adozona.hu
BH 2005.6.216
BH 2005.6.216
A családi adókedvezmény nem tekinthető a kötelezett jövedelmét befolyásoló, olyan juttatásnak, amelyet a gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem kiszámításakor külön figyelembe lehetne venni [Csjt. 69/C. §; 1995. évi CXVII. tv.; 4/1987. (VI. 14.) IM r.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A peres felek házasságát a bíróság az 1998. november 5-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta, a házasságból 1986. november 20-án született R.-t a felperesnél, az 1987. december 19-én született E.-t az alperesnél helyezte el és a felperest kiegészítő tartásdíj megfizetésére kötelezte. A kiegészítő tartásdíj összegét a bíróság a 2000. május 24-én kelt ítéletével 2000. március 1. napjától a felperes jövedelmének 10%-ában, legalább azonban havi 16 000 forintban állapította meg, figyelembe...
BH 2005.6.216 A családi adókedvezmény nem tekinthető a kötelezett jövedelmét befolyásoló, olyan juttatásnak, amelyet a gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem kiszámításakor külön figyelembe lehetne venni [Csjt. 69/C. §; 1995. évi CXVII. tv.; 4/1987. (VI. 14.) IM r.]
A peres felek házasságát a bíróság az 1998. november 5-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta, a házasságból 1986. november 20-án született R.-t a felperesnél, az 1987. december 19-én született E.-t az alperesnél helyezte el és a felperest kiegészítő tartásdíj megfizetésére kötelezte. A kiegészítő tartásdíj összegét a bíróság a 2000. május 24-én kelt ítéletével 2000. március 1. napjától a felperes jövedelmének 10%-ában, legalább azonban havi 16 000 forintban állapította meg, figyelembe véve, hogy a felperesnek új házasságából 2000. február 26-án gyermeke született.Az alperesnél elhelyezett gyermek utáni tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetése iránti keresetét a felperes 2001. december 12-én terjesztette elő. Keresetét arra alapította, hogy jelenlegi házasságából 2001. december 3-án ikergyermekek születettek, ezzel a saját háztartásában már négy kiskorú gyermek ellátásáról gondoskodik, ami azt indokolná, hogy az alperesnél elhelyezett gyermek tartási kötelezettsége kizárólag az alperest terhelje. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
A bíróság jogerős ítéletével az alperes javára az 1987. december 19-én született E. tartására 2001. december 3. napjától 2002. június 30. napjáig terjedő időre - a százalékos marasztalás mellőzésével - a felperest havi 10 000 forint, 2002. július 1. napjától a bérköltség (alapbér, bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. és további havi kifizetés stb. járandóság) 5%-ának, de legalább havi 10 000 forint, továbbá személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetve nem személyi juttatásként járó egyéb jövedelem (végkielégítés, betegszabadság idejére járó díjazás, túlóra, ügyeleti díj, távolléti díj) 5%-ának megfelelő összegű kiegészítő gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte, és rendelkezett a fentiek folytán keletkezett hátralék alperes részére való kifizetéséről. A tartásdíj végrehajtását közvetlen bírósági felhívás útján elrendelte.
A másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes 2000 januárja óta munkaviszonnyal nem rendelkezik, rámutatott azonban arra, hogy az alperesnek kötelessége, hogy a képzettségéhez igazodó munkát vállaljon, amiből gyermeke tartását biztosítja. A megyei bíróság álláspontja szerint az alperestől a képzettségének megfelelően havi nettó 50 000 forint díjazású munkavégzés várható el.
A felperes munkáltatójától beszerzett kereseti kimutatás alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes által a kereset benyújtását megelőző egy évben - a jubileumi jutalom és a 13. havi jövedelem nélkül - elért havi nettó átlagkereset 214 000 forint volt. A nettó jövedelem kiszámításánál figyelmen kívül hagyta a felperest 2001-ben a saját háztartásában nevelt két gyermek után megillető, gyermekenként havi 4000 forint összegű családi adókedvezményt, ami a jövedelme nettó összegét növelte, továbbá azt is, hogy az ikergyermekek megszületése után a felperes már gyermekenként havonta 10 000 forint adókedvezményre vált jogosulttá, ami a korábbi bérezésének változatlansága esetén is a tiszta jövedelmében havi 40 000 forint növekedést eredményez.
A felek körülményeit, és a gondozásukban álló gyermekek szükségleteit egybevetve a másodfokú bíróság a felperes kiegészítő gyermektartásdíj fizetésére vonatkozó kötelezettségének fennállását megállapította, azonban annak mértékét a rendelkező rész szerint csökkentette.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a Csjt. 63. §-ának (1) bekezdésének, 69. § (1) bekezdés b) pontjának, 69/C. § (2) bekezdésének, Pp. 254. §-a (2) bekezdésének és 145. § (2) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazására, valamint a Pp. 270. §-ának ba) pontja szerint eldöntendő, az elrendelés alapját képező elvi jogkérdésre hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének ba) pontja alapján rendelte el, mert az ügyben elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel, hogy a családi adókedvezményből eredő összeg a gyermektartásdíj megállapítása során a különélő szülő jövedelmének számít-e, melyet a tartásdíj alapjának meghatározásánál figyelembe kell venni.
A fenti kérdést a Csjt. és az ahhoz kapcsolódó családjogi rendelkezések, valamint az adójogszabályok összefüggései alapján kell megválaszolni.
A Csjt. végrehajtása tárgyában kiadott 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (továbbiakban: Vhr.) 11. §-a kimondja, hogy a tartásdíj megállapításánál, valamint kifizetésénél a jövedelmet terhelő adó (adóelőleg), nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék levonása után fennmaradó összeget kell figyelembe venni.
A személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. tv. (Szjt.) 40. §-ának (2) bekezdése értelmében az összevont adóalap adójából nem kell megfizetni a családi kedvezményt, amelyet a kedvezményezett eltartott után érvényesíthet a jogosult, a (3) bekezdés szerint a családi kedvezmény összege az eltartottak létszámától függően kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként két eltartott esetén 4000 forint, három és minden további eltartott esetén pedig 10 000 forint. Az Szjt. fogalmakat és értelmező rendelkezéseket megállapító 3. §-ának 60. pontja alapján kedvezményezett eltartott az, akire tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény szerint nevelési ellátást folyósítanak.
A jogerős ítélet meghozatalakor hatályos, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (továbbiakban: Tv.) 6. §-a nevelési ellátásként a havi rendszerességgel nyújtott családi pótlék [Tv. 7. § a) pont] vagy iskoláztatási támogatás [Tv. 9. § a)-b) pontok] folyósítását írta elő azzal, hogy a 10. § (2) bekezdése értelmében azután a jogosult gyermek után, akire tekintettel családi pótlékot folyósítanak, iskoláztatási támogatás nem jár. A törvény azonban a nevelési támogatás mindkét formájára való jogosultság feltételeként állapította meg, hogy a szülő a gyermeket saját háztartásában nevelje [Tv. 7. § (1) bek. aa) pont, 9. § (1) bekezdés].
A személyi jövedelemadóról szóló jogszabály alapján tehát megállapítható, hogy a felperes a családi kedvezményt 2001. december 3-áig a személyes gondozásában álló két gyermek, azt követően négy gyermek után vehette igénybe, az alperesnél elhelyezett gyermek után adókedvezmény nem illette meg.
Ez a tény azonban a jogerős ítéletet nem teszi jogszabálysértővé.
Az, hogy a kötelezett mely jövedelmei után köteles adózni, továbbá milyen adókedvezmények illetik meg (a családi kedvezményen kívül ilyen lehet pl. a szellemi tevékenység jövedelmének adókedvezménye, a lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg kedvezménye, a közhasznú szervezet részére befizetett összeg kedvezménye stb.), a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. tv. hatálya alá tartozó kérdések, melyeket az adó elszámolásának időpontjában a kötelezettnek az adózásra kiható körülményeiként kell értékelni.
A Vhr. 11. §-a a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelemnek az ott felsorolt terhek levonása után fennmaradó összegéről rendelkezik. Ennek kiszámításánál csökkentő tényezőként - egyebek mellett - a tartásra kötelezett személynek a Vhr. 10. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti járandóságait terhelő, és - adónemekre, illetve adókedvezményekre tekintet nélkül - ténylegesen befizetett vagy levont adót jelöli meg. A gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem megállapításánál tehát már nem vizsgálandó, hogy a kötelezett tiszta jövedelmének alakulásánál az adózásra vonatkozó szabályok szerinti kedvezmények családvédelmi célokat vagy egyéb érdekeket szolgálnak. A családi adókedvezmény ezáltal nem tekinthető a kötelezett jövedelmét befolyásoló olyan juttatásnak, amelyet a gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem kiszámításánál külön figyelembe lehetne venni.
A fent kifejtett elvi jelentőségű kérdésen felül a jogerős ítélet egyéb rendelkezései sem törvénysértőek.
A Csjt. 63. §-ának (1) bekezdése szerint több egysorban kötelezett között a tartási kötelezettség a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teljesítőképességük arányában oszlik meg, a Csjt. 69/C. § (1) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy a gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira, a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igényt a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg, ha a szülők két vagy több gyermek tartására kötelesek, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe.
A másodfokú bíróság jogerős határozatának meghozatalakor a fenti jogszabályok helyes alkalmazásával döntött.
A perbeli gyermek tartására a felperes és alperes egysorban kötelesek. A munkanélküli alperes nem bizonyította, hogy munkaviszony létesítése érdekében tőle elvárhatóan mindent megtett, ezért a bíróság az alperes végzettségének megfelelő munkavégzésből származó havi 50 000 forint nettó jövedelmet vélelmezett az ő oldalán, melyet a megállapított kiegészítő tartásdíj összegénél is figyelembe vett. Ezáltal a tartásdíjat a két közös gyermekre figyelemmel a kötelezettek jövedelmi és vagyoni viszonyai, valamint teljesítőképességük arányában állapította meg és biztosította azt is, hogy az eltartásra szoruló gyermekek közül egyik sem került a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe. A tartásdíj mértékének a felperes nettó jövedelme 5%-ában, havi 10 000 forint alapösszegben történt meghatározása a felperes nettó jövedelmével és egyéb tartási terheivel arányos azáltal is, hogy az a Csjt. 69/C. §-ának (1) bekezdésében írt általában irányadó százalékos mértéknek csak a töredékét teszi ki.
A felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt Pp. 254. § (2) bekezdése szerint a másodfokú bíróság az egyezséget jóváhagyó végzésében megállapítja, hogy az elsőfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéleti rendelkezése abban a részében, amelyre az egyezség vonatkozik, hatályát veszti. Ennek a jogszabályhelynek a sérelme az adott ügyben fogalmilag kizárt, ugyanis a jelen eljárásban a felek között sem első, sem másodfokon nem jött létre egyezség.
A felperesnek az a hivatkozása, hogy a bíróságok eljárásuk során a Pp. 145. §-ának (2) bekezdésében írt kötelezettségüknek nem tettek eleget, iratellenes állítás. A Pp. 275. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint mindkét fokú bíróság figyelmeztette a feleket a tárgyalás berekesztésére, ezt megelőzően a felperesnek lehetősége volt arra, hogy álláspontját kifejtse, a lefolytatott bizonyításon felül pedig bizonyítási indítványa nem volt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.086/2002. sz.)