adozona.hu
BH+ 2004.10.488
BH+ 2004.10.488
Jogszerűtlen az általános forgalmi adó levonása olyan számlák után, melyeknél a valóságos számlakibocsátó nem állapítható meg, a vevő tehát köteles a fogyasztási adót megfizetni [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 1991. évi XVIII. tv. 49. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes gázolaj, fűtőolaj beszerzéssel és értékesítéssel foglalkozó, egyéni vállalkozó volt, aki az S. Kft.-től a J. M. Kft.-től, Sz. János egyéni vállalkozótól, valami a T. 3 Bt.-től és az N. Kft.-től származó számlák általános forgalmi adó (továbbiakban: Áfa) tartalmát levonásba helyezte. A perbeli számlákat az elsőfokú adóhatóság kapcsolódó vizsgálattal ellenőrizte, s megállapította, hogy a kibocsátók tőlük származónak azokat nem ismerték el, illetőleg azok nem voltak fellelhetők és a s...
BH+ 2004.10.488 Jogszerűtlen az általános forgalmi adó levonása olyan számlák után, melyeknél a valóságos számlakibocsátó nem állapítható meg, a vevő tehát köteles a fogyasztási adót megfizetni [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 1991. évi XVIII. tv. 49. §].
A felperes gázolaj, fűtőolaj beszerzéssel és értékesítéssel foglalkozó, egyéni vállalkozó volt, aki az S. Kft.-től a J. M. Kft.-től, Sz. János egyéni vállalkozótól, valami a T. 3 Bt.-től és az N. Kft.-től származó számlák általános forgalmi adó (továbbiakban: Áfa) tartalmát levonásba helyezte. A perbeli számlákat az elsőfokú adóhatóság kapcsolódó vizsgálattal ellenőrizte, s megállapította, hogy a kibocsátók tőlük származónak azokat nem ismerték el, illetőleg azok nem voltak fellelhetők és a számlakibocsátók nagy része bevallási kötelezettségét nem teljesítette, folyószámlájára befizetést nem eszközölt. A perbeli számlák kiállítója - a korábban felsorolt nevek felhasználásával - ismeretlen személy, vagy társaság volt.Az elsőfokú adóhatóság 1996. január 9-e, április 2-a között a felperesnél 1995. évre vonatkozóan áfa, fogyasztási adó és útalap adónemekben ellenőrzést folytatott le. Az ellenőrzés folytán az alperes áfa adónemben 51 956 eFt, fogyasztási adónemben 102 214 eFt, útalap címén 28 832 eFt, összesen 183 002 eFt adóhiánynak minősülő összeg megfizetésére kötelezte a felperest, 91 501 eFt bírság egyidejű megfizetésének kötelezettsége mellett.
A fellebbezési eljárás során hozott másodfokú határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő, melyben elsődlegesen az alperesi határozat megváltoztatását, másodlagosan pedig az elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte.
A városi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az alperes a kapcsolódó vizsgálatok alapján helyesen jutott arra megállapításra, hogy a perbeli számlák nem voltak hitelesek, így azok után az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 32. § (1) bekezdés, 35. § (1) bekezdés, valamint a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdése alapján adólevonási jog nem gyakorolható. A fogyasztási adó tekintetében az elsőfokú bíróság a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Fatv.) 4. § (1) bekezdése alapján hivatkozott arra, hogy a számlakibocsátók nem voltak adóalanyok, így a nem adóalanytól történő beszerzés esetén a fogyasztási adót a vevő fizeti meg. Az útalap vonatkozásában az elsőfokú bíróság az útalapról szóló 1992. évi XXX. törvény 3. § (1) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy a számlák nem a valóságos adatokat tartalmazták, ezért útalap sem került megfizetésre az üzemanyag után, így helyesen járt el az alperes, amikor a felperest utólag útalap megfizetésére is kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes az adóbírságot is helyes mértékben állapította meg, kivételes méltányosság gyakorlását a kogens jogszabályi rendelkezés kizárja, ezért a felperes tekintetében a adóbírság mérséklésére nem volt lehetőség. Az adóbírság tekintetében a bíróság az adóigazgatási eljárásról szóló 1990. évi XCI. törvény 72. § (1) bek., 73. § (1) és (2) bekezdéseire hivatkozott.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, kifejtve, hogy a feltárt tényállásból az elsőfokú ítélet helyes jogi következtetést vont le. A fellebbezés kapcsán a megyei bíróság azzal egészítette ki az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy a közigazgatási jogviszonyban azok sajátos jellegére tekintettel elsődlegesen a közigazgatási anyagi jogviszonyok a meghatározóak, az anyagi jogszabályokban szabályozott elvek szerint, így a perbeli esetben alapvetően az áfa törvény és a számviteli törvény rendelkezéséből kiindulva kellett következtetést levonni a felperes adókötelezettségére vonatkozóan.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezését kérte. A felperes felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésként az áfa törvény 32. § (1) bekezdés a) pontjára és 35. §-ának (1) bekezdés a) pontjára hivatkozott. Megítélése szerint az elsőfokú ítélet a felperes részére kiállított számlákat tévesen minősítette fiktívnek azon indokolással, hogy azokat nem adóalanyok állították ki. E vonatkozásban jogi álláspontja az volt, hogy az adóalanyiság a Ptk. általános jogalanyiság fogalmán alapul, a jogalanyiság általános értelemben véve nem feltételezi a tényleges, a jogalanyiság adta lehetőség gyakorlását, nevezetesen a jogok érvényesítését, illetve a kötelezettségek teljesítését. Megítélése szerint attól, mert valaki nem gyakorolja jogait, nem teljesíti kötelezettségeit még nem szűnik meg jogalanynak lenni. Hivatkozott továbbá a felperes az Art. 2. § (1) bekezdésébe foglalt adóalanyiság fogalmi meghatározására is azzal, hogy a számla kibocsátók megfelelnek a törvényi feltételeknek.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Álláspontja szerint az Áfa visszaigénylésnél az adóalanyiság teljes feltételeinek fennálltát kell vizsgálni, mely feltételeknek a felperes szállítói közül egy sem felelt meg. A számlák nem voltak hitelesek azok az adóalany által áthárított adót nem tartalmazták, így a felperes áfa visszaigénylését alapozták meg.
