adozona.hu
EH 2002.766
EH 2002.766
Az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalattól (állami gazdaságtól) elvont vagyon erejéig az elvonás arányában fennálló felelősség megállapítása, számítási módja, stb. körében irányadó szempontok [Ptk. 273. § (1) és (2) bek., 274. § (1) bek., 301. §, 329. § (1) bek., 1992. évi LIV. tv. 53. § (1) és (2) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 4. § (3) bek. a), b), c) és d) pont (4) bek., 62. § (1) bek., 1995. évi CXXI. tv. 108. § (4) bek., 2000. évi LXXXVIII. tv
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az iratokból megállapítható tényállás szerint az alperes jogelődje az Állami Vagyonügynökség (a továbbiakban: az alperes) 1993. február 4-én ellenérték nélkül elvonta az N. Á. G. kezelésében lévő 2724 hektár 1183 m2 földterületet. Az Állami Gazdaság vagyonának az elvonást megelőző értéke 713 343 000 Ft-ot az elvont vagyon értéke 348 500 000 Ft-ot tett ki, ehhez képest az elvont vagyon az eredeti vagyonérték 48,85%-a volt. Az elvonás időpontjában az Állami Gazdasággal szemben fennálló hitelező...
EH 2002.766 Az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalattól (állami gazdaságtól) elvont vagyon erejéig az elvonás arányában fennálló felelősség megállapítása, számítási módja, stb. körében irányadó szempontok [Ptk. 273. § (1) és (2) bek., 274. § (1) bek., 301. §, 329. § (1) bek., 1992. évi LIV. tv. 53. § (1) és (2) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 4. § (3) bek. a), b), c) és d) pont (4) bek., 62. § (1) bek., 1995. évi CXXI. tv. 108. § (4) bek., 2000. évi LXXXVIII. tv., 2001. évi LXXXVII. tv. 3. §, 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §, Pp. 196. § (1) bek. d) pont].
Az iratokból megállapítható tényállás szerint az alperes jogelődje az Állami Vagyonügynökség (a továbbiakban: az alperes) 1993. február 4-én ellenérték nélkül elvonta az N. Á. G. kezelésében lévő 2724 hektár 1183 m2 földterületet. Az Állami Gazdaság vagyonának az elvonást megelőző értéke 713 343 000 Ft-ot az elvont vagyon értéke 348 500 000 Ft-ot tett ki, ehhez képest az elvont vagyon az eredeti vagyonérték 48,85%-a volt. Az elvonás időpontjában az Állami Gazdasággal szemben fennálló hitelezői követetések teljes összege 117 582 000 Ft-ot tett ki, ebből a felperes követelése 58 329 131 Ft volt. Az Állami Gazdaság ellen felszámolási eljárás indult, amelynek kezdő időpontja 1994. február 10-e volt (1/F/16.). A B.-i I. Rt. az Állami Gazdaság felszámolójánál 18 358 356 Ft tőke és 20 099 863 Ft kamat; az A. Rt. 20 352 525 Ft tőke és annak járulékai; az Sz. G. Rt. Pedig 22 137 922 Ft tőkekövetelés iránt jelentett be hitelezői igényt (1/F/17-18.). A felszámoló a fenti hitelezői igényeket visszaigazolta. Az I. Rt. 1996. május 15-én értesítette a felszámolót, hogy az Állami Gazdasággal szemben fennálló 18 358 356 Ft követetését és annak járulékait; az Sz. G. Rt. 1995. április 15-én értesítette a felszámolót arról, hogy az Állami Gazdasággal szemben fennálló 22 137 922 Ft követetését; az A. Rt. pedig 1996. április 22-én értesítette arról, hogy az Állami Gazdasággal szemben fennálló 20 352 525 Ft összegű követetését és járulékait a felperesre engedményezte (F/10-11-12.).Az Állami Gazdasággal szemben az elvonás időpontjában 117 582 000 Ft összegű hitelezői követetés állt fenn, ebből a felszámoló értesítése szerint 1999. április 30-áig 88 881 000 Ft nem térült meg. A felperes meg nem térült követetése 55 619 000 Ft volt (15/F/1.).
