adozona.hu
EH 2003.957
EH 2003.957
Adójogviszonyból származó követelés engedményezése felszámolási eljárásban; az e körben irányadó szempontok [Ptk. 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., 328. §, 329. §, 1990. évi XCI. tv. (Art.) 6. § (2) bek., 23. § (3) bek. g) pont, 25. § (2) bek. f) pont, 49. § (1) bek., 2. sz. melléklet I/2. pont, 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § (1) bek. c) pont, 80. §, 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 10. § (1) és (2) bek., 108. § (2) bek., 2002. évi LXV. tv. 2. § (8) bek., 55/1991. (IV. 11.) Korm. rendel
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Cs. Cs. Vagyonkezelő Rt. (a továbbiakban: Cs. Rt.) ellen 1997. január 31-ei kezdő időponttal felszámolási eljárás indult. Az I. r. alperes nyilvánosságra hozta, hogy a Cs. Rt.-vel szemben adótartozás címén 2 232 793 843 Ft követelése áll fenn, amelyből a felszámoló az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (1) bekezdése szerint 1 381 803 109 Ft-ot "E", 851 690 734 Ft-ot pedig "G" kategóriában besoroltan igazolt vissza, továbbá, hogy a fenti követelését nyilvános árversenyeztetés útján ért...
EH 2003.957 Adójogviszonyból származó követelés engedményezése felszámolási eljárásban; az e körben irányadó szempontok [Ptk. 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., 328. §, 329. §, 1990. évi XCI. tv. (Art.) 6. § (2) bek., 23. § (3) bek. g) pont, 25. § (2) bek. f) pont, 49. § (1) bek., 2. sz. melléklet I/2. pont, 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § (1) bek. c) pont, 80. §, 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 10. § (1) és (2) bek., 108. § (2) bek., 2002. évi LXV. tv. 2. § (8) bek., 55/1991. (IV. 11.) Korm. rendelet 5. §, 593/B/1998. AB határozat].
A Cs. Cs. Vagyonkezelő Rt. (a továbbiakban: Cs. Rt.) ellen 1997. január 31-ei kezdő időponttal felszámolási eljárás indult. Az I. r. alperes nyilvánosságra hozta, hogy a Cs. Rt.-vel szemben adótartozás címén 2 232 793 843 Ft követelése áll fenn, amelyből a felszámoló az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (1) bekezdése szerint 1 381 803 109 Ft-ot "E", 851 690 734 Ft-ot pedig "G" kategóriában besoroltan igazolt vissza, továbbá, hogy a fenti követelését nyilvános árversenyeztetés útján értékesíti. A versenyeztetés eredményeként az engedményezési szerződést 1998. május 5-én a II. r. alperessel kötötte meg.A II. r. alperes pert indított a jelen perben részt nem vett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. ellen, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az ÁPV Rt. mint a Cs. Rt. alaptőkéjének 75%-át meghaladó részvénycsomag tulajdonosa az 1988. évi VI. törvény (Gt.) 328. §-ának (2) bekezdésében írt konszernjogi szabályok szerint felel a Cs. Rt. mint irányított társaság tartozásaiért. Egyben kérte kötelezni az ÁPV Rt.-t a Cs. Rt.-vel szemben fennálló, az engedményezéssel megszerzett követelés felszámolási eljárásban meg nem térült részének megfizetésére.
A jelen perben a Megyei Főügyészség - felperes - a keresetében az I., II. r. alperesek által 1998. május 5-én kötött engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. Előadta, hogy a szerződés jogszabályba ütközik, és mint ilyen a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A Cstv. 80. §-a nem biztosít jogi lehetőséget az államot megillető adókövetelés engedményezésére. A szerződés ellentétes az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 10. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 6. §-ának (2) bekezdésében, 87. §-ának (1) bekezdésében, 25. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakkal is.
Előadta, hogy a szerződés az adózás rendjéről szóló jogszabály egyéb rendelkezéseibe is ütközik. Az adózó az engedményezés folytán elveszti azokat az adótörvényekben biztosított jogosítványait, amelyek az engedményezést megelőzően az adóhatósággal szemben megillették.
