugyancsak decemberben K. L., az általa második alkalommal eltulajdonított zárjegyekből 5000 db 0,5 literes és 10 000 db 0,7 literes zárjegyet adott át értékesítésre U. Cs.-a keresztül N. L.-nak, melyekért az V. r. vádlottól mintegy 100 000 - 120 000 forintot kapott kézhez.
A második alkalommal elvitt mennyiségből visszamaradt, valamint a januárban eltulajdonított zárjegyek - összesen 32 000 db - nem kerültek értékesítésre, azokat az eljárás megindulása után a K. L. által lakott ház pincéjéből a nyomozó hatóság lefoglalta, a 480 db SPAR utalvánnyal együtt.
Egy, az eljárás során egyértelműen nem azonosítható, magát L.-nak nevező személy 1999 decemberében megbízta K. M. I. r. vádlottat, hogy ismeretségi körében vevőket keressen a szeszesital-zárjegyekre. Megállapodtak abban, hogy K. M. a 0,5 1-es zárjegyeket 15 Ft/db, a 0,7 1-es zárjegyeket 20 Ft/db áron értékesíti, és jutalékként darabonként 5 forintot kap. Ekkor K. M. felvette a kapcsolatot R. Cs. II. r. vádlottal, annak érdekében, hogy segítsen a zárjegyek értékesítésében. R. Cs. II. r. vádlott a megállapodásuk alapján - 20 Ft/db, illetve 25 Ft/db áron - kívánta eladni a zárjegyeket és ezért vevőt keresett.
R. Cs. megkereste korábbi ismerősét Cs. J. III. r. vádlottat, valamint felvette a kapcsolatot - egy az eljárás során ismeretlenül maradt - D. L. nevű személlyel, a zárjegyek további forgalomba hozatala érdekében.
Cs. J. és D. L. a B. helységben lévő bevásárlóközpontban találkozásuk alkalmával megállapodtak abban, hogy D. L. 30 000 db zárjegyet vásárol meg, amely mennyiségből 20 000 db 0,5 1-es, 10 000 db pedig 0,7 1-es lesz. A 30 000 db zárjegyért 55 000 forintos vételárban állapodtak meg, valamint abban is, hogy a következő találkozóra 2000. január hó 16. napján 16.00 órakor, ugyanazon a helyszínen kerül sor, amely alkalommal D. L. megvásárolja a 30 000 db zárjegyet.
Miután Cs. J. felhívta R. Cs.-t azzal, hogy megtalálta a vevőt, R. Cs. értesítette K. M.-t, aki telefonon 2000. január 20. napján délelőtti időpontra találkozót beszélt meg a L. nevű személlyel a K. helységben lévő Pólus Centernél, a zárjegyek átvétele céljából. Erre a találkozóra K. M. - a saját tulajdonában lévő személygépkocsival -, R. Cs.-val együtt indult el. Egy K. helység előtti autós pihenőnél K. M. átvette a L. nevű személytől a 30 000 db zárjegyet, azonban a zárjegyek átadásán R. Cs. nem volt jelen. K. M. a megbízójától átvett 30 000 db zárjegyet a fenti forgalmi rendszámú személygépkocsijának motorterében rejtette el.
A zárjegyek átvétele után R. Cs. és K. M. Cs. J.-vel és a vevővel megbeszélt találkozóra mentek B. helységbe, találkoztak Cs. J-vel, aki bemutatta D. L. vevőt. D. L. - K. M., Cs. J., és R. Cs. vádlottak társaságában - megnézte a hamis zárjegyeket, majd Cs. J. kíséretében azzal távozott, hogy elmegy a vételárért.
Ez idő alatt a helyszínen tartózkodó K. M. I. r., valamint R. Cs. II. r. vádlottakat a B. kerületi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták, s a gépjármű motorterében megtalált 30 000 db zárjegyet lefoglalták. A gépjármű ellenőrzése közben a helyszínen Cs. J. III. r. vádlott is megjelent, akit az I. r. és II. r. vádlottakkal együtt a Kerületi Rendőrkapitányságra előállították.