Az Állami Vagyonügynökség 1993. február 4-én elvonta az Sz. Á. G. kezelésében lévő 4161 hektár, 4733 m2 földterületet. Az Állami Gazdaság vagyona az elvonást megelőzően 990 987 000 Ft-ot tett ki, ebből az elvont vagyon értéke 483 100 000 Ft, ami az eredeti vagyonérték 48,75%-a. Az Állami Gazdasággal szemben az elvonás időpontjában fennálló összes hitelezői követetés 406 291 000 Ft volt, (15/F/2.) ebből a felperes követelése 199 012 354 Ft (12/F/46.).
Az Sz.-i Á. G. elleni is felszámolási eljárás indult, annak közzétételére 1994. március 24-én került sor. A felszámolási zárómérleg 1997. április 15-én készült el, a gazdaságot a cégjegyzékből a cégbíróság felszámolás folytán 1997. június 2-án törölte (1/F/28.).
A felperes jogelődje az M. H. Rt. a felszámolási eljárásban az 1995. augusztus 31-ei állapotok szerinti 368 582 694 Ft hitelezői igényt tartott fenn. A felszámolási eljárás befe-jezéséig a 406 291 000 Ft hitelezői igényből összesen 252 804 000 Ft térült meg, a ki nem egyenlített hitelezői követetés 153 487 000 Ft volt, ebből a felperes követetése 151 820 000 Ft-ot tett ki (15/F/2.).
Az M. H. Rt. 1995. augusztus 18-án kelt nyilatkozata szerint a követelését az R. Kft.-re, az R. Kft. a D. Kft.-re, a D. Kft. az M. C. Kft.-re, az M. C. Kft. pedig az 1997. május 10-én kelt nyilatkozata szerint a felperesre engedményezte (F/25.).
A felperes a többször módosított keresetében összesen 255 503 107 Ft-nak, ennek 1993. február 4-étől járó kamatainak és a költségeknek a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Kifejtette, hogy az alperes az N. Á. G. vagyonának 48,85%-át vonta el, ezért az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése értelmében az elvonás időpontjában fennálló 117 582 000 Ft hitelezői követetés 48,85%-át kitevő 57 438 807 Ft összeghatárig kezesi felelősséggel tartozik a hitelezőkkel szemben. A hitelezők együttesen jogosultak, ezért annak ellenére, hogy más hitelezők igénye sem nyert teljes egészében kielégítést a felszámolási eljárás során, igényt tarthat az alperes kezesi kötelezettségének maximumát kitevő teljes 57,438 807 Ft kifizetésére. Az alperes az Sz. Á. G. vagyonának 48,75%-át vonta el, ezért az elvonáskori összes követelés - 406 291 000 Ft - 48,75%-át kitevő 198 064 300 Ft és kamatai megfizetésére is köteles az alperes. A két Állami Gazdaságtól történt vagyonelvonás következtében fennálló fizetési kötelezettség együttes összege adja a keresetbe vett 255 503 107 Ft-ot.
Arra az esetre, ha a bíróság úgy ítélné meg, hogy az 57 438 807 Ft-nak, valamint a 198 064 300 Ft-nak csupán arányos részére jogosult, mert a hitelezők nem tekinthetők együttes jogosultaknak, úgy a különbözetet a törvény 53. §-ának (2) bekezdése értelmében kártérítés címén kérte megítélni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy az elvont vagyon könyv szerint értéke az irányadó a kezesi felelőssége mértékének megállapításánál. Tekintve, hogy az elvont földterületek az egyes gazdaságok könyv szerinti nyilvántartásaiban "0" forint értéken vannak nyilvántartva, így fizetési kötelezettség ténylegesen nem terheli. Hivatkozott továbbá arra, hogy a földterületek egy része kárpótlásra kijelölt terület, - más része erdő volt, ezért ezek az ingatlanok a Cstv. 4. §-a szerint nem tartoznak a felszámolás alá került állami gazdaságok vagyonába, nem szolgálhatnak az adósok kielégítésének alapjául. Az erdők és a kárpótlásra kijelölt földterületek értékét ezért az elvont vagyon értékéből akkor is ki kell hagyni, ha nem fogadja el a bíróság, hogy ezek a földterületek 0 forint értéket képviseltek. A fizetési kötelezettsége az egyenes adós kamatkötelezettségeivel együtt sem haladhatja meg a törvényben írt mértéket; és mert az egyes hitelezők nem tekinthetők együttes jogosultaknak, a követelések arányosítását is el kell végezni.
