adozona.hu
BH 2005.7.257
BH 2005.7.257
A közös vállalatból kilépett tag kezesi felelőssége időben korlátozott, vele szemben a közös vállalat tartozásából eredő követelést csak a kilépéstől számított öt év alatt lehet érvényesíteni - Ez a határidő elévülési jellegű, amely a kilépett taggal szemben a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében írt jogcselekményekkel megszakítható [1988. évi VI. tv. (Gt.) 127. § (1) bek., 147. § (2) bek., 327. § (1) bek.*].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy az A. Bank az 1989. május 18-án kötött beruházási kölcsönszerződéssel 34 000 000 Ft beruházási hitelt nyújtott a B. K. Közös Vállalat (a továbbiakban: Közös Vállalat) részére 1994. december 15-ei lejáratra évi 23 ügyleti kamat felszámítása mellett. Az ugyanazon a napon kötött alapjuttatási szerződéssel a bank 20 400 000 Ft-ot folyósított a Közös Vállalatnak 2004. márciusi lejáratra azzal, hogy a visszafizetendő összeg 32 640 000 Ft...
BH 2005.7.257 A közös vállalatból kilépett tag kezesi felelőssége időben korlátozott, vele szemben a közös vállalat tartozásából eredő követelést csak a kilépéstől számított öt év alatt lehet érvényesíteni - Ez a határidő elévülési jellegű, amely a kilépett taggal szemben a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében írt jogcselekményekkel megszakítható [1988. évi VI. tv. (Gt.) 127. § (1) bek., 147. § (2) bek., 327. § (1) bek.*].
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy az A. Bank az 1989. május 18-án kötött beruházási kölcsönszerződéssel 34 000 000 Ft beruházási hitelt nyújtott a B. K. Közös Vállalat (a továbbiakban: Közös Vállalat) részére 1994. december 15-ei lejáratra évi 23 ügyleti kamat felszámítása mellett. Az ugyanazon a napon kötött alapjuttatási szerződéssel a bank 20 400 000 Ft-ot folyósított a Közös Vállalatnak 2004. márciusi lejáratra azzal, hogy a visszafizetendő összeg 32 640 000 Ft. Késedelem esetére a késedelmi kamat mértékét évi 20 + 6%-ban állapították meg. A szerződéseket az adós által a hitel és alapjuttatás felhasználásával vásárolt öntözőberendezésre alapított jelzálogjog biztosította. A Közös Vállalat ellen előbb csődeljárás, majd 1993. június 17-én felszámolási eljárás indult. A hitelező jogutódja az M. Rt. a hitelezői igényét a felszámolási eljárásban bejelentette, a felszámoló a két szerződésből eredő és fennmaradt tartozást 53 176 000 Ft tőkében és 7 316 295 Ft kamatban, mindösszesen 60 492 295 Ft-ban igazolta vissza.Az M. Rt. az 1996. március 17-én kelt engedményezési szerződéssel az 53 176 000 Ft tőkéből és ekkorra már 14 339 142 Ft-ban megjelölt kamatból álló követelését az R. Rt.-re engedményezte. Az R. Rt. az 1996. november 14-én kelt engedményezési szerződéssel a követelést tovább engedményezte a felperesre.
A Közös Vállalat ellen folyó felszámolási eljárásban az APEH megyei igazgatósága az 1991. december 31-éig keletkezett adótartozás címén 14 769 000 Ft, 1992. január 1-je után keletkezett igényként 268 101 000 Ft követelést jelentett be. A felszámoló a bejelentett összeget elismerte és nyilvántartásba vette. Az APEH a visszaigazolt követelését az 1998. augusztus 27-én kelt engedményezési szerződéssel 1/3-1/3-1/3 arányban engedményezte AB Kft.-re, a K. Kft.-re, valamint a D. Kft.-re. Az AB Kft. az így megszerzett követelést 1999. január 21-én tovább engedményezte a felperesre.
Az Ú. Mgtsz-nek a Közös Vállalattal szemben fennálló, megítélt követeléseként a felszámoló 18 906 680 Ft tőke és 4 546 319 Ft kamatkövetelést igazolt vissza. A fenti követelését az Ú. Mgtsz. az A. Kft.-re, az A. Kft. pedig 1997. április 30-án a felperesre ruházta át. A felperes követeléseiből a felszámoló 11 976 400 Ft-ot utalt át a felperesnek.
