adozona.hu
BH 2005.4.149
BH 2005.4.149
Ha a közraktár a letett áru kezelésére és biztosítására köteles, a feleknek a szerződés létrejöttéhez ennek módjában is meg kell állapodniuk - A törvény nem határozza meg, hogy a kezelés módját milyen részletességgel kell a szerződés részévé tenni - Ha a felek - művi tárolás esetén - abban állapodnak meg, hogy az áru kezelését a letevő fogja elvégezni - a vonatkozó technológiai előírásoknak és a szakmai szokásoknak megfelelően - a szerződés létrejön [1996. évi XLVIII. tv. (Ktv.) 16. §; Ptk. 205. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság részítéletében tényként állapította meg, hogy a felperes jogelődje a P-Vin Kft. (a továbbiakban: a felperes) a 2002. június 25-én kötött adásvételi szerződéssel 488 945 liter Tokaji Furmint fajtájú minőségi fehérbort adott el az I. r. alperesnek 61 188 125 Ft vételárért. A vételár 2002. július 10-én vált esedékessé, amelyet az I. r. alperes, részben a fenti bormennyiség közraktárba helyezése folytán kiállított közraktári jegyekre felvett záloghitelből vállalt kifizetni.
2...
BH 2005.4.149 Ha a közraktár a letett áru kezelésére és biztosítására köteles, a feleknek a szerződés létrejöttéhez ennek módjában is meg kell állapodniuk - A törvény nem határozza meg, hogy a kezelés módját milyen részletességgel kell a szerződés részévé tenni - Ha a felek - művi tárolás esetén - abban állapodnak meg, hogy az áru kezelését a letevő fogja elvégezni - a vonatkozó technológiai előírásoknak és a szakmai szokásoknak megfelelően - a szerződés létrejön [1996. évi XLVIII. tv. (Ktv.) 16. §; Ptk. 205. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság részítéletében tényként állapította meg, hogy a felperes jogelődje a P-Vin Kft. (a továbbiakban: a felperes) a 2002. június 25-én kötött adásvételi szerződéssel 488 945 liter Tokaji Furmint fajtájú minőségi fehérbort adott el az I. r. alperesnek 61 188 125 Ft vételárért. A vételár 2002. július 10-én vált esedékessé, amelyet az I. r. alperes, részben a fenti bormennyiség közraktárba helyezése folytán kiállított közraktári jegyekre felvett záloghitelből vállalt kifizetni.2002. június 28-án az I-II. r. alperesek raktárbérleti szerződést kötöttek, amely szerint az I. r. alperes bérbe adta a II. r. alperesnek az általa korábban harmadik személytől bérelt bor tárolására szolgáló tárolóteret. A szerződésben rögzítették, hogy a bérleményre az I. r. alperes elemi kár ellen az A. C. Biztosító Rt.-vel kötött biztosítási szerződést. A szerződés 1. számú mellékletét képező "kötelezettségvállalási nyilatkozat"-ban az I. r. alperes vállalta a minőség-megőrzési munkák végzését az áru kezelésére vonatkozó technológiai szabványoknak megfelelően.
2002. július 1-jén az I-II. r. alperesek közraktározási szerződést kötöttek a fenti bormennyiség művi tárolására, amelynek lejártát 2003. március 28-ában, a betárolt áru értékét 51 338 700 Ft-ban határozták meg. A közraktárba vett áruból a II. r. alperes a 17.095-17.106 sorszámú 12 db közraktári jegyet állított ki. A 2002. július 2-án kötött zálogkölcsön-szerződés szerint a II. r. alperes 34 225 800 Ft kölcsönt nyújtott az I. r. alperesnek a perbeli bormennyiségre kiállított közraktári jegyek fedezete mellett.
Az I. r. alperes a vételárat a felperesnek nem fizette meg, a II. r. alperestől kapott hitelt saját számlájára utalta. Az I. r. alperestől nyomozás során lefoglalt 16 000 000 Ft-ot a felperes megkapott, amelyet a kölcsön törlesztésére fordított. A felperes és az I. r. alperes az adásvételi szerződést 2002. július 17-én felbontották, ebben az I. r. alperes vállalta a II. r. alperessel szemben még fennálló kölcsöntartozásának visszafizetését, a közraktározási szerződés felbontását és a közraktárban elhelyezett bormennyiség felperes részére történő visszaszolgáltatását. A kölcsönt azonban nem fizette vissza, ezért a II. r. alperes a kölcsönszerződést 2002. november 11-én azonnali hatállyal felmondta és felhívta az I. r. alperest a még fennálló tartozás visszafizetésére, majd ennek eredménytelensége folytán előbb 2002. december 19-ére, majd 2003. február 21-ére kitűzte a közraktári áru árverési értékesítését. Erre nem került sor, mert az elsőfokú bíróság a felperes kérelmére ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a II. r. alperest a bor árverési értékesítésétől, és elrendelte annak a felperes telephelyére való átszállítását, valamint a felperes általi kezelését.