Hivatkozott továbbá arra, hogy az engedményezési szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányul, ezért a semmissége a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése szerint is megállapítható. Az I. r. alperes követelésének jogosultja a központi költségvetés, így magánjogi jogviszonyban - polgári jogi értelemben nincs a követelésnek rendelkezési jogosultsággal felruházott jogosultja, - és mert a követelés nem magánjogi jogviszonyból ered - nem létezett a Ptk. szerint engedményezhető követelés; továbbá, hogy a II. r. alperes az engedményezés szabályai szerint nem léphet az adóhatóság - az I. r. alperes - helyébe, ezért a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdésében és 329. §-ának (1) bekezdésében írt engedményezés joghatásainak kiváltása lehetetlen.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az első fokon eljárt városi bíróság ítéletében a felperes keresetének helyt adott, és megállapította, hogy az I. és II. r. alperesek között létrejött szerződés mint jogszabályba ütköző szerződés semmis. Elrendelte az eredeti állapot helyreállítását, ennek keretében kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen vissza az I. r. alperesnek 15 nap alatt 10 000 000 Ft-ot és annak 1998. május 5-étől a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát, továbbá kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg az államnak 600 000 Ft eljárási illetéket.
Az ítélet ellen valamennyi peres fél fellebbezett. A megyei bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint a Cstv. 80. §-a lehetőséget ad többek között a központi költségvetést megillető követelések behajtására jogosult szervezetnek arra, hogy a felszámolási eljárásban a követeléséről lemondjon vagy azt engedményezés útján átruházza. Az adó az államháztartás alrendszereit megillető bevétel, annak behajtására az I. r. alperes jogosult, ezért nem volt annak jogi akadálya, hogy az I. r. alperes a követelést a Cstv. 80. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján bárkire, így akár a II. r. alperesre is engedményezze. Jogi álláspontja szerint a szerződés nem ütközött az államháztartási törvény és az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseibe sem. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy az I. r. alperes megsértette az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakat. Az idézett jogszabályhely szerint, ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető többek között az a jogi személy, amely a vállalkozás kötelezettségeiért törvény alapján kezesként felel. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a Cs. Rt. be nem hajtható adótartozásáért az 1988. évi VI. törvény (Gt.) 328. §-ának (2) bekezdése értelmében a részvények több mint 75%-ának tulajdonjogával rendelkező ÁPV Rt. tartozik felelősséggel. Az I. r. alperes ezért megsértette az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontját azzal, hogy az ÁPV Rt.-vel szemben a követelés érvényesítését elmulasztotta. Ezzel szemben a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem volt annak jogi jelentősége, hogy az I. r. alperes az engedményezés előtt az adókövetelést megkísérelte-e az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontja alapján érvényesíteni. E jogszabályhely ugyanis nem rendelkezik arról, hogy a behajtás szempontjából milyen stádiumban lévő követelésről lehet lemondani, illetve azt engedményezni, ezért a követelés engedményezésének nem volt jogszabályi akadálya.
A másodfokú bíróság nem találta alaposnak a felperes keresetét a vonatkozásban sem, hogy a megállapodás lehetetlen szolgáltatásra irányul. A Cstv. 80. §-a lehetőséget biztosít az adóhatóságnak mint a követelés kezelőjének, hogy a követeléséről lemondjon, illetőleg azt engedményezze. A jogszabály - amikor az engedményezés polgári jogi fogalmát használja - nemcsak a követelés átruházására, hanem annak közjogiból magánjogi követeléssé való átalakítására is felhatalmazást ad. Az I. r. alperes jogszabályi felhatalmazás alapján a közjogi követelését magánjogivá átalakíthatta és azt már egy sajátos magánjogi jogviszony keretében ruházhatta át. Miután a követelés magánjogivá vált, a II. r. alperes mint engedményes az adóhatósági jogosítványokat nyilvánvalóan nem gyakorolhatja. A követelését az adóssal szemben a felszámolási eljárásban, a felszámolási eljárás szabályai szerint érvényesítheti. A polgári jog szabályai szerint szállnak át a követelés biztosítékai is.