A felperes a keresetében az A. Bank és a Közös Vállalat között létrejött kölcsönszerződés alapján 23 800 000 Ft tőkének, és kamatainak; az állami alapjuttatással kapcsolatos szerződésből 29 376 000 Ft tőkének és kamatainak megfizetésére kérte az alpereseket vagyoni betéteik arányában kötelezni.
Az APEH által engedményezett követelés tekintetében a Közös Vállalatból 1991. december 31-én kilépett tagokkal szemben az addig keletkezett 12 899 000 Ft adótartozás és kamatai megfizetésére kérte az alpereseket kötelezni betétarányosan. A Közös Vállalatból ki nem lépett tagok tekintetében 55 918 000 Ft adótartozás, 197 180 000 Ft késedelmi pótlék, valamint 15 003 000 Ft bírság és ennek 1998. augusztus 27-étől a kifizetésig járó késedelmi kamata megfizetésére kérte a ki nem lépett tag alpereseket kötelezni ugyancsak betétarányosan.
A bíróságok által megítélt és az Ú. Mgtsz. által reá engedményezett összegből 6 754 545 Ft tőke és ennek kamatai, valamint 5 895 697 Ft tőke és ennek kamatai megfizetésére kérte az alpereseket betétarányosan kötelezni. Hivatkozott arra, hogy a vállalatból kilépő tag a tagsági viszony megszűnését követő öt évig kezesként felel a vállalat kilépése előtt keletkezett tartozásaiért. Ez elévülési határidő, ezért az elévülést az alpereseknek küldött felszólítás megszakította. A felszámolási eljárásban a hitelezői igénybejelentések megtörténtek, a felszámoló a hitelezői igényeket visszaigazolta, ezért a kezesekkel szembeni igény mindaddig nem évül el, amíg a főkötelezettel szembeni igény fennáll, így az elévülés sem a kilépett, sem a ki nem lépett tagokkal szemben nem következett be.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Vitatták a követelés jogalapját, annak összegszerűségét és elévülési kifogást is előterjesztettek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte a ki nem lépett tagokat a fizetésre, közöttük a XXIII. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 494 835 Ft-ot és annak kamatait; valamint az ítéletben írt részperköltséget. Az I., XXIV., XXVII., XXIX., XXX., XXXVI., XXXIX., XLII. és XLIII. rendű alperesekkel, mint kilépett tagokkal szemben a keresetet elutasította.
A felperest az I., a XXIV. és XXVII. rendű alperes részére az ítéletben írt összegű perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a felperes, az I. r. alperes, valamint a XXIII. r. alperes fellebbezése és a XXVII. r. alperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve fellebbezett rendelkezését a per főtárgya tekintetében helybenhagyta; a perköltségre vonatkozó rendelkezését részben megváltoztatta.
A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a keresetet az 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) alapján kell elbírálni tekintet nélkül arra, hogy az alperesekkel szemben támasztott követelés milyen jogalapon keletkezett. Elfogadta, hogy az I., XXIV., XXVII., XXIX., XXX., XXXVI., XXXIX., XLII. és XLIII. r. alperesek 1991. december 31-én kiléptek a Közös Vállalatból, a tagsági viszonyuk ez időpontban megszűnt. A régi Gt. 147. §-ának (2) bekezdése szerint a kilépéstől számított öt évig felelnek a Közös Vállalatnak a kilépésük előtt keletkezett tartozásaiért. A 147. § (2) bekezdésében írt határidő elévülési és nem jogvesztő határidő, ezért az elévülés nyugvására és félbeszakadására a Gt. 17. §-a alapján alkalmazandó, a Ptk. 326. és 327. §-aiban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell. A kilépett tagok vonatkozásában a kilépésüktől számított öt év 1996. december 31-én eltelt. A felperes velük szemben a keresetét csak az ötéves elévülési határidő eltelte után 1997. május 20-án terjesztette elő, egyes követelésekre pedig azt 2000. január 13-án terjesztette ki, ezért a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az elévülés nyugvása vagy félbeszakadása bekövetkezett, így követelése nem évült el. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kilépett tagok vonatkozásában az ötéves elévülési határidő nyugvását vagy félbeszakadását kizárólag a velük szemben alkalmazott jogcselekmények [Ptk. 326. § (2) bekezdés, és 327. § (2) bekezdés] eredményezhették, a Közös Vállalattal szemben indult felszámolási eljárás sem vezet a kilépett tagok helytállási kötelezettségére megszabott ötéves elévülési határidő megszakadásához. A felperes nem bizonyította, hogy a kilépett tagokat 1996. december 31-e előtt felszólította, illetőleg, hogy a felszólítás hozzájuk megérkezett, ezért a követelése a kilépett tagokkal szemben elévült, az bírósági úton nem érvényesíthető.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, elsősorban új határozat hozatalát, az I., XXIV., XXVII., XXIX., XXX., XXXVI., XXXIX., XLII. és XLIII. rendű alpereseknek a kereset szerinti marasztalását, az I., XXIV. és XXVII. r. alperesek javára megítélt perköltség viselése alóli mentesítését; másodsorban az eljárt bíróságok valamelyikének új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Kérte az I., XXIV. és XXVII. r. alpereseknek a teljes perköltségben való marasztalását is.
