adozona.hu
EH 2002.709
EH 2002.709
A vámteher helyesbítés speciális vámeljárásjogi intézmény, amelyre elsődlegesen a vámigazgatási előírások alkalmazandók [1995. évi C. tv. 136. §, 139. §, 145. §, 147. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi betéti társaság 1996. június hónapban 29 darab személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte, amelyeket a felperes olasz állampolgárságú kültagja apportált a társaságba. Az elsőfokú vámhivatal a felperes által megjelölt értékeket elfogadva végezte el a vámkezelést. Ezt követően az elsőfokú vámhivatal határozataival az alaphatározatokat módosította, és a felperest összesen 2 981 070 Ft pótbefizetésére kötelezte. Az alperes határozatával az elsőfokú határozato...
EH 2002.709 A vámteher helyesbítés speciális vámeljárásjogi intézmény, amelyre elsődlegesen a vámigazgatási előírások alkalmazandók [1995. évi C. tv. 136. §, 139. §, 145. §, 147. §]
A felperesi betéti társaság 1996. június hónapban 29 darab személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte, amelyeket a felperes olasz állampolgárságú kültagja apportált a társaságba. Az elsőfokú vámhivatal a felperes által megjelölt értékeket elfogadva végezte el a vámkezelést. Ezt követően az elsőfokú vámhivatal határozataival az alaphatározatokat módosította, és a felperest összesen 2 981 070 Ft pótbefizetésére kötelezte. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta azzal, hogy az elsőfokú vámhivatal a vámértékeket a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 29. §-a alapján nem munkálta ki, az alaphatározatok módosítása a Vtv. 147. § (3) bekezdésén alapul.A felperes keresete folytán a városi bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Kifejtette, hogy a módosító határozatból nem tűnik ki, hogy a vámhatóság milyen jogszabálysértést állapított meg, és milyen bizonyítékokat fogadott el, miért volt indokolt a Vtv. 27. §-ának alkalmazása. Az új eljárásban előírta a bíróság, hogy minden egyes személygépkocsinál fel kell tüntetni a vizsgálati szempontokat és meg kell jelölni, hogy mi indokolja a vámérték módosítását.
Az új eljárásban az elsőfokú vámhatóság határozataival 2 981 576 Ft pótbefizetésére kötelezte a felperest azzal, hogy az alapeljárásban nem tett eleget a Vtv. 29. §-ában foglaltaknak. A Vtv. 27. §-a alapján összehasonlító adatokat közölt, és figyelembe vette az igazságügyi szakvéleményt, utalt a Vtv. 136. §-ának (1)-(2) bekezdésére és a 147. § (1) bekezdésének a) pontjára. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta azzal, hogy az alapeljárásban a vámérték nem megfelelően lett megállapítva. Az elsőfokú határozatok gépkocsinként értékelték az értéknövelő és -csökkentő tényezőket.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy nem volt jogi lehetőség az alaphatározatok módosítására, mert új tény vagy adat nem merült fel. Álláspontja szerint a közigazgatási szervek az értéknövelő és -csökkentő tényezőket sem indokolták. A gépkocsik nincsenek meg, így azokat nem lehetett megvizsgálni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát hatályon kívül helyezte arra hivatkozással, hogy az alapvámkezelések alapjául szolgáló okiratok egyes adataiban, elemeiben változás nem következett be, így a helyesbítés jogszabályi feltételei nem álltak fenn. A közigazgatási szervnek a korábbi döntéskor minden adat rendelkezésre állt, személyi, tárgyi és tényállásbeli azonosság állt fenn, és nem lehet szó új határozatról, ezért a határozat módosításának sincs helye.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést azzal, hogy elévülési határidőn belül lehetséges a helyesbítés. Az alapeljárásban a Vtv. 29. §-ában foglaltaknak nem tettek eleget, és nem a valóságos vámértéket vették figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy az alapeljárás 1996 júniusában indult, így a Vtv. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Vtv. 136. §-ának (1) és (2) bekezdései alapján a perbeli vámáruknak a vámteher kiszabásakor elfogadott vámértéke nem felelt meg a valóságos vámértéknek, ezért a vámterhet az elévülési határidőn belül helyesbíteni kellett. Az alapvámkezelés során eljárt elsőfokú vámhivatal a Vtv. 29. §-ában előírt kötelezettségének nem tett eleget.
Az alapvámkezeléskor a felperes munkálta ki a vámértéket, és a vámáru nyilatkozatát ennek megfelelően - a Vtv. 21. § (1) bekezdése alapján az ügyleti érték alkalmazásával - tette meg. A vámszervek feladata lett volna a Vtv. 29. §-ának megfelelően a kiállított adatok megfelelő értékelése.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Vtv. 147. §-ának (1) bekezdése szerint a vámügyekben hozott határozatok ellen benyújtott jogorvoslatok elintézését a vámhatóság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) rendelkezései szerint - az e törvényben meghatározott eltérésekkel - végzi.