Nem fogadta el az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban sem, hogy a Ptké. I. 36/A. §-a alapján keresetet indító ügyész a szerződés érvénytelenségének megállapításán túl kérhette az eredeti állapot helyreállítását is. A másodfokú bíróság megítélése szerint az ügyész a közérdek védelmében csak a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérheti, az eredeti állapot helyreállítása iránt keresetindítási jog nem illet meg. A szerződés érvénytelensége esetében a szerződő feleknek az eredeti állapot helyreállítását perben vagy peren kívül egymással kell rendezniük.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy az I. és II. r. alperesek között 1998. május 5-én kötött engedményezési szerződés elsődlegesen mint jogszabályba ütköző szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése; másodlagosan mint lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis. Kérte az eredeti állapot helyreállítását oly módon, hogy a II. r. alperes fizesse meg az I. r. alperesnek az engedményezés ellenértékét - 10 000 000 Ft-ot - és ennek "törvényes járulékait", továbbá a Cs. Rt. felszámolásából esetleg befolyt követelésrészt és annak járulékait, végül rendelkezzen az állam által előlegezett vagy már megfizetett eljárási költségek viseléséről. A felülvizsgálati kérelem benyújtására okot adó jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy az eljárt bíróságok jogsértően értelmezték és alkalmazták a Cstv. 80. §-ában foglalt rendelkezéseket. Az alperesek között létrejött engedményezési szerződés tárgya nem magánjogi jogviszonyból (adójogviszonyból) származó követelés volt és mint ilyen a polgári jog szabályai szerint engedményezés tárgya sem lehet. Az I. r. alperes az adókövetelésnek nem volt jogosultja, azt csupán behajtja a központi költségvetés számára a reá vonatkozó jogszabályok szerint. A Cstv. 80. §-a nem tartalmazott az I. r. alperes feladatkörére, hatáskörére, másfelől az engedményezhető követelések körére az általános szabályoktól eltérő további rendelkezéseket. A felszámolás elrendelésével az adóhatóság feladatköre, hatásköre nem változik, hitelezőként is a feladatkörét megszabó jogszabályok keretei között járhat el. A felszámolási eljárásban is kizárólag a Ptk. rendelkezései szerint engedményezhető követeléseket engedményezheti, ezek közé viszont az adókövetelés nem tartozik.
Az engedményezési szerződés megkötése ellentétes az I. r. alperes adóhatóság feladatkörét és hatáskörét meghatározó jogszabályi előírásokkal is. Az Art. mint az adók megállapítását, beszedését, végrehajtását, visszatérítését és ellenőrzését szabályozó kógens norma nem teszi lehetővé az adóhatóságnak az adókövetelés engedményezését. Az adóhatóság nem tekinthet el az adó beszedésétől. Nem mellőzheti az adó behajtását az adózótól, de nem mellőzheti a gazdasági társaság adózó tartozásáért jogszabály alapján helytállni köteles személyeknek az adó megfizetésére való kötelezését sem. [Art. 25. § (2) bekezdésének f) pontja] Az engedményezési szerződés az Art. egyéb rendelkezéseivel is ellentétes, az megfosztja az adózót az adójogszabályokban részére biztosított jogosultságok gyakorlásának lehetőségétől.
A felperesi álláspont szerint az engedményezés az adóztatással ellentétes vagyonmozgást eredményezett, mert az engedményezett adókövetelésért az 1995. évi XXXIX. törvény (Priv. törvény) 23. §-ának (1) és (4) bekezdése szerint közvetlenül vagy közvetve az állam köteles helytállni, így az engedményezés ellentétes az államháztartási törvény 10. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal is.
Állította, hogy jogsértéssel utasította el a megyei bíróság a lehetetlen szolgáltatás megállapítására irányuló keresetét is. Jogsértéssel állapította meg, hogy az engedményezéssel a követelés jogviszonyt váltott, azaz közjogi jogviszonyból magánjogi jogviszonnyá vált. Tekintve, hogy a fizetési kötelezettséget megalapozó anyagi jogi norma adójogi norma a követelés adójogviszonyból származik, ezen az engedményezés ténye semmit nem változtat. A Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerint viszont engedményezni csak magánjogi értelemben jogképes személyt (jogalanyt) megillető és magánjogi jogviszonyból származó követelést lehet. Az adójogviszonyból származó követelés nem magánjogi jogviszonyból származó követelés, a központi költségvetés pedig magánjogi értelemben jogalanyisággal nem rendelkezik, magánjogi jogviszonyba közvetlenül nem lép. A követelésnek tehát a Ptk. 28. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében nincs magánjogi értelemben vett jogosultja, tehát nem létezik olyan jogalany, aki azt átengedhetné.
