adozona.hu
BH 2004.5.183
BH 2004.5.183
I. A szövetkezeti tagok összességét megillető vagyonértékkel kapcsolatos követelés érvényesítésének szerződésszegő módon történt elmulasztása - másra engedményezhető - kárigényt keletkeztet. II. Nem érinti az engedményezésről szóló szerződés érvényességét, ha erről az engedményező a kötelezettet nem értesíti [Ptk. 318. § (1) bek., 328. §, 329. § (1) bek., 339. § (1) bek., 350. § (1) bek., 1992. évi I. tv. 13. § (1) bek., 55. § (1) bek., 61. § (1) bek., 1992. évi II. tv. 3. § (1) bek., 6. § (1) bek., 8. § (1
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes szövetkezet jogelődje a L. Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet az 1992. évi II. törvény rendelkezései szerint 1992. évben tartotta az ún. átalakuló közgyűléseit. A tagságból 570 fő bejelentette csoportos kiválási szándékát, 30 fő egyénileg vált ki, a szövetkezetben 154 tag maradt. A felperesi jogelőd szövetkezet az 1992. december 11-én tartott közgyűlésén hozott határozatával a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészét a kiváló és maradó csoportok között vagyonarányosan rendelte m...
BH 2004.5.183 I. A szövetkezeti tagok összességét megillető vagyonértékkel kapcsolatos követelés érvényesítésének szerződésszegő módon történt elmulasztása - másra engedményezhető - kárigényt keletkeztet.
II. Nem érinti az engedményezésről szóló szerződés érvényességét, ha erről az engedményező a kötelezettet nem értesíti [Ptk. 318. § (1) bek., 328. §, 329. § (1) bek., 339. § (1) bek., 350. § (1) bek., 1992. évi I. tv. 13. § (1) bek., 55. § (1) bek., 61. § (1) bek., 1992. évi II. tv. 3. § (1) bek., 6. § (1) bek., 8. § (1) bek. b)-c) pont, 11. § (4) bek., 33. § (3) bek.].
A felperes szövetkezet jogelődje a L. Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet az 1992. évi II. törvény rendelkezései szerint 1992. évben tartotta az ún. átalakuló közgyűléseit. A tagságból 570 fő bejelentette csoportos kiválási szándékát, 30 fő egyénileg vált ki, a szövetkezetben 154 tag maradt. A felperesi jogelőd szövetkezet az 1992. december 11-én tartott közgyűlésén hozott határozatával a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészét a kiváló és maradó csoportok között vagyonarányosan rendelte megosztani. Ennek értelmében a kívülálló üzletrésztulajdonosok 42 981 000 forint üzletrészéből a maradó csoport 25,26%-ot, azaz 10 000 857 forintot, míg a kiváló csoport 74,74%-ot, azaz 32 000 124 forintot kapott. Az 1992. december 18-án tartott közgyűlésen hozott határozat az ún. kárpótlási földalap használatát a csoportos és egyéni kiváló, valamint a szövetkezetben maradó tagok között üzletrészarányosan osztotta meg, és a földárverés során a szövetkezetet megillető kárpótlási jegyek ennek megfelelő kiosztásáról döntött.A szövetkezetben maradó tagok megbízást adtak az I. r. alperesi ügyvédnek, hogy a hivatkozott két közgyűlési határozatot a bíróság előtt támadja meg. Az I. r. alperes a megyei bíróságon a közgyűlési határozatok hatályon kívül helyezése iránt pert indított. Időközben a megyei bíróság mint cégbíróság az 1993. július 8-án hozott végzésével a két közgyűlési határozatot megsemmisítette. Az I. r. alperes képviseletével megindult perben 1993. szeptember 30-ára kitűzött tárgyaláson a felperesek képviseletében megjelenő I. r. alperes úgy nyilatkozott, hogy az ügy tárgyalását nem kívánja és becsatolta a cégbíróság végzését. A megyei bíróság az eljárás szünetelését állapította meg.
A Legfelsőbb Bíróság a cégbíróság közgyűlési határozatokat megsemmisítő végzését hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. Az I. r. alperes a per folytatását kérte, ezt a kérelmet azonban a bíróság a per szünetelés folytán történt megszűnése alapján elutasította. A per felperesei a L. Mgtsz jogutódjára a jelen per felperesére engedményezték kártérítési igényüket.