A (3) bekezdés szerint pedig a vámteherről szóló kötelezettséget tartalmazó határozat az utólagos ellenőrzés kivételével csak egy ízben, a 139. §-ban meghatározott elévülési határidőn belül módosítható. Utalt arra is, hogy a határozat módosításának lehetőségét a városi bíróság jogerős ítélete is elismerte. Az új eljárás során pedig a vámhatóság külön-külön részletesen megindokolta, hogy egyes személygépkocsikat milyen szempontok szerint értékelte, figyelembe vette a gépkocsi feltüntetett futásteljesítményét, műszaki állapotát, esetleges sérüléseket, azaz figyelembe vette az értékcsökkentő és értéknövelő tényezőket. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül hivatkozott a vámteher helyesbítése, illetőleg a határozat módosítása közötti különbségre, mivel a vámteher helyesbítése speciális vámjogi, eljárásjogi intézmény, amelyet csak a Vtv. ismer. Az ügyazonossággal kapcsolatos álláspont és az erre vonatkozó Legfelsőbb Bíróság döntések csak a Vtv. hatálybalépése előtti ügyekben voltak alkalmazhatók. A Vtv. 139. § c) pontja, illetőleg 147. § (1) és (3) bekezdése alapján az elévülési határidőn belül a vámteherről szóló kötelezettséget utóbb módosítani lehet.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Arra hivatkozott, hogy a forgalmi értéket nem ő, hanem a vámtisztviselő jelölte meg, e körben a jogerős ítélet tényállása iratellenes. A másodfokú bíróság nem vizsgálta a Vtv. 21. §-ának (2) bekezdése alapján a vevő és az eladó kapcsolatát. Szakértői bizonyítás tárgya lett volna, hogy ebben az időszakban Magyarországra behozott azonos vagy hasonló típusú sérült személygépkocsik apportálása esetén történő vámértéke azonos vagy hasonló volt-e. A vámhivatal nem a számla értékét fogadta el, azt csak kiindulási értékként vette figyelembe. A társasági törvény alapján az apport értékét úgy kell megállapítani, hogy az apportálást követő 5 éven belül megfeleljen az apportáláskori, megállapításkori értéknek. A Vtv. 136. § (4) bekezdése és a Vhr. 215. § (1) bekezdése alapján nem lett volna lehetőség a helyesbítésre. Nem is helyesbítés, hanem felsőbb utasításra történő megemelés történt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság elsődlegesen arra kíván rámutatni, hogy a felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslati eljárás, abban olyan új tényt, jogszabálysértést megjelölni nem lehet, amelyre a fél a bírósági eljárás korábbi szakaszaiban nem hivatkozott, és hivatkozás hiányában a jogerős ítéletet hozó bíróság sem tudta érdemben elbírálni. Az ilyen új jogszabálysértésre hivatkozást érdemben nem lehet vizsgálni.
A fenti elvre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítja, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében új tényként és jogszabálysértésként hivatkozott arra, hogy a forgalmi értéket a vámtisztviselő jelölte meg, a Vtv. 21. §-ának (2) bekezdése alkalmazható, a vámérték nem a számlaérték volt, illetve a társasági törvény szerint kell figyelembe venni az apportérték megállapítását. Ezen új jogszabálysértésekkel és tényállításokkal a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság érdemben nem foglalkozhatott.
A Pp. 164. § (1) bekezdésére figyelemmel azt a felet terheli a bizonyítási kötelezettség, aki azt kívánja, hogy állításait a bíróság valónak fogadja el. A felperesnek azonban sem az első- sem a másodfokú bírósági eljárás során nem volt szakértői bizonyítási indítványa, ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság nem vizsgálta a szakértői bizonyítás lehetőségét.
A Vtv. 145. §-ának (1) bekezdése alapján a vámigazgatási eljárásban az Áe. rendelkezéseit csak a Vtv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Ebből következően a Vtv. és az Áe. a lex specialis és a lex generalis viszonyában állnak egymással, elsődlegesen a speciális jogszabály, azaz a Vtv. alkalmazandó. A Vtv. 147. §-ának (2) és (5) bekezdése a határozatok módosítása vonatkozásában az Áe. 61. § (5) bekezdésben rögzítettektől eltérő szabályozást tartalmaz, és a Vtv. 139. § c) pontjára is figyelemmel jogi lehetőség van arra, hogy a vámhatóság az öt éves elévülési határidőn belül a vámkezeléskor hozott határozatát módosítsa.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a Vtv. 136. §-ában szabályozott vámteher helyesbítés speciális vámjogi eljárásjogi intézmény, amelyet csak a Vtv. ismer. A Vtv. 136. § (1) bekezdése alapján pedig vámteher helyesbítése tárgyában elévülési határidőn belül hozható határozat, tehát e körben sem irányadóak az Áe. rendelkezései. A jogerős ítélet helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperes jogszerűen alkalmazta a Vtv. 136. §-ának (1) bekezdését és a 147. §-át.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. X. 35.969/2001. sz.)