Tekintve, hogy az adókövetelés a már kifejtettek szerint nem magánjogi követelés, nem lehet a Ptk. 328. §-a (1) bekezdésében meghatározott engedményezés tárgya, ezért az engedményezési szerződés abban az esetben is lehetetlen szolgáltatásra irányulna, ha a bíróság elfogadja, hogy az I. r. alperes jogosult volt az adóköveteléssel saját nevében rendelkezni. Az I. r. alperes tehát az engedményezésre irányuló kötelezettségvállalásával lehetetlen szolgáltatás nyújtására vállalkozott.
Lehetetlen szolgáltatásra irányul azért is, mert Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése értelmében az engedményesnek mint jogutódnak az engedményező helyébe kellene lépnie. Ezzel szemben a II. r. alperes mint gazdasági társaság nem léphet az I. r. alperes - az adóhatóság - helyébe. Az adókövetelés engedményezése esetén ezért a II. r. alperes nem lehet az I. r. alperes jogutódja. Végezetül, az engedményezés törvényi feltétele, hogy az engedményezéssel csak a jogosulti oldalon következik be jogutódlás, a kötelezett helyzete nem változik. Ezzel szemben az adókövetelés engedményezése esetén a kötelezett helyzete szükségszerűen megváltozik, az adózó elveszíti azokat a jogokat, amelyek őt jogszabály alapján az adóhatósággal szemben megillették.
Sérelmezte a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását is, hogy az ügyész a Ptké. I. 36/A. §-ában meghatározott keresetindítási jogát túllépte azzal, hogy az érvénytelenség megállapításán túl az eredeti állapot helyreállítását is kérte. Az ügyész a közérdekben okozott érdeksérelem megszüntetése végett indít pert, ez pedig nem lehetséges másként, mint a szerződés érvénytelenségének megállapítása mellett a szerződés okozta érdeksérelem megszüntetésével, azaz az eredeti állapot helyreállításával. A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy érvénytelen szerződés esetén a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, ennek alapján a bírói gyakorlat megkövetelte a felek viszonyának, akár hivatalból történő rendezését is.
Jogsértőnek tartotta végül a megyei bíróságnak azt a megállapítását, miszerint a szerződés érvénytelensége szempontjából nincs annak jelentősége, hogy az I. r. alperes az engedményezés előtt megkísérelte-e az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontja alapján érvényesíteni a követelését. A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem volt annak jogi akadálya, hogy az I. r. alperes a hivatkozott jogszabályhely alkalmazásával az ÁPV Rt. ellen forduljon, ebben az esetben az engedményezéssel az engedményesre szállt volna át a követelés biztosítéka is. A felperes jogi álláspontja szerint amennyiben az I. r. alperes az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontja alkalmazásával adó megfizetésére kötelezte volna a jelen perben részt nem vevő ÁPV Rt.-t, úgy az ÁPV Rt.-vel szemben adóhatósági határozaton alapuló önálló jogviszony jött volna létre az I. r. alperes és az ÁPV Rt. között, nem pedig magánjogi értelemben vett mellékkötelezettség, mint ahogy azt a másodfokú bíróság megállapította.
Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság megállapítása ellentmondásokat is tartalmaz. Az adó megfizetésére az Art. 25. §-ának (1) bekezdése alapján az köteles, akit erre jogszabály kötelez. Amennyiben az adó tőle nem hajtható be, úgy az adót az köteles megfizetni, akit az adóhatóság határozatával erre kötelezett. Amennyiben ezért az I. r. alperes az ÁPV Rt.-t nem kötelezte adó fizetésre, a II. r. alperes pedig mint gazdasági társaság adó fizetésére kötelező határozatot nem hozhat, az I. r. alperes által engedményezett adókövetelésért az ÁPV Rt. helytállni nem tartozhat.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték. Álláspontjuk szerint a perbeli engedményezés nem ütközik jogszabályba és nem irányul lehetetlen szolgáltatásra sem, ezért a jogerős másodfokú ítélet nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletét 2002. január 1-jét követően hozta meg, ezért a felülvizsgálati kérelem benyújtására és annak elbírálására a Pp. 2001. évi CV. törvény 9. §-ával módosított 270-271. §-ának rendelkezései az irányadóak. A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát abban az esetben lehet kérni, ha az az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő és fennállnak (2) bekezdés a), b), ba), illetőleg bb) pontjában meghatározott további feltételek. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a joggyakorlat egységesítésének követelményére, ezen belül a 270. § (2) bekezdésének b) és ba) pontjára hivatkozott.
A másodfokú bíróság a felperes által felhozott jogsértéseket nem követte el.
A felülvizsgálati kérelem folytán a Legfelsőbb Bíróságnak elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes által felsorolt jogszabályokba ütközik-e a perbe hozott, az I., II. r. alperesek között 1998. május 5-én létrejött engedményezési szerződés. Azaz engedményezhető-e érvényesen a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerint, nem magánjogi, hanem adójogviszonyból származó követelés a szerződés megkötésének idején hatályban volt, a Cstv. 80. §-ában foglaltak alapján a felszámolási eljárásban.
Jogsértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az engedményezésre az I. r. alperesnek törvényes lehetősége volt. A Cstv. 80. §-a szerint az e törvényben szabályozott eljárásban a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási alapot, illetve a helyi önkormányzatot megillető követelésről, a követelés behajtására jogosult szervezet lemondhat, ideértve annak engedményezését is. Ez a törvényhely tehát meghatározza, hogy mely szervezet jogosult az engedményezésre, milyen követelés tekintetében és milyen eljárásban kerülhet erre sor, így a Cstv. speciális rendelkezéseket tartalmaz a Ptk. 328. §-ához képest. Az Alkotmánybíróság 593/B/1998. AB határozatában megállapította, hogy az azonos szintű jogforrások közötti ellentét nem eredményez alkotmányellenességet.
A Cstv. 80. §-a az engedményezésre a központi költségvetést megillető adókövetelés behajtására jogosult szervezetet hatalmazza fel. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 6. §-ának (2) bekezdése és 49. §-ának (1) bekezdése szerint az adókövetelések behajtására az I. r. alperes volt jogosult. Az utóbb bekövetkezett törvénymódosítással 2001. január 1-jétől a lemondásra jogosult szervezetek pontosítása megtörtént, de az adókövetelésekkel kapcsolatos korábbi rendelkezés változatlan maradt. Az APEH-re vonatkozó 55/1991. (IV. 11.) Korm. rendelet már azt is tartalmazta, hogy az adóhatóságnak az engedményezést milyen módon kell lebonyolítania. A fenti kormányrendelet 5. §-át újraszabályozó 48/1999. (III. 18.) Korm. rendelet kimondta, hogy a Cstv. 80. §-ában szabályozott engedményezés során mindazon adó, vám- és társadalombiztosítási követelések esetében, amelyek behajtására az APEH jogosult, engedményesként a Magyar Követeléskezelő jár el. Végül a 2002. évi LXV. törvény 2. §-ának (8) bekezdése rendelkezik az APEH feladatairól, többek között arról, hogy az APEH a felszámolás, illetőleg végelszámolás alatt álló szervezetekkel szemben fennálló, így a központi költségvetést megillető követeléseivel kapcsolatos engedményezési jogát pályáztatás útján gyakorolhatja. Az előbbiek szerint tehát a felszámolási eljárásban az engedményezési szerződés megkötésére akkor is az APEH jogosult, ha egyébként a követelés jogosultja a központi költségvetés. Az APEH a felszámolási eljárásban a Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti hitelezőként érvényesíti a közjogi követeléseket, amely követelések engedményezését a Cstv. 80. §-a egyértelműen megengedi a számára.