Az eljárás során lefoglalt összesen 62 000 db zárjegy mindegyike eredeti példány, azok tartalmazzák mindazon biztonsági eljárásokat, különleges papíranyagokat, továbbá az új típusú hologram-csíkokat, amelyek az eredeti példányok sajátja.
A zárjegyek bontatlan piaci csomagolásban kerültek lefoglalásra. A 16 ív (480 db) 500 forintos SPAR utalványok ugyancsak valódiak, mert az ehhez szükséges összes védelmi elemmel rendelkeznek.
A nyomozó hatóság a N. L. ellen indult büntetőeljárást felfüggesztette.
Az elsőfokú bíróság 2003. november 6. napján kelt ítéletében K. M. I. r., R. Cs. II. r., Cs. J. III. r., K. L. IV. r. és U. Cs. V. r. vádlottakat az ellenük nagy mennyiségre elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette, rendelkezett a lefoglalt bűnjelek megsemmisítéséről, illetőleg kiadásáról, valamint megállapította, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költség az államot terheli.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása megalapozott, azonban a megállapított tényekből további tényekre, a logika szabályait megszegve helytelen jogi következtetést vont le a cselekmény jogi megítélésében. Egyetértett abban, hogy a vádlottak cselekménye nem merítette ki a bélyeghamisítás bűntettének törvényi tényállását, ugyanakkor azon álláspontjának adott hangot, hogy tévedett a bíróság, amikor az ún. "maradékcselekmény" jogi értékelését nem végezte el. Rámutatott, hogy a zárjegy olyan bélyeg, amely igazolja, hogy a termék adóraktárban került előállításra, és azt, hogy az importból származó alkoholtermék belföldi forgalom számára való vámkezelése megtörtént. Az 1997. évi CIII. törvény 50. §-a értelmében az eljárás tárgyát képező zárjegyek darabonként 500 forint értéket képviselnek, így vagyoni jogosultságot megtestesítő okiratként értékelhetőek, és az elsőfokú ítélet tényállásában elfogadott mennyiségek figyelembevételével, összességében 31 240 000 Ft elkövetési értéket képviselnek.
Ezért K. L. IV. r. és U. Cs. V. r. vádlottak bűnösségét a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő lopás bűntettében, melyet U. Cs. felbujtóként követett el, míg K. M. I. r., R. Cs. II. r. és Cs. J. III. r. vádlottak bűnösségét a Btk. 326. § (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő orgazdaság bűntettében indítványozta megállapítani.
A vádlottak védői írásban is kifejtve - a nyilvános ülésen elhangzott perbeszédeiknek megfelelően -, egymást megerősítve és kiegészítve azon álláspontjuknak adtak hangot, hogy a zárjegyek bélyegnek minősülnek. Nem képviselnek azonban önálló értéket, így nem lehetnek a lopás, illetve az orgazdaság elkövetési tárgyai. Hivatkoztak az ügyészség által felhívott jogszabály hatályon kívül helyezésére, az abban megfogalmazott érték eszmei jellegére, a hasonlóságot mutató 2002. évi 217-es BH-ban közölt és felmentő rendelkezést eredményező jogesetre. Kiemelték, hogy a zárjegy csak a termékkel együtt testesíthet meg értéket, hivatkoztak az elkövetés óta megalkotott, és a Btk. 311/B. §-ban rögzített jövedékkel visszaélés bűntettének elősegítése tényállásra. Hangsúlyozták, hogy a tényállásban rögzített vádlotti magatartások az elkövetéskor nem képeztek bűncselekményt. A zárjegyek selejtnek, papírhulladéknak minősültek, ezért érték hiányában nem minősíthetőek vagyon elleni bűncselekménynek. A IV. r. vádlott védője nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a bélyeghamisításnak nem maradék bűncselekménye az orgazdaság, illetőleg a lopás. A vádlottak cselekményét nem lehet mindenáron valamely büntetőjogi megítélést eredményező törvényszakaszba kényszeríteni.