A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 253. §-a (1) és (2) bekezdésében, a régi Gt. 147. §-ának (2) bekezdésében, a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében, a 329. § (2) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését az elsőfokú bíróságétól mindenben eltérő indokolással hagyta helyben. Álláspontja szerint amennyiben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet indokolásával nem értett egyet, úgy teljes egészében hatályon kívül kellett volna helyeznie, illetőleg azt érdemben meg kellett volna változtatnia.
Érdemben a régi Gt. 147. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott. Előadta, hogy a Gt. 147. §-ának (2) bekezdésében rögzített, a közös vállalatból kilépő tag felelőssége kezesi felelősség, és mint ilyen járulékos kötelezettség, amely főkötelezettséget feltételez és ahhoz igazodik. A Gt. 147. §-ának (2) bekezdése a kilépett tag kezesi kötelezettségét még öt évig fenntartja. Ez - a másodfokú bíróság jogi álláspontjával ellentétben - nem elévülési határidő. Az öt év elteltével a kötelezettség nem elévül, hanem megszűnik, ha ez alatt az idő alatt nem áll be a főkötelezett fizetési késedelme. Ha viszont a főkötelezettel szemben az ötéves határidőn belül igényt érvényesítenek azért a kilépő tag kezesi felelősséggel tartozik, tekintet nélkül arra, hogy a jogosult őt külön felszólította-e a fizetésre, illetőleg a helytállásra. A perbeli esetben a perbehozott követelések a tagok kilépését követő öt éven belül a felszámolás elrendelésével esedékessé váltak, így a kilépett tagok kezesi felelőssége a lejárat időpontjában feléledt, és az elévülés mindaddig nem következett be, amíg az a főkötelezettel szemben el nem évült. Miután a perindítás az esedékességétől számított öt éven belül valamennyi taggal szemben megtörtént, a kilépő tagok vonatkozásában sem állapítható meg a követelés elévülése.
Állította, hogy amennyiben a fenti jogértelmezést a Legfelsőbb Bíróság nem fogadná el, a kilépő tagok tekintetében az elévülés akkor sem állapítható meg, tekintve, hogy a felperes valamennyi tagot - így a kilépő tagokat
is - 1996. december 19-én felszólította, ezzel az elévülés megszakadt. Jogsértően utasították el ezért az eljárt bíróságok a közös vállalatból kilépő tagokkal szemben előterjesztett keresetét.
A XXIII. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a régi Gt. 127. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Vitatta, hogy a perbeli jogvita elbírálására e törvény rendelkezései az irányadóak. Álláspontja szerint a felperes nem tartozik e törvény hatálya alá, mivel nem tagja a felszámolás alatt álló Közös Vállalatnak.
Fenntartotta, a korábbi eljárásokban előadott álláspontját, miszerint vele szemben a felperesi követelések elévülési ideje az 1993. évi XCIII. törvény 40. §-ának (1) bekezdése szerint egy év, így a követelés elévült. Ha az elévülési időt 5 évben fogadja el a bíróság, az elévülés akkor is bekövetkezett, mivel az elévülést kizárólag a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdésében írt feltételek szakítják meg. Fenntartotta továbbá, hogy miután a főkötelezettel szemben a felszámolási eljárás kezdetét követően per nem volt indítható, a Ptk. 273. §-ának (3) bekezdése értelmében a követelés bírói úton a kezesekkel szemben sem érvényesíthető; hogy a főkötelezettel szemben indult felszámolási eljárás a kezesek felelősségét megszünteti. Végezetül vitatta a követelés összegszerűségét is, állítása szerint a felszámoló nyilvántartásából származó számadatok a jelen per alperesei tartozás-elismerő nyilatkozatának nem tekinthetők, a felperes pedig egyébbel nem igazolta a fennálló tartozást.
