adozona.hu
EH 2001.587
EH 2001.587
Iránymutatással adókötelezettség nem állapítható meg [1990. évi XCI. tv. 3. §, 25. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek 11 050 000 Ft értékű iparjogvédelem alatt álló know-how szellemi termékből álló és 1 500 000 Ft értékű lakó- és üdülőkonténert, összesen 12 550 000 Ft értékű nem pénzbeli betétet bocsátottak a K.-T. Idegenforgalmi Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. rendelkezésére, mint a részvénytársaság alapítói. A részvénytársaság egyébként 50 000 000 Ft alaptőkével alakult meg, amely 37 450 000 Ft készpénzből és a felperesek fentebb jelölt apportjából tevődött össze. A felperesek az apport követk...
EH 2001.587 Iránymutatással adókötelezettség nem állapítható meg [1990. évi XCI. tv. 3. §, 25. §].
A felperesek 11 050 000 Ft értékű iparjogvédelem alatt álló know-how szellemi termékből álló és 1 500 000 Ft értékű lakó- és üdülőkonténert, összesen 12 550 000 Ft értékű nem pénzbeli betétet bocsátottak a K.-T. Idegenforgalmi Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. rendelkezésére, mint a részvénytársaság alapítói. A részvénytársaság egyébként 50 000 000 Ft alaptőkével alakult meg, amely 37 450 000 Ft készpénzből és a felperesek fentebb jelölt apportjából tevődött össze. A felperesek az apport következtében 628 db, illetőleg 627 db részvényt kaptak, amelyeknek névértéke 10 000 Ft/db volt, a kibocsátás pedig 110%-os árfolyamon történt.A társaság röviddel a megalakulást követően jövedelem kifizetése nélkül veszteséggel megszűnt. A megszűnést követő adóellenőrzés során az elsőfokú adóhatóság határozatával az I. r. felperes terhére 1 857 052 Ft adóhiánynak minősülő személyi jövedelemadó különbözetet, ehhez kapcsolódóan 928 526 Ft adóbírságot és 2 721 674 Ft késedelmi pótlékot, a II. r. felperes terhére határozatával 1 972 391 Ft adóhiánynak minősülő személyi jövedelemadó különbözetet, 986 195 Ft adóbírságot és 2 889 959 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. A felperesek fellebbezése folytán az alperes az elsőfokú határozatokat helybenhagyta azzal az indokolással, hogy a felperesek az apportálással jövedelemhez jutottak, amely személyi jövedelemadó köteles. A felperesek keresetet nyújtottak be a közigazgatási határozatok ellen, a bíróság a pereket a Pp. 149. § (2) bekezdése alapján egyesítette.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét nem találta alaposnak, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) 1. §-ára, 2. §-ára, illetőleg 4. § (1) bekezdésére hivatkozással a közigazgatási határozatok törvényességét állapította meg. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes eljárásra során helyesen alkalmazta a Szja. törvény 25. § (2) bekezdésének rendelkezését, amely szerint ingó dolog gazdasági társaságba történő tulajdonosváltozást eredményezők bevitele (apport) esetében bevételnek a társaság által e címen jóváírt összeget (szerzett vagyoni részesedést) kell tekinteni.
A felperesek fellebbezést nyújtottak be az elsőfokú bíróság ítélete ellen. Az I. r. felperes fellebbezésében előadta, hogy a tényállást az elsőfokú bíróság helytelenül állapította meg. A gazdasági ügyletet nem a tartalma szerint minősítette, a jogszabályi hivatkozások nem helytállóak, a jogszabály értelmezése pedig hibás.
Helytelen az a megállapítás, amely szerint tulajdonváltozás történt az apportálásnál, mivel a szellemi alkotás hasznosítását engedte át visszterhesen a részvénytársaságnak, a tulajdona változatlan maradt. Ellentmondásba került a bíróság a Szja. törvény 25. §, az apportálás miatti adómegállapítás és a 12., 13. § vonatkozásában is. Az ítélet szerint a szellemi apport nem vagyonértékű jog. Ha nem vagyonértékű jog, akkor a jogalkotó ezt így szabályozta, ezért a kiterjesztő értelmezés jogellenes. A gazdasági társaságokról szóló törvény adófizetési kötelezettséget nem keletkeztet.
A II. r. felperes fellebbezésében szintén az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte, álláspontja szerint a megyei bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azonban abból helytelen jogkövetkeztetést vont le. A Szja. törvény 12. §-a álláspontja szerint nem alkalmazható jelen perben, mert a 12. § (2) bekezdésében meghatározott definíció kizárja az alkalmazást. Az APEH 1993/44. számú iránymutatása nem kötelező érvényű, emiatt a know-how vonatkozásában csakis a 20. és 25. §-ok alkalmazhatósága jöhet szóba. A Szja. törvény 3. §-ának 8. pontjába foglalt tételes felsorolást kell ezzel összefüggésben alkalmazni. Ebből fellebbező álláspontja szerint az következik, hogy átruházás címén sem keletkezhetett jövedelemadó alap.