Az engedményezési szerződés nem ütközik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) rendelkezéseibe sem. Az Áht. 108. §-ának (2) bekezdése szerint az államháztartás alrendszereinek követeléséről lemondani csak törvényben meghatározott módon és esetekben lehet. Ilyen törvény a Cstv., amelynek a 80. §-át kiegészítő 1996. évi LX. törvény 3. §-hoz fűzött indokolás kifejezetten utalt arra, hogy a javaslat az Áht.-val összhangban állapítja meg, hogy a behajtásra jogosult szerv az államháztartás mind a négy alrendszerében lemondhat az őt megillető követeléséről, illetőleg jogosult azt engedményezni. Az Alkotmánybíróság a hivatkozott határozatában kifejtette a Cstv. 80. §-ával bevezetett jogintézmény lényegét és megállapította, hogy az megfelel az Áht. előírásainak.
Az engedményezési szerződés nem eredményez az adózás céljával ellentétes pénzmozgást, így nem ütközik az Áht. 10. §-ának (1) és (2) bekezdésébe sem. Az engedményezés folytán az állami költségvetést megillető, adójogviszonyból származó követelés szállt át az engedményesre. A törvény a lehetséges engedményesek körét nem korlátozta. Az engedményezés a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogosulti pozícióban alanyváltozást hoz létre, a kötelezett korábbi pozíciója változatlan marad. A kötelezett tehát továbbra is az adóalany marad, e szerződés következtében az állam nem kerül kötelezetti pozícióba. Az a kérdés, hogy kívülálló harmadik személy, nevezetesen az ÁPV Rt. köteles-e helytállni az engedményezett követelés kiegyenlítéséért, a jelen perben nem dönthető el, - e kérdés a felülvizsgálatnak sem lehet a tárgya.
A felperesnek arra való hivatkozása, hogy az engedményezési szerződés jogszabályba ütközik azért is, mert az Art. nem teszi lehetővé az adókövetelés engedményezését, az adóhatóság nem tekinthet el az adó beszedésétől, tartalmában az Art. és a Cstv.-beli szabályozás ellentétét sérelmezi. Ezen ellentétes szabályozás alkotmányellenességét sem találta megállapíthatónak az Alkotmánybíróság. A felülvizsgálati bíróság szerint a szabályozás nem ellentétes, hanem eltérő, mert a közjogi követelésről való lemondást, illetve engedményezést csak arra az esetre engedi meg, ha az adós felszámolás alá kerül, ezzel az állami követelések behajtóit a többi hitelezővel azonos helyzetbe hozza.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a felperes jogi álláspontját, miszerint a szerződés azért is jogszabályba ütközik, mert az I. r. alperes nem tett eleget az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontjában írt kötelezettségének. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 25. §-ának (2) bekezdése értelmében, "ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és tőle azt nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető: ..." Azt, hogy erre az adóhatóság kit kötelezhet, az Art. 25. §-ának (2) bekezdése határozza meg. Ennek f) pontja szerint a gazdasági társaság adótartozásának megfizetésére a reá vonatkozó szabályok szerint helytállni köteles tag kötelezhető. A fenti jogszabályhely az adóhatóság részére csupán lehetőséget biztosít harmadik személlyel szemben a be nem hajtható adó előírására, így annak alkalmazásáról saját belátása szerint dönt. Ezért ha az ÁPV Rt.-vel szemben az adó megfizetésére vonatkozó határozatot nem hozott, ez a körülmény az I-II. r. alperesek között engedményezési szerződést érvénytelenné nem teszi. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy az adó megfizetésére kötelező adóhatósági határozat hiányában az engedményes követelheti-e, hogy az engedményezett adótartozásért az 1988. évi VI. törvény 328. §-ának (2) bekezdése alapján az ÁPV Rt. álljon helyt, a II. r. alperes és az ÁPV Rt. közötti perre tartozik. A per tárgyát nem képező jogkérdésben a felülvizsgálati eljárásban állást foglalni nem lehet.