A felperes a módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az adásvételi szerződés felbontása folytán a közraktárban elhelyezett bor tulajdonjoga őt illeti. Kérte megállapítani, hogy az I-II. r. alperesek közötti közraktári szerződés nem jött létre, mert az 1996. évi XLVIII. törvény (Ktv.) 16. §-ának (1) bekezdésében írt kötelező tartalmi elemeket nem tartalmazza. Kérte továbbá megállapítani, hogy a szerződés érvénytelen. Kérte kötelezni
az alpereseket a per tárgyát képező bor kiadására, végül a bor minőségi romlása miatt 10 000 000 Ft kártérítés és kamatai megfizetésére egyetemleges fizetési kötelezettség mellett.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság részítéletében a felperesnek az I-II. r. alperes közötti közraktározási szerződés nem létező voltának és érvénytelenségének megállapítása iránti keresetét elutasította. Megállapította, hogy az adásvételi szerződés felbontása következtében a közraktárba vett bor tulajdonjoga a felperest illeti meg. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a II. r. alperesnek 15 nap alatt 20 587 704 Ft-ot, annak 2003. április 12-étől járó kamatait és 610 000 Ft perköltséget.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezés folytán hozott részítéletében az elsőfokú bíróság részítéletét - nem fellebbezett részét nem érintve - a fellebbezett rész tekintetében megváltoztatta és megállapította, hogy az I-II. r. alperesek között a közraktározási szerződés nem jött létre. Az elsőfokú bíróságnak az ideiglenes intézkedést tartalmazó végzését hatályon kívül helyezte és kötelezte a II. r. alperest a perbeli bormennyiség kiadására. Az elsőfokú bíróságnak a szerződés semmisségének megállapítására irányuló keresetet elutasító; a felperest a II. r. alperes javára 20 587 704 Ft-ban és járulékaiban, valamint 610 000 Ft perköltségben marasztaló; végül az I. r. alperes perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseit mellőzte. Kötelezte az I-II. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt egyetemlegesen 4 674 000 Ft első-másodfokú együttes perköltséget.
A másodfokú bíróság a részítélet fellebbezéssel érintett rendelkezései tekintetében nem fogadta el az elsőfokú bíróság által levont jogi következtetéseket. Álláspontja szerint az I-II. r. alperesek között a közraktározási szerződés nem jött létre. Kifejtette, hogy a Ktv. 16. §-ának (1) bekezdése taxatíve felsorolja azokat a tartalmi elemeket, amelyekben a felek megállapodása kötelező. Ilyen kötelező eleme a közraktározási szerződésnek az áru kezeléséről, a kezelés módjáról, valamint az áru biztosításáról való megállapodás. A kezelés módja konkrétan, a közraktári áru sajátosságaihoz igazodik, ezért azt az áru tulajdonságaihoz igazodó módon kell meghatározni. A perbeli esetben sem a közraktározási szerződésben, sem a raktárbérleti szerződésben, sem az annak mellékletét képező "kötelezettségvállalási nyilatkozat"-ban megfogalmazott kikötések sem elégítik ki a Ktv. 16. §-ának (1) bekezdésében írtakat. A kikötések olyan általános meghatározások, amelyek alapján nem állapítható meg, hogy a raktárban elhelyezett bor kezelésének konkrét módját egyértelműen, mindenki számára nyilvánvaló módon meghatározták volna.