Az alperes a fellebbezésekre előterjesztett ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperesek perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Álláspontja szerint a közigazgatási határozatok törvényesek voltak, a Szja. törvény 1. § (1) bekezdése szerint a belföldi illetőségű magánszemély az összes jövedelme után e törvény alapján adót köteles fizetni. A 2. § (3) bekezdése szerint pedig az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magánszemély a bevételt milyen formában szerezte meg. A 4. § (1) bekezdése szerint a jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett vagyoni érték (bevétel) egésze. A 25. § (2) bekezdése szerint ingatlan, ingó dolog, valamint a vagyoni értékű jog gazdasági társaságba történő tulajdonosváltozást eredményező bevitele (apport) esetében bevételnek a társaság által e címen jóváírt összeget (szerzett vagyoni részesedést) kell tekinteni.
A fellebbezések alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési eljárás során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel a tényállást, megfelelően hívta fel a perbeli ügyre vonatkozó jogszabályokat, azonban a jogszabályokból helytelen jogi következtetést vont le.
A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 22. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság vagyonát a tagok bocsátják rendelkezésre, akik a nyereségből, illetőleg a vagyon növekményéből (a továbbiakban: nyereség) közösen részesednek, és a veszteséget, illetőleg a vagyoncsökkenést (a továbbiakban: veszteség) e törvényben meghatározott módon közösen viselik. A nem vitatott tényállásból megállapítható, hogy a perbeli gazdasági társaságnak nyeresége, vagy vagyonnövekménye tevékenységéből nem származott, a tagok semmilyen formában nem részesedtek vagyonnövekményből.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az alperesi ellenkérelemben kifejtett azzal a megállapítással, amely szerint a társaság vagyona alapításkor a tagok pénzbetétéből, valamint az általuk rendelkezésre bocsátott nem pénzbeli betétből áll. A nem pénzbeli betét bármilyen vagyoni értékkel rendelkező forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyonértékű jog lehet. Ebből azonban adókötelezettséget megállapítani nem lehet, a gazdasági társasággal kapcsolatos jövedelmek adóztatására külön törvény rendelkezései, jelen esetben a Szja. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Helyesen alkalmazta az alperes és az elsőfokú bíróság is a Szja. törvény 1. § (1) bekezdését, 2. § (2) bekezdését, 4. § (1) bekezdését, nem ért egyet azonban a Legfelsőbb Bíróság a Szja. törvény 25. § (2) bekezdésének az alperes illetőleg az elsőfokú bíróság által megvalósított értelmezésével.
A Szja. törvény 25. § (2) bekezdése szerint az ingatlan, ingó dolog, valamint a vagyoni értékű jog gazdasági társaságba történő tulajdonosváltozást eredményező bevitele (apport) esetében bevételnek a társaság által e címen jóváírt összeget (szerzett vagyoni részesedést) kell tekinteni. A jövedelem számítására egyébként a 22. és 24. §-ban foglaltakat kell alkalmazni. A vagyoni értékű jog meghatározását 3. § 8. pontja tartalmazza, amely szerint vagyoni értékű jog a hivatkozott 22-25. §-ok alkalmazásában a tartós földhasználat, a földhasználat, a haszonélvezet, a használat, a telki szolgalom, a lakásbérlet (ide nem értve az albérletet, ágybérletet) az üdülőhasználati jog és a külföldiek ingatlan használati joga. E fogalom-meghatározásban, amelyet a 25. § (2) bekezdése tartalmaz, a szellemi alkotás, így a know-how nem szerepel. E fogalommeghatározás hiányát kívánta pótolni az alperes által kiadott 1993/44. számú iránymutatás, amely a szellemi termékek apportjával foglalkozik. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 4. § c) pontja szerint törvényben kell szabályozni az adókat és az adójellegű kötelezettségeket. A jogalkotási törvény 53., 54. és 55. §-a tartalmazza a jogi iránymutatásokra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek ajánlást adhatnak a jogszabály végrehajtásának fő irányára és módszerére és olyan tényt és adatot közölhetnek, amelyek a jogszabály végrehajtásáért felelős szervnek a feladata teljesítéséhez ismernie kell. Nem lehetséges iránymutatással adójellegű kötelezettséget, illetőleg az adókötelezettség mértékét megállapítani.
A Szja. törvény 25. §-ának (2) bekezdése állapítja meg apport esetében a bevétel számítására vonatkozó rendelkezéseket, melyben az előzőekben kifejtettek szerint a know-how apportálása nem szerepel. Ez a törvényi rendelkezés iránymutatással nem egészíthető ki, jogértelmezéssel adófizetési kötelezettség nem írható elő.
Fent kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta, az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - a Pp. 339. § (1) bekezdésének megfelelően hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Kf. III. 29.856/1999. sz.)