adozona.hu
BH+ 2005.5.231
BH+ 2005.5.231
Adós gazdálkodó szervezet által a hitelező tulajdonjog fenntartással átvett, majd eladott áruk vételára nem az adóst, hanem a hitelezőt illeti meg. Szerződést szeg tehát az adós, ha a befolyó vételárat nem utalja át a hitelezőnek. Ebből eredően azonban a hitelezőnek nem tulajdoni, hanem kötelmi igénye keletkezik, amelynek besorolására a Cstv.-nek a kielégítésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 4
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet elleni felszámolás a megyei bíróság 2002. április 17-én jogerőre emelkedett végzésével indult. A felszámolási eljárásra ezért a lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
A felszámolási eljárás során a hitelező 2002. december 27-én benyújtott bejelentés és kifogás megnevezésű beadványában arra kérte az adós felszámolójának kötelezését, hogy az adós...
BH+ 2005.5.231 Adós gazdálkodó szervezet által a hitelező tulajdonjog fenntartással átvett, majd eladott áruk vételára nem az adóst, hanem a hitelezőt illeti meg. Szerződést szeg tehát az adós, ha a befolyó vételárat nem utalja át a hitelezőnek. Ebből eredően azonban a hitelezőnek nem tulajdoni, hanem kötelmi igénye keletkezik, amelynek besorolására a Cstv.-nek a kielégítésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 4. § (1) bek., 57. § (1) bek., Ptk. 117. § (1) bek., 119. §, 365. § (1) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet elleni felszámolás a megyei bíróság 2002. április 17-én jogerőre emelkedett végzésével indult. A felszámolási eljárásra ezért a lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.A felszámolási eljárás során a hitelező 2002. december 27-én benyújtott bejelentés és kifogás megnevezésű beadványában arra kérte az adós felszámolójának kötelezését, hogy az adós felszámolás alá tartozó vagyonának körébe nem vonható és tulajdonát képező 605 723 Ft készpénz vagyont részére haladéktalanul adja ki. Sérelmezte, hogy a felszámoló - kérelme ellenére - a követelést a többször módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésének f) pontjába, illetve annak kamatát a g) pontba sorolta be, azzal az indokolással, hogy ez a pénzösszeg az adós tevékenységet lezáró mérlegében idegen vagyonként nincs kimutatva és részére átadásra sem került.
Az első fokon eljárt megyei bíróság a 32/8. sorszámú végzésével a hitelező kifogását elutasította. Határozatának indokolásában tényként állapította meg, hogy a hitelező az adós részére tulajdonjog-fenntartással különböző termékeket szállított 605 723 Ft értékben, melyeket az adós - a felek közötti szerződés, valamint a Ptk. 368. § (2) bekezdése ellenére - a felszámolás kezdő időpontja előtt értékesített. Az adós a Ptk. 368. § (2) bekezdésében ütköző módon értékesítette a hitelező által tulajdonjog fenntartással szállított termékeket, amely áru ellenértékének a kiegyenlítése, a többször módosított Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében, csak a felszámolás alá vont adós vagyonából lehetséges. Az áru ellenértékét nem lehet a felszámolási vagyontól különálló vagyonnak tekinteni, ugyanis a Ptk. 119. § alapján az adásvételi szerződés megkötésekor átadott ellenértékre vonatkozóan az adós tulajdonjogot szerzett. A hitelező javára keletkezett pénzkövetelés kiegyenlítése pedig csak a többször módosított Cstv. 57. § (1) bekezdése alapján történhet. Elfogadta a felszámolónak azt a jogi álláspontját, hogy a felek között létrejött szerződés alapján az adósnak nem volt olyan követelése, melyet a hitelező részére engedményezhetett volna, illetve ha volt is ilyen, az a vételár adós részére történő megfizetésével megszűnt.