A felülvizsgálati kérelem tárgyaláson kívüli elbírálásához a felek hozzájárultak.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A perbeli időben hatályos áfa törvény 4. §-a szerint adóalany az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki (amely) saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettséget vállalhat, perelhet, és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül arra céljára és eredményére. Az áfa törvény 3. §-ának a) pontja értelmében általános forgalmi adót kell fizetni az adóalany által belföldön teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás után. Az Áfa törvény meghatározza a termékértékesítés fogalmát a 6. § (1) bekezdésében akként, hogy birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A fenti megfogalmazásból következően az ÁFA visszaigénylésének feltétele tehát a terméknek, mint birtokba vehető dolognak az átengedése a vevő részére, annak átvétele, valamint az ellenértéknek - ideértve az adót is - a megfizetése.
Az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjából következően az adóalany az általa fizetendő adó összegéből azt az adóösszeget jogosult levonni, amelyet részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az áfa visszaigénylésének további feltétele az Áfa tv. 35. § (1) bekezdése értelmében az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló okirat. Ilyen okiratnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és a számlát helyettesítő okmány. Ezen dokumentum birtokában gyakorolható kizárólag az adólevonási jog. Az Sztv. 84. § (2) és (3) bekezdései szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lenniük, továbbá a számviteli bizonylatot a gazdasági művelet, esemény megtörténtének időpontjában kell kiállítani.
A Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint a számla tartalmilag hitelesnek akkor tekinthető, ha a gazdasági esemény - a perbeli esetben a termékértékesítés - valóságosan végbement, a termékértékesítés ellenértékét megfizették, illetőleg a számlakibocsátó másik adóalany részéről sor került az adó áthárítására. Bármely feltétel hiánya esetén az általános forgalmi adó jogszerűen nem igényelhető vissza.
Mindezek alapján megalapozott volt a másodfokú bíróság álláspontja, amely szerint gazdasági esemény nem a felperes és a számlakibocsátóként megjelölt (eladó) között jött létre, így nem volt megállapítható, hogy a számlákat a számlán adóalanyként feltüntetett egyéni vállalkozó, illetőleg gazdasági társaságok bocsátották volna ki. A valóságos számlakibocsátó, illetőleg valóságos adóalanyiság hiányában pedig a számla hitelesnek nem tekinthető. Hiteltelen számlára pedig - a korábban hivatkozott - áfa törvény 35. § (1) bekezdése, valamint az Sztv. 84. § (2) és (3) bekezdése szerint - adólevonási jogot alapítani nem lehet.
A felperes felülvizsgálati kérelmében előadottakkal kapcsolatosan a jogalanyiság, illetőleg adóalanyiság fogalmára vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a perbeli esetben a valóságos számlakibocsátó adóalanyisága nem volt megállapítható, vagyis az, hogy a felperes a beszerzéseit milyen adóalanytól eszközölte.
A fogyasztási adót - szemben az áfával - a termék előállítását követő értékesítési - forgalmazási folyamatnak - csak egyetlen pontján kell megfizetni. A törvény nevesíti azt is, hogy ki a fogyasztási adó megfizetésére kötelezett adóalany. A leggyakoribb esetben a termelő válik a belföldi értékesítés során az adó alanyává. Azonban az adó alanyává válhat - a perbeli esetben ez érvényes - a vevő is ha a terméket nem adóalanytól szerezte be. Erre vonatkozóan a fogyasztási adóról szóló törvény 4. § (1) bekezdése rendelkezik.
A közigazgatási eljárás során feltárt tényállás egyértelműen rögzítette, hogy a számlakibocsátó adóalanyisága nem állapítható meg. Ennek következtében érvényesül a fogyasztási adó 4. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt fentebb idézett jogszabályi kötelezettség, vagyis a fogyasztási adót a felperesnek kell megfizetnie, illetőleg ennek hiányában jogszerűen kötelezte az alperes a felperest fogyasztási adó megfizetésére.
A perbeli időszakban hatályos útalapról szóló 1992. évi XXX. törvény 2. § -a szerint az útalap forrásai az üzemanyag értékesítést és felhasználást terhelő befizetések. A 3. § (1) bekezdés alapján a saját előállítású üzemanyag esetén a belföldi termelő, a bérmunka keretében előállított üzemanyag esetén a belföldi termeltető, az általa belföldön értékesített üzemanyag, valamint üzemanyag felhasználása után, továbbá az importőr az általa behozott üzemanyag után köteles az útalap számára útalap hozzájárulást megfizetni.
A perbeli tényállásból következően a törvény által meghatározott útalap megfizetésére nem került sor, ezért e tekintetben is helyesnek találta a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf.Bír. Kfv.III.27.677/1998.)