A késedelmi kamat fizetési kötelezettsége szempontjából előadta, hogy annak kezdő időpontja a felszólítással áll be, csak ettől az időponttól kezdődően köteles késedelmi kamatot fizetni; annak mértéke az adós fizetési kötelezettségének beálltáig az adós által fizetett összeg, azt követően pedig évi 20%.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 255 503 107 Ft-ot, ennek 1993. február 2-ától a kifizetés napjáig járó évi 20 késedelmi kamatát és összességében 13 723 488 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint kezesként felel a hitelezőkkel szemben az elvonáskor fennállt és meg nem térült követeléseik arányos részéért. Megítélése szerint azonban az csak a felszámolási eljárás befejezésével lehetett pontosan megállapítani, hogy az elvont vagyon értéke hogyan aránylik az elvonást megelőző vagyon teljes értékéhez. Nem fogadta el az alperes védekezését, miszerint az elvont vagyon értékét a könyv szerinti nyilvántartás adatai alapján kell megállapítani, ehelyett azt az általa kirendelt szakértő szakvéleményében írt összegben fogadta el. Álláspontja szerint az alperest az elvonás időpontjától kezdődően terhelte késedelmi kamatfizetési kötelezettség, annak mértékét nem indokolta. Nem tulajdonított jogi jelentőséget annak a körülménynek, hogy a perbeli földvagyon egy része kárpótlásra kijelölt terület volt, úgy ítélte meg, hogy ez egyrészt nincs bizonyítva, másrészt az alperest a fizetési kötelezettség alól ez nem mentesíti. Elfogadta a felperes előadását, miszerint a felperes igénye kielégítésekor nem kell figyelemmel lenni a többi hitelezőre, a saját hitelezői követelését nem köteles a többiekével arányosítani.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett. A felperes fellebbezésében a késedelmi kamat mértékét sérelmezte. Az 57 438 807 Ft után a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamatnak, a 198 064 300 Ft után pedig 28% súlyozott átlag banki ügyleti kamat 6%-kal növelt összegének, összesen 34%-nak a megítélését kérte.
Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását; másodsorban annak megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes perköltségekben való marasztalását kérte. Előadta, hogy az alperes az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése szerint az elvonáskor fennállt és a máshonnan meg nem térült követetésekért tartozik kezesi felelősséggel. Az elsőfokú bíróság azonban nem vizsgálta, hogy az állami gazdaságokkal szemben milyen fajtájú követetések és milyen összegben álltak fenn az elvonás időpontjában; a felszámolási eljárás befejezéséig milyen összegben, és mely követetésekre történt teljesítés az egyenes adós részéről, továbbá, hogy valamennyi a felszámolás során visszaigazolt követelés fenn állt-e a vagyon elvonásának időpontjában.
Fenntartotta az elsőfokú eljárásban már előadott védekezését, miszerint az elvont vagyon értékének megállapításánál és az arányosításnál a könyv szerinti érték az irányadó.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy a felszámolás során ki nem egyenlített követetéseknek a felperes milyen arányban tulajdonosa, holott az egyes hitelezők között nincs jogosulti egyetemlegesség, ezért a felperes egyéb feltételek fennállása esetében is csak a saját hitelezői követelése ki nem egyenlített részére arányosan jutó térítésre tarthat igényt.
Fenntartotta, hogy a Cstv. 4. §-ának (2) bekezdése szerint nem a teljes terület volt értékesíthető, csak a kárpótlási és egyéb földalapokkal, valamint az erdőkkel csökkentett része, ezért e területek értékét az elvont vagyon értékének megállapításánál mindenképpen figyelmen kívül kell hagyni. Az elsőfokú bíróság azonban a kárpótlásra kijelölt földek értékével az elvont vagyon értékét nem csökkenthette, az elvont erdők nagyságát pedig nem is vizsgálta.