A felperes felülvizsgálati kérelme részben az alapos, a XXIII. r. alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság a kilépő tagok mint kezesek felelősségének megítélésénél elfogadta a másodfokú bíróság jogi álláspontját. Az időközben hatályon kívül helyezett, de a jelen perben még irányadó 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) 127. §-ának (1) bekezdése értelmében ha a közös vállalat tartozásait a vállalat vagyona nem fedezi, a tagok a vállalat tartozásaiért együttesen - vagyoni hozzájárulásuk arányában - kezesként felelnek. A Gt. 147. §-ának (2) bekezdése a kilépő tag kezesi felelősségén nem változtat, csupán arról rendelkezik, hogy a kilépő tag kezesi felelőssége a tagokéhoz képest időben korlátozott, a főkötelezett tartozásáért csak meghatározott időtartam alatt - a kilépéstől számított öt évig - köteles helytállni. Öt év eltelte után vele szemben követelést érvényesíteni nem lehet. Tekintve, hogy a perbeli kilépő tagok 1991. december 31-ével léptek ki a Közös Vállalatból, 1992. január 1-je és 1996. december 31-e között áll fenn a kezesi felelősségük. Ez a felperes oldaláról azt jelenti, hogy velük szemben 1996. december 31-éig érvényesíthet követelést, ez ideig veheti igénybe a bírói utat az igénye érvényesítése érdekében.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság az alperesek jogi álláspontját, miszerint a Gt. 147. §-ának (2) bekezdésében írt ötéves határidő jogvesztő jellegű. Jogvesztőnek ugyanis csak az a határidő minősülhet, amelyet a jogszabály kifejezetten ilyenként határoz meg. A Gt. 147. §-ának (2) bekezdése ez irányú rendelkezést nem tartalmaz, ezért az ott írt ötéves határidőt elévülési határidőnek kell tekinteni. Minthogy az öt éves határidő elévülési jellegű, irányadóak a Ptk.-nak az elévülés nyugvására, illetőleg félbeszakadására vonatkozó, a 326. §-ának (2) bekezdésében és 327. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezései is.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy a főadóssal szembeni jogcselekmények a már kilépett taggal szemben is megszakítják a követelés elévülését, mert a törvényben írt határidő a kezessel szembeni követelés érvényesítésére irányadó, amely a főadóssal szembeni igényérvényesítési határidőhöz képest korlátozott. Az elévülés a Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése értelmében mind a főadóssal, mind a kezessel szemben az esedékességkor kezdődik. Ha a követelés a kilépést követően válik esedékessé, akkor a főadós ettől számított öt évig tartozik helytállni, míg a kezes csak a kilépéstől számított öt évig. A perbeli esetben a kölcsön és az alapjuttatási szerződésből eredő követelések a főadóssal szembeni felszámolási eljárás kezdő időpontjában, 1993. május 22-én vált esedékessé. A felperes a kilépett tagokkal szemben 1993. május 22-e és 1996. december 31-e között érvényesíthette a követelését. Mivel a határidő a már kifejtettek szerint elévülési határidő, ezért az a Ptk. 327. §-ában írt jogcselekményekkel megszakítható. A felperes tehát bizonyíthatja, hogy 1993. május 22-e és 1996. december 31-e között az elévülés megszakadt.
Nem helytálló a felperes arra történő hivatkozása, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntésétől eltérő ténybeli és jogi alapon nem hozhatott volna döntést. A Pp. 253. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a másodfokú bíróság részére, hogy a fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátai között az érvényesített jog és az azzal szemben védekezésül felhozott olyan kérdésekben is határozzon, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, és nem határozott. A másodfokú bíróságnak ezért jogi lehetősége volt arra, hogy jogvesztő helyett elévülési határidőt állapítson meg annak minden jogkövetkezményével együtt.
