adozona.hu
EH 2003.988
EH 2003.988
Az elháríthatatlan külső oknak minősülő rablás elszenvedése mentesíthet a vámfizetési kötelezettség alól [1995. évi C. tv. 125. § (2) bek. e) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A ny.-i vámhivatal 1996. szeptember 5-én vámszabad területről vámáru kitárolását végezte el. A vámárut az I. r. felperes képviseletében annak gépkocsivezetője vette át TIR igazolvánnyal.
A vámáruval kapcsolatosan büntető és vámigazgatási eljárás is indult. Az Sz. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya határozatában rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőügyben a nyomozást - mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható - megszüntette. A határozat tényállása azt tartal...
EH 2003.988 Az elháríthatatlan külső oknak minősülő rablás elszenvedése mentesíthet a vámfizetési kötelezettség alól [1995. évi C. tv. 125. § (2) bek. e) pont].
A ny.-i vámhivatal 1996. szeptember 5-én vámszabad területről vámáru kitárolását végezte el. A vámárut az I. r. felperes képviseletében annak gépkocsivezetője vette át TIR igazolvánnyal.A vámáruval kapcsolatosan büntető és vámigazgatási eljárás is indult. Az Sz. Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya határozatában rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőügyben a nyomozást - mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható - megszüntette. A határozat tényállása azt tartalmazta, hogy a vámárut szállító járművet ismeretlen személyek, akik közül egynél "fegyvernek látszó tárgy volt", gépkocsival megállásra kényszerítették. A sofőrt felszólították, hogy üljön át a személygépkocsijukba, majd elvitték, és T. határában egy fához kikötötték. A vámárut szállító gépjárművet és a rakományt eltulajdonították.
A vámigazgatási eljárás során több határozat meghozatalát követően lefolytatott új eljárások eredményeként az alperes az 1997. május 27-én hozott határozataiban az I. és II. r. felpereseket kötelezte kiléptetés miatt továbbított és jogellenesen forgalomba került vámáru után fizetendő köztartozás megfizetésére. A II. r. felperes felügyeleti intézkedés iránti kérelmére eljárt Pénzügyminisztérium Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a határozatot megsemmisítette. Az első fokon eljárt vámhivatalt a fizetendő vámteher összegének megállapítása tekintetében új eljárásra utasította. Az új eljárásban az elsőfokú szerv 1998. február 16-án hozott határozatot. Ebben az I. r. felperest 10 576 061 Ft, a II. r. felperest 7 708 500 Ft összegű vámteher megfizetésére kötelezte. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. § (2) bekezdésének e) pontjában, az 1978. évi 16. számú Tvr.-rel kihirdetett Vámegyezmény (továbbiakban: TIR Egyezmény) 8. Cikk 1. és 4. pontjában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a vámáru eltulajdonítása, ellopása, rablása nem minősül a Vtv. szerinti elháríthatatlan külső oknak. Ezért a felperesek nem mentesülhetnek a vámteher fizetési kötelezettség alól. Az alperes határozatában az első fokú határozatot helybenhagyta. A vámáru eltulajdonítása, elrablása kellő intézkedéssel megelőzhető lett volna, el lehetett volna hárítani a külső behatást. A Vtv. hivatkozott része taxatív felsorolást tartalmaz, ellentétben az e) pont második mondatával, amely szerint az a körülmény, hogy a vámárut ellopták, vagy ismeretlen körülmények között elveszett, a jogszabály alkalmazása szempontjából nem minősül elháríthatatlan külső oknak. Ez a mondat nem tartalmaz taxatív felsorolást, így a rablás mint nem elháríthatatlan külső ok is ide tartozik.
A felperesek keresetükben elsődlegesen a határozatok hatályon kívül helyezését, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését és a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérték akként, hogy fizetési kötelezettségük a nyomozást megszüntető határozattal is igazolt rablás bűntettének elkövetése miatt, ami elháríthatatlan külső oknak minősül, nem áll fenn. A II. r. felperes kifogásolta azt is, hogy az alperes megszegte a TIR Egyezmény 11. Cikk (1) bekezdésében foglaltakat, mivel értesítés nélkül hozta meg határozatát, illetve az Egyezmény szabályaival ellentétesen kötelezte őt a statisztikai illeték és vámpótlék megfizetésére is. Hivatkozott arra is, hogy az alperes eljárása következetlen, mivel a perbelihez hasonló más ügyekben a rablást vis maiornak minősítette.
Az alperes ellenkérelmében - a határozatában foglaltakat fenntartva - a felperesek keresetének elutasítását kérte.