A végzés ellen a hitelező által előterjesztett fellebbezés folytán a másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Megállapította, hogy a másodfokú eljárással felmerült 7000 Ft fellebbezési eljárási illetéket a hitelező maga viseli. Kötelezte a kifogással élő hitelezőt, hogy az adós részére 15 napon belül 10 000 Ft másodfokú költséget fizessen meg. Döntésének indoka szerint a hitelező a felszámoló arra vonatkozó intézkedése ellen terjesztett elő kifogást, hogy a 605 723 Ft, mint felszámolás körébe nem vonható vagyon kiadása iránti kérelmét el nem fogadva, a követelést, mint az áru ellenértékének a megfizetése iránti igényt vette nyilvántartásba és az eljárásra irányadó szabályok szerint sorolta be.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az adott ügyben az adós a felszámolás kezdő időpontja előtt értékesítette a hitelezővel kötött szállítási szerződés tárgyát képező árucikkek egy részét, a hitelező tulajdonjog fenntartása és az ahhoz fűződő elidegenítési és terhelési tilalom ellenére. Tényként állapította meg azt is, hogy az értékesített áruk ellenértékét az adós (a hitelező vevője) nem helyezte elkülönített számlára, illetőleg egyéb módon sem kezelte azt a saját vagyonától elhatárolható módon. Ily módon az adós által értékesített dolog helyébe lépett ellenértéket nem lehet az adós felszámolás körébe tartozó vagyonától elkülönült vagyonnak tekinteni. Ez a pénzösszeg, amelyet az adós a más tulajdonát képező, általa birtokolt dolog értékesítésének ellenértékeként kapott, a Ptk. 94. § (1) és (2) bekezdéseiből következően, mint birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. A polgári anyagi jog általános szabályai szerint pedig az, akire pénzt, vagy bemutatóra szóló értékpapírt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos (Ptk. 119. §). Ebből következően az adós az általa harmadik személyekkel kötött adásvételi szerződések alapján kapott ellenértékekre vonatkozóan tulajdonjogot szerzett. Az általa átvett ellenérték, mint pénzösszeg pedig - elkülönített kezelés nélkül - az adós felszámolási vagyonának részévé vált [többször módosított Cstv. 4. § (1) és (2) bekezdései, 3. § (1) bekezdés e) pontja]. A hitelező ezért a továbbiakban már csak az áru ellenértékére tarthatott igényt, amely csak az adós felszámolás hatálya alá tartozó vagyonából elégíthető ki a többször módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend szerint. Megállapította, hogy a felszámoló ennek megfelelően járt el. A hitelező a fellebbezésében nem hozott fel olyan új tényt, vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne a megalapozott elsőfokú határozat megváltoztatására, ezért a többször módosított Cstv. 6. § (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. § és Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A hitelezőnek a biztosíték-jellegű engedményezésre vonatkozó jogi érvelésével összefüggésben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az alábbiakkal egészítette ki.
A Szállítási Feltételek 10.1. pontja a tulajdonjog fenntartása körében úgy rendelkezett, hogy a leszállított áru tulajdonjogát azok teljes kifizetéséig fenntartja a hitelező, míg a 10.3. pont visszavonható jogot ad az adósnak arra, hogy a szokásos üzleti körben az árút viszont eladja. Ez a jog megszűnik a fizetések beszüntetése esetén. Az adós a szállítási feltételek aláírásakor lemond a hitelező javára minden - az adóst a viszonteladás kapcsán megillető - igényről és ahhoz kapcsolódó jogokról, amely lemondást a hitelező elfogadja. Az átruházott követelések arra szolgálnak, hogy biztosítsák az összes, a 10.1. pont alapján fennálló igényt. A vevő (adós) jogosult a felmerülő követeléseket behajtani, amíg ezt a meghatalmazást a hitelező vissza nem vonja. A behajtásra vonatkozó felhatalmazás kifejezett visszavonás nélkül érvényét veszti, ha a vevő a fizetést beszünteti. A hitelező kérésére a vevőnek haladéktalanul írásban kell közölnie, hogy kinek adott el árut, és az eladás kapcsán milyen követelései állnak fenn, valamint saját költségére közhiteles okiratot kell kiállítania a követelés átruházásáról. Mindezek alapján a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a szállítási feltételeket rögzítő megállapodás 10.3. pontja tartalmilag olyan feltételtől függő, jövőbeni követelés engedményezésére vonatkozik, amelynek megkötését tiltó jogszabályi rendelkezés nincs. Az adott esetben azonban a jogvita elbírálása szempontjából - megítélése szerint - nem volt jogi jelentősége sem az engedményezési szerződésre vonatkozó megállapodás tartalmának, sem a szerződés érvényességének, továbbá az adós megbízotti, vagy meghatalmazotti minőségének és annak sem, hogy az adós az áru ellenértékét eladóként, engedményezőként, megbízottként, vagy meghatalmazottként, tehát milyen minőségben vette át a vevőktől a kiskereskedelmi forgalomban, valamint azt milyen minőségben kezelte együtt a saját pénzvagyonával. Az adósnak minden esetben pénzfizetési kötelezettsége keletkezett a hitelezővel szemben az eladott áru vételárának erejéig. Mindezek miatt a másodfokú bíróság a felek szerződéseivel, az engedményezéssel összefüggő megállapodás tartalmának vizsgálatával nem foglalkozott. A másodfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján azt kétséget kizáróan megállapította, hogy az adós megszegte a hitelezővel kötött szállítási szerződését és az e szerződést biztosító mellékkötelezettségét is. Az adós pénzfizetési kötelezettsége, mint kötelmi jellegű tartozás pedig éppen e szerződésszegésből eredt. Nem volt vitás, hogy a kifogásban megjelölt értékű áru a felszámolás kezdő időpontjában már nem volt az adós birtokában. Az értékesítés folytán elért árbevétel pedig - elkülönített kezelés hiányában - keveredett az adós saját pénzvagyonával. Az adós a kiskereskedelmi forgalomban a vevőktől a vételárat megkapta, ezért a felek jogvitája elbírálása szempontjából az engedményezés elveszítette jelentőségét.