Az ügyészi perorvoslat nem alapos.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet és a megelőző eljárást teljes terjedelmében a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálta.
Felülbírálata során megállapította, hogy a bíróság a tényállást megalapozottan, körültekintően és hiánytalanul állapította meg, azt nem is érintette a perorvoslat. Észlelte az ítélőtábla, hogy az ítéletben történtek elírások, a rendelkező rész hiányos, ezért a Be. 361. §-a szerinti nyilvános ülésen, az iratok tartalma alapján, felhívta a Be. 352. §-ának (1) bekezdés a) pontját és a tényállást az alábbiak szerint helyesbítette: Az ítélet rendelkező részét azzal egészítette ki, hogy U. Cs. V. r. vádlott 2003. február 3-ától őrizetben, majd február 5-étől április 10-éig előzetes letartóztatásban volt. Az ítélet indokolásából mellőzte K. L. IV. r. vádlott büntetett előéletére utaló megállapítást, mert a vádlott büntetlen előéletű, az ítélet történeti tényállásának elírási hibáit a következők szerint pontosította: az ítéletben rögzített, K. L. által 1999. december 14. napján kivitt 15 ezer darab zárjegy 0,5 l-es volt; az ítélet azon megállapítását, hogy K. L. 1999. november hónapban magához vett Spar utalványok névértéke 280 000 forint, 240 000 forintra helyesbítette.
Az elsőfokú bíróság által egyebekben hibamentesen megállapított tényállás a másodfokú eljárásban a felülbírálat alapját képezte.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy nem jöhet létre hamisítvány a bélyeg előállításának jogilag szabályozott rendje szerinti eljárásban, ha e rend szabályait megszegik. Az így előállított, de valamely okból (pl. színeltérés, nyomáshiba stb.) miatt nem megfelelő bélyeg selejt, hibás, de nem hamis vagy hamisított. Ezért a Btk. 307. § (1) bekezdésében megfogalmazott bélyeghamisítás bűntettének törvényi tényállása nem valósult meg. Az elsőfokú bíróság helyesen azt is megvizsgálta, hogy a vádlottak magatartása megvalósít-e valamely más bűncselekményt. Helytálló az a jogi érvelése is - amellyel az ítélőtábla is egyetért -, hogy a vádlottak cselekménye az adócsalás előkészületeként értékelhető, azonban e magatartást a Btk. nem bünteti. Abban sem tévedett, hogy a vádlottak tevékenysége az elkövetés idején fennálló joghézag miatt nem volt büntethető, annak ellenére, hogy a társadalomra veszélyessége kétséget kizáróan megállapítható. Ezt észlelve a törvényhozó a 2001. évi LIX. törvény 3. §-ával iktatta be a Btk. 311/B. §-t, megalkotva a jövedéki visszaélés elősegítése törvényi tényállását, amely jelenleg a tényállásban rögzített cselekmények büntetőjogi felelősségre vonását megteremti, amely azonban az elkövetés idején még nem volt hatályos.
Az ügyészi fellebbezés indokaira figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolását az alábbiakkal egészítette ki.
A zárjegy az elkövetés idején az 1997. évi CIII. törvény 50. § (3) bekezdése értelmében minősült bélyegnek, jelenleg a 2003. évi CXXVII. törvény 73. § (3) bekezdése szerint.
A 36/1997. (XI. 26.) PM rendelet 1. számú melléklete szerint az alkoholtermék zárjegyének fogalma: "Szeszes ital zárjegy" és "Adózott termék" felirat, a sorszám és az űrtartalom megjelölése, melyet kiegészít az egyedi arculattal és védelmi elemmel ellátott hologram.
Az elkövetéskor hatályos 1997. évi CIII. törvény 50. § (5) bekezdése értelmében az alkoholtermék zárjegye darabonként 500 forint értéket képviselt, amelyet arra a zárjegyre kellett megfizetni, amellyel az adóraktár engedélyese és az importáló nem tudott elszámolni. A zárjegyhiány megfizetésére az Art.-nek az adóra vonatkozó rendelkezéseit kellett alkalmazni.
