adozona.hu
EH 2002.713
EH 2002.713
Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője a jövedéki terméknek forgalmazója, ezért felelőssége objektív [1993. évi LVIII. tv. 67. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú vámhivatal határozatával jövedéki törvénysértés elkövetése miatt a felperest jövedéki bírság megfizetésére kötelezte, valamint meghatározott időtartamra elrendelte a felperes üzemanyagtöltő állomásának lezárását. Az indokolás szerint utóellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a felperes 1996. július 23-tól 1997. július 30-ig terjedő időszakban, 29 esetben összesen 519 825 liter gázolajat vásárolt, melynek származását nem létező gazdasági társaság által, illetve nem jövedéki ala...
EH 2002.713 Az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője a jövedéki terméknek forgalmazója, ezért felelőssége objektív [1993. évi LVIII. tv. 67. § (1) bek.]
Az elsőfokú vámhivatal határozatával jövedéki törvénysértés elkövetése miatt a felperest jövedéki bírság megfizetésére kötelezte, valamint meghatározott időtartamra elrendelte a felperes üzemanyagtöltő állomásának lezárását. Az indokolás szerint utóellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a felperes 1996. július 23-tól 1997. július 30-ig terjedő időszakban, 29 esetben összesen 519 825 liter gázolajat vásárolt, melynek származását nem létező gazdasági társaság által, illetve nem jövedéki alany által készített számlákkal igazolta, így származását a jövedéki szabályozásról és az adóellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: JSZT) 6. §-ának 22. pontjában meghatározott számlával nem tudta igazolni. A számlákon eladóként feltüntetett E. Rt.-nél végzett ellenőrzés során kiderült, hogy az E. Rt. nem értékesített gázolajat a felperesnél. A felperes nem győződött meg arról, hogy az eladó létező gazdasági társaság-e, van-e nagykereskedelmi engedélye gázolaj értékesítésére. A számlákon feltüntetett adószám és jövedéki engedélyszám nem felel meg az E. Rt. tényleges számainak, ezt a felperes a Pénzügyi Közlönyben ellenőrizhette volna. A felperes így nem járt el kellő körültekintéssel. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd az elsőfokú határozat rendelkezésének helybenhagyásával a jövedéki bírság összegét 77 349 960 Ft-ra változtatta.A felperes keresetében a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy a vásárláskor kellő körültekintéssel járt el, illetve, hogy objektív felelőssége nem áll fenn. Hivatkozott arra is, hogy az új jövedéki törvény alapján kedvezőbb lett volna ránézve az ügy elbírálása.
Az alperes a kereset elutasítását kérte azzal, hogy a jövedéki termék származását, eredetét a felperes nem igazolta, az új jövedéki törvény rendelkezéseire a 30 napos megtámadási határidő elmulasztása miatt már nem hivatkozhat.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a másodfokú közigazgatási határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a JSZT 17. §-a alapján a kiskereskedő jövedéki terméket kizárólag jövedéki alanytól szerezhet be. A 6. § a) pontja alapján a kiskereskedő az általa forgalmazott, a készletben birtokában tartott jövedéki termék származását, eredetét számlával, származási bizonyítvánnyal vagy más módon köteles igazolni.
A 66. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a vámhivatal a jövedéki ellenőrzés alól elvont termék után jövedéki bírságot vet ki. A 67. § (1) bekezdésének b) és c) pontja szerint jövedéki ellenőrzés alól elvont terméknek minősül az a jövedéki termék, amelyet nem jövedéki alanytól szereztek be, illetve amelynek vásárlója bizonyíthatóan nem járt el kellő körültekintéssel a termék jogszerű forgalmazásának tisztázása érdekében.
A 6. § 22. pontja értelmében számla az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 13. § (1) bekezdésének 16. pontja rendelkezései szerint számlaként meghatározott bizonylat, amely tartalmazza a vevő adóigazgatási azonosító számát, továbbá a szállító jövedéki engedélyének számát, valamint a vevő jövedéki engedélyének a számát is, ha az jövedéki alanynak minősül.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a jövedéki termék vásárlójának nincs objektív felelőssége a termék beszerzése során. A per során pedig nem nyert bizonyítást, hogy a felperes nem járt el kellő körültekintéssel a vásárlás során: a termék beszerzését számlákkal igazolta, a számlákon szerepel az eladó jövedéki engedélyének száma, amely azonos az eladó által bemutatott jövedéki engedélyen szereplő számmal. Az alperes sem vitatta, hogy a felperesnek nem volt kötelessége ennek ellenőrzése a Pénzügyi Közlönyben.
Rámutatott arra, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény 70. § (1) bekezdése szerint jövedéki engedélyes kereskedő jövedéki terméket csak jövedéki engedélyes kereskedőtől vagy jövedéki engedéllyel rendelkező importálótól szerezhet be, ilyen terméket tarthat készleten és értékesíthet tovább.
A 71. § (1) bekezdésének első fordulata szerint a jövedéki engedélyes kereskedőnek a beszerzett, az értékesített és a készleten lévő jövedéki termék eredetét, származását hitelt érdemlően igazolnia kell. A 78. § (1) bekezdése szerint az a kereskedő, aki olyan jövedéki termékkel kereskedik, amely után az adót kétséget kizáróan megfizették, de a 70-72. §-ban előírt egyéb rendelkezéseket nem tartja be vagy megsérti, legalább 50 000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft jövedéki bírsággal büntethető. Ezt a rendelkezést a 87. § (7) bekezdésének i) pontja - mely a bíróság megítélése szerint olyan eljárási rendelkezés, amelyre a felperes az eljárás során is hivatkozott - alapján a folyamatban lévő ügyek elbírálására alkalmazni kell.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, míg a felperes csatlakozó fellebbezést. Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte azzal, hogy az új jogszabály nem alkalmazható, mert nem kedvezőbb a felperesre. A felperes a 78. § (1) bekezdése alapján nem igazolta az adó megfizetését. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság az alperes perköltség fizetését magas összegben állapította meg figyelemmel arra, hogy jogszabályváltozás folytán helyezte hatályon kívül a határozatot.