A felperesnek a 32 119 490 forint kártérítés megfizetésére irányuló keresetét a jelen perben eljáró elsőfokú bíróság az I. r. alperessel szemben részben alaposnak találta és 20 257 000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ezt meghaladó, valamint a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. Megállapította, hogy az I. r. alperest kártérítési felelősség terheli, mert az előzményi perben szerződésszegő módon elmulasztotta az érdemi döntés meghozatala érdekében szükséges intézkedéseket és ez a mulasztása utóbb már nem volt orvosolható. A közgyűlési határozatok megsemmisítésére irányuló kereset eredményre vezetett volna, miután a közgyűlési határozatok jogsértőek voltak. A szakértői vélemény alapján a kívülálló üzletrészek felosztásával kapcsolatban 5 000 000 forint általános kártérítést, a meg nem kapott kárpótlási jegyekkel kapcsolatban elmaradt bevétel címén 10 257 000 forint, a kárpótlási jegyekből elmaradt bevétel hozama címén 5 000 000 forint általános kártérítést állapított meg a felperes javára az I. r. alperes szerződésszegésével okozati összefüggésben keletkezett károk megtérítése címén.
Az I. r. alperes fellebbezése folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, egyebekben helybenhagyta.
A felperes perlési jogosultságát állapította meg az engedményezési szerződés alapján hangsúlyozva, hogy az engedményezők és az engedményes, valamint a kívülálló üzletrész-tulajdonosok egymás közötti elszámolása nem tárgya a jelen pernek. Az I. r. alperes vétkes magatartása körében rögzítette, hogy az előzményi perben a per szünetelésének megállapítását tartalmazó 19. sorszámú jegyzőkönyvet átvette. Annak tartalmát nem kifogásolta. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját arra vonatkozóan, hogy a közgyűlési határozatok jogszabálysértőek voltak, és keresettel történt megtámadásuk eredményre vezetett volna. A bírói gyakorlat ugyanis érvényre jutatta azt az elvet, hogy a kiváló tagok csak a vagyonmegosztó közgyűlés időpontjában ténylegesen őket megillető üzletrész értéket igényelhették. A kiváló tagok a vagyonmegosztás lezárását követő termőföld árverések során a szövetkezet birtokába került kárpótlási jegyek arányos részére sem tarthattak igényt, ezért az e vonatkozásban hozott közgyűlési határozat is jogszabályba ütközött. Az aggálytalan szakértői vélemény alapján a Legfelsőbb Bíróság a marasztalás összegére vonatkozó fellebbezési indokokat sem találta alaposnak.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében.
A felperes perlési jogosultságával kapcsolatban észrevételezte, hogy az engedményezésről őt, a kötelezettet nem értesítették. A felperesi szövetkezeti tagoknak nem is volt olyan követelésük, amelyet a felperesre átruházhattak volna. Az ssz=68>Szvt. 13. §-a alapján keresetindítási jogosultsága csak a tagoknak volt. A felperes közvetlen érdekeltsége hiányában a Pp. 3. § (1) bekezdése alapján sem rendelkezett keresetindítási joggal.
Utalt arra, hogy az előzményi perben a tárgyalás felfüggesztését kérte. Amennyiben a bíróság a kérelemhez kötöttség elvéhez tartja magát, az előzményi perindítás eredményre vezetett volna. Az I. r. alperes álláspontja szerint a közgyűlési határozatok jogszabálysértését illetően az eljárt bíróság tévesen értelmezte az 1992. évi II. törvény 33. § (3) bekezdését, a fel nem osztható vagyon megosztásáról a közgyűlés jogszerű döntést hozott.
