adozona.hu
BH 2004.6.258
BH 2004.6.258
A vámfizetésre kötelezett fuvarozó mentesül a vámfizetés alól, ha a vámáru elháríthatatlan külső ok (rablás) miatt veszett el végérvényesen [1995. évi CV. tv. 125. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal 1996. szeptember 5-én vámszabad területről vámáru kitárolását végezte el. A vámárut az I. r. felperes képviseletében annak gépkocsivezetője vette át. A vámáruval kapcsolatosan büntető- és vámigazgatási eljárás is indult. A Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya határozatában rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőügyben a nyomozást - mivel az elkövető kiléte nem állapítható meg - megszüntette. A határozat tényállása azt tartalmazza, hogy a vámárut szállító já...
BH 2004.6.258 A vámfizetésre kötelezett fuvarozó mentesül a vámfizetés alól, ha a vámáru elháríthatatlan külső ok (rablás) miatt veszett el végérvényesen [1995. évi CV. tv. 125. §].
A vámhivatal 1996. szeptember 5-én vámszabad területről vámáru kitárolását végezte el. A vámárut az I. r. felperes képviseletében annak gépkocsivezetője vette át. A vámáruval kapcsolatosan büntető- és vámigazgatási eljárás is indult. A Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya határozatában rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőügyben a nyomozást - mivel az elkövető kiléte nem állapítható meg - megszüntette. A határozat tényállása azt tartalmazza, hogy a vámárut szállító járművet ismeretlen személyek, akik közül egynél "fegyvernek látszó tárgy volt", gépkocsival megállásra kényszerítették. A sofőrt felszólították, hogy üljön át a személygépkocsijukba, elvitték, és T. határában egy fához kikötötték. A vámárut szállító gépjárművet és a rakományt eltulajdonították. A vámigazgatási eljárás során több határozat meghozatalát követően lefolytatott új eljárások eredményeként az alperes az 1997. május 27-én hozott határozataiban az I. és II. r. felpereseket kötelezte kiléptetés miatt továbbított és jogellenesen forgalomba került vámáru után fizetendő köztartozás megfizetésére. A II. r. felperes felügyeleti intézkedés iránti kérelmére eljárt Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a határozatot megsemmisítette. Az első fokon eljárt vámhivatalt a fizetendő vámteher összegének megállapítása tekintetében új eljárásra utasította. Az új eljárásban az elsőfokú szerv 1998. február 16-án hozott határozatot. Ebben az I. r. felperest 10 576 061 Ft, a II. r. felperest 7 708 500 Ft összegű vámteher megfizetésére kötelezte. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. § (2) bekezdésének e) pontjában, az 1978. évi 16. számú tvr.-rel kihirdetett Vámegyezmény (továbbiakban: TIR Egyezmény) 8. Cikk 1. és 4. pontjában foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a vámáru eltulajdonítása, ellopása, rablása nem minősül az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) szerinti elháríthatatlan külső oknak. Ezért a felperesek nem mentesülhetnek a vámteher fizetési kötelezettség alól. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az volt a jogi álláspontja, hogy a Vtv. 125. § (2) bekezdésének e) pontja szerint harmadik személy bármely magatartása csak akkor elháríthatatlan külső ok, ha az balesetet okoz. A vámáru eltulajdonítása, elrablása kellő intézkedéssel megelőzhető lett volna, el lehetett volna hárítani a külső behatást.A felperesek keresetükben elsődlegesen a határozatok hatályon kívül helyezését, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését és a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérték akként, hogy fizetési kötelezettségük a nyomozást megszüntető határozattal is igazolt rablás bűntettének elkövetése miatt, ami elháríthatatlan külső oknak minősül, nem áll fenn.
A megismételt eljárásban hozott ítéletében az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasíttatta. Az volt a jogi álláspontja, hogy az alperes helyesen értelmezte és alkalmazta a vámtörvény 125. § (2) bekezdésének f) pontját. Az a körülmény ugyanis, hogy a vámtörvény a 125. § (2) bekezdésének f) pontja a deliktuális tényállások közül csak egyet nevesít (a lopást), míg a másik megfogalmazása a büntetőjog szempontjából nem tartalmaz nevesítést, nem jelenti azt, hogy a rablás elháríthatatlan külső oknak minősül.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek fellebbeztek, kérték annak megváltoztatását, kereseti kérelmük szerinti döntés meghozatalát. Azzal érveltek, hogy a vámáru rablás bűncselekménye miatt veszett el végérvényesen. A nyomozást megszüntető határozat szerinti tényállásból következően ez a bűncselekmény nem volt elhárítható. A rablás külső elháríthatatlan oknak minősül, így vámfizetési kötelezettségük nem áll fenn. Téves az a jogi álláspont mely szerint a felügyeleti intézkedés folytán elrendelt új eljárásban hozott határozatok tekintetében már nem vitathatták a döntések jogalapját.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak:
A Vtv. 125. § (2) bekezdésének e) pontja kimondja, hogy "vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi, vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének - az elháríthatatlan külső ok (baleset, vagy erőhatalom következtében megsemmisült, vagy végérvényesen elveszett, illetőleg természetéből eredő okból mennyiségéből vesztett vámáruk) esetét kivéve - nem tesz eleget. Az körülmény, hogy a vámárut ellopták, vagy az ismeretlen körülmények között elveszett, e törvény alkalmazása szempontjából nem minősül elháríthatatlan külső oknak". A TIR Egyezmény 41. Cikke is akként rendelkezik, hogy "ha a vámhatóságoknak kielégítő módon bizonyítják, hogy a TIR igazolvány árunyilatkozatában szereplő áruk baleset, vagy erőhatalom következtében semmisültek meg, vagy végérvényesen elvesztek..., az egyébként járó vámok és illetékek megfizetésétől eltekintenek."