Nem ütközött a szerződés az adóigazgatásról szóló jogszabály, az Art. egyéb rendelkezéseibe sem. Alaptalanul állította a felperes, hogy az engedményezéssel az adós helyzete megváltozik és elesik azoknak a jogoknak az érvényesíthetőségétől, amelyeket részére az adójogszabályok biztosítanak. A közjogi követelés engedményezésére a felszámolási eljárásban kerülhet sor. A felszámolási eljárásban az APEH csak akkor lehet hitelező, ha a felszámolás kezdő időpontjáig jogerős határozatot hozott, vagy az adós nem vitatja a követelést, a felszámolás kezdő időpontja után pedig akkor, ha az adós felszámolója, a követelését nyilvántartásba vette [Cstv. 3. § c) pont]. Az adós részéről a követelés vitatására így nyilvánvalóan az engedményezés előtt kerülhet sor, engedményezésre a fentiek értelmében már egy nem vitatható követelés kerül. A perbeli esetben a felszámoló az APEH hitelezői igényét már az engedményezés előtt nyilvántartásba vette.
Nem tévedett ezért a másodfokú bíróság, amikor megállapította, hogy a perbehozott engedményezési szerződés nem ütközik jogszabályba.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányul, mert a Ptk. 328. §-a szerint engedményezni csak a jogosultat - magánjogi értelemben jogképes személyt - megillető és magánjogi jogviszonyból származó követelést lehet. A Ptk. 328. §-ának (2) bekezdése szerint a jogosult személyéhez kötött, valamint azokat a követeléseket nem lehet engedményezni, amelyek engedményezését jogszabály kizárja. A közjogi követelés engedményezését speciális jogszabály a Cstv. a felszámolási eljárásban lehetővé teszi. Az állam mint az adókövetelés jogosultjának jogait pedig az adóhatóság mint önálló jogalany gyakorolja, amely szervezetet a Cstv. kifejezetten feljogosítja az engedményezésre. A szerződés tehát nem irányul lehetetlen szolgáltatásra.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra is, hogy az engedményezési szerződés azért is lehetetlen szolgáltatásra irányul, mert a II. r. alperes mint gazdasági társaság a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése szerint nem léphet az I. r. alperes mint adóhatóság helyébe. A II. r. alperes azonban nem az I. r. alperes mint adóhatóság helyébe lép az adóigazgatási jogviszonyban, hanem a felszámolási eljárásban a követelést érvényesítő hitelező helyébe. A felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett fizetési kötelezettség az Art. 2. számú mellékletének I/2. pontja szerint nem hajtható be az adóigazgatási eljárás keretében, mert azt a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően kell teljesíteni. Az Art. 23. § (3) bekezdésének g) pontja szerint az adóbevallást 30 napon belül be kell nyújtani, de az csak a felszámolási eljárás befejezése után kerülhet kifizetésre. A felszámolási eljárásban a felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett követeléseket tehát az adóhatóság csak hitelezőként érvényesítheti, hatósági jogkört az adott hitelezői igény tekintetében nem gyakorolhat. Az engedményezés a követelés jogcímét nem változtatja meg, az adós Cs. Rt. tartozása továbbra is adótartozás jogcímen áll fenn, annak jogosultja viszont a II. r. alperes lett. A követelés abban az állapotban száll át az engedményesre, amilyen állapotban az engedményezés időpontjában volt, és az engedményező csak azokat a jogokat ruházhatja át, amelyekkel maga is rendelkezett. A felszámolási eljárásban az adóhatóságot ugyanazok a jogosultságok illetik meg mint bármely más hitelezőt, a hatósági jogosítványait nem gyakorolhatja. Csak azok a jogosítványok szállnak át a II. r. alperesre, amelyeket a felszámolási eljárásban maga is gyakorolhat. Az a kérdés, hogy a felszámolási eljárásban engedményezett és ki nem elégített adójogi követelésekért felelnek-e a külön jogszabályban megjelölt személyek akkor is, ha nem voltak alanyai az adóigazgatási eljárásnak, nem volt a per tárgya, ezért a felülvizsgálati eljárásban sem lehet ebben állást foglalni.
A másodfokú bíróság a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti keresetet elutasította, így szükségtelenül foglalkozott ítéletének indokolásában az eredeti állapot helyreállításának kérdésével. Az indokolásban kifejtett jogi álláspontnak az ügy érdemi elbírálására nem volt kihatása, ezért ebben a körben felülvizsgálati kérelemnek sem volt helye.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
(Legf. Bír. Gfv. I. 32.543/2002. sz.)