adozona.hu
EH 2003.986
EH 2003.986
A helyi iparűzési adó mértékének megállapítása a helyi sajátosságok figyelembevételével több százalékkulcs alkalmazásával is történhet [1990. évi C. tv. 6. §, 39. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1999. évi helyi iparűzési adó bevallásában feltüntette a vállalkozási szintű éves nettó árbevételét, melyet csökkentett az eladott áruk beszerzési értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével és az anyagköltség 66%-ával. A Gy. város illetékességi területére jutó nettó árbevételt a vállalkozásba vitt eszközök értéke és a foglalkoztatottak létszáma alapján számította ki, és az adóalap 2 456 074 542 Ft volt. Az iparűzési adót az egyéb tevékenységeknél alkalmazandó 1,4%-os adó...
EH 2003.986 A helyi iparűzési adó mértékének megállapítása a helyi sajátosságok figyelembevételével több százalékkulcs alkalmazásával is történhet [1990. évi C. tv. 6. §, 39. §].
A felperes az 1999. évi helyi iparűzési adó bevallásában feltüntette a vállalkozási szintű éves nettó árbevételét, melyet csökkentett az eladott áruk beszerzési értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével és az anyagköltség 66%-ával. A Gy. város illetékességi területére jutó nettó árbevételt a vállalkozásba vitt eszközök értéke és a foglalkoztatottak létszáma alapján számította ki, és az adóalap 2 456 074 542 Ft volt. Az iparűzési adót az egyéb tevékenységeknél alkalmazandó 1,4%-os adókulccsal számította ki, amely 34 385 000 Ft volt.Az adóhatóság a bevallás kijavítására hívta fel, ennek eredménytelensége után a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó 1,7%-os adókulcsot alkalmazva 1999. évi adóbevallása után a felperes terhére 41 753 000 Ft végleges iparűzési adót, 2000. évre pedig 34 872 200 Ft iparűzési adó előleget állapított meg. Az alperes az első fokú döntést helybenhagyta.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a korábbi tevékenység szintű adóalap felosztási módszer helyett a tevékenységét jobban kifejező komplex mutató alkalmazására tért át 1991. január 1-jétől. Az adóalap elemeinek megosztásakor a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 39. § (2) bekezdése alapján járt el. Az alperes jogalap nélkül határozta meg az 1,7%-os kereskedelmi adókulcsot. A vállalkozó által kialakított egységes megosztást az önkormányzat saját elvei alapján nem módosíthatja.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú adóhatóság határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Htv. 39. § (1) és (2) bekezdései - 1999. december 31-éig hatályos, de a 2000. évben is még alkalmazandó - mellékletének rendelkezései egyértelműek. A Htv. 39. § (1) bekezdése az adó alapjául a csökkentett nettó árbevételt jelöli meg. A (2) bekezdés pedig az adózó számára lehetővé teszi, hogyha több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően állapíthassa meg a mellékletben meghatározott megosztás szerint.
A felperes a tevékenység szerinti megosztás helyett a vállalkozásba vitt eszközök értékét és a foglalkoztatottak létszámát vette figyelembe, az adóalap ilyen megosztása nem is képezte vita tárgyát a felek között.
A Htv. 39. § (1) bekezdéséhez kapcsolt melléklet a) pontjára figyelemmel a jogalkotó a vállalkozóra bízta annak eldöntését, hogy adóalapját a tevékenysége sajátosságaira leginkább jellemző módon ossza meg.
A jogerős ítélet szerint a leginkább jellemző sajátosság szerinti adókulcs alapján kell az iparűzési adó mértékét megállapítani, amely 1999. évre 1,4%, 2000. évre pedig 1,9%.
A megyei bíróság álláspontja szerint nincs jogszabályi alapja annak, hogy a Htv. 39. §-ának (2) bekezdése szerint megosztott adóalapot az egyéb tevékenységek szerint a felperes köteles legyen ismét megosztani. A felperes nem vitásan kereskedelmi tevékenységet is végez, de a jogszabály adta lehetőséggel élve adóalapját tevékenysége sajátosságára leginkább jellemzően osztotta meg, fő tevékenységi körének a feldolgozói ipari tevékenységet tekintette. Ez pedig a Gy. Megyei Jogú Város Önkormányzata többször módosított 21/1992. (XII. 30.) Ök. számú rendeletének (a továbbiakban: Ökr.) 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti adómérték alkalmazására jogosította fel.