A másodfokú bíróság azonban az elévülés megszakadásának a kérdésében iratellenes tényállást állapított meg. A felperes előadta, hogy 1996. november 29-én egyezségi ajánlatot küldött a Közös Vállalat valamennyi tagjának közöttük a kilépett alpereseknek is, ami az elévülést a Gt. 17. §-a alapján alkalmazandó, a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése szerint megszakította. A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatosan azt állapította meg, hogy mindezt a felperesnek bizonyítania nem sikerült. Ezzel szemben az I. r. alperes a 96. sorszámú beadványa mellékleteként csatolta az iratokhoz a felperes 1997. január 29-ei válaszlevelét annak igazolására, hogy a felperes már jóval a kereset benyújtása előtt tudomást szerzett az I. r. alperes kilépéséről. E levélből azonban az is kitűnik, hogy az I. r. alperes a 43-160/97. számú levelével válaszolt is a felperes ajánlatára, tehát az ajánlatot megkapta. A felperes részéről az egyezségi ajánlat nyilvánvalóan a követelés érvényesítését célozta. Az egyezségi ajánlata, amit a fentiek szerint az I. r. alperes megkapott, az elévülést a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése szerint megszakította.
A XXX. r. alperes 2003. március 23-án a 99. számú beadványában akként nyilatkozott, hogy a felperes 1996. november 29-ei ajánlatának nincs jogi jelentősége, ebből kitűnik, hogy azt a XXX. r. alperes is megkapta.
A XXVII. r. alperes elismerte, hogy az 1996. november 29-én kelt egyezségi ajánlatot, valamint a december 17-én kelt írásbeli felszólítást is megkapta, az elsőfokú eljárásban 100. sorszám alatt mindkét iratot annak bizonyítására csatolta be, hogy az ajánlat és a felhívás csak a Közös Vállalat által felvett beruházási kölcsönből és az alapjuttatásból fennmaradt tartozásra vonatkozott, ezzel szemben nem kapott egyezségi ajánlatot és felszólítást az APEH által engedményezett adótartozás és az A. Kft. által engedményezett követelések megfizetésére. A XXIV. r. alperes kifejezetten tagadta, hogy az egyezségi ajánlatot megkapta, a többi kilépett tag a perben erre nézve nyilatkozatot nem tett. A fentiekből kitűnően tehát megállapítható, hogy a felperes 1996. november 29-ei a kölcsönszerződésből és az alapjuttatásból eredő követelésre irányuló írásbeli felszólítását az I., a XXX. és a XXVII. r. alperesek megkapták. A többi alperes tekintetében e vonatkozásban az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt tényállást nem állapított meg, a másodfokú bíróság pedig anélkül, hogy az érintett alpereseket nyilatkoztatta volna és tagadásuk esetén lehetőséget adott volna a felperesnek annak bizonyítására, - akár az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésével - hogy az alperesekhez eljutott az írásbeli felszólítás, valamennyi alperes tekintetében megállapította, hogy a felperes az írásbeli felszólítás megérkezésének tényét nem bizonyította. Ilyen körülmények között tehát nem helytálló, illetve megalapozatlan a jogerős ítélet azon ténymegállapítása, hogy az elévülés nem szakadt meg.
A másodfokú bíróság a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a bírói út hiányára hivatkozva érdemben nem bírálta el a felperesnek a beruházási kölcsön és az alapjuttatásból eredő követelését, ezért az ítéletet ebben a tekintetben felülvizsgálni nem lehetett.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alapján hozott részítéletében a másodfokú bíróság ítéletet a Közös Vállalatból kilépett tagok - az I., XXIV., XXVII., XXIX., XXX., XXXVI., XXXIX., XLII. És XLIII. r. alperesekkel szemben a felperesnek a közös vállalat által felvett beruházási kölcsön és alapjuttatásra alapított keresete tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyó részében a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az APEH által engedményezett adótartozás, valamint az A. Kft. által engedményezett ítélettel elbírált követelések tekintetében megállapította, hogy az APEH az 1998. augusztus 27-én az A. Kft. pedig az 1997. április 30-án kelt engedményezési szerződéssel ruházta át az őt megillető követeléseket, így a felperes az elévülési határidő lejártakor - 1996. december 31-én - még nem is volt abban a helyzetben, hogy a kilépett tagokkal szemben e követeléseket érvényesíthesse. A felperes viszont az elévülés megszakításaként csak az 1996. novemberi felhívására hivatkozott. A kilépett tagokkal szemben ez utóbbi követelések tehát elévültek, és mint ilyenek a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerint bírói úton nem érvényesíthetők. A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú bíróságnak az APEH általi engedményezés és az A. Kft. általi engedményezés alapján a kilépett tagokkal szemben támasztott keresetet elutasító rendelkezését a Pp. 273. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta, mint ahogy hatályában fenntartotta a jogerős ítéletnek a XXIII. r. alperessel szemben marasztalást tartalmazó ítéleti rendelkezést is.