Nem határozták meg továbbá az áru biztosításának módját sem. Az áru biztosításának módja akkor tekinthető meghatározottnak, ha az a letett árura vonatkozó vagyonbiztosítási szerződés megkötéséről rendelkezik és annak megkötését valamelyik fél kötelezettségévé teszi. A törvény által előírt lényeges kérdésekben való megállapodás hiányában a közraktározási szerződés nem jött létre. A másodfokú bíróság a fenti jogi álláspontja miatt a szerződés érvénytelensége kérdésében az állásfoglalást mellőzte. Megítélése szerint erre irányuló viszontkereset hiányában a felperes a II. r. alperes javára nem volt marasztalható, ezért mellőzte a felperesnek a II. r. alperes javára való marasztalását. Kitért arra is, hogy a marasztalásnak anyagi-jogi alapja sem volt, mert a felperes nem vett fel zálogkölcsönt a II. r. alperestől. Az ideiglenes intézkedést a Pp. 156. §-ának (8) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és döntött a közraktározott bor felperes részére történő kiadásáról.
A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését, helyette új határozat hozatalát, az I-II. r. alperesek között létrejött közraktározási szerződés nem létező és semmis voltának megállapítása iránt előterjesztett kereset elutasítását és a felperes 20 587 704 Ft-ban és annak 2003. április 12-étől járó kamataiban, valamint a perköltségekben való marasztalását kérte. A felülvizsgálati kérelmét a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) és ba) pontjában foglaltakra alapította. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 205. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Előadta, hogy az I. r. alperessel kötött közraktározási szerződésben a közraktározási jogviszony valamennyi lényeges és szükséges eleméről megállapodtak. A Legfelsőbb Bíróság XXV. számú Polgári Elvi döntésének III. pontjára figyelemmel a szerződéshez tartozó Üzletszabályzatban és a raktárbérleti szerződésben, valamint annak mellékletében írt kikötések a felek között létrejött közraktári szerződés részét képezik. Az áru kezeléséről való megállapodás ezekben az okiratokban megtalálható. Azt sem a Ktv., sem más jogszabály nem írja elő, hogy milyen mélységig kell a kezelés technológiai folyamatában megállapodni. A kezelés módját nem mindenki, hanem a kezelést végző számára, a felek által érthető és nyilvánvaló módon kell meghatározni. Az I. r. alperes írásbeli kötelezettségvállalási nyilatkozata az áru kezelésére vonatkozóan a technológiai szabványnak megfelelő kezelés vállalását tartalmazza. E szabályokra utalással a felek valamennyiük számára egyértelműen és világosan határozták meg az I. r. alperes által végzendő kezelési munkálatokat. Ezzel szemben a másodfokú bíróság e körben olyan többletkötelezettséget rótt a felekre, amely ellentétes a Ktv. 16. §-ának (1) bekezdésében, a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében és 205. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal. A tárolóhely tekintetében a raktárbérleti szerződés, az áru tekintetében pedig a II. r. alperes Üzletszabályzata tartalmazott rendelkezéseket.
Tekintve, hogy az I. r. alperes által megvásárolt - és ezáltal a tulajdonába került az árura kötött közraktározási szerződés az I-II. r. alperesek között érvényesen létrejött, érvényes az alperesek között létrejött zálogkölcsön-szerződés is, az I. r. alperes által felvett zálogkölcsön fedezetéül a közraktári jegyek szolgáltak. A bíróság a közraktári árut a felperesnek rendelte kiadni, erre azonban jogszerűen csak akkor kerülhetett sor, ha a felperes a közraktári jegy zálogjegyén feltüntetett követelést a közraktárnak kifizeti. Az elsőfokú bíróság ezért a kölcsön még fennálló részének a felperes javára történő megítélésével a kereseti kérelmen nem terjeszkedett túl, ehelyett a szerződés érvényességére tekintettel annak jogkövetkezményeit alkalmazta.
A felperes ellenkérelmében - megismételve a korábbi eljárásokban előadottakat - a jogerős részítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. A másodfokú bíróság a szerződés létrejötte kérdésében téves jogi álláspontot foglalt el. A Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése értelmében a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez. A közraktározási szerződés lényeges feltételeit az 1998. évi LVIII. törvénnyel módosított 1996. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) határozza meg. Eszerint a közraktári szerződésben meg kell határozni többek között az áru kezelésének és biztosításának módját, továbbá a szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a törvény 17. §-a szerinti szabályzatok a szerződés részét képezik. A fenti jogszabály azonban nem határozza meg, hogy a kezelésben való megállapodás milyen mélységig terjedjen, de ennek törvényi meghatározása nem is lehetséges. A felek szabadon állapodhatnak meg abban a kérdésben, hogy a kezelés technológiáját milyen mélységben teszik a szerződés részévé, és az így kialakított közös akaratot kell a szerződésben kinyilvánítani. Amennyiben az elvégzendő konkrét munkákat illetően vita keletkezik a felek között, azt a szerződésnek a Ptk. 207. §-a szerinti értelmezésével kell megoldani.