A megismételt eljárásban hozott ítéletében az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes helyesen értelmezte és alkalmazta a Vtv. 125. § (2) bekezdésének f) pontját. Az a körülmény ugyanis, hogy a Vtv. 125. § (2) bekezdésének f) pontja a deliktuális tényállások közül csak egyet nevesít (a lopást), míg a másik megfogalmazása a büntetőjog szempontjából nem tartalmaz nevesítést, nem jelenti azt, hogy a rablás elháríthatatlan külső oknak minősül. Az alperes mind a határozatában, mind a bírósági eljárásban alappal hivatkozhatott arra, hogy a vagyon elleni bűncselekmény az adott körülmények között kellő körültekintéssel az I. r. felperes részéről elhárítható (megelőzhető) lett volna. Az I. r. felperesnek saját tevékenységi körében kellett volna olyan intézkedéseket megtennie, vagy tevékenységét úgy kellett volna végeznie, hogy a törvényben megállapított kötelezettségének eleget tudjon tenni. Utalt arra, hogy a felperesek a részükre biztosított jogorvoslat ellenére korábban nem fordultak bírósághoz, csupán felügyeleti intézkedést kezdeményeztek. A felügyeleti intézkedés kapcsán hozott határozat az új eljárást kizárólag a fizetendő vámteher összegének megállapítása tekintetében írta elő. Ezért ebben az ügyben, a felügyeleti jogkörben hozott döntést alapján megismételt eljárásban már csak az összegszerűség vitatható. Az I. r. felperes vámfizetési kötelezettségének mértékét a vámáru értéke adja, mivel a kiléptetés maradt el, ezért a vámáru értékét úgy kell megállapítani, mintha azt belföldi forgalom részére vámkezelték volna. Ebből következően a II. r. felperest is terheli helytállási kötelezettsége alapján az 50 000 USD-nek megfelelő vámteher egyetemleges fizetési kötelezettsége. Rögzítette, hogy a perbeli és a felperesek által hivatkozott másik határozat nem azonos tényállású, ezért az alperesnek lehetősége volt eltérő jogkövetkeztetések levonására.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, kérték annak megváltoztatását, kereseti kérelmük szerinti döntés meghozatalát. Azzal érveltek, hogy a vámáru rablás bűncselekménye miatt veszett el végérvényesen. A nyomozást megszüntető határozat szerinti tényállásból következően ez a bűncselekmény nem volt elhárítható. A rablás külső elháríthatatlan oknak minősül, így vámfizetési kötelezettségük nem áll fenn. Téves az a jogi álláspont, mely szerint a felügyeleti intézkedés folytán elrendelt új eljárásban hozott határozatok tekintetében már nem vitathatták a döntések jogalapját.
Az alperes ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.
A Vtv. 125. § (2) bekezdésének e) pontja kimondja, hogy vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi, vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének - az elháríthatatlan külső ok (baleset vagy erőhatalom következtében megsemmisült vagy végérvényesen elveszett, illetőleg természetéből eredő okból mennyiségéből vesztett vámáruk) esetét kivéve - nem tesz eleget. Az körülmény, hogy a vámárut ellopták, vagy az ismeretlen körülmények között elveszett, e törvény alkalmazása szempontjából nem minősül elháríthatatlan külső oknak. A TIR Egyezmény 41. Cikke is akként rendelkezik, hogy ha a vámhatóságoknak kielégítő módon bizonyítják, hogy a TIR igazolvány árunyilatkozatában szereplő áruk baleset vagy erőhatalom következtében semmisültek meg vagy végérvényesen elvesztek…, az egyébként járó vámok és illetékek megfizetésétől eltekintenek.
Abból, hogy a Vtv. 125. § (2) bekezdésének e) pontja kifejezetten rögzíti, hogy mi nem tekinthető külső elháríthatatlan oknak, és ezek között a rablást nem nevesíti, az következik, hogy a törvényhelyben felsoroltaktól eltérő ok (pl. baleset vagy erőhatalom, így a rablás is) minősülhet a vámtörvény alkalmazása szempontjából elháríthatatlan külső oknak. Téves az alperesnek az a határozatában rögzített jogi álláspontja, mely szerint harmadik személy bármely magatartása csak akkor elháríthatatlan külső ok, ha az balesetet okoz. Ilyen szabályozást ugyanis e törvényhely nem tartalmaz.
