adozona.hu
BH 2005.1.14
BH 2005.1.14
A felszámolás alatt álló szervezet vagyonából történő kielégítés sorrendjének szabálya nem értékelhető olyan általános társadalmi elvárásból fakadó követelményként, amely már a felszámolás kezdő időpontja előtt is érvényesül, ezért erre alapítottan a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző volta nem állapítható meg [Ptk. 200. § (2) bekezdés; 1991. évi IL. törvény 57. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes - felszámolója útján előterjesztett - keresetében a peres felek között 2002. június 17. napján létrejött engedményezési szerződés semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a megállapodás jóerkölcsbe ütközése miatt. Előadta, hogy a megállapodás megkötésekor már nyilvánvaló volt a felperes fizetésképtelensége és ebben a helyzetben egyetlen hitelezőjét sem részesíthette volna előnyben. Az e tilalom ellenére kötött szer...
BH 2005.1.14 A felszámolás alatt álló szervezet vagyonából történő kielégítés sorrendjének szabálya nem értékelhető olyan általános társadalmi elvárásból fakadó követelményként, amely már a felszámolás kezdő időpontja előtt is érvényesül, ezért erre alapítottan a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző volta nem állapítható meg [Ptk. 200. § (2) bekezdés; 1991. évi IL. törvény 57. § (1) bekezdés].
A felperes - felszámolója útján előterjesztett - keresetében a peres felek között 2002. június 17. napján létrejött engedményezési szerződés semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a megállapodás jóerkölcsbe ütközése miatt. Előadta, hogy a megállapodás megkötésekor már nyilvánvaló volt a felperes fizetésképtelensége és ebben a helyzetben egyetlen hitelezőjét sem részesíthette volna előnyben. Az e tilalom ellenére kötött szerződés nem felel meg a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének, sérti mind a munkavállalók, mind az egyéb hitelezők érdekeit.Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy maga is hitelezője volt a felperesnek és az ügylet célja a felperes tartozásának kiegyenlítése volt.
A jóerkölcsbe ütközésnek nyilvánvalónak kell lennie, amely a perbeli esetben nem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a peres felek között 2001. június 17. napján (helyesen 2002. június 17. napján) okiratba foglalt szerződés érvénytelen.
Az ítélet indokolásában a perbeli szerződés tartalmát az alperes előadásával egyezően állapította meg. Eszerint a peres felek közötti engedményezési szerződésben az engedményezett követelés ellenértéke a felperes azon fizetési kötelezettsége volt, amely a felek közötti szállítási szerződés megszegéséből terhelte a felperest. Rámutatott, hogy az alperes által csatolt okiratok tartalma sem egymásnak, sem pedig a meghallgatott tanúk nyilatkozatának nem mondott ellent.
Az engedményezés létrejöttének körülményeit illetően megállapította, hogy a felperes 2001 decemberétől kezdődően felszámolásközeli helyzetben volt. Ezt az E. Bank opciós jogának gyakorlása, valamint a felperes 40 000 000 Ft-ot meghaladó összegű lejárt munkabér-tartozása is alátámasztja. A felperes a perbeli szerződéssel nem tudta elérni, hogy gazdasági helyzete stabilizálódjék. Ugyanakkor sérültek azon gazdálkodó szervezetekkel illetőleg munkáltatókkal szembeni elvárások, amelyek az 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdésében fogalmazódnak meg. Álláspontja szerint; bár jogszabályi előírás a felszámolás elrendelését megelőzően az adós által történő kielégítési sorrendre vonatkozóan nincs, e követelményeknek a felszámolás elrendelését közvetlenül megelőző időpontban már érvényesülniük kell. Az engedményezés következményeként a többi hitelező kielégítési alapja csökkent. Ez attól függetlenül is megállapítható, hogy a felperes a könyveiben az engedményezett követelést nem tartotta nyilván, amely mint bizonytalan követelés a Ptk. 328. §-a szerint engedményezhető volt.
Mindezek alapján úgy foglalt állást, hogy az engedményezési szerződés célja nem egyeztethető össze az adós gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolási helyzetben támasztott társadalmi elvárásokkal, emiatt a megállapodás nyilvánvalóan sérti a jóerkölcsöt, ezért semmis. Minthogy tényleges pénzmozgás nem történt, a teljesített szolgáltatások visszafizetésére a bíróságnak a feleket köteleznie nem kellett [Ptk. 237. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes élt fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a felperes másodfokú költségben való marasztalását.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli szerződések semmisek, mert az alperes csak a jelen perbeli bizonyítási eljárás során értesült arról, hogy 2001 decemberétől a felperesnek fizetési nehézségei voltak. Olyan jogi kategória pedig nincs, hogy felszámolásközeli helyzet és ebben a helyzetben a kielégítés sorrendjére vonatkozó kötelező előírás sincs. A felperes olyan munkabér-követelésre hivatkozik, amelyet felszámolója útján maga is vitatott. Az engedményezési szerződés tárgya könyv szerinti 0 értékű követelés volt, amely a Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében nem tartozott a felperes vagyonába, így e vagyon a megállapodással nem is csökkent. Annak eredményeként viszont a felperes egy nagy összegű kötelezettségtől szabadult. A szerződés megkötésének időpontjában a szerződés nem ütközött nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, ehhez ugyanis mindként fél tudattartalmának ki kellett volna terjednie az ügylet etikátlan jellegére. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire, ezen belül kiemelve, hogy a perbeli semmisségi ok kapcsán mindkét fél célzatát vizsgálni kell. A felperessel szembeni hitelezői igények a szerződéskötés körén kívül eső szempontok voltak. Személyi összefonódás a felek között nem állt fenn. Rosszhiszeműséget a felperes az alperes oldalán nem bizonyított.
A felperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult annak helyes indokai alapján.
Az alperes fellebbezése alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a másodfokú bíróság azonban érdemi döntésével és annak jogi indokaival az alábbiak miatt nem ért egyet.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felszámolási eljárás Cstv. 1. § (3) bekezdésében meghatározott célját megvalósító 57. § (1) bekezdése szerinti kielégítési sorrendnek nem mint tételes jogi rendelkezésnek, de mint elvárásnak már a felszámolás elrendelését közvetlenül megelőzően is érvényesülnie kell. A perbeli szerződés célja pedig nem egyeztethető össze ezzel az elvárással, ezért sérti nyilvánvalóan a jóerkölcsöt. Hatására a hitelezők - köztük a munkavállalók - kielégítési alapja csökkent, miközben a felperes gazdasági helyzetét nem stabilizálta. Valamely megállapodás annak tartalma vagy joghatásai alapján, illetve a felek által elérni kívánt közös cél miatt minősülhet nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközőnek. Az elsőfokú bíróság a szerződés tartalmát - mint ahogyan arra külön is rámutatott - rendben lévőnek, az alperes által csatolt okiratokban foglaltakkal egyezőnek és a társadalmi elvárások szempontjából is megfelelőnek ítélte. Az ügylet célját és joghatásait tartotta ebből a tekintetben elfogadhatatlannak.
A Cstv. 57. § (1) bekezdése szerinti, a kielégítés sorrendjére vonatkozó előírások csak a felszámolás kezdő időpontjától, a perbeli esetben 2002. július 3-ától kötelezőek. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezek időbeli hatályát nem lehet előrehozni oly módon, hogy a bennük foglaltakat társadalmi elvárásnak minősítjük. Különösképpen nincs indok erre a rendelkezésre álló peradatok mellett, amikor is az alperes oldalán az engedményezés a felperes részéről már korábban elismert, de meg nem fizetett kötbérkövetelés kiegyenlítését célozta. Az alperessel szemben nincs olyan társadalmi elvárás, hogy az ehhez fűződő saját érdekét kívülálló harmadik személyekével szemben háttérbe szorítsa. Az pedig, hogy a pénzügyi gazdasági helyzetét és kilátásait pontosan ismerő felperes milyen indokból kötötte meg az engedményezési szerződést, annak érvényessége szempontjából a Ptk. 207. § (4) bekezdése értelmében közömbös.
Valójában a felperes keresetében a korábbi ügyvezetők által kifejtett, de a felperes magatartásának minősülő eljárást és magának a szerződésnek az adott felperesi helyzetben való létrejöttét kifogásolta. Ebből azt a következményt kívánta levonni, hogy az alperesre átruházott követelés az ő vagyonába, míg a beszámított, a megtérülésre esélytelen ellenkövetelés az alperesébe kerüljön vissza, ami a felperes jelenlegi szervezeti képviselője és hitelezői számára előnyös, de az alperesre kifejezetten hátrányos. A Cstv. 57. § (1) bekezdésében szabályozottakhoz képest sokkal nyilvánvalóbb, mindenki által ismert és valóban erkölcsi jellegű elvárás fogalmazódik meg a Ptk. 4. § (4) bekezdésében oly módon, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat.
A kereset érdemi elbírálása során - minthogy a semmisségi oknak a szerződés megkötésekor kell fennállnia, és az ezt követően történtek a megítélését nem befolyásolhatják - nem vehető figyelembe, hogy annak teljesítése ma már nem a felperes, hanem a hitelezők tételes jog által védett érdekét szolgálná. Éppen ezért a perbeli engedményezési szerződésből eredő valós vagy vélt joghátrányok elhárításának megfelelő eszköze a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kereset lehetett volna, amely a felperesen kívül álló harmadik személyek, a hitelezők érdekét sértő ügylet hitelezőkkel szembeni hatálytalanságát és az átruházott követelés felperesi vagyonba való visszakerülését célozza. Ilyen keresetet azonban nem a felperes, hanem saját nevében a felszámoló vagy a hitelezők terjeszthetnek elő jelen per felperesével szemben. A felperes jelen perben határozottan olyan nyilatkozatot tett, hogy a Ptk. 200. § (2) bekezdésére alapított igényt nem a felszámoló, hanem a felperes érvényesíti.
A kifejtett indokból a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta és a keresetet elutasította. (Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. 21.936/2003. sz.)