A késedelmi kamat tekintetében előadta, hogy az alperes csak az egyenes adós megszűnésével esett késedelembe, ezért késedelmi kamat fizetésére ettől az időponttól kötelezhető. Végül sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az egyes kamatok szerződésenkénti mértékét, és nem vette figyelembe, hogy 2000. szeptember 1-jétől 12% és nem 20% késedelmi kamat illeti meg a felperest.
A felperes fellebbezése alapos, az alperes fellebbezése a következők szerint részben alaptalan.
Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítésétől, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes az államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalattól (valamint a vele egy tekintet alá eső állami gazdaságoktól) a rábízott eszközöket elvonhatta. A vagyonelvonás folytán azonban az alperesnek a törvény 53. §-a (1) és (2) bekezdése alapján kettős kötelezettsége keletkezett, nevezetesen az (1) bekezdés értelmében az alperes kezesként köteles helytállni az elvonás időpontjában fennálló tartozásokért, az elvont vagyon erejéig és az elvonás arányában, míg a (2) bekezdés szerint az elvonás folytán a hitelezőket ért kárért is felelősséggel tartozik. A perben bizonyítást nyert, hogy az adós állami gazdaságoknak a felperes jogelődeivel szemben szerződésen alapuló tartozásai álltak fenn, amelyeket az adósok ellen indult felszámolási eljárásban hitelezői igényként bejelentettek, és, hogy ezeket a követeléseket az állami gazdaságok felszámolói visszaigazolták. A felszámolók az elsőfokú eljárásban 15/F/1. és 15/F/2. sz. alatt csatolt a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratokkal igazolták az állami gazdaságokkal szemben a vagyonelvonás időpontjában fennálló teljes hitelezői követetést; hogy ebből 1999. április 30-áig, illetőleg az Sz. Á. G. felszámolási zárómérlegének elkészítéséig - 1997. április 15-éig - milyen összegek kerültek kifizetésre, mennyi volt a felszámolási eljárásban meg nem térült hitelezői követetés, és ebből mennyit tett ki a felperes meg nem térült követetése. A felek e tárgyban maguk is egyeztetéseket folytattak és erről 1999. április 13-án jegyzőkönyvet vettek fel (15/F/3.). Tekintve, hogy az adósok ellen indult felszámolási eljárásokban ki nem elégített hitelezői követelések maradtak fenn, a felperes mint engedményes - figyelemmel a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra - követelheti, hogy az alperes a törvényben meghatározott sortartásos kezesi felelőssége folytán a törvényben meghatározott mértékben álljon helyt az adósoknak a vele szembeni tartozásaiért.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogi álláspontját avonatkozásban, hogy a hitelezők az alperessel szembeni igény tekintetében együttes jogosultak. Az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdéséből kétséget kizáróan az állapítható meg, hogy az alperes maximum az elvont vagyon értékével tartozik kezesként helytállni, az egyes hitelezők ezen belül olyan mértékben kérhetnek kielégítést, ahogy a saját meg nem térült hitelezői követelésük aránylik a meg nem térült összes hitelezői követeléshez. A Ptk. 334. §-ában írt feltételek hiányában a hitelezők között nincsen együttes jogosultság. A bíróságnak ezért azt is vizsgálnia kellett, hogy a felszámolási eljárásban meg nem térült követeléseken belül mennyi volt a felperes, illetőleg más hitelezők követelésének összege és aránya. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy együttes jogosultság hiányában kártérítés jogcímén tarthat igényt a kezesi helytállás folytán meg nem térült követelésre. A Vagyonügynökség, illetve az ÁPV Rt. helytállási kötelezettségét a törvény 53. §-ának (1) és (2) bekezdése eltérő jogi alapon és eltérő jogkövetkezményekkel szabályozza. Az (1) bekezdés szerinti felelősség az elvonás időpontjában fennálló tartozásokért áll fenn. A helytállási kötelezettség alapja a tartozások fedezetének elvonása, ezért a felelősség az elvonás arányában és az elvont vagyon erejéig áll fenn, de csak akkor, ha a követelés a vállalat vagyonából nem hajtható be. Ez a felelősség tehát sortartásos kezesi felelősség. Abból a körülményből, hogy a követelés behajthatatlannak bizonyul és emiatt a felperes jogelődje "kárt szenvedett" a követetés nem változik át a (2) bekezdésben írt kártérítési igénnyé. Hiszen az egyszerű kezesi felelősség alapján éppen a követelés behajthatatlansága esetén érvényesíthető igény az ÁPV Rt.-vel szemben. Az elvonás időpontjában a felperes jogelődeinek nem kára, hanem követetése volt az adósokkal szemben. A (2) bekezdésben írt kártérítési felelősség arra az esetre vonatkozik, ha a hitelező közvetlenül a vagyonelvonás folytán, annak következtében szenved kárt, azaz csak a vagyonelvonással okozati összefüggésben. Minthogy a perbeli esetben a jogelődöknek kára nem volt csak olyan követetése, amely utóbb behajthatatlanná vált, a felperesnek a törvény 53. §-ának (2) bekezdésére alapított kártérítési igénye jogszerűtlen.