A törvény 77. § (1) bekezdése szerint a jogtalanul megszerzett zárjegy birtoklása, továbbadása, értékesítése stb. esetét az 50. § (5) bekezdésben meghatározott értékkel számított összeg ötszörösével azonos összegű, de legalább 200 ezer forint bírsággal bünteti.
A jelenleg hatályos "A jövedéki adóról és a jövedékei termékek forgalmazásának különös szabályairól" szóló 2003. évi CXXVII. törvény 73. § (5) bekezdése határozza meg, hogy zárjegyhiány esetén az alkoholtermék zárjegye darabonként 800 forint értéket képvisel. A hivatkozott jogszabály 115. § (1) bekezdése a korábbi szabályozáshoz hasonlóan sújtja bírsággal a fentiekben rögzített magatartásokat.
Az idézett törvényi szabályozásból megállapítható, hogy az elkövetés idején, és jelenleg is a zárjegy bélyegnek minősült, olyan bélyegnek, amely önmagában nem testesít meg értéket, az a jogszabályban rögzített módon felbélyegzett alkoholtermékkel együtt fejezi ki annak adóraktárban történt előállítását, és onnan történő kiszállítását; igazolja a termék szabályosan előállított és adózott jellegét. A zárjegy hiánya, és az azzal történő visszaélés esetére önálló jövedéki szankciót állapít meg a törvény, nevezetesen egy adók módjára viselkedő bírságot. Ennek kiszámításához a taxatíve felsorolt magatartásokkal érintett zárjegyek darabszámát veszi alapul, arra egyenkénti értéket állapít meg.
A vádlottak magatartását az elkövetés idején a fenti módon lehetett volna szankcionálni. Az elbírálás idején a jogalkotó már a párhuzamosan alkalmazható és a jövedéki törvényen alapuló joghátrány mellett, a büntető jog eszközeivel is védi a jövedéki törvény megsértésének azokat az eseteit amikor "a jövedéki termék forgalomba hozatalához szükséges zárjegyet, vagy adójegyet engedély nélkül vagy a jogszabály megszegésével előállít, megszerez, tart", a jövedéki visszaélés elősegítésének vétségét valósítja meg [Btk. 311/B. § (1) bek.]. A hivatkozott szakasz (2) bekezdése értelmében bűntett, ha a cselekmény a) üzletszerűen, b) jelentős mennyiségű alapanyagra, vagy zárjegyre, vagy c) jelentős értékre, illetve azt meghaladó értékű adójegyre követik el.
Az ügyészi okfejtéssel kapcsolatban indokolt rámutatni, hogy a lopás elkövetési tárgya az idegen ingó dolog, amely lehet az okirat is, amennyiben az a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság felett önmagában biztosítja a rendelkezési jogosultságot. A zárjegy a fentiekben részletezettek szerint ilyennek nem minősül, önmagában nem képvisel értéket, a jövedéki törvényben meghatározott összegszerűség eszmei érték, a jövedéki termék nélkül csak papír és előállítási költség kihatású. Adott esetben a selejtezésre ítélt zárjegy minimális értékű, nem képez bűncselekményt a Pénzjegynyomda Rt. sérelmére.
Megjegyzi az ítélőtábla, hogy jelen ügyben fel sem merülhet a maradékcselekmény büntetőjogi fogalma. Maradékcselekmény akkor valósul meg, amikor az elkövető (elkövetők) a Btk. 17. § (2) és (3) bekezdés alapján kísérlet miatt, illetve a Btk. 18. § (2) bekezdés a), b) és c) pontjaiban meghatározott esetekben előkészület miatt nem büntethető(k), azonban az elkövetők magatartása az önkéntes elállásig, az önkéntes eredmény elhárításig stb. már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, ezért büntetőjogi felelősséggel tartozik. A bélyeghamisítás esetén maradékcselekmény fogalmilag kizárt.
A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 1. Bf. 175/2004. sz.)