Abból, hogy a Vtv. 125. § (2) bekezdésének e) pontja kifejezetten rögzíti, hogy mi nem tekinthető külső elháríthatatlan oknak és ezek között a rablást nem nevesíti, az következik, hogy a törvényhelyben felsoroltaktól eltérő ok (pl. baleset, vagy erőhatalom, így a rablás is) minősülhet a vámtörvény alkalmazása szempontjából elháríthatatlan külső oknak. Téves az alperesnek az a határozatban rögzített jogi álláspontja, mely szerint "harmadik személy bármely magatartása csak akkor elháríthatatlan külső ok, ha az balesetet okoz". Ilyen szabályozást ugyanis e törvényhely nem tartalmaz.
Az alperesi érveléssel ellentétben erőhatalmon a szó hétköznapi és jogi értelmében is olyan természeti vagy emberi hatásokat értünk, amelynek következményei a technikai fejlettség adott szintjén emberi erővel nem háríthatóak el. A római jog óta nagyobb erőhatalomnak, azaz a közönséges lopástól a dolgok véletlen pusztulásától, rongálódásától, elveszítésétől megkülönböztethetően vis-maiornak minősültek nemcsak a természeti csapások (tűzvész, földrengés, villámcsapás), hanem az emberi hatások is (ellenség vagy rablók támadása). Ahhoz, hogy valamely természeti vagy emberi hatás vis-maiornak minősüljön, fontos, hogy előre nem látható, emberi erővel el nem hárítható legyen, mivel csak ez zárhatja ki a felelősséget.
Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogyha valaki más személyt használ fel jogai érvényesítéséhez vagy kötelezettsége teljesítéséhez, akkor annak eljárásáért ugyanúgy felel, mintha ő járt volna el személyesen. Ebből következően a fuvarozó felelősségének megállapításánál az vizsgálandó, hogy a vámárut szállító sofőrt ért rablás előre nem látható, emberi erővel el nem hárítható volt-e vagy sem, illetve, hogy ellene a védekezés eleve eredménytelen lett volna vagy sem.
Nem minden rablás tekinthető külső elháríthatatlan oknak. A jogi személy és természetes személy is tanúsíthat ugyanis olyan magatartást, vagy követhet el olyan mulasztást, aminek felmerülése esetén megvalósul a büntetőjogszabály szerinti rablás bűntette, a tényállás azonban a polgári és közigazgatási jogviszonyban mégsem teszi lehetővé a külső elháríthatatlan ok megállapítását.
E perben a felperesek a nyomozást megszüntető határozatra alapítottan kérték az elháríthatatlan külső ok megállapítását. Az alperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben, de még a fellebbezési eljárásban sem tárt fel olyan okot, körülményt, ami a nyomozást megszüntető határozat tényállása szerint megvalósult rablás tekintetében alapot adhatott volna olyan ténybeli és jogkövetkeztetés levonására, hogy az emberi erővel elhárítható lett volna a felperes, vagy a sofőr részéről. Nem elégséges hivatkozni a felperes mulasztására, a kellő körültekintés hiányára, az elháríthatóságra és megelőzhetőségre. Az alperesnek konkrétan meg kellett volna jelölnie, hogy ezeket mire alapozza. Ilyen adatok hiányában a felperesek a nyomozást megszüntető határozat szerinti tényállásra figyelemmel, alappal hivatkoztak a Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontja szerinti elháríthatatlan külső ok bekövetkeztére, azaz arra, hogy ennek folytán vámfizetésre az I. r. felperes nem kötelezhető. Így a II. r. felperessel szemben sem hozható marasztaló határozat. (TIR Egyezmény 8. Cikk 1. pont, 41. Cikk)
A közigazgatási perekben eljáró bíróságok mindig csak a konkrét, perben felülvizsgálni kért határozatok jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönthetnek [Pp. 339. § (1) és (2) bekezdése, 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdés]. Az e perben felülvizsgálni kért határozatok pedig nemcsak az összegszerűség, hanem a jogalap tekintetében is tartalmaztak döntést. A közigazgatási ügyekre irányadó eljárási szabályok nem ismerik a res judicata jogintézményét. Ennélfogva nem tekinthető ítélt dolognak az alperes által a felügyeleti intézkedést megelőzően hozott határozatok szerinti döntés. Nem vitásan a felügyeleti intézkedést követően lefolytatott új eljárásban már nem kellett volna a közigazgatási szerveknek a jogalap tekintetében ismételten határozniuk. A felügyeleti intézkedés körében hozott döntés ugyanis csakis és kizárólag a II. r. felperessel szemben hozott határozatot érintette és csak a vámteher összegének újbóli megállapítására (statisztikai illetékre, vámbírságra) vonatkozott. A közigazgatási szervek azonban az új eljárásban az I. r. és II. r. felperessel szemben mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében bíróság által felülvizsgálható határozatokat hoztak. Erre irányuló határozott kereseti kérelem alapján pedig a bíróságnak ezek jogszerűségéről a határozathozatalkor irányadó tényállásra, és az akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel döntenie kellett. Nem tekinthetett tehát el a jogalap kapcsán sem az érdemi felülvizsgálattól.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alperes perben felülvizsgálni kért határozatát a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Kf. I. 35.725/2001. sz.)