Alaptalan az alperes érvelése, miszerint az elvonás arányának megállapításakor az elvonás előtti összes vagyon, valamint az elvont vagyon könyv szerint ún. eszközértékéből kell kiindulni. A Legfelsőbb Bíróság e vonatkozásban elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. A hivatkozott törvény 53. §-ának (1) bekezdése ugyanis csak arról rendelkezik, hogy miként kell az elvonás kapcsán az adós könyv szerinti nyilvántartásainak adatait módosítani. Nem rendelkezik azonban arról, hogy az elvonás arányát milyen értékből kiindulva kell megállapítani. A törvényben írt kezesi kötelem alapja, hogy az adós egyes vagyontárgyainak elvonása az adóssal szembeni követelések fedezetének elvonását jelenti. A tartozások fedezetét viszont az egyes vagyontárgyak forgalmi értéke adja, egy esetleges végrehajtás során a forgalomban elérhető vételár szolgál a tartozás fedezetéül, függetlenül attól, hogy mennyi volt az értékesített vagyontárgy könyv szerinti értéke.
Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy az elvont vagyon értékének megállapításánál nem lehet figyelembe venni az erdőket, valamint a kárpótlásra kijelölt területeket. Az alperes álláspontjának elfogadása azt jelentené, hogy amennyiben az alperes a fenti csoportba tartozó vagyontárgyakat vonna el gazdálkodó szervezetektől, úgy egyáltalán nem állna fenn a hitelezőkkel szembeni kezesi felelőssége. A törvény 53. §-ának (1) bekezdése az elvont vagyontárgyak között semmiféle megkülönböztetést nem tesz, ezért e jogszabályhely alapján sem az erdők, sem a kárpótlásra kijelölt földterületek értékével nem lehet csökkenteni az elvont vagyon értékét. Az 1991. évi IL. törvény (módosított Cstv.) 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 4. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint nem tartozik a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vagyonába az a vagyon, amelyet az adós állami vagyonkezelő szervezettel kötött szerződés alapján kezel; a b) pont szerint többek között az állami tulajdonban álló erdő. A módosított Cstv. 62. §-ának (1) bekezdése értelmében az adós vagyonából ki nem elégített hitelezői követelések teljesítéséért az állam nem felel; felelősséggel tartozik azonban többek között a gazdálkodó szervezet olyan vagyontárgyai értékének erejéig, amelyek a 4. § (3) bekezdésének b) és d) pontja, továbbá (4) bekezdése szerint nem képezik a gazdálkodó szervezet felszámolásba vonható vagyonát, vagy jogszabály rendelkezése folytán forgalomképtelenek. A fenti két törvényhely összevetéséből az állapítható meg, hogy a hitelezők azzal az állami intézkedéssel, hogy az erdőket a felszámolás alá került gazdálkodó szervezetek vagyonából a törvény kiveszi, a hitelezők nem károsodhatnak, az állam az ilyen erdők értékével a hitelezőkkel szemben köteles helytállni. Az állami vagyon kezelője viszont az alperes, ezért jogsértés nélkül mellőzte az elsőfokú bíróság annak vizsgálatát, hogy az alperes által elvont földterületekből milyen részt tettek ki az erdőterületek.