Vitatta a szakértő által megállapított üzletrész ellenértékét, és sérelmezte, hogy a kárpótlási jegyek forgalmi értékének tisztázása iránti bizonyítási indítványát a bíróság elvetette.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő, a II. r. alperes és a beavatkozó a felülvizsgálati kérelemre nem nyilatkozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet az I. r. alperesnek azzal a jogi álláspontjával, hogy az engedményező szövetkezeti tagoknak engedményezhető követelésük nem volt. A vagyonmegosztásról rendelkező közgyűlési határozatok megtámadására - jogvesztő határidőn belül - az 1992. évi I. törvény (továbbiakban: Szvt.) 13. § (1) bekezdése, valamint az 1992. évi II. törvény (továbbiakban: Ámt.) 11. § (4) bekezdése alapján perlési jogosultsággal kizárólag a szövetkezeti tagok rendelkeztek. Az első- és másodfokú bíróság helyesen jutott arra a jogkövetkeztetésre, hogy a per tárgya annak eldöntése volt, hogy milyen arányban részesedik a jogelőd szövetkezet vagyonából a maradó szövetkezeti tagok részvételével fennmaradó szövetkezet. Nem kétséges, hogy a tulajdonosi jogaikat a szövetkezeti üzletrészeik arányában gyakorló szövetkezeti tagok, valamint az üzletrésztőkének megfelelő vagyonnal gazdálkodó szövetkezet között szoros érdekazonosság állt fenn [Szvt. 55. § (1) bekezdés, 61. § (1) bekezdés]. Miután adott esetben a kiválni szándékozók többségi szavazatával meghozott közgyűlési határozattal szemben a jogvédelmet a törvény kizárólag a kisebbségben maradt, sérelmet szenvedett szövetkezeti tagoknak biztosította, az I. r. alperes képviseletével megindított előzményi pernek a vagyont megtartó eredményei közvetlenül nyilvánvalóan a per felpereseinél jelentkeztek volna. A kiváló tagok által kivinni szándékozott vagyon a keresetnek helyt adó döntés esetén azonban közvetve a szövetkezet vagyoni alapjait, gazdálkodásának működőképességét erősítette volna. Ebből következően helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a törvény alapján közvetlenül a szövetkezeti tagok összességét megillető vagyonértékkel kapcsolatos követelés érvényesítésének az I. r. alperes által szerződésszegő módon történt elmulasztása olyan kárigényt keletkeztetett, amely a Ptk. 328. § (1) bekezdése értelmében engedményezhető volt. A másodfokú bíróság helytállóan hangsúlyozta, hogy a felperes nem az Szvt., illetve az Ámt. szerint a szövetkezeti tag által érvényesíthető követelést, hanem az engedményezők és az I. r. alperes közötti önálló megbízási jogviszony megszegéséből eredő kárigényt érvényesítette a Ptk. 318. § (1) bekezdése, 350. § (1) bekezdése alapján. Az engedményezés tárgya tehát nem az engedményezők személyéhez kötött igénynyel, hanem az ilyen igény érvényesítésének elmulasztásával okozott kárköveteléssel egyezett meg.
Az engedményezés jogszerűségét nem befolyásolja az a körülmény, hogy a kötelezett értesítése az engedményezésről elmaradt. A Ptk. 328. § (4) bekezdése értelmében az értesítés elmaradásának csak a kötelezett teljesítése szempontjából van jelentősége.
Mivel a felperes Ptk. 329. § (1) bekezdésének megfelelően érvényes engedményezési szerződés alapján, az engedményezők kártérítési igényének jogutódjaként indította meg a pert, aktív perbeli legitimációja szempontjából az I. r. alperes által hivatkozott Pp. 3. § (1) bekezdése rendelkezésének nem volt jelentősége.
Az első- és másodfokú bíróság által helyesen kifejtett okokból a Ptk. 318. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint az I. r. alperes kárfelelőssége tisztázása érdekében vizsgálni kellett, hogy tanúsított-e olyan szerződésszegő magatartást, amely a felperesi jogelődök kárát eredményezte.
Az I. r. alperes alaptalanul hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a közgyűlési határozat megtámadása iránt indított perben a per felfüggesztését indítványozta, és a bíróság ettől eltérően a per szünetelését állapította meg. Az engedményezők kárát ugyanis nem ez a bírói döntés, hanem az I. r. alperesnek az a magatartása okozta, hogy a per folytatására irányuló, szükségképpen megteendő indítványokat nem terjesztette elő azt követően sem, hogy a szünetelést megállapító végzést tartalmazó jegyzőkönyvet kézhez vette. E mulasztássorozatának az eredménye volt, hogy a jogvesztés terhével megindított perben a szövetkezeti vagyon megosztásáról rendelkező közgyűlési határozat megsemmisítése tárgyában érdemi döntés nem született.
Az engedményezési szerződés érvényességét taglaló fenti indokokból kitűnik, hogy a közgyűlésen hozott többségi határozat hatályban maradása az engedményezők és a csoportosan kiváló tagok viszonylatában az engedményezők terhére vagyoni értékcsökkenést [Ptk. 355. § (4) bekezdés] eredményezett.
Az I. r. alperes a károkozás körében tévesen értelmezte az Ámt. 33. § (3) bekezdésének a rendelkezését. Eszerint a szövetkezet vagyonából a kiváló tagokra jutó arányos részt (jogokat és kötelezettségeket) ki kellett adni, amiről a közgyűlés határoz. Ha a kiváló tagok új szövetkezetet alakítanak vagy más szövetkezetbe együttesen belépnek, a fel nem osztható vagyonból a rájuk eső részt e szövetkezetnek kell átadni. A vagyonrész kiadása - ha a közgyűlés másként nem dönt - a gazdasági év végén történik.