A Ktv. 1. §-ának (2) bekezdése szerint közraktári tevékenység egyik része árunak közraktári szerződés alapján a törvényben meghatározott módon történő tárolása és őrzése. A Ktv. 14., 19. §-ai szerint a közraktár egyik fő kötelezettsége az áru időleges megőrzése és megóvása a mennyiségi és minőségi változásoktól. A közraktári ügyletnek ez a része tehát megfelel a Ptk.-ban szabályozott letéti szerződésnek. A Ktv. a közraktár számára nem ír elő általános kötelezettséget sem az áru kezelésére, sem annak biztosítására nézve. A Ptk.-nak a letéti szerződés alanyainak jogairól és kötelezettségeiről szóló 464. §-ának (1) bekezdése szerint a letéteményes kötelessége az őrzésre átvett áru kezelésére csak akkor terjed ki, ha a felek ekként állapodtak meg, vagy ha a letett dolog természete azt szükségessé teszi.
A közraktári áru biztosítására a Ktv. 40. §-a tartalmaz rendelkezéseket. Eszerint a közraktár az árut a letevővel történt megállapodás alapján biztosíthatja, azaz a jogszabály a biztosítási szerződés megkötését a felek akaratára bízza.
Mindezek alapján a perben az eljárt bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy a közraktári szerződésben az áru kezelését és biztosítását elvállalta-e a II. r. alperes, s ha igen, úgy a felek megállapodása kiterjedte-e a kezelés és a biztosítás módjára. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy ebből a szempontból kizárólag azokat a szerződéses kikötéseket lehet figyelembe venni, amelyeket a szerződő felek magában a közraktári szerződésben rögzítették. Abból kell kiindulni, hogy a közraktár a Ktv. 17. §-ának (1) bekezdése szerint Üzletszabályzat alapján működik, a Ktv. 16. §-ának (1) bekezdése értelmében az Üzletszabályzat és az ugyancsak kötelező jelleggel készített díjszabályzat a közraktári szerződés része akkor is, ha a letevő azok elfogadására nem tesz kifejezett szerződési nyilatkozatot. A perbeli esetben a közraktári szerződés 16.3. pontja az Üzletszabályzatot a szerződés részévé tette. Az Üzletszabályzat a közraktár részéről általános szerződési ajánlatának minősül, amely feltételek mellett köteles az árut elhelyezésre befogadni feltéve, ha az áru és annak minősége megfelel az üzleti tevékenységének. A II. r. alperes Üzletszabályzatának 1.1. pontja is akként rendelkezik, hogy az Üzletszabályzat mind a közraktárra, mind az ügyfélre külön kikötés nélkül kötelezően alkalmazandó, azzal azonban, hogy a rendelkezéseitől a felek egyező akarattal eltérhetnek. A fentiek szerint tehát a felek megállapodásának nemcsak a közraktári szerződés elnevezésű okiratban foglaltak tekintendők, hanem e szerződés része mindaz, ami az Üzletszabályzatban, valamint az Üzletszabályzat szerint figyelembe veendő más okiratban rögzítésre került.
A perbeli jogvita elbírálása során ezért azt kellett vizsgálni, hogy a II. r. alperes Üzletszabályzata tartalmazott-e rendelkezéseket az áru biztosítására és kezelésére, illetve ezek módjára nézve. Az Üzletszabályzat 25.1. pontja szerint a közraktár a letett áru elemi kár és betöréses lopás elleni biztosításáról gondoskodik, a 25.2. pont szerint akkor is, ha a letevő nem kérte a közraktári jegy kiadását. A szerződés tehát a közraktári áru biztosítására és annak módjára vonatkozóan konkrét, egyértelmű kötelezettségvállalást tartalmazott, amely a fentiek értelmében a közraktári szerződés része.