Az alperes irrelevánsan hivatkozott arra, hogy a felperes korábban is a kereskedelmi tevékenységéhez kapcsolódó magasabb adómértéket alkalmazta, mivel a Htv. 1998. január 1-jétől hatályos változása az adóalap megosztása tekintetében változtatási lehetőséget adott a vállalkozónak.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. A Htv. 39. § (2) bekezdésére és az Ökr. szabályaira hivatkozással kifejtette, hogy az adózó részéről az adóalap megosztása nem történt meg, az adóhatóság nem ismerhette meg az eltérő adókulcsokhoz tartozó adóalapot. A felperes nem vette figyelembe, hogy Gy. városában nem azonos az egyes tevékenységekhez tartozó adómérték. A jogerős ítélet jogszabályokkal nem támasztotta alá, hogy miért döntött az alacsonyabb adómérték alkalmazásáról, mivel a felperes Gy. város területén feldolgozó-ipari tevékenységet nem végez.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak az alperes felülvizsgálati kérelme alapján elsősorban azt kellett vizsgálnia, hogy a Htv. 39. § (2) bekezdésének és az Ökr. 3. § (1) bekezdésének egybevetése alapján kötelezhető-e az iparűzési adó alanya az általa választott adóalap megosztása után a helyi adórendeletet figyelembe véve további megosztás alkalmazására.
A Htv. 39. § (2) bekezdése alapján, ha a vállalkozó az iparűzési tevékenységet több önkormányzat illetékességi területén végzi, és az adó alapja az egyes illetékességi területeken elkülönítetten nem áll rendelkezésre, akkor azt - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell megosztania a Htv. mellékletében meghatározottak szerint.
Az alperes egyebekben a Htv. 39. § (2) bekezdése alapján az egyes önkormányzatok vonatkozásában történő felperesi adóalap megosztást nem tette vitássá. A jogerős ítélet pedig tévesen hivatkozott arra, hogy a Htv. 1998. január 1-jétől hatályos változása adott lehetőséget a vállalkozónak az adólap megosztása tekintetében. A Htv. 39. § (2) bekezdése - a választás lehetőségét megteremtve - már 1993. január 1-jétől hatályos volt.
A Htv. 6. § c) pontjára figyelemmel az önkormányzat adó-megállapítási joga arra terjed ki, hogy az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - e törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel - megállapítsa.
A Htv. 35. § (1) bekezdése alapján adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (továbbiakban: iparűzési tevékenység), a (2) bekezdés értelmében az adó alanya a vállalkozó. Az adó évi mértékének felső határa a 40. § b), c) pontjaira figyelemmel 1999. évben az adóalap 1,7%-a, 2000. évtől az adóalap 2%-a.
A Htv. 1. § (1) bekezdése, 2. §-a és 5. § c) pontja ad felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselő-testületének az iparűzési adó bevezetésére és annak mértékének - az adómaximumon belül - a helyi sajátosságokra figyelemmel történő megállapítására. Téves tehát a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy jogszabályi felhatalmazás hiányában állapított meg az Ökr. az adómaximumon belül kétfajta adókulcsot. Ez a kétfajta adókulcs éppen a helyi sajátosságokra figyelemmel került megállapításra.
Az adóalany tehát a 39. § (2) bekezdése alapján jogosult az adó alapját több önkormányzat illetékességi területén végzett iparűzési tevékenység esetén megosztani, ha azonban a helyi rendelet további sajátosságokat tartalmaz, akkor a vállalkozó által megosztott adóalap további megosztására is jogi lehetőség van.
Ez a további megosztás azonban nem kötelező a vállalkozó részére, és annak nem alkalmazása azzal jár, hogy az általa megállapított adóalap alapján a több tevékenységi adókulcsra figyelemmel az egész adóalap vonatkozásában a magasabb adókulcsot kell alkalmazni. Több tevékenységi kör esetén azonban a vállalkozónak érdeke az adóalap további megosztása, hiszen ezáltal a helyi iparűzési adó egy részét a kisebb adókulcs alapján kell megállapítania és megfizetnie.
Tévesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy két adókulcs esetén automatikusan a kisebb adókulcsot kellene fizetnie a vállalkozónak. Éppen fordítva van, amennyiben nem alkalmazza a megosztást, úgy a magasabb adókulcs alapján kell az adót megállapítania és megfizetnie.
Mivel a felperes az 1999. évre vonatkozó bevallását felhívás ellenére nem javította ki, az adóhatóság a felperes kereskedelmi tevékenységére figyelemmel jogszerűen alkalmazta a magasabb, 1,7%-os adókulcsot. A felperes saját mulasztása és jogértelmezése vezetett ahhoz, hogy nem alkalmazta a termelés, szolgáltatás és minden egyéb tevékenységre vonatkozó 1,4%-os adókulcsot.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.837/2001. sz.)