A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára alapítottan. Állította, hogy a jogerős végzés az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, ezen túlmenően olyan elvi jelentőségű jogkérdés is fennáll, amely a kereskedelmi forgalom biztonsága érdekében igényelné a Legfelsőbb Bíróság iránymutatását.
A jogerős végzés jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy az részben figyelmen kívül hagyta, részben tévesen értelmezte és alkalmazta a hitelező és az adós közötti, a 2001. november 26-i megállapodással 2002. évre is kiterjesztett szállítási keret-megállapodás alapján, az egyes szállításokra irányadó szállítási feltételek tulajdonjog fenntartására vonatkozó 10. pontját. Ezzel figyelmen kívül hagyta a Ptk. 200. § (1) bekezdésében rögzített szerződési szabadság elve alapján létrejött biztosítéki engedményezést. Jogszabálysértő továbbá, hogy a felszámolási vagyontömegbe nem tartozó vagyon esetében törvényileg nem rögzített előfeltételként állapította meg az elkülönített kezelés szükségességét, holott a tulajdonjog megszerzésére vonatkozó Ptk. 117. § (2) bekezdés, illetve a Cstv. 4. § (1) és (2) bekezdése, valamint 3. § (1) bekezdésének e) pontjai ilyet nem írnak elő. Tévesen alkalmazta továbbá a másodfokú bíróság a Ptk. 119. §-át is az adott tényállás esetén, jóllehet annak leglényegesebb törvényi tényállási eleme, a nem tulajdonostól való szerzés, nem teljesült.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének utolsó mondata figyelembevételével tárgyaláson kívül bírálta el.
Az adós felszámolója a felülvizsgálati kérelem kézhezvétele után csatolta új jogi képviselője meghatalmazását és felülvizsgálati ellenkérelme előterjesztésére a 2004. december 28-án érkezett beadványában további 15 nap határidő engedélyezését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság alakszerű végzést a határidő meghosszabbítása tekintetében nem hozott, azonban az adós által kért további 15 napos határidőt bevárta. E határidő elteltét követően azonban a határozat meghozataláig az adós a felülvizsgálati kérelemre ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Elöljáróban a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság rámutat arra, hogy az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB számú határozata annak közzétételétől, 2004. november 9-től kezdődően megsemmisítette a Pp. 270. § (2) bekezdésének "és" szövegrészét, valamint az ezt követő a), b), ba) és bb) pontjait. A megsemmisítés következtében a Pp. 270. § (2) bekezdése az alábbi szöveggel maradt hatályban: "A felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő."
A hivatkozott alkotmánybírósági határozattal hatályban maradt Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság csak azt vizsgálhatta, hogy a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e, vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős végzés - az ügy érdemi elbírálására kihatóan - nem sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat.
A másodfokú bíróság jogerős végzésében a Ptk. 200. § (1) bekezdésének megsértése nélkül, helyesen állapította meg azt, hogy a felek között a hitelező követelésének biztosítására - a tulajdonjog fenntartással eladott áruk vételárára vonatkozóan - a hitelező részére engedményezés történt. E szerződés pedig feljogosította az adóst az átadott áruk tovább-eladására, annak ellenértéke beszedésére. A beszedett vételárat - a biztosítéki engedményezés és a tulajdonjog fenntartásra tekintettel - azonban a hitelező részére ki kellett adnia. Az eladott áruk vételárának erejéig az adósnak minden esetben pénzfizetési kötelezettsége keletkezett.