Az Üzletszabályzat mind a saját telepi, mind a művi tárolásra kezelési kötelezettségeket is előír, ha az áru minőségének megóvása ezt szükségessé teszi. A művi tárolásra vonatkozó, a 16.6. pont szerint a közraktár a jó gazda gondosságával - a letevő speciális utasításai szerint - tárolja, kezeli és őrzi a művi tárolásra átvett árut. Az áru minőségi megóvására vonatkozó kötelezettségeket a közraktári és raktárbérleti szerződés tartalmazza. Az Üzletszabályzat tehát a tárolási és kezelési kötelezettségek tekintetében visszautal a közraktári és a raktárbérleti szerződés tartalmára. Az Üzletszabályzat mellékletét képező áruminősítési szabályzat 2. pontja szerint a művi tárolás alatt az áru minőségének megóvása, a minőség megóvásához szükséges árukezelések elvégzése, a letevő felelőssége és feladata. Amennyiben a közraktár az ellenőrzések során minőségromlást észlel vagy a minőség megóvása érdekében az áru kezelésének a szükségességét állapítja meg, a szükséges árukezelést meghatározza, melyet a letevő a saját költségére köteles elvégezni. Ezzel összhangban rendelkezik a raktárbérleti szerződés 15.1. pontja és az annak mellékletét képező, az I. r. alperes által tett kötelezettségvállalási nyilatkozat akként, miszerint az I. r. alperes kötelezettséget vállal a minőség-megőrzési munkálatok szakszerű elvégzésére az áru kezelésére vonatkozó technológiai szabványoknak megfelelően, a saját költségére. A raktárbérleti szerződés és a kötelezettségvállalási nyilatkozat szerint tehát a szakértelmet igénylő munkálatokat a szakértelemmel rendelkező I. r. alperesnek kell elvégeznie az áru kezelésére vonatkozó technológiai szabványoknak megfelelően. Nincs jogi akadálya annak, hogy felek a kezelés módját illetően úgy állapodjanak meg, hogy azt a minőség-ellenőrzés eredményétől függően az egyik szerződő fél az aktuális helyzet alapján, a szakmai előírások szerint határozza meg és végezze el. A kezelés módja, a választott technológia és a műveletek gyakorisága függ az áru aktuális állapotától is. A felek írásban egybehangzó akaratnyilatkozattal a kezelés módjáról megállapodtak, amennyiben vita alakulna ki közöttük az elvégzendő munkákat illetően, azt a szakmai előírások szerint kellene eldönteni.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése értelmében hozott részítéletében a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság részítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel a keresetet a közraktározási szerződés nem létező voltának megállapítása tekintetében elutasította - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt nem foglalkozott a fellebbezésnek azzal a részével, amely azt sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a közraktári szerződés érvénytelenségét nem állapította meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a másodfokú bíróságnak el kell bírálnia a fellebbezésben említett azt a kérdést, hogy érvényes-e avagy sem a létrejött közraktári szerződés. Amennyiben a szerződést érvényesnek tekinti, úgy el kell döntenie, hogy a felperes a tulajdonjogot - amelynek a fennállását az elsőfokú bíróság jogerősen megállapította - korlátozásokkal (zálogjoggal terhelten) vagy anélkül szerezte-e vissza.
Nincs jogi jelentősége a felperes által előadott annak a körülménynek, miszerint a tulajdonjog fenntartása - a jegyzőkönyv bemutatása hiányában - a zálogkölcsön felvételekor is fennállt. A tulajdonjog fenntartásának nincsen dologi hatálya. A Ptk. 368. §-a (2) bekezdésének második fordulata szerint a tulajdonjog fenntartása harmadik személy jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett jogát nem érinti. A perben nem merült fel értékelhető adat arra, hogy a közraktár a közraktári és a zálogszerződés megkötésekor tudott volna a tulajdonjog fenntartásáról, ennek az ügy egyéb körülményei is ellentmondanak. A raktárbérleti szerződés 2. számú mellékletét képező, az I. r. alperes által tett, az áru tulajdoni viszonyáról szóló nyilatkozatban az I. r. alperes azt adta elő, hogy az áru a saját tulajdonát képezi, másnak semmilyen szerződés keretében azt nem adta el, az áru/per, teher- és igénymentes. Emellett a felperesnek is tudomása volt arról, hogy az I. r. alperes a felperestől vásárolt bormennyiséget közraktárban kívánja elhelyezni, arra kölcsönt vesz fel, és részben ebből fizeti ki a felperesnek a bor vételárát. A zálogjogot a II. r. alperes ellenérték fejében szerezte, mivel zálogkölcsönt folyósított az I. r. alperes részére a közraktárba vett árura. Amennyiben ezért a másodfokú bíróság úgy foglal állást, hogy a közraktári szerződés érvényes és a II. r. alperes zálogjoga fennáll, döntenie kell ennek jogkövetkezményeiről is a felek jogviszonyában. (Legf. Bír. Gfv. I. 30.061/2004. sz.)