Nem volt annak sem jogi jelentősége, hogy az állami gazdaságok nem tulajdonosai, hanem csupán kezelői voltak az elvont - egyébként az állam tulajdonában álló - földterületeknek. A földről szóló 1987. évi I. törvény 13. §-a értelmében a kezelőt - ha jogszabály másként nem rendelkezett - megillették a tulajdonos jogai és terhelték a tulajdonos kötelezettségei. Ezért annak a körülménynek, hogy az Állami Gazdaságoktól nem tulajdon, hanem kezelői jogot vontak el, az ügy mikénti elbírálása szempontjából nem volt jogi jelentősége.
A Cstv. 4. §-a (3) bekezdésének c) pontjában írt rendelkezés, azért nem alkalmazható, mert ez a rendelkezés kizárólag a szövetkezetnek a tulajdonában lévő és kárpótlás céljára elkülönített termőföldre vonatkozik, míg az állami gazdaságokra az állami vállalatokról szóló 1997. évi VI. törvény rendelkezései az irányadóak. Mindezek alapján tehát megállapító, hogy a perbeli esetben az alperes a mindkét állami gazdaságtól elvont teljes vagyon forgalmi értékének erejéig köteles sortartásos kezesként helytállni.
A fentiek előrebocsátása után az elszámolás a következők szerint alakul:
I. N. Á. G.
Az Állami Gazdaság elvonás előtti vagyonának értéke 713 343 000 Ft, ez a felek között nem volt vitás.
Az elvont vagyon értéke
348 500 000 Ft, az eredeti és elvont vagyon aránya 48,85%.
Az alperes tehát az N. Á. G. elvonás időpontjában fennálló vagyonának 48,85%-át vonta el, így a hitelezőkkel szemben az elvonás időpontjában fennálló összes követelés 48,85%-áig terheli kezesi kötelezettség.
Az Állami Gazdasággal szemben az elvonás időpontjában fennálló összes követetés 117 582 000 Ft, ennek 48,85%-a 57 438 000 Ft. Az alperes helytállási kötelezettségének maximuma a fentiek szerint 57 438 800 Ft.
A felszámoló 1999. április 30-ai közlése szerint a felszámolási eljárásban az adóssal szemben fennálló követetésekből 88 881 000 Ft nem került kiegyenlítésre. Ebből a felperes ki nem egyenlített követelése 55 619 000 Ft-ot tett ki, a ki nem elégített hitelezői követelések 62,57%-át. Az alperes maximális helytállási kötelezettsége 57 438 800 Ft, a felperes az N. Á. G. hitelezőjeként ennek 62,57%-ára mindösszesen 35 939 457 Ft-ra tarthat igényt.
II. Sz. Á. G.
Az Sz. Á. G. elvonáskori vagyonának értéke 990 987 000 Ft, az elvont vagyon értéke 483 100 000 Ft, az elvonás aránya 48,75%. Ehhez képest az alperes az elvonás időpontjában fennálló hitelezői követetések 48,75%-áért tartozik kezesként helytállni.
Az elvonás időpontjában fennálló összes hitelezői követetés 406 291 000 Ft, ennek 48,75%-a 198 066 860 Ft. Az alperes kezesi felelőssége tehát maximum 198 066 860 Ft erejéig áll fenn.
A felszámolási eljárásban meg nem térült hitelezői követelések összesen 153 487 000 Ft-ot tettek ki, ami kisebb mint amennyiért az alperes kezesi felelőssége fennáll. Az alperes ezért a teljes 153 487 000 Ft-os összegért helytállni tartozik. A 153 487 000 Ft-on belül azonban a felperes követetése 151 820 000 Ft, a teljes követetés 98,9%-a, ezért 151 645 156 Ft-ra tarthat jogszerűen igényt.
A két adós állami gazdaságtól elvont vagyon után a felperesnek járó térítés összege ezért 187 584 613 Ft.
Alapos tehát az alperes fellebbezése a fenti összeget meghaladó marasztalása tekintetében.