Az Ámt. 3. § (1) bekezdése szerint az Szvt. hatálybalépésekor működő szövetkezetnek az 1991. december 31-i mérleg szerint a részjegytőkével és a termőfölddel csökkentett vagyonát e törvény rendelkezései és a közgyűlés határozatai szerint fel kellett osztani (vagyonnevesítés).
A 6. § (1) bekezdése, 8. § (1) bekezdés b) és c) pontja alapján a vagyonnevesítés kiterjedt a kívülállókra is, akiknek a közgyűlés a vagyonnevesítés keretében szövetkezeti üzletrészt juttathatott. Ebből következően a felülvizsgálati kérelem indokaival ellentétben a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrésze fogalmilag a szövetkezet felosztott vagyonának a részét képezte, tehát nem vonatkozott rá az Ámt. 33. § (3) bekezdésének a fel nem osztható vagyon kiadására vonatkozó rendelkezése.
Az Ámt. már hivatkozott 3. §-ának megfelelően az első és másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a szövetkezet vagyonához tartozó termőföldérték, illetőleg a közgyűlési határozat meghozatalát követően annak helyébe lépő vagyoni értékű jogok nem tartoztak a szövetkezet felosztható vagyonához. Ebből következően az Ámt., valamint az 1991. évi XXV. törvény (továbbiakban: Kpt.) 17. §-a nem is biztosított a vagyonmegosztásról rendelkező közgyűlésnek hatáskört arra, hogy kiváló tagjainak, illetve az általuk alapított új szövetkezetnek vagyonmegosztás címén az ezt követően a termőföldekkel kapcsolatban keletkező vagyoni értékeket juttasson.
A fentiekből az is következik, hogy a jogerős ítélet helytálló jogi álláspontot foglalt el a vagyonmegosztó közgyűlés határozatainak jogellenességével kapcsolatban.
Az I. r. alperes alaptalanul sérelmezte marasztalásának az összegét is. A jogerős ítélet nem a közgyűlési határozattal érintett üzletrészérték megtérítésére kötelezte az I. r. alperest, hanem az általa megtestesített vagyontömeg elmaradt hozamának, a felmerült többletkamat költségnek, mint kártérítésnek a megfizetésére kötelezte. Miután a bizonytalansági tényezőket is ismertető szakértői vélemény alapján sem volt a kár mértéke pontosan kiszámítható, a bíróság a Ptk. 359. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásával kötelezte az I. r. alperest 5 000 000 forint általános kártérítés megfizetésére. Az üzletrészérték számításával kapcsolatos felülvizsgálati indokok tehát nem álltak összhangban a jogerős ítélet rendelkezésével.
Kellő alap nélkül vitatta az I. r. alperes a ki nem adott kárpótlási jegyek forgalmi értékével kapcsolatos bizonyítás értékelését és az erre alapított érdemi döntést is. A kárpótlási jegyek korabeli forgalmi (piaci) értékének megállapítása nem feltétlenül igényel olyan különleges szakértelmet, melynek tisztázása csak igazságügyi szakértő kirendelése útján lehetséges [Pp. 177. § (1) bekezdés]. A perben eljárt bíróság a köztudomás [Pp. 163. § (3) bekezdés], továbbá a felperes által csatolt, az értékesítésekről szóló okiratok alapján a névérték 50%-ában határozta meg a ki nem adott kárpótlási jegyek forgalmi értékét. Tekintettel arra, hogy a bíróság ennek megállapítása során a bizonyítás és a bizonyítékok mérlegelésének a szabályait [Pp. 6. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] jogszabálysértés nélkül alkalmazta, az ennek eredményét támadó felülvizsgálati kérelem nem vezethetett eredményre.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a bíróság a felperesnek járó kárpótlási jegyek értékébe névértéken számította be a felperes által ténylegesen megkapott, illetve a kiváló tagok által alapított szövetkezetnek önként átadott kárpótlási jegyek értékét, amit az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében nem kifogásolt. A korabeli árfolyam egyoldalú figyelembevétele nyilvánvalóan az I. r. alperes szempontjából kedvezőbb kárszámítást eredményezett.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet jogszabálysértését a felülvizsgálati kérelem keretei között nem állapította meg. Ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. X. 20.273/2002. sz.)