Az alperesi érveléssel ellentétben erőhatalmon a szó hétköznapi és jogi értelmében is olyan természeti vagy emberi hatásokat értünk, amelynek következményei a technikai fejlettség adott szintjén emberi erővel nem háríthatóak el. A római jog óta nagyobb erőhatalomnak, azaz a közönséges lopástól a dolgok véletlen pusztulásától, rongálódásától, elveszítésétől megkülönböztethetően vis maiornak minősültek nemcsak a természeti csapások (tűzvész, földrengés, villámcsapás), hanem az emberi hatások is (ellenség vagy rablók támadása). Ahhoz, hogy valamely természeti vagy emberi hatás vis maiornak minősüljön, fontos, hogy előre nem látható, emberi erővel el nem hárítható legyen, mivel csak ez zárhatja ki a felelősséget.
Ha valaki más személyt használ fel jogai érvényesítéséhez vagy kötelezettsége teljesítéséhez, akkor annak eljárásáért ugyanúgy felel, mintha ő járt volna el személyesen. Ebből következően a fuvarozó felelősségének megállapításánál az vizsgálandó, hogy a vámárut szállító sofőrt ért rablás előre nem látható, emberi erővel el nem hárítható volt-e vagy sem, illetve, hogy ellene a védekezés eleve eredménytelen lett volna-e vagy sem.
Nem minden rablás tekinthető külső elháríthatatlan oknak. A jogi személy és természetes személy is tanúsíthat ugyanis olyan magatartást, vagy követhet el olyan mulasztást, amelynek felmerülése esetén megvalósul a büntetőjogszabály szerinti rablás bűntette, a tényállás azonban a polgári és közigazgatási jogviszonyban mégsem teszi lehetővé a külső elháríthatatlan ok megállapítását.
E perben a felperesek a nyomozást megszüntető határozatra alapítottan kérték az elháríthatatlan külső ok megállapítását. Az alperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben, de még a fellebbezési eljárásban sem tárt fel olyan okot, körülményt, ami a nyomozást megszüntető határozat tényállása szerint megvalósult rablás tekintetében alapot adhatott volna olyan ténybeli és jogkövetkeztetés levonására, hogy az emberi erővel elhárítható lett volna az I. r. felperes vagy a sofőr részéről. Nem elégséges hivatkozni az I. r. felperes mulasztására, a kellő körültekintés hiányára, az elháríthatóságra és megelőzhetőségre. Az alperesnek konkrétan meg kellett volna jelölnie, hogy ezeket mire alapozza. Ilyen adatok hiányában a felperesek a nyomozást megszüntető határozat szerinti tényállásra figyelemmel, alappal hivatkoztak a Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontja szerinti elháríthatatlan külső ok bekövetkeztére, azaz arra, hogy ennek folytán vámfizetésre az I. r. felperes nem kötelezhető. Így a II. r. felperessel szemben sem hozható marasztaló határozat. (TIR Egyezmény 8. Cikk 1. pont, 41. Cikk)
Rámutatott egyben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a közigazgatási perekben eljáró bíróságok mindig csak a konkrét, perben felülvizsgálni kért határozatok jogszerűsége vagy jogszerűtlensége tárgyában dönthetnek [Pp. 339. § (1) és (2) bekezdése, 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdés]. Az e perben felülvizsgálni kért határozatok pedig nemcsak az összegszerűség, hanem a jogalap tekintetében is tartalmaztak döntést. A közigazgatási ügyekre irányadó eljárási szabályok nem ismerik a res iudicata jogintézményét. Ennélfogva nem tekinthető ítélt dolognak az alperes által a felügyeleti intézkedést megelőzően hozott határozatok szerinti döntés. Nem vitásan a felügyeleti intézkedést követően lefolytatott új eljárásban már nem kellett volna a közigazgatási szerveknek a jogalap tekintetében ismételten határozniuk. A felügyeleti intézkedés körében hozott döntés ugyanis csakis és kizárólag a II. r. felperessel szemben hozott határozatot érintette, és csak a vámteher összegének újbóli megállapítására (statisztikai illetékre, vámbírságra) vonatkozott. A közigazgatási szervek azonban az új eljárásban az I. és II. r. felperessel szemben mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében bíróság által felülvizsgálható határozatokat hoztak. Erre irányuló határozott kereseti kérelem alapján pedig a bíróságnak ezek jogszerűségéről a határozathozatalkor irányadó tényállásra és az akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel döntenie kellett. Nem tekinthetett tehát el a jogalap kapcsán sem az érdemi felülvizsgálattól.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperes perben felülvizsgálni kért határozatát a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az első fokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Kf. I. 35.725/2001. sz.)