adozona.hu
EH 2002.707
EH 2002.707
Önmagában az ellenérték kifizetése nem alapozza meg az áfa-levonási jog gyakorlását [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 1991. évi XVIII. tv. 84. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 1995. III. negyedévre vonatkozóan a felperesnél általános forgalmi adó adónemben tartott ellenőrzése eredményeként határozatával 8 468 000 Ft adókülönbözetet, 4 299 000 Ft adóhiányt, valamint adóbírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a felperes terhére.
A felperes fellebbezése folytán az alperes a határozatával megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és az adókülönbözet összegét 8 486 000 Ft-ban állapította meg. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert...
EH 2002.707 Önmagában az ellenérték kifizetése nem alapozza meg az áfa-levonási jog gyakorlását [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 1991. évi XVIII. tv. 84. §]
Az elsőfokú adóhatóság 1995. III. negyedévre vonatkozóan a felperesnél általános forgalmi adó adónemben tartott ellenőrzése eredményeként határozatával 8 468 000 Ft adókülönbözetet, 4 299 000 Ft adóhiányt, valamint adóbírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a felperes terhére.A felperes fellebbezése folytán az alperes a határozatával megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és az adókülönbözet összegét 8 486 000 Ft-ban állapította meg. Az adóhiány megállapítására azért került sor, mert a felperes az adóhatóság álláspontja szerint az 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ának (7) bekezdése, az 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa törvény) 6. § (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja, 16. § (6) bekezdése, 22. § (1) bekezdése, 28. §-ának (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdése, 35. §-ának (1) bekezdése és 43. §-ának (4) bekezdése alapján nem jogosult az általa bemutatott számlák után az adó visszaigénylésére, illetőleg a felperest az M. Kft.-vel létrejött adásvétel után számlaadási kötelezettség terhelte.
A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a közigazgatási határozatokat megváltoztatta, és az adókülönbözetet 4 243 000 Ft-ban, az adóhiányt 56 000 Ft-ban, az adóbírságot 2 149 500 Ft-ban, a késedelmi pótlékot 16 856 Ft-ban határozta meg. A bíróság az R. Bt. számlájáról - egyezően az alperessel - megállapította, hogy tartalmilag nem hiteles, mert az azon feltüntetett termékértékesítés nem valósult meg. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a felperes a "pro forma" számlák kiállítását követően más számlát nem bocsátott ki, nem adott át az M. Kft.-nek. A felperes ezzel azt kívánta jelezni, hogy nem állt szándékában a Kft. részére értékesíteni árukészletét. Az alperes álláspontjával ellentétben a bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes valós szerződési akarata nem adásvételre, hanem bizományi értékesítésre irányult, ezért e körben a felperes keresetének helyt adott.
Az alperes az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében kérte annak megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását. Álláspontja szerint nem helytálló az, hogy a bíróság a "pro forma" számlákat alaptalanul szállítólevélnek, a felperes és az M. Kft. közötti ügyletet bizományosi jogviszonynak minősítette, amelyből arra a következtetésre jutott, hogy a felperest sem számlaadási, sem általános forgalmi adó-fizetési kötelezettség nem terhelte. A kérdéses számlák a szállítólevélre vonatkozó lényeges adatokat, tényeket nem tartalmazták, ugyanakkor minden olyan lényeges adatot tartalmaztak, amit a számlákra az Áfa törvény előír. A felperestől az árut (készleteket) átvették, amely hozzá vissza semmilyen formában nem került.
A felperes az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében kérte annak megváltoztatását kereseti kérelmének megfelelően. Álláspontja szerint az adólevonási jog Áfa. törvény 35. §-ának (1) bekezdése szerinti tárgyi feltételei fennállnak, mert az R. Bt. részéről kiállított bizonylat az adó összegét igazolja. A számla alakilag és tartalmilag is hiteles; a felperes címét nem, de olyan adatokat tartalmaz, amelyek alapján egyértelműen beazonosítható, továbbá a gazdasági esemény megtörtént, az ellenértéket a vevő megfizette.
Végül az Art. 73. §-ának (1) bekezdése alapján kérte az adóbírság alóli mentesítését arra hivatkozással, hogy a tőle elvárható körültekintéssel járt el.
Az alperes fellebbezése alapos, a felperes fellebbezése alaptalan.
Alaposnak találta a Legfelsőbb Bíróság az alperes fellebbezését, és a bizonyítékok újraértékelésével az alperesével megegyező álláspontja szerint a felperes és a M. Kft. közötti jogügyeltekről kiállított bizonylatok nem szállítólevelek, hanem mind tartalmilag, mind formailag hiteles számlák azokról a termékértékesítésekről, amelyek után a felperest az Áfa törvény értelmében adófizetési kötelezettség terheli.
Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a perbeli számlákon szereplő "pro forma" megjelölés alapján a bizonylatokat szállítólevélnek minősítette, a rajtuk feltüntetett termékértékesítéseket pedig bizományi értékesítésnek, noha ennek alátámasztására semmiféle okirati vagy egyéb más bizonyíték nem állt rendelkezésre.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes fellebbezését elbírálva, a rendelkezésre álló iratok alapján az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg, hogy a felperes adólevonási jogosultságát az Áfa törvény 32. és 35. §-ai, illetőleg a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. §-a értelmében nem gyakorolhatta, a perbeli számla hiteles bizonylatként nem volt elfogadható, mert meg nem történt termékértékesítésről lett kiállítva (a valódi eladó nem ismert), így a másik adóalany részéről nem is kerülhetett sor az adó áthárítására. A gazdasági eseménynek a számlán feltüntetett adóalanyok között kell tehát végbe mennie, önmagában az ellenérték kifizetése nem alapozza meg az adólevonási jog gyakorlását.
Téves volt tehát a felperes jogi álláspontja az adólevonási joga gyakorolhatóságáról, a számla hitelességéről; az alperes törvényes határozattal rendelkezett a felperest terhelő fizetési kötelezettségekről, így az Art. rendelkezéseinek megfelelően kiszabott adóbírságról is.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kf. III. 28.968/1999. sz.)