Helytálló a felperes fellebbezése a kamatfizetési kötelezettség mértéke tekintetében. Helytállóan hivatkozott arra, hogy a kezes felelőssége - annak járulékos jellegénél fogva - a Ptk. 273. §-ának (1) bekezdése szerint a főadós kötelezettségéhez igazodik, ugyanazzal tartozik a hitelező felé, amilyen követelése a hitelezőnek a főadóssal szemben fennáll. A kezesség járulékos jellege azt is jelenti, hogy a kezes ugyanabban az időpontban esik késedelembe a fizetéssel, amikor a főadós fizetési kötelezettsége beáll. A Ptk. 273. §-ának (2) bekezdése értelmében a kezes kötelezettsége kiterjed a kezesség elvállalás - törvényi kezesség esetén annak létrejötte azaz a vagyonelvonás - után esedékessé váló mellékszolgáltatásokra, így az utóbb lejáró késedelmi kamatokra is. A mellékszolgáltatásokért való helytállási kötelezettséget nem érinti a kezesség sortartásos jellege. A sortartásos kezesség a Ptk. 274. §ának (1) bekezdése szerint csupán azt jelenti, hogy a kezes mindaddig nem köteles teljesíteni, amíg a követelés a kötelezettől, vagy azoktól a kezesektől, akik őt megelőzően rá tekintet nélkül vállaltak kezességet, behajtható. A sortartásos kezesség esetében is irányadó az az általános szabály, hogy a kezes kötelezettsége az adós kötelezettségéhez igazodik. A perbeli esetben a főadós a fizetéssel a kezesség beálltakor már késedelemben volt, ezért az alperes mint kezes a kezessége beállta időpontjától kezdődően tartozik kamatot fizetni.
A kamat kezdő időpontjának megállapításánál azonban figyelembe kellett venni, hogy a főadósok ellen felszámolási eljárás indult, és az elszámolás az adósok felszámolójának közlése alapján történt. Az N. Á. G. által ki nem egyenlített tartozás 1999. április 30-án tette ki a 88 881 000 Ft-ot, ebben az összegben az addig felszámított kamatok is benne szerepeltek. A 35 939 457 Ft után ezért az alperes 1999. május 1-jétől köteles késedelmi kamatot fizetni. A késedelmi kamat mértéke - tekintve, hogy a perbeli jogviszony 2000. szeptember 1. napja előtt keletkezett - a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. Az 1995. évi CXXI. törvény 108. §-ának (4) bekezdésével újraszabályozta a Ptk. 301. §-át, ezt a rendelkezést azonban csak az 1996. január 1-je után keletkezett jogviszonyokból eredő követelésekre lehetett alkalmazni. A 2000. szeptember 1-jén hatályba lépett 2000. évi LXXXVIII. törvény mind az ügyleti, mind a késedelmi kamat mértékét az évi költségvetési törvényben meghatározott mértékkel azonosan állapította meg, az ezt módosító 2001. évi LXXXVII. törvény 3. §-a szerint ezt a kamatmértéket a késedelmi kamatnak a 2002. január 1-je után esedékessé váló részére is alkalmazni kell.
Az Sz. Á. G. felszámolás 1997. június 2-án a cégjegyzékből való törléssel befejeződött, a gazdaság felszámolási zárómérlege 1997. április 15-én készült el. A felszámoló 1999. április 30-án kelt 15/F/2. sz. alatt csatolt közlése a felszámolási zárómérleg elkészültekor irányadó adatokat rögzítette, ezért az alperes a 151 645 156 Ft után 1997. április 16-ától köteles a késedelmi kamatot megfizetni. Tekintve, hogy ez a tartozás bankhitelszerződésből ered, ennek késedelmi kamata a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 12. §-a szerint az ügyleti kamat 6%-kal növelt összege. Az ügyleti kamat súlyozott átlagaként megjelölt 28%-ot az alperes nem vitatta, ezért a Legfelsőbb Bíróság az általa fizetendő késedelmi kamat mértékét 28 + 6 összesen 34%-ban határozta meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező részben írtak szerint a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében részben megváltoztatta. (Legf. Bír. Gf. I. 30.603/2001. sz.)