A felperes csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte új eljárás elrendelése nélkül. Álláspontja szerint számlával igazolta a beszerzéseket, az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy körültekintően járt el, ezért szükségtelen az új eljárás elrendelése. Az alperes fellebbezésével kapcsolatban kifejtette, hogy nem a felperes kötelessége bizonyítani, hogy az adó megfizetésre került, az alperes erre a fellebbezési eljárásban már nem hivatkozhat.
A fellebbezés alapos, a csatlakozó fellebbezés alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság először is rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező része hiányos, mert a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján nem jelöli meg, hogy konkrétan melyik közigazgatási szervet (első- vagy másodfokú) kötelezi új eljárásra. Az ítéletének indokolása hiányos abból a szempontból, hogy a Pp. 339. §-a alapján ugyan új eljárásra kötelezte a közigazgatási szervet, de nem tartalmaz iránymutatást az új eljárásra vonatkozóan. Jelen perben ez azért is lényeges körülmény, mert az ítélet indokolásában mind a JSZT-re, mind pedig a jövedéki törvényre történik hivatkozás.
A Legfelsőbb Bíróság utal arra is, hogy ellentmondásos és jogdogmatikai szempontból sem helytálló, hogy az alperesi határozat jogszerűségének elbírálásánál az elsőfokú bíróság mind a JSZT, mind az új jövedéki törvény rendelkezéseit az ítélkezésének alapjául felhívta. Ha jogi álláspontja szerint az új jövedéki törvényt kell alkalmazni a folyamatban lévő ügyben, akkor szükségtelen felhívni a korábbi jövedéki törvényt. A felperes csatlakozó fellebbezésében arra helyesen utalt, hogy az elsőfokú bíróság a JSZT alapján megállapította, hogy nincs objektív felelősség, és a felperes kellő körültekintéssel járt el. Ebben az esetben a JSZT alapján a felperes nem követett volna el jövedéki jogszabálysértést, így teljesen felesleges volt az új jövedéki törvényre hivatkozni, és szükségtelen volt a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezése is.
A Legfelsőbb Bíróság azonban nem a fentiek miatt, hanem a JSZT eltérő jogszabály értelmezése alapján változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, és utasította el a felperes keresetét. Az 1997. évi CIII. törvény 84. § (7) bekezdésének 1. pontja és 78. § (1) bekezdése alapján az új törvényt a folyamatban lévő ügyek elbírálására nem lehet alkalmazni, mivel a felperes nem bizonyította, hogy olyan jövedéki termékkel kereskedett, amely után az adót kétséget kizáróan megfizették. Sőt ellenkezőleg a közigazgatási eljárásban az E. Rt.-nél végzett ellenőrzés alapján megállapítható, hogy az E. Rt. nem fizette meg az adót a jövedéki termék után. E körben nem a közigazgatási szervnek, hanem az ügyfélnek, illetve a felperesnek kell bizonyítania, hogy az adót kétséget kizáróan megfizették, és ennek alapján a rá kedvezőbb új törvényt alkalmazni lehessen.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hiányosan idézte a JSZT 67. § (1) bekezdésének c) pontját. E szerint e törvény alkalmazásában jövedéki ellenőrzés alól elvont terméknek minősül az a jövedéki termék, amelynek származását, eredetét forgalomba hozója, szállítója számlával, vámokmányokkal, az SZT előírásainak megfelelő belső bizonylattal nem tudja igazolni, illetve vásárlója bizonyíthatóan nem járt el kellő körültekintéssel a termék jogszerű forgalmazásának tisztázása érdekében. Ez a jogszabályhely a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint részben objektív, részben szubjektív felelősséget állapít meg. Objektív felelősséget állapít meg a jövedéki termék forgalomba hozója és szállítója részére és szubjektív felelősséget a vásárlója számára. A vásárló felelőssége valóban csak akkor áll fenn, ha bizonyíthatóan nem járt el kellő körültekintéssel a termék jogszerű forgalmazásának tisztázása érdekében. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban a felperes nem vásárlója volt a jövedéki terméknek, hanem forgalomba hozója. A vásárlónak az a végső felhasználó számít, aki a jövedéki terméket már nem adja tovább, hanem saját maga személyes szükségleteire vagy gazdasági tevékenysége körében felhasználja, elhasználja. A felperes azonban üzemanyagtöltő állomást üzemeltet, így a jövedéki terméknek nem végső felhasználója, nem vásárlója, hanem forgalomba hozója, így a JSZT 67. § (1) bekezdés c) pontjának első fordulata vonatkozik rá. A felperes mint forgalomba hozó pedig a jövedéki termék származását, eredetét az SZT előírásának megfelelő belső bizonylattal nem tudta igazolni. Erre figyelemmel pedig irreleváns körülmény, hogy a felperes milyen körültekintéssel járt el a forgalmazás tisztázás érdekében. A fentiekre figyelemmel a felperes jövedéki törvénysértést követett el, és az alperes a jövedéki ellenőrzés alól elvont termék után jogszerűen vetett ki vele szemben jövedéki bírságot.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kf. IV. 35.018/2000. sz.)