A XXIII. r. alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes és a XXIII. r. alperes jogvitájának eldöntésére a Gt. rendelkezései nem alkalmazhatóak. A jogosult hitelező a közös vállalattal szembeni követelését a felperesre engedményezte. A Ptk. 328. §-ának (1) bekezdésében írt engedményezés következtében a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése szerint a felperes mint engedményes a régi jogosultak helyébe lépett és átszálltak rá a törvényen alapuló kezességek is, amelyet a Gt. már hivatkozott rendelkezései szabályoztak, ezért a felperesnek mint jogutódnak a követeléséért való helytállásra nézve is a Gt. rendelkezései az irányadóak.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a XXIII. r. alperes jogi álláspontját, miszerint a vele szemben támasztott követelés elévülésére a Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének az 1993. november 1-jéig hatályos szövegezése az irányadó, ezért vele szemben a követelés egy év alatt elévült. A Ptk. hivatkozott rendelkezése szerint az elévülési határidő a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelés elévülési idejét jogszabály eltérő rendelkezése hiányában egy évben határozta meg. A Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének a fenti eltérést tartalmazó második mondatát az 1993. évi CXII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja 1993. november 1-jei időponttal hatályon kívül helyezte, ezzel az elévülési idő egységesen öt évre módosult. A törvény 40. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre lehetett alkalmazni a perben nem releváns kivételekkel. A 40. § (8) bekezdése szerint azonban a törvénynek az elévülési időre vonatkozó rendelkezéseit azokra a követelésekre kellett alkalmazni, amelyek a hatálybalépéskor nem évültek el. A felperesnek a XXIII. r. alperessel szemben támasztott követelései 1993. november 1-jén nem évültek el, ezért azok elévülési határideje a követelés esedékességétől számított 5 év, melyet a Ptk. 327. §-ában írt jogcselekmények a közös vállalat tagjával szemben is megszakítottak.
A ki nem lépett tag felelősségének elévülésére azonban nem a Gt. 147. §-ának (2) bekezdésében írt korlátozott felelősség az irányadó. A ki nem lépett tag kezesi felelőssége a Ptk. 273. §-ának (1) bekezdése értelmében a főkötelezett fizetési kötelezettségével együtt áll be, és mindaddig nem évül el, amíg a követelés a főadóssal szemben el nem évült. E szempontból nincs annak jogi jelentősége, hogy a főadós a fizetési kötelezettségének milyen okból - például fizetésképtelenség miatt - nem tett eleget. A főadós elleni felszámolási eljárás megindulása a kezest a felelősség alól nem mentesíti, hiszen éppen a főadós nem teljesítése, illetve a perbeli esetben a követelés behajthatatlansága miatt kell helytállnia.
Alaptalan volt a XXIII. r. alperes felülvizsgálati kérelme az összegszerűség tekintetében is. A felperes az eljárás során bizonyította azoknak a szerződéseknek, illetve jogviszonyoknak a létrejöttét, amelyből követelése keletkezett, ezeket a felszámoló elismerte és visszaigazolta. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a XXIII. r. alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a főadós a tartozásból többet fizetett vissza, mint amit a felperes elismert, illetőleg amennyit a felszá-moló visszaigazolt. Ezt azonban a XXIII. r. alperes az eljárás során meg sem kísérelte bizonyítani.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság részítéletében a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, amellyel az adótartozás, valamint az A. Kft. által engedményezett követelések tekintetében a kilépett tagokkal szemben támasztott keresetet elutasító, valamint a XXIII. r. alperest marasztaló elsőfokú ítéletet helybenhagyta - a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.272/2004. sz.)
Lábjegyzet
* Hatályon kívül helyezte az 1997. évi CXLIV. törvény, de a határozatban foglalt elveket a jogszabályváltozás nem érinti.