A jogerős végzésnek az a jogi okfejtése téves, amely az adott jogvita elbírálása kapcsán a Ptk. 119. §-ára utal.
Az adós ugyanis a hitelezőtől származó, neki tulajdonjog fenntartással eladott áru tovább-eladására feljogosított személyként volt jogosult az eladásra és az áruk ellenértékének átvételére. A tőle vásárlók az eladott árukon tulajdonjogot szereztek a tulajdonukban álló, az adósnak átadott vételár ellenében.
Az eljárás során az fel sem merült, hogy az adós vevői - mint kívülálló harmadik személyek - az átadott vételárnak nem lettek volna tulajdonosai. Ebből következően a tulajdonostól történt szerzés folytán a vételáron az adós is tulajdonjogot szerzett [Ptk. 117. § (1) bekezdése]. Az ily módon az adós tulajdonába és birtokába került vételárral az adós a felszámolás kezdő időpontjában annak ellenére rendelkezett, hogy a szerződés szerint azt a hitelezőnek ki kellett adnia. Ezért a másodfokú bíróság a többször módosított Cstv. 4. § (1) bekezdésének megsértése nélkül jutott a jogerős végzésben arra a jogi következtetésre, hogy az a felszámolási vagyon részévé vált.
Az adós részéről a szerződés szerinti (feltételtől függő jövőbeni követelés) biztosítéki engedményezésének hatálya csak a feltétel bekövetkezésével, az áruk eladásával állt be. Ez pedig a Ptk. 365. § (1) bekezdése szerint az áruk átruházásával, azoknak a vevő birtokába bocsátásával, a vevő részéről a vételár megfizetésével és az áruk átvételével zárult le. Téves ezért a hitelezőnek az a jogi érvelése, hogy már a vételár beszedése is az ő javára történt, javára keletkeztetett tulajdonjogot.
Kétségtelen, hogy az adós az így tulajdonába került, azonban a tulajdonjog fenntartása folytán nem őt, hanem a hitelezőt megillető vételárat a szerződéses kötelezettsége ellenére nem utalta át a hitelezőnek, s ezzel szerződést szegett. Ebből eredően azonban a hitelezőnek nem tulajdoni, hanem kötelmi igénye keletkezett az adóssal szemben.
A többször módosított Cstv. 4. § (1) bekezdése az adós felszámolás alá tartozó vagyonként határozza meg a gazdálkodó szervezet minden vagyonát, amellyel a felszámolás kezdő időpontjában rendelkezik, vagy amelyet ezt követően, az eljárás tartama alatt szerez. A befolyt vételárral az adós annak folytán rendelkezett, hogy azt ő szerezte meg. Más kérdés, hogy helyes eljárás mellett az így megszerzett vételárat a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 29. § (1) bekezdése alapján, mint követelést, idegen pénzeszközként, elkülönítetten kellett volna nyilvántartania a saját vagyonától. Ennek hiányában a saját vagyonával vegyült és a helyettesíthető dolognak minősülő pénzt, már csak a saját felszámolási vagyonából képes kiadni, a követelések kielégítésére vonatkozó, a jogerős végzésben helyesen felhívott felszámolási jogszabályok alapján.
Miután a felek szerződéses jogviszonya elemzésével sem lehet más következtetésre jutni, mint hogy a hitelezőnek az adóssal szemben kötelmi követelése keletkezett, ezt pedig a felszámolási vagyonból kell kielégíteni, a kifogást elutasító elsőfokú végzést helybenhagyó jogerős végzés nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben felvetett, a kereskedelmi forgalom biztonságára vonatkozó igénnyel kapcsolatban rámutat arra, hogy a jogvita alapjául szolgáló szerződéses konstrukció a felszámolási eljárás során - az eljárás jellege folytán - nem alkalmas a tulajdonjog fenntartással eladott áruk ellenértéke tekintetében az eladó (hitelező) érdekeinek megóvására, sem a Cstv. 57. § (1) bekezdés szerinti kielégítési sorrend mellőzésére. A hitelező a követelése előnyösebb kielégítésére akkor számíthat, ha a követelését zálogjoggal, vagy óvadékkal biztosítja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős határozatot hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.XI.30.366/2004.sz.)